Nemzetek konyhája

Mikor csak úgy beszélgettünk az állásinterjún, angolra váltva, elmeséltem, hogy szeretek főzni. Aztán megkérdezték, hogy és ha főzök, magyaros ételeket szoktam-e. Ezen elgondolkodtam egy pillanatra, aztán azt mondtam, hogy így explicite ezt nem lehet mondani. Egyrészt mert a magyar konyha sok paprikát használ, amit ugyan jóízűen megeszek, de nem a kedvenceim azok az igazán magyaros ételek, mint például a pörkölt.

Aztán elmeséltem azt is, hogy nagyon sok külföldi barátom van, és természetesen a velük eltöltött idő befolyásolja a főzési szokásaimat is. És ezen elgondolkodtam az interjú után. Hogy mennyire is szerencsés vagyok a nemzetiközi társasággal, amibe anno 5 éve (!!!) bekerültem. (Tényleg öt éve, 2009. augusztus 28-án érkeztem meg először ide Övikbe).

Aztán az ottani diákszállásos folyosón alkalmam volt barátkozni svédekkel, kínaiakkal, belgákkal, franciákkal, brazilokkal, németekkel, osztrákokkal, you name it. Ezeknek a barátságoknak a jó része hálistennek ugye, megmaradt. Aztán minél több időt tölt az ember – főleg a kínai, francia, brazil és svéd kapcsolat lett maradandó – ezekkel a barátaival, annál többet tanul.P1140582

Ez, meg valószínűleg a menza az iskolában, ránevelt arra, hogy márpedig amit kapsz, megeszed. Megkóstolod. Ha nem ízlik, nem ízlik, de megkóstolod. Így lett a múltkor a kräft, ma meg a kis rákocskák, de ők már egész régi ismerősök. Tegnap frissen vettük őket, nem fagyasztva, így egész más ízük van.

Ma pedig vendégségbe jött Wenjun kínai barátnője, akinek svéd férje van. A vacsora pediglen hotpot volt, Wenjun egyik kedvence. Jelen esetben csirkehúsleves volt az alap, amibe különböző dolgokat lehet megfőzni magunknak, amit akarunk, és amennyit akarunk (a készlet erejéig).

P1140587Még a hotpotozás előtt elmentünk gombát szedni, jött a kínai barátnő is. Mivel mostanában már elég hűs van, meg P1140595nedves meg ősz meg minden, szomorúan konstatáltam, hogy hacsak ki nem találunk valamit, nem tudok én erdőbe menni megfelelő cipő híján. Sebaj, itt van pár lépésre a mindenesbolt, és onnan lett perceken belül gumicsizmám. Igaz, nem masnis, nem virágos, nem pöttyös, nem kockás, de nagyon remek, és jól lehet átgázolni vele mindenen. Például ezen a puha, zöld izén, ami minden szőnyegnél kellemesebb.

P1140589Gombát találtunk hamar és sokat, meg hatalmasakat, főleg vargányát. Ezen felül nagyon örülök annak, hogy az áfonyák meghíztak, jó kövérek és szaftosak, szóval mindenképpen ki kell még menjek egy áfonya-körútra.

Szóval, a hotpot. Mint mondottam, jelenleg csirkehúsleves alapja volt, nem túl csípős, nem túl fűszeres, kellemes. Amíg a leves főtt, a tetején egy egész lepényhal párolódott, gyömbérrel, újhagymával fűszerezve.

A hotpotba választható dolgok a következők voltak: édesburgonya, burgonya, bacon, kínai kel, friss vargánya (az benne főtt), sertés bőrke, rákocska, csukából készült halgolyó (Wenjun saját gyártmánya). P1140608

P1140605A lepényhallal kezdtük, itt balra még nyersen látható, jobbra pedig már készen, isteni! (mikor a szemetet dobtam ki, akkor meg szemtelenül bámult rám a feje a kukából, “egy kicsit megijedtem”)

A hotpotos eljárás pedig a következő. Középen bugyog a csirkés-gombás leves, és mindenkinek van egy kis tányérja, abba tesz először is chilis alapot, fokhagymát, újhagymát, majd mer rá egy kis levest, összekeveri, és kész a fűszeres szósz, amibe aztán a hotpotból lehet vadászni először is gombát, majd bacont, majd mindenfélét, a lényeg, hogy a krumpli és a zöldség a végén jön.

Jesszum, mennyit ettünk!

Reklámok

A munkakeresés rejtelmei Északon

Északtól függetlenül (pun intended) nehéz dolog munkát találni ebben a mai világban, legalábbis olyat, ami megfelel mindenki elképzeléseinek, legfőképp ugye a sajátjaidnak. Az ember néha kénytelen kompromisszumokat kötni.

Mikor megérkeztem Svédországba, július közepe volt. Júliusban Svédország eléggé kihalt, mindenki 4-5 hetes szabadságokra megy ilyenkor, nem törődnek semmivel, munkával meg főleg nem. Így kicsit nehézkes volt minden. Nyilván, felfoghattam volna úgy is, hogy elvégre a nyári szünet pedagógusként nekem is jár, és pihenhetek. Az elején ez nagyon nem ment, rögtön akartam mindent, mint írtam is, elkezdtem házalni az önéletrajzommal, először csak extra munka reményében. Az extra munka azt jelenti, hogy az embert alkalomadtán felhívják, ha több személyzet kell. Jártam boltokban, éttermekben, kávézókban, de hát nyár van, a nyári személyzetet már jóelőre felveszik.

Aztán elkezdtem apránként mindenfélét megpályázni, ami szembejött az állásportálon. Help-desk, tanár, recepciós, amire vagy képzett vagyok, vagy amit csak a nyelvtudásomból kiindulva esetleg el tudok végezni.

Elég gyéren jöttek a visszajelzések. A help-desk hívott egy első körös interjúra, miért vagyok motivált (MERT MUNKA KELL, na miért), meg ilyesmi, és mondta, hogy majd jelentkezik.

Volt egy iskola, ahonnan szintén behívtak interjúra, de aztán nem engem választottak, ez egy bonyolult sztori volt, rengeteg megígért és elmulasztott hívással – természetesen nem az én részemről.

Aztán most kedden elegem lett, csináltam egy újabb útitervet, és biciklire pattantam, hogy elintézzek ezt-azt. Itt jegyezném meg azt is, hogy továbbra is nagyon imádom azt a tulajdonságát a városnak, hogy bebiciklizhető. Dombon fel, dombról le, de minden közel van.

Első utam a Komvuxba vezetett, ami a helyi felnőttképző iskola, és itt tanítanak svédet is külföldieknek. Azt mondta a néni, hogy most nincs üresedés, de helyettesítés mindig akadhat, ezért eltette a papírjaimat, valamint megérdeklődte, hogy jártam-e annál a másik néninél, akinek az anyanyelvi oktatás a specializációja, azaz az ide érkező külföldi diákoknak felelősek a saját anyanyelvű oktatásáért. Hát elmentem oda is, örült nekem, bár nagyon meg akart győzni arról, hogy ha magyar vagyok, akkor kiválóan beszélek románul, de el kellett keserítsem szegényt. Nembaj, az önéletrajzom ő is eltette.

Aztán bementem az önkormányzat oktatási hivatalába, vagy hogyan nevezzem. Ott egy nő fogadott, hogy igen, mit szeretnék? Mondom itt a CV-m. Melyik állásra? Hát, az összesre. De mégis, mi vagyok? Angoltanár. Ja, arra itt van már a CV-m. Hát de, igazából személyesen akartam bemutatkozni, mondom. Hát minek. Hát anyád jól van? Hát mert azt mondták az ismerőseim. Á, nem kell. Najó, ha nagyon akarok, akkor beszéljek Karl Erik bácsival. Karl Erik bácsinak már hallottam a nevét, Birgitta mondta, hogy egyszer beszélt vele rólam. Hát mondom neki, ez van, énrólam beszélt Birgitta. Ja, igen, már nem emlékszik, kiről. Előadtam, ki vagyok, hogy mennyire szeretnék dolgozni, és hogy alig kapok választ. Azt mondja, ez lehet attól, hogy a külföldi nevűeket meg se nézik feltétlen, mert biztos nem komoly pályázat. HAH! Holott nekem svéd tanári papírkám van, még anno két éve megpályáztam, aztán márciusban meg is jött. Még hogy nem komoly!

Szóval rátukmáltam KE bácsira a diplomám, az erkölcsi bizim, a mindenem, szorgalmasan lemásolta.

Aztán hazatértem. Közben kaptam maileket is az előző igazgatóktól, akiknél ösztöndíjaztam anno, és akiknek írtam, hogy itt vagyok, tudnak-e valamit. Az egyik nem tudott, de továbbküldözgette a levelem, a másik pedig mondta, hogy a helyettesítésért felelősnek odaadta a papírokat. A helyettesítés ugyanis itt nem úgy működik, hogy leterheljük a benti kollégákat, hanem külön erre specializált pedagógus van.

Nojó, ezzel is előrébb vagyunk, gondoltam, és elégedetten mentem aludni.

Szerdán egy telefonhívás ébresztett, ismeretlen számról. Próbáltam nem nagyon álomittasnak hangzani, akárki is az, fontosak az első benyomások. Hát egy igazgató volt, hogy KE bácsitól kapta meg a számom, és lenne itt napközi 60% meg angol 25%, érdekel-e. Hát persze. Akkor csütörtökön vár interjúra.

Olyan álmos voltam akkor még, hogy sokáig gondolkodtam, jól értettem-e az iskola nevét, meg hogy holnap vár-e, nem ma. Mondjuk olyan nap volt, amikor abban sem voltam biztos, hogy a mosógépet elindítottam-e, Wenjun mondta is, hogyha elindítottam, akkor holnap van. Hát elindítottam, mint utólag kiderült, így tegnap Wenjunék kocsijába ültem, és elautóztam az iskolába, ami 15 percre van így. Elég komoly interjú volt, két igazgatóval, mert itt külön van alsó-felső tagozatnak, és az alsónak kéne a napközis, felsőnek az angol. Szóval jó sokat beszélgettünk, angolra váltottunk meg vissza – a végén meg is kérdeztem, hogy akkor most átváltunk-e egy kicsit magyarra is, hogy könnyebb legyen nekem, nevettek – mindenfélét kérdeztek, mik az erősségeim, hogy fegyelmezek, milyen ötleteim vannak, ilyesmi.

És hogy holnap hívnak majd valószínűleg, mert még nem tudták megnézni, hogy mennyire egyeztethető össze a két órarend. Meg megmutogatták körbe az iskolát is, aztán elköszöntek.

Alig egy órával az után, hogy hazaértem, jött még egy telefonhívás, egy másik iskolából, KE bácsitól tudják a számom (Isten áldja KE bácsit, meg engem, hogy bementem hozzá!), és az ő iskolájukban meg a bevándorlóknak kellene svédet tanítani. Keresek-e még munkát? Mondtam neki, hogy válaszra várok. Ó, kár. De ha nemleges a válasz, hívjam őket mindenképp.

Ma arra ébredtem, hogy süt a nap, kék az ég, pamacsos felhőkkel, és alig fél órán belül csöngött a telefon, hogy akkor hétfőn vár az iskola.

Szóval, angoltanár vagyok, meg napközis.

Hat hét alatt lett munkám. Ebből négy hétben mindneki nyaralt.

Nagyon sokat dolgoztam én is érte, hogy így legyen, de ugyanakkor tudom, hogy ha nem kapom a sok-sok pozitív visszajelzést tőletek, a bátorítást, a kedves szavakat, és hogy hittetek bennem, hogy jól döntöttem, sokkal nehezebb lett volna.

:)

Kräftskiva – A rákünnep

A KP1140575räftskivához, azaz rákünnephez még sosem volt szerencsém, és igazából most se lesz IGAZÁN, csak annak apropóján jutott eszembe írni róla, hogy ma rákot vacsoráztunk.

Az ünnep ideje általában késő nyár, kora ősz, amikor a rákszezon kezdődik. De nem csak a rák egyébként, most van a premierje a surströmmingnek is, a rohadt heringnek, amit anno volt szerencsém megkóstolni. Ilyenkor “friss”, már amennyire a rohasztott heringre azt lehet mondani, a múltkor volt is a főtéren ezzel kapcsolatban valami össznépi kajálás, de lemaradtam, későn láttam.
Négy évvel ezelőtt volt szerencsém surströmminghez, azt a lent már említett tunnbrödbe tekerve eszik, paradicsommal, hagymával, főtt krumplival. Érdekes élmény volt, de hát nem kívántam meg azóta sem.

Tehát rendes kräftskiván még nem voltam. A szó onnan ered, hogy kräft, azaz a rák, plusz skiva, ami lemezt, lapot jelent, jelen esetben azt a büféasztalt, ahonnan kiszolgálja magát az ember. Roppant mókás, én csak a boltokat ilyenkor elárasztó felszereléseket látom, lampionok, kis papírcsákók, partedli, meg ami kell.

Ha az ember elmegy egy ilyen ünnepre, ott nem csak rákot talál a büféasztalon – amely rák főtt, általában kaporral fűszerezik -, hanem más ételeket is, húsgolyót, heringet, krumplit, amely fogások minden alkalommal megtalálhatók az ilyen büféasztalos ünnepekkor, például karácsonykor.P1140572

Rákot ilyet én még nem ettem, kisebbeket már igen, nem is igazán tudtam, hogy kell hozzáfogjak. Emlékeimben még elevenen él, mikor anno, 4 éve, valami ilyesmi rák volt vacsorára, és elfordultam valakivel beszélni, és mire visszafordultam, drága Nicolas-m a fejemtől fél centire   lebegtetett egyet, én meg akkorát visítottam, hogy öröm volt hallgatni, aztán feladtam, úgy döntöttem, nem eszem belőle.

Azóta viszont “felnőttem”, olyan értelemben, hogyha valamit elém raknak, én azt megkóstolom, legyen az csiga, vagy akármilyen csodákat varázsol itt Wenjun az asztalra. Tehát megkóstoltam. És nem is volt rossz, sőt! Igaz, van egy olyanfajta hozzáállásom, hogy én nem szeretek a vacsorámmaP1140576l hadakozni, ezért az ilyen páncélos dolgok nem tartoznak a kedvenceim közé, hogy az alamuszi szálkás verziókról ne is beszéljünk.

Ezek itt a dobozban kínai rákocskák voltak – tehát szezontól annyira nem függtek-, de az elkészítés ugyanaz: már megfőve lehet őket venni, kaporral vannak ízesítve (nem kedvenc az se, de Wenjun csinált hozzá chilis szószt, úgy máris más volt), és igenis, nem ijedtem meg tőlük. Bár az egyik a páncélkájával orvul megszúrt, de hát igazán ez a legkevesebb azok után, hogy milyen aljas mód megeszegettük őket.

 

A Természet Napja

A TermészP1140550et Napja lesz holnap, mondta Ingrid, Birgitta anyukája, mikor éppen hozzájuk tartottunk, Nils Anton szülinapi vacsorájára, és egyben záróvacsira is, mert aztán ők családostul hazaindultak – 720 km-re! Valamit magyarázott még a Höglandi tóról Ingrid, hogy ott lesz, aztán este a Tidning 7 nevű magazinból, ami minden pénteken jár, elolvastam, hogy ez pontosan mit is takar.

És mivel egész héten kisebb-nagyobb megszakításokkal ömlött az eső, most meg olyan kellemes, későnyP1140552ári-koraőszi idő volt, langyos, se nem hideg, se nem meleg, elindultam biciklivel a tóhoz. Ott aztán találtam mindenféle sátrakat, helyi szervezetek csináltak ezt-azt, volt lovaskocsizás, horgászat-próba, vérmennyiség megsaccolás, a kedvenc svéd játék, a hány kilós a hal is, mézet árultak a méhészek, a nemzeti parkokról volt cikksorozat, hamburger sült szabad téren, meg palacsinta, cserkészek tanítgatták a gyerekeket, mi a fák neve.

Én pedig fogtam egy totót, körbesétáltam a tavat, és válaszolgatni próbáltam a 10 kérdésre – ami néha problémába ütközött, mP1140557ert hát nem tudom svédül minden madár nevét, meg ilyesmi.

Vettem tombolát, nem nyertem helyben, de a fődíjsorsoláson még nyerhetek :)

De legalább levegőztem, sétáltam, bicikliztem, és ha nem is nagyon beszélgettem senkivel, csak a kiállítókkal, de így is szép volt, jó volt.

Itt van az ősz, itt van újra

Egész nyarat sosem töltöttem még Svédországban. Eddig olyan volt, hogy megjöttem augusztus legvégén, meg olyan volt, hogy június – júliusban otthon – augusztusban megint itt, meg hát a nyarak során itt-ott elszórt 2-3 heteim.

Viszont most már több, mint egy hónapja vagyok itt (!!!), és így alkalmam nyílt ezt-azt megfigyelni.
Kezdjük hát azzal, hogy mikor megjöttem, akkor még nagyon világos volt egész éjszaka, kicsit szürkült ugyan éjféltájban, de hát aztán annyi. Tudom, még ez sem a legjobb, mert hát Midsommarkor van a legvilágosabb, június végén. Aztán, ahogy teltek a hetek, úgy lett egyre sötétebb éjszakánként, most már mondhatni, hogy van rendes éjszaka is, ami hát nyilván nem vaksötét, de nem is az a derengős félhomály.

Aztán, körülbelül másfél héttel ezelőtt már éjszaka odakészítettem a melegebb takarót az ágy végébe. Persze ez is csalóka, mert hát a 33 fokos hőségben itt is nehéz volt éjszaka aludni, de aztán visszaállt a normális kerékvágás. Most már muszáj vastag takaróval takarózni, éjszaka már lemegy 10 fok alá a hőmérséklet.

Nap közben süt a nap, olyan 20 fok körül szokott lenni. Már amikor. Vasárnap este ugyanis nagyon elkezdett esni az eső reggel, és egész délelőtt ömlött, hogy a kis utánfutók itt a bolt udvarában medencévé változtak (majd írok erről is, hogy pontosan hogyan-miként lakom, amint átveszem az uralmat a lakás fölött, az még bő két hét). Délutánra kisütött a nap, és felszáradt a beton is, eltekintve a nagy pocsolyáktól, de az égen továbbra is hatalmas felhők terpeszkedtek, volt köztük fehér, fekete, szürke is.

Ma, mikor felébredtem, olyan szürke sötétség volt, hogy megtippelni sem tudtam, hány óra lehet (9 volt), és ma is ömlött az eső. Aztán kisütött a nap. Aztán permet. Aztán megint olyan erős eső, hogy alig látni ki az ablakon. Nagyon mókás hangja van itt a sok bádogtetőn, meg ahogy a bádogtető kis vályújaiban apró vízesések alakulnak ki.

Szóval, itt az ősz. A fákon még nem látszik, de nagyon gyors átmenet szokott lenni. Ellenben látszik  azon, hogy most már feltétlen zokniban és hosszú nadrágban kell itthon lenni, sőt, ha egy helyben ücsörgök itt, még a plédet is magamra terítem.

Jelenleg 15 fok van odakint, most épp nem esik. Az ég valahogy így néz ki, ez ugyan csak kiragadott darabka, de van rajta minden: fehér, szürke, kék. Néha a nap is átsütöget. De ahogy elnézem, megint mindjárt esni fog.

P1140520

Annicával az élet

Mióta Annica megjött a nyaralásból, hálistennek jó gyakran kirángat engem magányomból.

Legutóbb, mint írtam, idejött biciklivel, aztán átbicikliztünk hozzá – 14 km kb – és szedtünk málnát, ribizlit, ebédre grilleztünk hamburgert. Olyan nap volt ez, amit máshogy terveztem, de akkor berobbant Annica, és ilyen lett. Kellemes, az ember érezte, hogy itt is tartozik valahová. Ráadásul rengeteget beszélgetünk mindig, az is nagyon jó.

Mikor ma hazafelé vezettünk, mondtam Annicának, hogy milyen jó, hogy kirángat otthonról, ő meg mondta, hogy milyen jó, hogy kirángatható vagyok.

A mai program tehát a következőképp alakult: Annica értem jött, én meg a tőle szedett ribizliből még reggel sütöttem neki ribizlihabos lepényt, ami nem lett olyan csodás, mint szokott, de minden sütőt meg kell tanulni. Aztán elvitt a testvéréhez, aki nem volt otthon, viszont megismerkedtem a feleségével, és a háromból két lányával, kaptunk kávét is, és olyan csodaszép házuk van, amilyennek én is képzelem az álomházam.

Aztán haza, ahol megint hülyére szedtük magunkat bogyókkal, meg Birgittához is elmentünk macskát etetni és bogyót szedni, tudniillik most ő nyaral, ím, az eredmény:

P1140518

Ebből lesz, amit megeszek, amiből lekvárt főzök, meg amit elpakolok a fagyasztóba, hogy mikor sötét lesz és hó, akkor is egy kis nyarat csempésszek az életembe.

Aztán fantasztikus ebédet ettünk, Annica reggel a termelői piacon volt (nem Csömör cityben!), majd egyszer én is elmegyek megnézni. Mángoldból csinált pitét, és friss hagymából meg cukkiniből zöldséges tésztát, hát zseniális volt.

Végül pedig felkerekedtünk, és elmentünk egy kis öbölhöz az erdő mélyére,

P1140494 P1140507 P1140500

 

 

 

 

ahol már érik a vörösáfonya

P1140504

 

és ahol Annica pancsolt, meg én is, csak másképp,

P1140514P1140510

 

 

 

 

ahol saját papírt merítettünk, és ahol aztán végül bementünk egy kis táncházba – mármint egy fakunyhó, ami táncra volt anno fenntartva, és megnéztünk, egy zenés-táncos előadást a helyi papírgyár életéből. Nagyon furcsa volt, kicsit horrorfilmbe élő néha. Néha kivetítettek képeket, szavakat, aztán emberek táncoltak, gyári mozdulatokat, hol munkások voltak, hol gépek, aztán idős nénik és bácsik – régi gyári munkások! – léptek fel a színpadra, és mondogatták a gyári szlenget, majd játszották el, milyen feladataik voltak.

Akkor kicsit ijesztőnek tartottam, de most visszagondolva rá, nem is volt rossz, sőt.

Aztán még hallgattunk egy bandát zenélni, és végül hazajöttünk. Tényleg jó, hogy van kivel kimozdulni, én mindenben benne vagyok, amit Annica ajánl. Rossz vége még sosem volt. :)

Jympáról és más mozgásformákról

Elnézést, hogy beletelt egy kis időbe, amíg ismét írok, de egyrészt csak úgy száll az idő, fel se tűnt, hogy már másfél hete írtam az utolsó posztot, másrészt pedig kicsit uborkaszezon van. Az ismerőseim nagy része nyaral, én meg itt elvoltam egyedül egy darabig múlt héten, és rémesen sajnáltam magam, aztán eluntam, és úgy döntöttem, hogy lehet ez másképp is.

Így csütörtökön ismét elmentem jympázni. Aki nem tudja az előzőekből mi ez, annak elmondom, a többiek ugorhatnak. Ez a svédek tornája, van benne ugrabugra, erősítés, futkározás, különböző erősségűek ezek, attól függően, milyen sok benne az erősítés. Általában edzőteremben művelik, de ilyenkor nyáron az egyik edzőterem heti kétszer szervez ilyet, kedd és csütörtök este. A helyszín egy nagy füves placc, közvetlen a városon átvezető autópálya mellett, aki esetleg demotiválva érezné magát, arra kedélyes autósok úgyis rádudálnak elég gyakran.

Nagyon nagy közösségi élmény, hogy állunk kint csomóan, szól a zene, együtt mozog mindenki  és mindenféle ember megtalálható itt: Kislány, aki tornázik, kislány, aki plüssnyusziját dobálja, tinik, fiatalok, középkorúak, nagymamák, és nem csak nők ám! Bizony, fiúk és férfiak is!
Meg van cicababa is, aki mindenem-kilóg sortot húz a tornához, hidrogénszőke haja szabadon száll a szélben, és a napszemüveget le nem venné, hiába borult be az idő.

Élvezetes. Főleg, mikor a végén – legalábbis az egyik instruktornál – beszaladunk középre, és ott tapsolunk, legalább 100 ember mindig.

Aztán mivel mindig elfelejtem, és mindig rájövök, hogy a mozgástól jó kedvem lesz, azóta nagyokat sétálok, hegyre mászom kilátásért:

P1140460 P1140461 P1140463

 

 

 

 

Meg hogy megmutassam, hol treníroznak a síugrósok, hogy nem rögtön a nagy sáncról zúgnak le:

P1140468

Meg bicikliztem Annicához és Birgittához bogyót szedni (erről nincs kép, de nem is lehet arról, ahogy ülök a bazi ribizlibokor tövében, beborítanak az ágak, és szedem és szedem, vagy ahogy derékig eltűnök a málnásban). Amúgy elég büszke vagyok magamra, nem kis táv Annicához biciklizni, de ma abszolváltam, mondjuk Annicával együtt, és társaságban mindig repül az idő :)

Aztán másztam sziklára is olvasni, onnan is látszott a város, de azt már mutattam, inkább megmutatom, miért szeretem a svéd erdőt:

P1140484

A hőmérséklet visszaállt normálisra, huszonfokok vannak, de a nap erős, leégtem tegnap is meg ma is (vállonveregeti saját magát), éjjelre viszont már lemegy néha 10 fok alá, elkel a vastag takaró. De nem baj, így jó, így szeretem.