Svédkezés

Kicsit bűntudatom van kedves olvasóimmal szemben, hogy  ennyire nem írok semmit (felesleges helyeselni, jó? Tudom magamtól is. Egyébként meg ti sem írtok blogot, hogy tudjam, mi van veletek, na, a fene egye meg, nem kell lelkifurdalást okozni még, elég!), de tényleg, most olyan mederben csordogálós időt élek, az iskolában sem történik semmi különleges – de majd nemsokára, a decemberrel jön sok érdekesség!

Ráadásul leköt Johan és leköt a fordítás (sőt, a fordításaim gondolata, már a következő könyvre is felkértek!), és úgy gondolom, most annak van itt az ideje, hogy éljek, és ezért feledkezem el néha arról, hogy írjak.

Azt meg, hogy hogyan érzem magam, és hogy milyen a táj, ha havas, azt se fotó, se szavak nem tudják visszaadni.

Így tehát következzék egy poszt a svéd étkezésről, már amennyire ismerem – mostani, és korábbi tapasztalatok alapján, különös hangsúlyt fektetve az iskolára.

Kezdjük hát a reggelivel. Én a magam kis magyar módján reggelizgettem jó sokáig, kis szendvics, kis tojás, kis ez-az. Szerdánként viszont én adok reggelit az iskolában, mikor nyitok. Az iskolai reggeliről azt kell tudni, hogy heti háromszor zabkása, kétszer meg “fil”, azaz valami aludttej-szerű dolog. Szerdánként zabkása. Meg persze szendvics, puha kenyér és knäckebröd, ami ugye a kemény kenyér, felvágott, sajt, uborka. Fel kell mérni a hűtőben, mi van, és aztán elküldeni a konyhára a kölköket kásáért meg a hiányzó elemekért. A zabkását lekvárral illetve fahéjas cukorral eszik, és felöntik tejjel. Pfuj, gondoltam magamban, aztán viszont berobbant az életembe Johan.

– Főzök zabkását – mondta az első hétvégén, amit az ő lakásában töltöttem. Mondom igazán ne fáradj. De, de, főz. Zabpehely, víz, csipet só, aztán feltenni rotyogni. Én gyanakodva néztem. Ő meg szélesen vigyorogva nézett engem. A vigyora még szélesebb lett, mikor kitálalta. Azóta tájékoztatott, hogy a fahéjas cukor a rizskásához való, nem a zabkásához. Tehát kaptam rá lekvárt, és felöntöttük tejjel, tiltakozott, hogy össze ne keverjem, egy kis kanál kása-tej-lekvár, így tökéletes. Aztán már szinte röhögött, hogy mindjárt levideóz, és feltesz a youtube-ra, hogy “A barátnőm zabkását eszik életében először.”
Most hétvégén meg azon röhögött, hogy “bajod van a zabkásával, de ZSÍRT azt simán kensz a kenyérre?”
(Ó, jössz te még Magyarországra, édes szívem! :) (Imádom a kultúrák összecsapását! :)
És tudjátok mi a legfurább? Azóta én is szoktam főzni. Mert ha főz, megeszem. Megszoktam, és nem is rossz.
Aztán pár héttel később rozsliszt-kását készített, hasonló módon, hasonló feltéttel, és határozottan ízlett. Bár a reflexből adott első kommentem után mindig azt kérdezi: “Zabkását főzzek, vagy ragasztót?”

Ha nem kása, akkor joghurt müzlivel, itt a joghurtokat egyliteres kiszerelésben árulják, mint a tejet. Esetleg a fent említett fil hasonlóképpen. A kása és ez után jöhet a szendvics is persze.

Én meg teljesen rászoktam erre a fajta étkezésre. Vígan kásázom – Johan nélkül is már! – , joghurtozom, aludttejezek és szedvicsezek reggelire.

Ebéd. A svédasztal kifejezés nem véletlen, csak itt “szendvicsasztalnak” nevezik, a legtöbb étterem déli kínálata ilyen alapokra van helyezve. De még az iskola is. Van mindig 3-4-5 féle saláta – zöld, reszelt répa, olajbogyó, bab, borsó, stb – meg maga az étel, általában rizs, krumpli, vagy tészta, és a hús vagy hal, hal mindenképp van, heti egyszer a menzán.
(Miután összedobtunk egy zöldséges-baconos-fetasajtos egytálételt, Johan: “Ehhez milyen köretet főzzünk?” Én: ???
Johan: “Svédországban vagy, mindenhez kell rizs, krumpli vagy tészta!”)

Ami érdekes, hogy itt már 11 körül elkezdődik az ebédidő. Heti háromszor eszem a gyerekekkel a menzán, kétszer önellátok. Ebből kétszer 11-re megyek ebédelni, egyszer meg fél 11-re. Kicsi a menza, ezért kell korán enni, az elsősök már 10 után nem sokkal mennek. Elsőre ez szokatlan volt, de már megszoktam, és éhes is vagyok olyankor, ha nem vagyok iskolában, akkor is.

Itt kell szólnom az úgynevezett “tányérmodellről” is. A menzán ki van téve egy tányér, szépen elrendezve rajta az étel, hogy ez itt a referencia-adag, és ideális esetben ennyi zöldség-köret-hús van rajta. Nagyon komolyan veszik, néhány tanár vissza is küldi a kölyköt, hogy márpedig uccu, vegyél zöldséget is.

Szintén iskolai dolog, hogy a gyerekek magukkal csak gyümölcsöt hoznak és hozhatnak az iskolába. Amely gyümölcsöt vagy a szünetekben, vagy akár az órán is bátran el lehet nyammogni. És tényleg senki nem hoz semmi mást, igaz, hogy van, aki már tanítás kezdete után 10 perccel eszi, más meg elteszi ebéd utánra. A napköziben is fél 4 tájban gyümölcsosztás van, a konyháról kapjuk ezt is, először mindenki egy felet kap, aztán ha kevesebben vagyunk, vagy van igény, kapnak többet is.

Szintén napközis dolog a mellanmål, röviden mellis, szó szerint “köztes étkezés”, ami fél kettőkor van, ez az átmenet a tanítás és a napközi között. Ez általában egy szelet kenyér, sajt vagy felvágott, uborka vagy paradicsom. Szerdánként fil. Néha van melegszendvics vagy hotdog is, de az nagyon néha.

Tehát szerdán, mikor 6:30-16:30-ig bent vagyok, kapok reggelit negyed nyolckor, ebédet fél 11-kor, mellist fél kettőkor, gyümölcsöt fél négykor, mert igen, ez a tanároknak is jár természetesen.

Aztán ott van még a “fika”, amiről már írtam, kávészünet sütikével vagy szendviccsel, olyat is szoktam, szoktunk. A tanároknak minden pénteken van közös, amiről eddig lemaradtam, mert később kezdek dolgozni, de az adventire – ami most péntektől kezdődően van – majd benézek. :)

Kávét is jóval többet iszom. Néha már csak az íze kedvéért, borzasztó.

Amúgy más különlegességekről jelenleg nem tudok írni, a rohadt hering időszakról lemaradtam idén, valahogy nem is bánom, rákokról írtam. Sokkal több halat eszem itt, az is tény, nem csak a menza miatt, de hát itt nagyságrendekkel olcsóbb lazacot vagy tonhalat venni, mint otthon.

Ha valami különlegeset eszem, arról úgyis beszámolok.

A következő rész(ek) tartalmából: advent, karácsonyi készülődés, hétvégi programok, karácsonyi vásár.

Reklámok

Van már kenyerem…

  • svéd barátaim is vannak
  • svédországi lakásom is van
  • svédországi munkám is van
  • svéd személyi számom is van
  • svéd párom is van
  • svéd rendszámú, francia autóm is van
  • svéd személyi igazolványom is van*

Itthon vagyok itt e világban.

*(Szigorúan életemben való megjelenési sorrendben. Nem fontosságiban.)

(Dezsőnek pedig köszönöm a sorokat.)

Időjárási iszonyok

Mikor ezt írom, éppen -9 fok van odakint, nemrég értem haza, és nem éreztem annyinak. Az a jó fajta, téli, karácsony-érzésű hideg van, ami tiszta, ropogós, jószagú, szeretem.

Reggel nem szerettem.

De ne szaladjunk ennyire előre. Tegnapra ugye, havat ígértek, legalább 30 centit. Nos, nagy örömmel kelek fel, húzom fel a rolót, és akkor azt látom, hogy zuhog az eső. Hát, bosszankodtam, a fene egye meg, már úgy rákészültem a hóra. De gond egy szál se, munkahely felé félúton csodás átváltozás, esőből szakadó hó, el sem állt úgy este 10-ig, tehát legalább nettó 12 órát esett. Csodás, csodás, már szinte vártam a ma reggeli hajnali sétát, hogy majd andalgok a hóban reggel ötkor.

Aha, persze. Éjszaka nagyon hideg volt, és minden jól lefagyott. De hát még ezzel se lett volna bajom, mikor reggel megláttam, hogy -5 fok van, mondom mit nekem hideg, van sok ruhám, és a svédek takarítják az utakat, még az erdőben is, ez rémlett öt évvel ezelőttről. Hát nem. Tegnap este és éjszaka senkinek sem volt annyi esze, hogy letakarítsa a latyakot, a járdáról még hagyján, de az úttestről sem. Még itt a bolt udvarában is vastagon állt a jégborda a mindenféle vadon kószáló quadok, teherautók, villástargoncák után. Felvettem a beázhatatlan cipőm – tényleg nem ázott be! – meg az orkánnadrágot, meg a jégeralsót, meg a szőrös pulóvert, meg a mindent, és uccuneki. Izé, vánszorogjunk neki. Hol tükörjég, hol borda, és a járdára felmászó kiskocsik, amiknek gondolom én szórni kellett volna valamit, remek fagyott keréknyomokat hagytak, mást nem. Se só, se homok, se kavics. Hát, ez így hosszú lesz, juhúúúú, táncoló talpak a hajnali utcán, ide se lehet lépni, meg oda se, hova lépjek akkor.

Ekkor kezdte Meredith Brooks a fülembe énekelni, hogy “I hate the world today”, nem is tudod, milyen igazad van, öreglány, mondtam neki, aztán azzal a lendülettel kecsesen térdre estem. Nézelődtem egy darabig, richtig, hogy reggel fél hat előtt pont akkor járt arra három kocsi is, ezért úgy tettem, mint aki szemlélődik, és mint aki MINDIG térden szemlélődik, majd felkászálódtam, és indultam tovább. Olyan ez, mint a Forma 1 Monacóban az utcán, csak ez itt jégpálya az utcán, minden utcán, és mivel Övik dimbes-dombos, ezért extra kellemes volt hol lefelé csúszni, hol felfelé mászni.

De mit akarok, azon az egyen kívül többet nem estem pofára. Ki a kicsit nem becsüli, lopjon nagyobbat, ugye.

De aztán csak leértem a buszhoz. Ami még jéghideg volt, első járat, és még a jegycsipogtató se volt beüzemelve, a néni kedvesen azt mondta, hogy meghív erre az útra, na, legalább valami pozitív.

Aztán mikor felkelt a nap, akkor teljesen átváltozott minden, és a jégbordák is csodálatosnak tűntek.

 

P1140869P1140870P1140874

 

 

 

Ez a csendes kis ház…

… tele volt emberekkel az elmúlt héten, kicsit elkényeztetettnek érzem magam, aztán meg jó meghökkentő volt megint egyedül maradni. Most épp vasárnap reggel van, majd este fejezem be ezt a posztot, a kettő között megint emberek várhatóak, de csak sorjában.

Pénteken hagytam el történetem fonalát, hogy északról és délről is fiatalemberek közelítenek felém, északról némiképp gyorsabban suhantak ide a csodás a kék autójukban. Aztán együtt nézegettük, hogy a délről érkező öcs vonata késik egy órát, ő is tájékoztatott minket folyamatosan, “lekapcsolták a fűtést”, “mentünk három métert, megint állunk”, meg ilyesmi.

Némiképp fáradtan érkezett meg, azért enni kért, és hát egészen fantasztikus, két reggeli két pasival, és elfogy annyi kaja, amennyit én egy-két hét alatt szoktam elfogyasztani, de igazán ez legyen a legkevesebb, elvégre szeretem őket.

Szakadó eső volt péntek este is, szombaton is, ültünk itt a reggelink fölött, és méláztunk, mihez kezdjünk, aztán Wenjun telefonált, hogy jön a szomszédos boltba, beugorhatnak-e? Hát persze. Mi addig játszottunk egy kis társast, aztán megérkezett a kínai delegáció éhesen, szóval csináltunk nekik taco-ebédet, az itt nagyon népszerű, külön taco-polc van a boltokban.

Megbeszéltük, hogy estére átmegyünk vacsorára. Közben elállt az eső, sétáltunk egy kört, mert túl nagy volt már a bezártság. Aztán át, finom kínai vacsorát kaptunk, én Wenjunnel beszélgettem, a három fiúból egy (Jerry), a számítógépén matatott, a másik kettő svéd hercegnős mesét nézett tátott szájjal :)

A vacsora finom volt, mint mindig, utána meg mesét néztünk együtt, a Fel!-t. Kellemes nap lett végül, az eső ellenére.

Vasárnap megint jó késő volt, mire összeszedtük magunkat, aztán elmentünk az arénába valami kultúrdélutánra, ami nem volt olyan hajde, hallgattunk kis zenét, néztünk kis hastáncot, találkoztunk Annicával és Per-Eloffal is. Beszélgettünk meg ilyesmi. Aztán itthon vacsora, Johan pedig hazament.

Hétfő-kedd-szerdán dolgoztam, mert hát a napközi nem csuk be, a szülőknek nincs őszi szünete, és azért csak három napot dolgoztam, mert pókcsak 60%-ban vagyok napközis, így minden órámat betették akkorra. Volt gyertyamártogatás, pókkészítés, minden, meg kint játszás is. Nem kedveltem ezeket a napokat, egyszerűen hiányzott valami keret belőlük, és szétfolyt az egész.

Meg kicsit rossz lelkiismeretem is volt, hogy öcsikét egyedül hagyom. De hétfőn a várost fedezte fel, kedd-szerdán pedig Martint, a boltot és a műhelyt, szóval azért elvolt.

Cserébe hétfőn este elvittem a helyi fürdőbe (Svédország leghosszabb vízicsúszdája ugye, de az elkényezetett kölök nem volt lenyűgözve!), kedden pedig hokimeccsre mentünk, ahol szétverték apró darabokra a helyi csapatot, de felfedeztem, hogy a helyi csapatnak van egy Hári János (!!!) nevű magyar játékosa.

Szerdán fáradt voltam, 10 órát voltam bent, szóval fáradtan jöttem haza, vacsoráztunk, aztán megnéztünk egy thrillert Martinnal.

Csütörtök-péntek szabadnap volt. Csütörtökön a kedvenc helyi kínaimban ebédeltünk, aztán sétáltunk egy jót az erdőben. Szép idő volt, napsütés, azt hiszem, öcsikémnek is tetszett a svéd természet. Este megjött Johan, a péntek neki is szabad volt. Rántott husival vártuk, meg kP1140790ell mondjam, hogy kisöcsém valódi mesterszakács.P1140816

Pénteken pedig a Skeppsmalen nevű kicsi halászfaluhoz mentünk, ahol van egy világítótorony, meg sok szikla, meg tenger, hát fel-alá ugráltunk a köveken, sütött a nap, szépek voltak a színek, és ami a legfőbb, szélcsend volt, és ezért kellemes időjárás.

Estére ezúttal lángost komponáltam, életemben először, de meg kell mondjam, tökéletes lett.P1140793

 

P1140844  Szombat reggelre hó esett – aztán pár óra múlva el is olvadt – Johan pedig még reggel hazament, mert az apja jött hozzá látogatóba. Bár öcsikém utolsó napja volt, nem igazán tudtunk mit csinálni, mert ömlött az eső. Főzőcskéztünk, játszottunk, filmet néztünk, bevásároltunk, aztán hipp-hopp, már el is utazott. Most éreztem először igazán, hogy itt élek, mikor integettem neki, aztán fogtam magam, és hazajöttem.

Ma pedig – egP1140849y hónappal előrehozva – Hannah 3. szülinapját ünnepeltük Sundsvallban, egy játszóházban, volt sok torta, meg játék. Nem maradtunk sokat, de hát a szándék a fontos.

Jó fáradt vagyok, még zárásképp egy hír, hogy ismét könyvet fordítok. :)   P1140853