I want to ride my bicycle

Nyilván, részben azért költöztem ide, mert vágytam a természetre, a hűvösre, meg mindenre, épp ezért annyira nem is zavar, meg nem is meglepő, hogy már reggelente repkednek a mínuszok. Esetleg a szervezetem reagál hülyén, mert akármennyire is felöltöztem a minap, olyan fejfájást kaptam, mire beértem a suliba… mintha fejbevágtak volna egy baltával, és szerintem a hideg volt.

Na de, arról ugye nem volt szó, hogy nekem majd heti egyszer kell 6:30-ra iskolát nyitni járni, ez nem szerepelt az álmaimban, de hát így alakult, cserébe a többi napokon ki tudom aludni magam. Mivel autóm még mindig nincs, és a buszok se járnak még, ismét biciklire pattantam, és nem a balesetveszély miatt, de pont így voltam felöltözve:

ch

-2 fok volt reggel, könnyezni kezdett a szemem, de legalább nem fagyott oda. :) Ellenben roppantul élveztem, hogy még szinte sehol senki száguldás a tengerparton, fantasztikus volt. Hazafelé szintén. De ha valaki azt mondja nekem, hogy én ilyen időben, reggel fél hatkor biciklire ülök, hát kiröhögöm. Ugyanmár. Most meg tiszta jó, van a kis öreg biciklim, van bukósisakom, és huss!

“Minden elismerésem azoknak, akik ezeken a fagyos napokon is biciklivel közlekednek” – mondta ráadásul az előbb a Class Fm, hát köszönöm :)

Mondjuk viccesen alakult a mai reggel. Van a két napközi, az Alfa meg a Béta ugye, én Alfa vagyok, de nyitás meg zárás meg a Bétában van. Aztán mikor 7-kor megérkezik a kolléganő, átvonulok. Na most, extra gyorsan bicikliztem, és már hatkor ott voltam, nem baj, kényelmesen előkészítettem mindent. Hétkor már mocorgott az én felem, hogy menjünk át, meg reggeli, de kolléganő sehol. Rátelefonálok negyedkor, hogy hol van, aszongya, hogyhogy hol, jön félre. Mondom hát de nem! Aztán nagyon szégyellte magát, az anyukák meg velem hisztiztek, hogy miért nem vagyok a helyemen, holott hát nem hagyhattam szanaszét négy évfolyamnyi gyereket. Sebaj, megoldódott, jó lett.

Aztán, ahogy viszem vissza a konyhára a reggeli kásás edényt, elcsíp az igazgató, hogy ráérek-e öt percre. Persze, mondom. Hát, hogy ő csak azért hívott engem be, hogy megkérdezze, jól vagyok-e, jól érzem-e magam, nincs-e semmi baj, mert tudja ám, hogy mélyvíz volt, és jöjjek bármikor, akármi kérdésem van, de tényleg, és komolyan boldog vagyok itt? Hát nagyon örül, csak ezt akarta tudni, mert aggodalmaskodott kicsit. Hát egyemmeg, hogy a klasszikusokat idézzem :)

Az ötödikesekkel is megbarátkoztam most már, volt néhány fekvőrendőr az utunkban, de megleszünk, úgy érzem. Viszont már kétszer előfordult, hogy kicsit hangosabban azt találtam mondani, hogy “CSEND!”, ami aztán valóban csendet vont maga után, de nem azért, amiért én gondoltam. :) Aztán azt mondták, hogy én vagyok a legjobb tanár, merthogy sose vagyok komolyan dühös, és mókás vagyok. :) Ennek három hét elteltével nagyon örültem, ahogy annak is, hogy a szokások már csak szokások, és a harmadikosoknál már várólista, mikor ki mellett üljek ebédkor.

Nem azért, mert hogy nagyképű legyek, vagy mi, csak mert hát, egyrészt ezekért érdemes, másrészt meg továbbra sem kérek nagyobb elismerést ennél.

Reklámok

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s