I want to ride my bicycle

Nyilván, részben azért költöztem ide, mert vágytam a természetre, a hűvösre, meg mindenre, épp ezért annyira nem is zavar, meg nem is meglepő, hogy már reggelente repkednek a mínuszok. Esetleg a szervezetem reagál hülyén, mert akármennyire is felöltöztem a minap, olyan fejfájást kaptam, mire beértem a suliba… mintha fejbevágtak volna egy baltával, és szerintem a hideg volt.

Na de, arról ugye nem volt szó, hogy nekem majd heti egyszer kell 6:30-ra iskolát nyitni járni, ez nem szerepelt az álmaimban, de hát így alakult, cserébe a többi napokon ki tudom aludni magam. Mivel autóm még mindig nincs, és a buszok se járnak még, ismét biciklire pattantam, és nem a balesetveszély miatt, de pont így voltam felöltözve:

ch

-2 fok volt reggel, könnyezni kezdett a szemem, de legalább nem fagyott oda. :) Ellenben roppantul élveztem, hogy még szinte sehol senki száguldás a tengerparton, fantasztikus volt. Hazafelé szintén. De ha valaki azt mondja nekem, hogy én ilyen időben, reggel fél hatkor biciklire ülök, hát kiröhögöm. Ugyanmár. Most meg tiszta jó, van a kis öreg biciklim, van bukósisakom, és huss!

“Minden elismerésem azoknak, akik ezeken a fagyos napokon is biciklivel közlekednek” – mondta ráadásul az előbb a Class Fm, hát köszönöm :)

Mondjuk viccesen alakult a mai reggel. Van a két napközi, az Alfa meg a Béta ugye, én Alfa vagyok, de nyitás meg zárás meg a Bétában van. Aztán mikor 7-kor megérkezik a kolléganő, átvonulok. Na most, extra gyorsan bicikliztem, és már hatkor ott voltam, nem baj, kényelmesen előkészítettem mindent. Hétkor már mocorgott az én felem, hogy menjünk át, meg reggeli, de kolléganő sehol. Rátelefonálok negyedkor, hogy hol van, aszongya, hogyhogy hol, jön félre. Mondom hát de nem! Aztán nagyon szégyellte magát, az anyukák meg velem hisztiztek, hogy miért nem vagyok a helyemen, holott hát nem hagyhattam szanaszét négy évfolyamnyi gyereket. Sebaj, megoldódott, jó lett.

Aztán, ahogy viszem vissza a konyhára a reggeli kásás edényt, elcsíp az igazgató, hogy ráérek-e öt percre. Persze, mondom. Hát, hogy ő csak azért hívott engem be, hogy megkérdezze, jól vagyok-e, jól érzem-e magam, nincs-e semmi baj, mert tudja ám, hogy mélyvíz volt, és jöjjek bármikor, akármi kérdésem van, de tényleg, és komolyan boldog vagyok itt? Hát nagyon örül, csak ezt akarta tudni, mert aggodalmaskodott kicsit. Hát egyemmeg, hogy a klasszikusokat idézzem :)

Az ötödikesekkel is megbarátkoztam most már, volt néhány fekvőrendőr az utunkban, de megleszünk, úgy érzem. Viszont már kétszer előfordult, hogy kicsit hangosabban azt találtam mondani, hogy “CSEND!”, ami aztán valóban csendet vont maga után, de nem azért, amiért én gondoltam. :) Aztán azt mondták, hogy én vagyok a legjobb tanár, merthogy sose vagyok komolyan dühös, és mókás vagyok. :) Ennek három hét elteltével nagyon örültem, ahogy annak is, hogy a szokások már csak szokások, és a harmadikosoknál már várólista, mikor ki mellett üljek ebédkor.

Nem azért, mert hogy nagyképű legyek, vagy mi, csak mert hát, egyrészt ezekért érdemes, másrészt meg továbbra sem kérek nagyobb elismerést ennél.

Reklámok

Még nyílnak a parkban a színes virágok

De látod amP1140659ottan a hajnali ködöt meg a három fokot, meg a sárga leveleket? Jön az ősz. Lassan, de jön. Ahhoz képest, hogy valóban három fok volt reggel, és az orromig se láttam – ez most kezdődött, ez új, két napja ezt csinálja – most ragyog a nap, és hazafelé már kabát se kellett. Igaz, ma már nehezebben szállt fel a köd, mint tegnap. Hát kíváncsi vagyok. Itten a ma reggel a kikötőben, szeretek a buszra várakozás közben kisétálni oda, kicsit jobb időtöltés, mint a kökiterminál.

A buszról csak annyit, hogy el nem indul, míg a friss felszálló le nem ült.

Az előző posztomhoz még annyit szeretnék hozzátenni, hogy mindig is piros svéd házban szerettem volna lakni, és nem hittem volna, hogy olyan szerencsém lesz, hogy azonnal abba költözhetek :)

Nade. Eltelt egy újabb hét az iskolában, és egyre jobban érzem magam. A saját gyerekeim nevét már mind tudom, a többi napközis csoportosét is lassanként megtanulom, prímán zárok és nyitok egyedül, adok reggelit a gyerekeknek, már a telefont is fel merem venni (ugyanis első héten még nem mertem), le tudom jegyzetelni, melyik anyuka mit óhajt, szóval fantasztikus. Mivel már egy ideje ott vagyok, a gyerekek is egyre jobban megszoknak, jönnek hozzám beszélgetni, tudják, ki vagyok, már a szabályokban is kiműveltem magam, mikor mit hogyan lehet, hogy kell. Ráadásul jövő héten egy csomóan elmennek mítingekre, ugyanis iskolakörzetek vannak, és pl. találkozik majd az összes alsós tanár meg az összes napközis, meg ilyesmi. Csak hát én ilyen keverék vagyok, rendes tanár is, meg napközis is, és azt mondta az igazgatóbácsi, hogy nekem mindig az angolóra a prioritásom a mítingekkel szemben, hát nem megyek mítingre. Ami azt jelenti, hogy jövő héten én vagyok egyik délután a főfelelős, két helyettessel. Wow.

A helyettesítésről tán már írtam, nem terhelünk senkit le, jelezzük a helyettes-központnak, hogy kell ember, és küldenek, órabért kapnak az ilyenek.

A napköziben minden héten egyszer van tervezőidő, és most már a kollégákkal is felszabadultabb tudok lenni, szerintem nem tudtam átlépni egy darabig azon, hogy én legutóbb “csak” Comenius asszisztens voltam, nem teljes jogú tanár, és talán ez érződött is rajtam, ez a fajta bizonytalanság, de már elmúlt. Úgyhogy a tervezésen tegnap együtt nevettem már én is mindenkivel, mikor már fél órája tárgyaltuk egy gyerek problémáját, és akkor valaki azt mondta, jóóó, elég, énekeljük el a “We shall overcome”-ot, és haladjunk. Meg hogy az egyik kolleganő mennyire élvezte, hogy nyikorog a széke. Meg hogy milyen szép jegyzőkönyvet írt, fel is olvasta annak, aki később érkezett, de még azt is, hogy felkiáltójel. :)

Még egy-két gondolat, ami úgy eszembe jut, amilyen benyomások értek. Először is a plakát, ami naponta ötször szembejön, hogy az iskolában teljesen mogyoró-dió-magvak tilalom van, mert hogy van erősen allergiás gyerek.

Aztán a többi a fritidshez (ez a napközi, szabadidőt jelent a szó, ha néha így írom, ne lepődjetek meg) kapcsolódik. Először is, a délelőttök. Szerdánként egész nap ott vagyok, olyankor extratanárként szolgálok a két harmadikban. Hogy el tudjátok képzelni, először is elmondom, miért gondolom úgy, hogy a svéd iskolások szerintem kevésbé stresszesek, mint az otthoniak – ugyanakkor szerintem feleannyit sem tudnak. Hogy melyik jobb, azt mindenki döntse el maga. A csengő hiányáról már beszéltem, és hogy ez mennyire megkönnyíti az időbeosztást. Különösen igaz ez alsóban, ahol minden tárgyat egy tanár tanít. Reggelente van a gyülekező, gyertyákkal általában, amikor is átbeszélik  a napi teendőket, de minden fenn van a táblán is. Aztán nem kell minden alkalommal mindent felírni, leírni, másolni. Múltkor matek volt, és füzet helyett kaptak egy laminált lapot, arra dolgozhattak táblafilccel, ott gyűjthették az ötleteiket a megoldáshoz. Valamikor csak figyelni kell, és másnap újra visszakérdezi, hogy is volt pontosan? És emlékeznek. Mert nem az a fontos, hogy leírd, és szépen, meg külalak. Ugyanakkor például a helyesírásuk pocsék.

Amikor már összegyűlt egy csomó dolog, amivel foglalkoznak, vannak úgynevezett “tanulóidők”, amikor is felírja a tanár a táblára, hogy angolból ezt kell befejezni, matekból ezt, svédből amazt, és mindenki a saját tempójában dolgozik azon, amihez épp kedve van. De minden kész lesz mindig határidőre. Az is előfordul a gyengébb képességűekkel, hogy azt mondja neki a tanár, hogy igaz, hogy 3 oldal kéne kész legyen a matekkönyvben, de annyit dolgoztál azon a kettőn, hogy abbahagyhatod, ráér máskor befejezni. Eldönthetik, hogy angolból csak a mondatokat írják fel, vagy külön a szavakat is – mert hát szerepeltek a mondatokban, elvileg akkor kiderül, mert ott van mellette a rajz meg a kép. Hangszerek nevei voltak, amiket tanultak, és a gyerekek fele magánszorgalomból még kigyűjtött extra szavakat. Nem tőlem kérdezte, mi az, hanem elment a szótárért, nézelődni.

Nem is muszáj a saját padban ülni, vannak kanapék, külön asztalok, ahova félre lehet volnulni, ha az ember elmélyültebben akar dolgozni.

Tehát ezeken a napokon én ott bent vagyok extra, ketten nézelődünk, segítünk, ötletelünk, esetleg ha valakivel külön kell foglalkozni, azt is könnyebben megoldjuk. Azért csak szerdánként vagyok ott, mert az a szabadnapja egy kolléganőnek, aki amúgy minden másik napon bent van.

A délutáni foglalkozások meg megint mások. Az is egy gyertyás összejövetellel kezdődik, de erről tán már írtam, ismertetünk tudnivalókat, válaszolunk kérdésekre, szülinaposokat köszöntünk, és hát közvetve létszámot ellenőrzünk.

Az udvaron kezdünk, játszunk, a minap már nagyon tudatosan nézelődtem, ki mit csinál, és találtam is három bőgő gyereket, akkor konfliktusokat oldottam meg. Elsősorban ilyenkor arra kell vigyázni, hogy jól szocializálódjanak, hogy senki se legyen egyedül, senki se legyen kizárva. És pont ilyesmik miatt sírtak. De megoldódott. Pár órával később az egyik kislány odajött hozzám, mert mondtam, hogy jó, jó, megbeszéltük, de még mindig szomorúnak látszol, szóval odajött, hogy ne aggódjak, minden rendben van, és sugárzóan mosolygott.

Aztán egy-másfél óra után kezdenek beszállingózni a gyerekek, ott játszanak, a fiúknál a sakk nagyon népszerű, a lányok színdarabokat csinálnak maguk, külön beosztással még számítógépen is lehet játszani, rajzolgatnak, gyöngyöt fűznek, gyurmáznak – külön kis doboz gyurmája van mindenkinek. Ezen a héten két nagy szenzáció is volt, a gumikarkötő-készítés, ilyen pici gumikarikákból lehet karkötőt készíteni. Abban az volt a legjobb, hogy a fele tudja hogy kell, a másik meg nem. Csoportvezetőket, “tanárokat” jelöltünk ki nekik, és eszméletlen komolyan vették a feladatukat, türelmesen álltak, magyaráztak, tanítottak. A másik nagy esemény egy csomó Barbie meg hasonló megérkezése volt, amilyen csillogó tekintettel csomagoltak ki, meg játszanak azóta is vele!

Péntekenként pedig torna van, azt hittem, valami közös, meghatározott, de nem, elfoglaljuk a tornatermet, és ki mit akar, leengedjük a gyűrűket, köteleken himbálózunk, kidobós, kosárlabda, ahogy tetszik, egészen varázslatos volt látni 50-60 gyereket, hogy egymás mellett mennyi mindent csinálnak, mozognak, nevetnek, jól érzik magukat.

Anyagi gondok az iskolában nincsenek, gondolom, ez látszik, a tönkrement mosogatógépünk helyett is egy nap alatt lett új.

Szóval minden csodás az Alneskolában.

Ezzel együtt tartom magam ahhoz az új életfelfogásomhoz, hogy márpedig ez is csak egy munkahely, és nem lehet belőle világmegváltást csinálni, annyi tervezőidőm van, hogy itthonra nem kell munkát hozni, tehát reggel ajtó kinyit, iskola, délután becsuk, nincs iskola. Tökéletes.

A természetes élőhelyem

Poszt sok-sok képpel!

UtcámWP_000461, a Terminalvägen, félig-meddig a világ végén van, ugyanakkor nem is, pont egy vonalban van az egyik “kerülettel”, csak ez itt egy kevésbé lakott utca. Mondhatni Martinon és rajtam kívül senki sem lakik itt.

Itt rögtön balra látható az utcába való lehajtás, egy körforgalomból. Azt kell tudni erről az utcáról, hogy boltok és cégek foglalják el véP1140633ges-végig. Kezdődik egy nagy élelmiszerbolttal, tőlem gyalog öt perc, meg egy mindenes bolttal, egy Jyskkel, aztán néhány kisebb bolt következik, aztán egy barkácsbolt, aztán végül pedig a Stisso, az a bolt, aminek a telkén én is lakom. Itt jobbra a bejárat hozzánk.

 

A Stisso egy házaspár tulajdona, a házzal együtt, Stig és Anneli a P1140637nevük. Ők nem itt laknak, a fiuk, Martin lakik ugye a ház földszintjén.

A bolt profilja elég sokféle, quad, hómobil, fűnyíró, alkatrész, utánfutó, minden, amit akarsz. Ha felsétálsz a felhajtón, balra a hosszú épüleP1140636t a bolt (itt is balra), és jobbra pedig először is áll egy nagy hangárféleség, Martin mindenféle autójával, aztán pedig a házacskánk. Ha megkerülöd, akkor hátul megtalálod a műhelyet is, amire a nappali ablakából látok, ahol egész nap folyik a munka, még zárás után is, mert Martinnak mindig akad valami barkácsolnivalója, épp pár napja hozott haza valami P1140644tragacsot, amivel  majd versenyezni fog, mesélte nekem lelkesen ma reggel.

A telek határa az tulajdonképpen az E4-es autópálya, ami egész a finn határig felkúszik itt a parton. A kertben meg mindenféle utánfutók állnak össze vissza, meg mikor mi, sosem tudod, mit találsz a ház előtt/mellett, mikor reggel felkelsz. Látjátok, ott P1140640a trailer, meg az elhúzó kocsika, na az már az autópálya. Hogy hangos-e? Egy kicsit, de nincs rajta olyan hatalmas forgalom, és megszoktam már, hogy huss-huss, elhúznak itt, mint az X-wing fighterek, nem zavar.

Ha még hátrább P1140642megyünk, van egy kis ligetecske, ami “Wenjun Gombavilága”, itt szedett össze egy vagon vargányát első körben pár héttel ezelőtt.

P1140645

A bolt mellett még ott ez a kis védett beálló, ott lapul a biciklim az árnyékban, mögötte meg a fenyves, erre látok rá a konyhaablakból, például most is.

 

Íme, a ház!

P1140639

 

NaP1140648 de tessék, tessék, lépjünk be itt az ajtón. Ha beléptünk, három irányba lehet menni, le a pincébe, jobbra be Martinhoz, vagy balra fel a lépcsőn, így ni. Már ki is aggattam sok kedves ember képeslapját.

P1140649

 

 

 

 

Ha fP1140650elsétálunk, a konyhába érkezünk. Még van természetesen hűtő is, meg az asztal, amiről már meséltem. A hűtő jelenleg mögöttam van, onnan fotózok, az asztal meg ezzel a pulttal szemben, de az látszik is a lépcsős képemen.

Innen tovább lehet haladni a nappali felé, a balraP1140652 látszó ajtó a fürdőszoba, ami nem túl nagy, akkorka, mint egy szekrény. De van benne minden, ami kell, és hát természetesen a svéd szokás, hogy nem kell zuhanytálca meg semmi, egy sarok van elkerítve a zuhanynak, közepén lefolyóval, ahova elvileg le kéne folyni a víznek, gyakorlatilag nem teljesen jó a konstrukció, de kicsit lehet neki segíteni egy ilyen autós ablaktörlőszerűséggel, odaterelgetni.

… aztáP1140653n a nappali, tessék parancsolni, itt jobbra a falban van egy akasztós szekrény, mögöttem meg egy komód, amiben a ruháim tartom. Balra látszik egy tévéasztal csücske, tévém nincs, otthon se volt, de lehet, hogy filmnézési célzattal majd egyszer veszek egyet.

P1140654

…. és végül a hálószoba a kis terasszal. Még a sarokban van egy fotel, de hát egyelőre kicsit szegényes, de nembaj, tökéletes, nem is kell jobb. A teraszról meg már biztos láttatok naplementés képeket.

 

Házunk fölött pedig büszkén lobog a svéd Honda zászló. A konyhaablak meg nyitva van, itthon vagyok!

P1140647

Gondolatok a konyhából

Mióta meglett az asztalom, ami egy fél hatszög (megkaphatom a másik felét is, csak nem nagyon férne el), azóta itt szeretek ücsörögni a konyhában a laptoppal, nem tudom, miért, talán megszokás, mert ha Wenjunék bent ültek, én meg skypeolni akartam, mindig kijöttem. De jó itt, kellemes a fény, az ablakból látok egy szép fenyvest (tényleg jön nemsokára a természetes élőhelyem bemutatása, senki se aggódjon!).

Pár nap híján két hónapja, hogy felkerekedtem, és itt maradtam. Két hete, hogy dolgozom, mínusz az a két nap, amit ellógtam beteg voltam, de a két hét, az mégiscsak két hét.

Azt figyelembe véve, hogy többet vagyok bent az iskolában, mint anno otthon voltam, mégis sokkal kipihentebb vagyok, az okok sokrétűek.

Először is, nagyon fontos az, hogy a heti egy hajnalt leszámítva általában olyankor kelek, amikor otthon már becsöngettek, én pedig átverekedtem magam Dél-Pestről Budára, busszal, vonattal, villamossal, metróval, mikor mivel. Álmos, rosszkedvű emberek között WP_000465zsúfolódtam. Igaz, hogy busszal megyek most is, de általában akármelyik irányba utazom akármikor, az emberek száma maximum öt, de igen sokszor saját különjáratom van. Új, hibrid Volvo buszokkal járok, amik minden felszállónak megdőlnek majd visszaállnak, hogy kényelmes legyen a felszállás. A kétWP_000469 buszom ma reggel ugyan konkrétan egy perccel kerülte el egymást, de nem bosszankodtam túl sokat miatta, inkább lesétáltam a tengerhez, és élveztem a napot. Meg ilyenkor szoktam bemenni a könyvtárba. A könyvtár azon túl, hogy ingyenes és hogy annyi könyvet vehetek ki, amennyit csak akarok (ezt még mindig nem dolgoztam ám fel :), már nyolckor kinyit, de 8-10-ig nincs bent személyzet, a kölcsönzőautomátak segítségével hozhatod-viheted a könyveket.

Még a reggelhez hozzátartozik az is, hogy van időm kényelmesen reggelizni, és mivel nem hatkor teszem, még úgy is érzem, hogy ettem.
Itt jobbra a központi park, ahol a buszok találkoznak. Balra pedig a ma reggeli tenger, mobilos képek, azért nem olyan nagyon szép színűek.

Aztán, az iskolák sokkal otthonosabbak, nincs az a kórház feeling, ami otthon szokott lenni. Ami nekem külön érdekes, hogy mivel már két iskolában is tanítottam itt helyben, megállapíthatom, hogy azért nagyjából mindegyik iskola ugyanúgy néz ki. A tanári, a pihenő, a termek, a színek.

Egy íratlan svéd szabály az, hogy ha vendégségbe mész valakihez, a cipőt amint beléptél, tüstént le kell venni, papucsot nem nagyon adnak. Na most, az iskolában is ez van. Csupa zoknis gyerek az egész iskola. Vagy crocs-os.

Kevésbé érződik mókuskerekesnek az egész, főleg mióta napközis is vagyok, és tegnap például sakkoztam az egyik gyerekkel, meg megnézem a drámaelőadást, amit a drámaszobában egyedül csinálnak meg, vagy rajzolunk, gyöngyöt fűzünk. De a tanítós része se mókuskerék. Itt nem 45-15 perces rohanás az élet, hanem szépen le van osztva, milyen tantárgyból hány PERC jár egy héten, és ez alapján lesz a felosztás. Angolból ötödikben 130 perc, így jön ki a 40-40-50 perc. A szünetek is lehetnek 10 perctől kezdve az egy órás ebédszünetig akármekkorák. A külön kijáratú osztálytermekkel megoldódik az is, kinek hol a váltócipője, kabátja. Van egy kis előtér fogasokkal, aztán a terem, mindegyikben vízcsappal, az ötödikeseknek még saját bögréjük is van, az első falat hatalmas whiteboard foglalja el, azon van minden infó, jövő hétre vonatkozókkal együtt.

Az órarend miatt csengő sincs, ez sem stresszel senkit, egy-két perc ide vagy oda teljesen belefér mindenkinek, akár tanárnak, akár diáknak. Nem szakítja félbe a mondatod a csengő, nem néz senki árgus szemekkel, hogy óigen, becsöngettek, és X kolléganő még itt tesped. A kávézósszobában mindig van beszélgetőpartner. Minden kolléga mosolygós és segítőkész, akármennyi kérdést öntök is rájuk.

Nagyon tetszik az is, hogy aktualitásokkal van megpakolva minden tárgy, életközelivé van téve. Például, vasárnap itt választások lesznek. És az egész iskolában erről van szó. Ötödikben a pártokról tanultak, milyen pártok vannak, milyen értékeket képviselnek, posztereket csináltak a terem egyik sarkába, és nagyon érdekli őket, tőlem is kérdezték, hogy kire fogok szavazni – ekkor a másik közbevágott: “HÉÉÉÉ!!!! Megtanultuk, hogy ilyet NEM kérdezünk!!!” –  és elmagyaráztam, hogy én itt most még nem szavazhatok. Hétfőn hetedikben helyettesítettem, ott pármunka volt, minden pár kapott egy pártot, és annak az oktatáspolitikájáról kellett prezentációt készíteni, mert hogy az mégicsak, őket is érinti.

Mondjuk ami furcsa még mindig, a gimi után megszokni a piciket, mert hát még az ötödikesek is picik a gimihez képest, és ez persze látványos. Ami szerencse, és még egy mínusz stresszfaktor, hogy itt hatodiktól kezdve adnak csak jegyet, itt is most már az A-F-ig rendszer van. Így ötödikben nem kell jegyekkel bajmolódni, elég lesz év végén értékelést írni. Meg az az extra idegesség sincs, hogy érettségi, nyelvvizsga. Kellemes. És bár tényleg heti 3x végzek 5-6 körül, mégse érzem, a fenti okokból.

Tegnap pedig iskola után bementem a moziba, megnéztem egy filmet, és utána hazasétáltam, hát ez óriási nekem, ez az érzés, hogy fél óra alatt hazasétálhatok. Kellemes, langymeleg őszi este volt, jól esett nagyon, és bár negyed 10-re értem vissza, csepp fáradtság se volt már bennem.

 

Végiggondoltam ám, hogy írjak-e összeszedetten az iskoláról, de az egyrészt nem menne, másrészt az apró benyomásokból úgyis sokkal komplexebb kép alakul ki. Ha kérdés van, miről írjak, továbbra is várom, jegyzem, és egyszer csak sorra kerül. :)

 

Jelentés az ágyból

Hát képes vagyok ilyesmire is, hogy a második munkahetemre lebetegszem, pedig tényleg nem akartam, sőt, szabályos lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem vagyok ott és dolgozom.

De azt mondják az okosok, hogy minden új közeget annak a bacijával meg kell szokni, és teljesen normális, hogy lebetegedtem, pláne nyolcévesek között, pláne svédek között, teszem én hozzá, akiket akármennyire szeretek is, nem igazán tudnak arról, hogy feltalálták a papírzsepit.

Meg hát elég intenzív volt a múlt hét, sok infó, sok költözés, sok pakolás, rendrakás, meg én mindig olyankor szoktam megbetegedni, mikor kicsit elengedem magam, és ez igazából most következett be, mostanra lett a lakás az enyém, szereztem munkát, és belesüppedtem egy fél percre ebbe a kellemes biztonságérzetbe, és tádámm! Lecsapott a nyavalyás nátha.

Jelenleg kint szürke az idő, ezért bent is, de beragyog mindent annak a ténye, hogy végre-végre, tegnaptól kezdve létezem, svéd személyi szám tulajdonosa vagyok! Ami azt jelenti, hogy kábé mindent intézhetek, autóvételtől kezdve odáig, hogy kedvezménykártyát válthatok ki a patikába.

Ezen felül még a csomagom is megjött otthonról, így máris Dörgicsei csibelevesporból készült nyalánkságokkal eshettem neki a betegségemnek.
Csak hát mégse lett jobb, itt köhögök, rémes.

Ha már: a betegszabadság itt úgy van, hogy kiírhatod saját magadat max egy hétre minden igazolás nélkül, ha tovább vagy beteg, kell az orvos. Az első beteg napot nem fizetik, onnantól meg adott százalékát kapod a fizetésednek, nem tudom, mekkorát, nem akarok hülyeséget mondani. Ez itt most az én első, fizetetlen napom. És még csak második hét van!!! De a kolléganőm azt mondta: “De hát ha beteg vagy, akkor beteg vagy.”

Megyek is vissza vízszintesbe.

Alneskolan és költözködés

Tudom, tudom, már egy egész hét eltelt, és csak most írok, az okok többfélék.

– Körülbelül annyi információ zúdult rám az iskolában ezen a héten, hogy még mindig ásom benne a labirintusokat, és továbbra se tudom a felét se annak, amire kíváncsi vagyok
– Költözések közepette vagyunk, Wenjunék csütörtökön vették át a kulcsokat az új házukhoz, és ilyen meglepő dolgok történnek egyfolytában, szerdán mikor hazajöttem, Martin közölte, hogy akkor azt az utánfutót veheti igénybe Wenjun, és mondjam meg neki, hogy ki kell mosni. Közben az udvarban felfedeztem az új biciklim is, amit Birgitta hozott el nekem. Birgitta asztalos ugye, egy second-hand boltban dolgozik, ahol a beérkező dolgok felét renoválják, és a múltkor kinéztem egy kicsi kopott biciklit, és megjavították nekem, sőt, mivel a nyitvatartás és a munkám nem egyeztbicikliethető össze, Birgitta el is hozta. Szóval kint köröztem a biciklimmel, és sajnálkoztam, hogy a munka miatt lemaradtam olyamiről, mint hogy egy daruskocsival leemelték az emeletről Wenjun zongoráját, meg felemelték a bolt reklámcégérét a háztetőre. (A házról és a boltról majd később, ha kitakarítottam és összepakoltam és belaktam, még hiányzik néhány fontosság). De miközben kint köröztem, Wenjun meg az utánfutót mosta, előbb-utóbb megjelent Martin egy villástargoncával, és beemelte a zongorát, aztán szintén a targoncával felemelte Wenjunt, hogy lepakoljon valami tárolóból a padlásról, téligumikat meg ilyesmit.
Tegnap pedig slattyogok haza, kicsit mélabúsan, hogy lámlám, vége a közösségnek, Wenjunék már nem lesznek ott, mire hazaérek, épp a feljárón megyek felfelé, mikor szembejön a konvoj, Martin a platós autójával, hozzácsatolt utánfutóval “on the way to New China Town”, ahogy mondta, Wenjunék pedig a saját megpakolt kisautójukkal. Martin lefékezett mellettem, és érdeklődött, benne vagyok-e a kalandban, hát naná, már pattantam is befele a kocsiba. Lepakoltunk Wenjunék új házában, nagyon szép ház, négyen még a zongorát is kiemeltük-beemeltük, hála az eltökéltségnek és Martin emelős platójának.
Mára már egyedül maradtam, Wenjunék nagyjából mindent kiürítettek, én is rendezkedek, végre elraktam a ruháimat, de még felfedezésre vár néhány doboz, amikben a Viviane-tól kapott ez-az rejtőzik. De a hálószoba és a nappali kész, kicsit üres, de hát egyelőre na. Jó ez. Meg otthon se volt sokkal több cuccom, csak szerintem kisebb volt a lakás.

Nade, gondolom, ez senkit nem érdekel, sokkal inkább az iskolám, ahol dolgozni kezdtem. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hamar és ilyen jót sikerült találnom, még ha sokat kell is bent lennem, de hát ezért jöttem, nagyon sok más dolgom nincsen.

Alneskolan, ez az iskola neve, kb. 400 gyerek jár ide, előkészítőtől kilencedikig.

Beosztásom szerint 25%-ban tanítok angolt két ötödik osztálynak (ugyanazt tanulják, tehát igazából eP1140613gy óratervvel kell operálnom), és 60%-ban pedig “szabadidős-pedagógus” vagyok, amolyan napközis féle. Azt hittem, én botor, hogy ez majd jó kevés lesz, de hát a fenéket, itt tényleg bent vannak 40 órát a tanárok, legalábbis a napközisek (így hívom az egyszerűség kedvéért). A ‘rendes’ tanároknak a szünetek szünetek, de nekünk nem teljesen, mert hát melyik szülőnek van téli meg őszi meg akármilyen szünete? Helyette szabadnapokat lehet kivenni, mint egy átlagos munkahelyen. Az én tényállásom ezzel kapcsolatban még nem teljesen tiszta, várom az e-mailt. De hát még első héten nem is akarok szabadságra menni.
Amikor P1140612hétfőn bementem, rögtön elkalauzoltak a tanáriba, ami mellett megint ott a kávézós-ebédelős szoba, mint anno Höglandban. Az asztalom itt látszik, ez mind ott várt rajta, és igen, mindkettő az enyém! Itt aztán lehet dolgozni, és a sok bentlét sem zavaró. Csönd van, nyugi, ugyanis aki beszélgetni akar, az átmegy a kávézós szobába, ahol három sarokkanapé-szett van, hűtő, kávé, ebédlőasztal, mosogatógép, amit akartok. És ott mindig jó a hangulat, ott van a napi sajtó is.
Az angolórákat itt tervezgetem, annyit vagyok bent, hogy munkát valóban nem is viszek haza. Az ötödikesek angoltudása eléggé eltérő, így az órán való részvételük is nagyon eltér, de alapvetően kedvesek, itt is megvannak az aktuális mókamikik, de nem vészes. A telefonokat itt el kell tenni, senki nem veszi elő valóban, ellenben mindenkinek van itt is Rubik kockája, szóval “hízott a májad, mi, Potter?” (vagy nemtudom a pontos idézetet :). Heti 3x van órám mindkét osztállyal.
Itt ugye nem 45 percesek az órák, percre van lebontva, hogy melyik tárgyból mennyi van, így 2×40 és 1×50 perc angolom van osztályonként.

A napközi eléggé más. Hétfőnként nem vagyok napköziben, kedd-csütörtök-pénteken délután. Az Alfa részlegben dolgozom, elsős és másodikos gyerekekkel. Egy délután úgy néz ki, hogy fél kettőkör gyülekeznek az óráik után, megbeszéljük a napot, aztán elmegyünk uzsonnázni, és most a héten végig sütött a nap, szóval végig kint voltunk az udvaron. Meg kicsit bent, gyöngyfűzés, játék, rajz, kinek mihez van kedve. Négy körül gyümölcsöt kapnak. A legfontosabb rész ilyenkor az, hogy van egy névsorunk, amiben benne van, melyik gyerekért mikor jönnek (aztán vagy igaz, vagy nem), és ha jönnek értük, akkor ki kell húzni őket a listáról. Itt van a munka legnehezebb része, megtanulni minden gyereket, és nem csak az Alfában, hanem a másik két részlegben, Béta és Omega, mert hát melyikünk mikor épp kit vigasztal, aki elesett, kit vadász, akiért jött apuci. Meg hát a szülőket is, mert jön, integet, megy, én meg tudjam, hogy kinek volt az apja.

Az Alfa egyébként nagyon csinos, van konyha, mosogatógéppel, festőszoba, drámaszoba, játszószoba.

Keddenként énP1140616 ZÁROM AZ ISKOLÁT, ez valami egészen varázslatos dolog, az egész alsó tagozatos részlegnek minden ajtaját be kell zárni, mekkora felelősség. Lámpákat le, csapokat ellenőrizni, nem csöpög-e. Meg hát megvárni, míg az utolsó gyerekért is jöttek. Ez itt az egyik oldali ajtósor. Az iskola olyan, mint egy E betű, az egyik szára az alsó tagozat, ott kell mindkét oldalon zárni. Azért van ennyi ajtó, mert minden osztálynak külön bejárata van.

Szerdán meg egész nap itt vagyok, 6:30-ra megyek (!), és én NYITOM az iskolát, de csak egy ajtót kell, a többit a portás nyitja. Reggel két feladat van: az érkező gyerekeket adminisztrálni, illetve megteríteni reggelihez az Alfa és a Beta részlegen (a második kollega 7-re jön, félóránként érkezünk és távozunk mindig). Aztán hét után el kell küldeni néhány gyereket a konyhára, hogy hozzák a reggelit. Reggeli után mindenki szépen bepakol a mosogatógépbe, és 8.10-kor kezdődik a tanítás. Mikor egész nap velük vagyok, bemegyek órákra, és segítek, ha valaki lemaradt, meg ilyesmi, még csak egyszer volt ilyen, és nem döntötték el teljesen, hogyan is legyen. Most ez a szerda nagyon megterhelő volt, mert este volt értekezlet is ennek a munkaegységnek. (Előkészítő-4. osztály, ez az egyik, ill. 5-9. Mindkettőnek külön igazgatója van, és mivel mindkettőbe tartozom, sosem tud senki semmit, velem mivan, egymáshoz küldözgetnek).

EgyelőrP1140620e busszal járok, 10 perc felmenni a megállóhoz, 10 perc a belváros, ott át kell szállni, és megint 10 perc az iskola. Az átszállásnál van annyi, hogy pont elkerüli egymást a két busz, így 25 percet várakozok reggelente, de most, szép napsütésben, nem volt ezzel semmi baj, írtam a naplómat egy padon, a központi buszmegálló ugyanis a város fő parkja mellett van. Tömeg persze nincs, meg hát nem mindegy ugye, hogy Kőbánya-Kispesten buszozgatok-e Ikarusszal, vagy csillivilli Volvo busszal a tengerpart mellett. Szóval a buszozást is szeretem. Egy kis erdei útnál szállok le, akkor nem kell körbebuszoznom az öbölön, és fel kell mászni rajta, Slingern a neve. Itt látszik fentről fotózva, kanyarog.

Ebédelni is ebédelek néha az iskolában, ha osztályt viszek, akkor jár. Többféle saláta, svédasztalos rendszer. Kellemes. És hát az elmaradhatatlan tej az ebédhez, akár az éttermekben, itt is.

Még tanulom, ki kicsoda, mit kell csinálni, de ma már jobb volt, ma már több bizalommal jöttek hozzám a kicsik is kérdezősködni.

Kérdezősködjetek ti is, mire vagytok kíváncsiak, miről írjak még?