Még nyílnak a parkban a színes virágok

De látod amP1140659ottan a hajnali ködöt meg a három fokot, meg a sárga leveleket? Jön az ősz. Lassan, de jön. Ahhoz képest, hogy valóban három fok volt reggel, és az orromig se láttam – ez most kezdődött, ez új, két napja ezt csinálja – most ragyog a nap, és hazafelé már kabát se kellett. Igaz, ma már nehezebben szállt fel a köd, mint tegnap. Hát kíváncsi vagyok. Itten a ma reggel a kikötőben, szeretek a buszra várakozás közben kisétálni oda, kicsit jobb időtöltés, mint a kökiterminál.

A buszról csak annyit, hogy el nem indul, míg a friss felszálló le nem ült.

Az előző posztomhoz még annyit szeretnék hozzátenni, hogy mindig is piros svéd házban szerettem volna lakni, és nem hittem volna, hogy olyan szerencsém lesz, hogy azonnal abba költözhetek :)

Nade. Eltelt egy újabb hét az iskolában, és egyre jobban érzem magam. A saját gyerekeim nevét már mind tudom, a többi napközis csoportosét is lassanként megtanulom, prímán zárok és nyitok egyedül, adok reggelit a gyerekeknek, már a telefont is fel merem venni (ugyanis első héten még nem mertem), le tudom jegyzetelni, melyik anyuka mit óhajt, szóval fantasztikus. Mivel már egy ideje ott vagyok, a gyerekek is egyre jobban megszoknak, jönnek hozzám beszélgetni, tudják, ki vagyok, már a szabályokban is kiműveltem magam, mikor mit hogyan lehet, hogy kell. Ráadásul jövő héten egy csomóan elmennek mítingekre, ugyanis iskolakörzetek vannak, és pl. találkozik majd az összes alsós tanár meg az összes napközis, meg ilyesmi. Csak hát én ilyen keverék vagyok, rendes tanár is, meg napközis is, és azt mondta az igazgatóbácsi, hogy nekem mindig az angolóra a prioritásom a mítingekkel szemben, hát nem megyek mítingre. Ami azt jelenti, hogy jövő héten én vagyok egyik délután a főfelelős, két helyettessel. Wow.

A helyettesítésről tán már írtam, nem terhelünk senkit le, jelezzük a helyettes-központnak, hogy kell ember, és küldenek, órabért kapnak az ilyenek.

A napköziben minden héten egyszer van tervezőidő, és most már a kollégákkal is felszabadultabb tudok lenni, szerintem nem tudtam átlépni egy darabig azon, hogy én legutóbb “csak” Comenius asszisztens voltam, nem teljes jogú tanár, és talán ez érződött is rajtam, ez a fajta bizonytalanság, de már elmúlt. Úgyhogy a tervezésen tegnap együtt nevettem már én is mindenkivel, mikor már fél órája tárgyaltuk egy gyerek problémáját, és akkor valaki azt mondta, jóóó, elég, énekeljük el a “We shall overcome”-ot, és haladjunk. Meg hogy az egyik kolleganő mennyire élvezte, hogy nyikorog a széke. Meg hogy milyen szép jegyzőkönyvet írt, fel is olvasta annak, aki később érkezett, de még azt is, hogy felkiáltójel. :)

Még egy-két gondolat, ami úgy eszembe jut, amilyen benyomások értek. Először is a plakát, ami naponta ötször szembejön, hogy az iskolában teljesen mogyoró-dió-magvak tilalom van, mert hogy van erősen allergiás gyerek.

Aztán a többi a fritidshez (ez a napközi, szabadidőt jelent a szó, ha néha így írom, ne lepődjetek meg) kapcsolódik. Először is, a délelőttök. Szerdánként egész nap ott vagyok, olyankor extratanárként szolgálok a két harmadikban. Hogy el tudjátok képzelni, először is elmondom, miért gondolom úgy, hogy a svéd iskolások szerintem kevésbé stresszesek, mint az otthoniak – ugyanakkor szerintem feleannyit sem tudnak. Hogy melyik jobb, azt mindenki döntse el maga. A csengő hiányáról már beszéltem, és hogy ez mennyire megkönnyíti az időbeosztást. Különösen igaz ez alsóban, ahol minden tárgyat egy tanár tanít. Reggelente van a gyülekező, gyertyákkal általában, amikor is átbeszélik  a napi teendőket, de minden fenn van a táblán is. Aztán nem kell minden alkalommal mindent felírni, leírni, másolni. Múltkor matek volt, és füzet helyett kaptak egy laminált lapot, arra dolgozhattak táblafilccel, ott gyűjthették az ötleteiket a megoldáshoz. Valamikor csak figyelni kell, és másnap újra visszakérdezi, hogy is volt pontosan? És emlékeznek. Mert nem az a fontos, hogy leírd, és szépen, meg külalak. Ugyanakkor például a helyesírásuk pocsék.

Amikor már összegyűlt egy csomó dolog, amivel foglalkoznak, vannak úgynevezett “tanulóidők”, amikor is felírja a tanár a táblára, hogy angolból ezt kell befejezni, matekból ezt, svédből amazt, és mindenki a saját tempójában dolgozik azon, amihez épp kedve van. De minden kész lesz mindig határidőre. Az is előfordul a gyengébb képességűekkel, hogy azt mondja neki a tanár, hogy igaz, hogy 3 oldal kéne kész legyen a matekkönyvben, de annyit dolgoztál azon a kettőn, hogy abbahagyhatod, ráér máskor befejezni. Eldönthetik, hogy angolból csak a mondatokat írják fel, vagy külön a szavakat is – mert hát szerepeltek a mondatokban, elvileg akkor kiderül, mert ott van mellette a rajz meg a kép. Hangszerek nevei voltak, amiket tanultak, és a gyerekek fele magánszorgalomból még kigyűjtött extra szavakat. Nem tőlem kérdezte, mi az, hanem elment a szótárért, nézelődni.

Nem is muszáj a saját padban ülni, vannak kanapék, külön asztalok, ahova félre lehet volnulni, ha az ember elmélyültebben akar dolgozni.

Tehát ezeken a napokon én ott bent vagyok extra, ketten nézelődünk, segítünk, ötletelünk, esetleg ha valakivel külön kell foglalkozni, azt is könnyebben megoldjuk. Azért csak szerdánként vagyok ott, mert az a szabadnapja egy kolléganőnek, aki amúgy minden másik napon bent van.

A délutáni foglalkozások meg megint mások. Az is egy gyertyás összejövetellel kezdődik, de erről tán már írtam, ismertetünk tudnivalókat, válaszolunk kérdésekre, szülinaposokat köszöntünk, és hát közvetve létszámot ellenőrzünk.

Az udvaron kezdünk, játszunk, a minap már nagyon tudatosan nézelődtem, ki mit csinál, és találtam is három bőgő gyereket, akkor konfliktusokat oldottam meg. Elsősorban ilyenkor arra kell vigyázni, hogy jól szocializálódjanak, hogy senki se legyen egyedül, senki se legyen kizárva. És pont ilyesmik miatt sírtak. De megoldódott. Pár órával később az egyik kislány odajött hozzám, mert mondtam, hogy jó, jó, megbeszéltük, de még mindig szomorúnak látszol, szóval odajött, hogy ne aggódjak, minden rendben van, és sugárzóan mosolygott.

Aztán egy-másfél óra után kezdenek beszállingózni a gyerekek, ott játszanak, a fiúknál a sakk nagyon népszerű, a lányok színdarabokat csinálnak maguk, külön beosztással még számítógépen is lehet játszani, rajzolgatnak, gyöngyöt fűznek, gyurmáznak – külön kis doboz gyurmája van mindenkinek. Ezen a héten két nagy szenzáció is volt, a gumikarkötő-készítés, ilyen pici gumikarikákból lehet karkötőt készíteni. Abban az volt a legjobb, hogy a fele tudja hogy kell, a másik meg nem. Csoportvezetőket, “tanárokat” jelöltünk ki nekik, és eszméletlen komolyan vették a feladatukat, türelmesen álltak, magyaráztak, tanítottak. A másik nagy esemény egy csomó Barbie meg hasonló megérkezése volt, amilyen csillogó tekintettel csomagoltak ki, meg játszanak azóta is vele!

Péntekenként pedig torna van, azt hittem, valami közös, meghatározott, de nem, elfoglaljuk a tornatermet, és ki mit akar, leengedjük a gyűrűket, köteleken himbálózunk, kidobós, kosárlabda, ahogy tetszik, egészen varázslatos volt látni 50-60 gyereket, hogy egymás mellett mennyi mindent csinálnak, mozognak, nevetnek, jól érzik magukat.

Anyagi gondok az iskolában nincsenek, gondolom, ez látszik, a tönkrement mosogatógépünk helyett is egy nap alatt lett új.

Szóval minden csodás az Alneskolában.

Ezzel együtt tartom magam ahhoz az új életfelfogásomhoz, hogy márpedig ez is csak egy munkahely, és nem lehet belőle világmegváltást csinálni, annyi tervezőidőm van, hogy itthonra nem kell munkát hozni, tehát reggel ajtó kinyit, iskola, délután becsuk, nincs iskola. Tökéletes.

Advertisements

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s