Számi hét

Számi hét volt a múlt héten Övikben, mindenféle programokkal, én összesen kettőn vettem részt. Birgitta északról származik, van egy kis számi vér az ereiben, így ő aktívan részt vesz minden ilyesmiben.

A program szerint vasárnap – mármint nem tegnap, hanem egy hete – számi mise volt a templomban, oda nem jutottam el, épp a másik városban töltöttem a vasárnapot ugyanis. Kedden előadás volt a számi dobokról, ilyen vallási bigyó, ott sem voltam.

Amúgy elég kemény hetem volt a múlt hét, jó sokat dolgoztam, meg sokáig, így bár én is láttam, hogy csütörtökön író-olvasó találkozó lesz, azért elgondolkodtam, hogy van-e bennem annyi szusz. Szusz. Annica is kapacitálni kezdett, hogy de hát ő is megy, menjek én is. Jójó, ha előtte fika is lesz. Lesz. Aztán mégse, mert mítingje van. Sóhaj. De már énnekem is kedvem volt, így fika helyett hazasöpörtem vacsorázni, aztán meg vissza a helyi könyvtárba. A 20150219_190220legfiatalabb voltam a közönségből, de üsse kavics. Az író, Olivier Truc, francia újságíró, aki már 20 éves Svédországban él, svéd feleséggel meg minden, pocsék kiejtéssel, de azért svédül beszélt. Nem áltatom magam, rajtam is hallatszik, hogy külföldi vagyok, de hogy a “saker” (ejtsd: szaaker, jelentése: dolgok) szót “sucker”-nek mondta, a “samer” (szaamer, számik) pedig “summer”-nek, hát na.

Azért őt hívták meg, mert ő ilyen tényfeltárós újságíró, ide-oda utazik, és a krimije Lappföldön játszódik, számik között, mert valahogy megfogta őt a világ. Mesélt erről is, meg az újságírásról, hogy napi 3000 szót akar minimum írni. A végén sajnos ásítottam, mert mondom, nehéz hetem volt, akkor rám nézett, hogy érti ő, mindjárt befejezi, mondom nem, nem, sokat dolgoztam, mire a bácsi mellettem megkérdezte, hány szót, erre mondtam, hogy hihi, fordítok, sokat. Azt hitte, olyan okos, és majd eláll a szavam, de nem!

Aztán volt más humor is, a francia mondta, hogy őt mindig is érdekelte ez a világ, hogy hol töksötét van nonstop, hol világos (A regény svéd címe az lett: “Negyven nap árnyék nélkül”, mert a hosszú sarki télben játszódik, a francia eredti címe “Az utolsó lapp”, bár a lapp szót itt nem ildomos alkalmazni). Szóval mesélt erről, és hogy hogy bírják vajon ezt az emberek, majd körülnézett:
– Például maguk… magukon is látom, hogy mindenre képesek!

Aztán egy bácsi azt kérdezte, hogy a fecsegő franciáknak nyilván fura, hogy itt szófukarok az emberek, keveset beszélnek (a csiripelő magyar lánynak is igen fura, a szófukar svéd barátja néha ki is szokta nevetni, ha sokat csiripel). Szóval hát igen, hogy mutatta be ezt a jelenséget a regényben? Író bácsi gondolkodott, majd azt mondta:
– Nos, igen, tudok a jelenségről… több üres oldalt hagytam a könyvben, érzékeltetésképp.

Aztán a könyvet is megvettem, és dedikáltattam, meséltem neki, hogy fordító vagyok Magyarországról, mire hogy mindjárt megjelenik a könyve (figyeljétek!) annál a kiadónál, ahol én is dolgozom. Még hogy nem kicsi a viláP1150194g. :)

Szombaton pedig a helyi múzeumban számi piac volt és vásár, oda indultunk el Johannal, a kikötőt is érintettük, mostanában így néz ki a daru alatt, onnan még sose fotóztam úgysem.

Aztán a múzeum előtt állt a számi sátor, egy olyan, amiben anno Birgittáék kertjében aludtunk, Birgitta, Wenjun, Nicolas és én. Ezúttal padok voltak benne, leterítve rénszarvasbőrrel, meg csak úgy rénsP1150196zarvasbőr a földön. Bebújtunk Johannal, Birgitta a tűznél tüsténkedett. Először a padon ültünk, de aztán ha már úgyis “fiatalok” vagyunk a nénik szerint, leültünk a földre, hogy övék legyen a pad. Tíz perc után Johan a fülemhez hajolt, és azt suttogta: “Hogy fogunk innen felállni?”

Egyébként hallgattuk, ahogy beszélgetnek, kaptunk rénszarvashúslevest, én még repetát is kértem, annyira ízlett. Utána kávé következett, kávésajttal benne. Ezt Birgitta maga készítette, pasztörizálatlan tejből, sütőben. Bele kell rakni a kávéba, amitől a kávé is zsírosabb lesz, a sajt meg picit puhább, de nem olvad el, ódzkodtam tőle, de nagyon finom volt.

A múzeumon belül meg kézműves piac volt és Annica, volt kinti piac is halakkal és hófajdhusival – erről nincs képem sajna. De a lényeg tényleg ez volt, ülni a sátorban, hallgatni az embereket, láb a lábhoz (az ott nem a mi lábszőrünk, hanem a rénszarvasé, akinek a bőrén csücsülünk).

P1150199

Reklámok

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s