Tüskevár, avagy nekem a Själevadfjärden a riviéra

Talán végre kicsit ráéreztem annak az ízére, hogy mégiscsak egyelőre nyaralhatok is akár, nem kell sehova se rohanni, így is, úgy is jöttem volna ide.

Ahol nagyon sok időt töltünk mostanában, az a Själevadfjärden nevű tó, vagy is hát nem tudom, pontosan mi, mert a térkép szerint folyó, kiszélesedés, folyó, kiszélesedés. Erről a tóról beszéltem az előző posztban is, ez az a tó, ami Annicáéktól és Birgittáéktól is látszik, tessék (ugyanilyen sorrendben)

P1140364P1140315

 

 

 

 

Pénteken Annicáéknál volt kerti parti, a készülődés közepén leszaladtunk fürdeni, de az tényleg csak olyan volt, hogy belepotty, meghempereg, és kijön, mert jöttek a sok vendégek, Per Elof is végre itt volt, és annyira jó, bár már bő három éve nem láttam, nem beszéltem vele, mintha száz éve ismernénk egymást, és világhírű barátok lennénk. Meg Viviane is jött Hannah-val, Peter még nem.

Aznap Annicánál aludtam, aztán másnap reggel felkerekedtünk ketten, fogtuk Annica frissen sült, házi kenyerét, némi sajtot, és egy termosz kávét (Svédország! Kötelező!), aztán Lars Håkan kenujába pattantunk, és evezgettünk kicsit a tavon, aztán kikötöttünk és pancsoltunk, és megint evez, megint pancsol, aztán kerestünk egy mólót, aminek a tulaja éppen nem volt otthon, és ott uzsonnáztunk, csodálatos volt. :) Annica is nagyon örült, tudniillik úgy volt, hogy vasárnap nyaralni mennek Bertillel, már kivette a szabadságát is, erre Bertil fogta magát, és egy hete elvágódott biciklistül, és eltörte a kulcscsontját :( Annica meg annyira szabadság-lázban égett, hogy muszáj volt valamivel pótolnia.

Vasárnap pedig Birgittáékhoz voltunk hivatalosak, oda már Peter is jött (Per Elof meg közben eltávozott három hétre a hegyekbe), és ebéd után úsztunk egy nagyot. Aznap felhős volt, meg dörgött is, de végül nem lett belőle eső meg vihar (tegnap lett), és nagyon vicces volt, Jerryvel el akartunk úszni az egyik szigetig, de annyira fújt a szél, hogy egy helyben tempóztunk, úgyhogy megfordultunk, és máris sokkal gyorsabban sikerült haladni.

Tegnapi pangás után ma biciklizni akartam, de későn keltem. Úgyhogy itt szöszöltem, meg Wenjunnel beszélgettem, és mikor Jerry hazajött jött az ötlet, hogy menjünk megint pancsi. Úgy kezdődött, hogy ők a kenuval, én meg úszok utánuk, és a nagy szigetnél (az Annicás-tavas képnél látszik) majd találkozunk.

Ebben a tóban az a mókás, hogy hol nagyon mély, hol nagyon sekély, meg is indultam a tóban, bokáig érő vízben majdnem 10-20 méteren át, még mondtam is, hogy hát jó, akkor majd odasétálok a szigetre. A másik nagyon mókás, hogy az alján levő iszap hol nagyon kemény, hol nagyon puha, így esik meg, hogy a látszólag bokáig érő vízben egyszer csak combközépig süllyedek. Ahol először kikötöttek, ott is ilyen pihepuha volt az iszap, a papucsom háromszor vesztettem el, és akkor kitaláltuk, hogy átmegyünk a másik oldalára, mert ott van strand. Na de hogy, kezdett fújni a szél, én se ússzak, hát beültem a kenu közepébe. Jött motorcsónak, volt hatalmas hullámzás, hát mit nekünk vidámpark, ez sokkal jobb. Aztán kikötöttünk, sétáltunk kicsit, van a szigeten is grillhely, mint mindenütt, csomó madárfészek. Aztán kiültünk két korhadt fatörzsre a kábé 15 méter széles strandon, de szó ne érje a ház elejét, valóban homokos part volt.

Aztán pedig megállapodtunk, hogy most Jerry úszik, én evezek. Na most, akkor már igen fújt a szél, ráadásul pár méterrel a part után követ ért a kenu, úgyhogy ki kellett szállni, és odébbráncigálni, a fújó szélben olyan volt, mint valami katasztrófafilm nyitójelenete, ahogy húzzuk és húzzuk, és még így is megfeneklik, pláne, hogy úgy kezdtem, hogy az egyik lábammal kiléptem, a kenu meg arréb úszott, én meg puff. Wenjun jó röhögött, én is :) Aztán csak kieveztünk, jó nagy hullámok közepette, tényleg, tiszta Tüskevár, majd kikötöttünk a rendes, tóparti strandon, ahol megintcsak kiszálltam a vízből, és hol kemény iszap, hol puha, hol egy kő, hol egy kagyló, és már épp szentségeltem, hogy menjen a fenébe a tó, amikor is megbotlottam, és kecsesen hanyattestem a vízben. Wenjun arcán szétterült egy mosoly, amit aztán megfékezett, hátha bajom esett, de mikor látta, hogy én is röhögök, onnan már nem volt megállás.

Szeretem a Själevadsfjärdent. Meg hogy az időjárástól függően minden nap teljesen mások a színei. Meg hogy a domb mögött hol kék ég, hol felhőpamacs.

Tudom, nincs kép. Egyrészt nem viszem magammal, mert bevinni kenuval nem merem, parton hagyni se.

De nem is lehet visszaadni, mikor a vízililiomok között siklunk a kenuval,  és alattunk nagy halak úsznak el, mikor térdre esek a tóban, hogy az iszaptól halszagú lesz a papucsom, mikor madárifjoncok gyakorlatoznak körülöttem, mikor a hullámok hol ringatják, hol dobálják a kenut.

Advertisements

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s