Tél, tél, tél

Továbbra is abban a szellemben élek, hogy az élményeim nagy részét magamnak tartanám meg, de azért kaptok egy kis ízelítőt ti is.

Tombol a tél, Luleåban tegnap 50 éves havazásrekord dőlt meg, 113 centi van jelenleg, a finn határ felé meg egy napon belül esett 40 centi hó, hallottam ma reggel a rádióban. Itt lassan jóformán folyamatosan egy hete esik, hatalmas hófalak veszik körbe a Stissot, Martin ugyanis rendszeresen a traktorral takarítja a havat. Meg a minap eltakarította a kapu egyik szárnyát is a traktorral, aznap este a Transportere szolgált kapuként, baromi jól nézett ki, pontosan így. Vasárnap a tetőre is felmászott, hogy lelapátolja a havat, ez itt mindennapos elfoglaltság, nem ám az autófeljáróról, a tetőről, mert különben beszakad. Johannal mi is kimentünk segíteni neki, körbelapátoltuk az autókat meg a bejáratokat, hogy aztán a traktorral arrébb tolhassa, vagyis hát izé, Johan lapátolt, én öt éves voltam, vigyorogva ugráltam a hókupacokba, és Martin a lelapátolt hóba beleugrott a tetőről, és én is akartam, de addigra már elvitte a létrát. :(
Cserébe szórt rám egy kis havat a traktorról, én meg nevettem és nevettem. Aztán belemásztam egy kupacba, ahol combig süllyedt a bal lábam, és nem tudtam kihúzni, Johan után kiabáltam segítségért, a kedves párom pedig megállt mögöttem, és segítségül belenyomta a fejem is a hóba. Mikor később kiszabadultam, véletlenül lapátoltam rá egy kis havat cserébe.

Itt látjátok a kicsi autóm mellett a félrelapátolt hókupacot, kicsit életlen kép, de a lényeg a lényeg.

Szombaton pedig Sundsvallba autóztunk, Viviane-t meglátogatni, meg voltunk IKEA-ban, egész úton havazott, visszafelé is, van valami varázslatos abban, hogy az ember a hófehér tájban, hóesésben, havas úton autózik. Mondjuk a jávorszarvas biztos nem így gondolta, akit hazafelé láttunk, és már nem élt. Nem mi tehettünk róla, hálistennek, de mondjuk nem így akartam életemben először jávorszarvast látni a vadonban.

Az utak továbbra is hol havasak, hol jégbordásak, remekül lehet csúszkálni, de tényleg óvatos, körültekintő sofőr lettem, megoldom a helyzeteket.

Az iskolában is érdekes látni a sok havat, és hogy mennyire más gyerekkoruk van nekik, mint nekem volt, még ha akkoriban több hóra is emlékszem. De Johan mondta, hogy ők gyerekként iglut építettek, itt is, járatok a hófalban, házak, székek, fotelek, ugrálás, taszigálás, matracon csúszás, műanyag izéken csúszás.

A focipályából jégpálya lett, közepén elkerített, fapalánkos hokipályával. Tesiórán korcsolyáznak, napköziben korcsolyáznak, aztán tesiórán még síelnek is, sífutnak mármint, meg az előbb a szünetben is sível közlekedett a fele. Tényleg micsoda más élet ez.

A kis erdei úton, ahol felsétálok, átugrált előttem tegnap délután egy őz. Ma is tele van őznyomokkal az iskolaudvar és az út is, rajta a traktornyomon, ahol a civilizáció és a természet összeér, ah.

Persze fő a biztonság, a svédek teljes, eszeveszett biztonságigénye, mindent csak bukósisakban lehet csinálni, és a kapun, ami a lejtő tövében áll, a következő kép díszeleg:

Vigyázat! Csúszkáló gyerekek!