Annicával az élet

Mióta Annica megjött a nyaralásból, hálistennek jó gyakran kirángat engem magányomból.

Legutóbb, mint írtam, idejött biciklivel, aztán átbicikliztünk hozzá – 14 km kb – és szedtünk málnát, ribizlit, ebédre grilleztünk hamburgert. Olyan nap volt ez, amit máshogy terveztem, de akkor berobbant Annica, és ilyen lett. Kellemes, az ember érezte, hogy itt is tartozik valahová. Ráadásul rengeteget beszélgetünk mindig, az is nagyon jó.

Mikor ma hazafelé vezettünk, mondtam Annicának, hogy milyen jó, hogy kirángat otthonról, ő meg mondta, hogy milyen jó, hogy kirángatható vagyok.

A mai program tehát a következőképp alakult: Annica értem jött, én meg a tőle szedett ribizliből még reggel sütöttem neki ribizlihabos lepényt, ami nem lett olyan csodás, mint szokott, de minden sütőt meg kell tanulni. Aztán elvitt a testvéréhez, aki nem volt otthon, viszont megismerkedtem a feleségével, és a háromból két lányával, kaptunk kávét is, és olyan csodaszép házuk van, amilyennek én is képzelem az álomházam.

Aztán haza, ahol megint hülyére szedtük magunkat bogyókkal, meg Birgittához is elmentünk macskát etetni és bogyót szedni, tudniillik most ő nyaral, ím, az eredmény:

P1140518

Ebből lesz, amit megeszek, amiből lekvárt főzök, meg amit elpakolok a fagyasztóba, hogy mikor sötét lesz és hó, akkor is egy kis nyarat csempésszek az életembe.

Aztán fantasztikus ebédet ettünk, Annica reggel a termelői piacon volt (nem Csömör cityben!), majd egyszer én is elmegyek megnézni. Mángoldból csinált pitét, és friss hagymából meg cukkiniből zöldséges tésztát, hát zseniális volt.

Végül pedig felkerekedtünk, és elmentünk egy kis öbölhöz az erdő mélyére,

P1140494 P1140507 P1140500

 

 

 

 

ahol már érik a vörösáfonya

P1140504

 

és ahol Annica pancsolt, meg én is, csak másképp,

P1140514P1140510

 

 

 

 

ahol saját papírt merítettünk, és ahol aztán végül bementünk egy kis táncházba – mármint egy fakunyhó, ami táncra volt anno fenntartva, és megnéztünk, egy zenés-táncos előadást a helyi papírgyár életéből. Nagyon furcsa volt, kicsit horrorfilmbe élő néha. Néha kivetítettek képeket, szavakat, aztán emberek táncoltak, gyári mozdulatokat, hol munkások voltak, hol gépek, aztán idős nénik és bácsik – régi gyári munkások! – léptek fel a színpadra, és mondogatták a gyári szlenget, majd játszották el, milyen feladataik voltak.

Akkor kicsit ijesztőnek tartottam, de most visszagondolva rá, nem is volt rossz, sőt.

Aztán még hallgattunk egy bandát zenélni, és végül hazajöttünk. Tényleg jó, hogy van kivel kimozdulni, én mindenben benne vagyok, amit Annica ajánl. Rossz vége még sosem volt. :)

Advertisements

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s