Jelentés a Sarkkör alól

Ma van Svédországban a névnapom, szóval egész nap gyermekek szaladtak nekem nekifutásból és ölelgettek meg, hogy boldog névnapot, jó érzés, én mondom! :) Meg micsoda luxus, hogy most kettő van, egy itt, egy ott, és akkor lehet folyton ünnepelni.

Csak röviden, mert épp hetvenöt felé áll a fejem, eltelt március jó gyorsan, reggelre hatalmas hó volt (Johan szerint biztos nem, de nem baj), most délután napsütés és olvadás, latyak.

Ezen felül volt egy magyar vacsora a svéd szüleimnek ugye, sikere volt – szalonnás máj, gulyásleves, almáspite – és Johan is lelkesen mesélte, hogy a pite azért oly csodás, mert ő reszelte az almát. :)

Aztán autót szereltünk, hogy átmenjen a vizsgán, volt Föld Órája a téren, koncerttel, fáklyásmenettel, és esti kávéval a múzeumban, filmet nézünk, sorozatot nézünk, leadtam a fordításom (ó, jessz), és holnap jön a Nagy Kaland, megyünk Északra – mert most közel sem vagyok ahhoz képest, hogy még bő 600 km-t felautózunk, meglátogatjuk Johan szüleit és ott húsvétolunk.

Annyit már tudok, hogy másfél hete főznek.

Na kíváncsi leszek.

Utána várható nagy beszámoló, fényképekkel, mert majd fel-alá kirándulunk, és hát gondolom, egész más világ az ott.

Boldog húsvétot mindenkinek, azaz hogy művelődjetek kicsit, Glad påsk!

Reklámok

Mars (nem felszólítás, március svédül)

Tudom, hogy azt mondtam, hogy nincs időm írni, és igazából nincs is. Csak az a helyzet, hogy mikor már úgy érzem, végre, a dolgok végére kezdek érni, akkor a nyakamba szakad egy csomó új. És mire most végeztem a nagy részükkel, este fél 11 van, álmos vagyok, pedig még dolgozni akartam, de hát nyilván nem fogok így, szóval írok nektek. Mit magyarázkodom egyáltalán, tessék örülni, és kész!

Apróságokról mesélek megint, össze-vissza, ahogy eszembe jut. Még annyit az elhavazódottságom okáról, hogy közelít egy határidő, ami egyben egy utazási időpont is – majd erről később, valami izgalmat csak kell h20150318_061526agyni, fenntartani az érdeklődést, Stephen King is így csinálja – tehát mindenképpen készen akarok lenni a könyv fordításával, esélyt látok rá, stresszt is látok, jó sokat, juhú. Aztán az iskolában is mindig minden egyszerre jön össze, mindenki utolsó pillanatban szól, mert az úgy az igazi! Ezen felül nem tudom, rám jött a tavaszi nagytakaríthatnék is, persze pont most, tényleg pont ez a legalkalmasabb időpont.

Ha már tavasz, az időjárás elég szélsőségeket mutat egy napon belül, reggel, este és éjszaka mínuszok vannak, napközben plusz 5-8 is lehet simán, napon még több. Egyik nap verőfényes nap, kék ég, felhő egy szál se, másnap leszáll a köd, nyirkosság, két napig fel se száll, a maradék jég hol megolvad, hol visszafagy. Aztán hallottam, a tegnapi 20150317_195510sarki fény – hatalmas, csodás! – még hazáig is ellátszódott, tudom, hogy a múltkor sem hitte nekem senki, hogy láttam, és most sincs róla fényképes bizonyítékom, ennek az az oka, hogy tegnap volt Birgitta születésnapja, ott töltöttem az estét, meglepiből mentem – én és a fél város… – aztán mikor hazajöttem, akkor fedeztem fel, és csak álltam az udvarban és néztem, néztem, és nem akartam bemenni a kamerámért, mert csak az enyém volt.
Itten Birgitta meg az ajándéka, lehet tippelni, mit kapott? (Nem tőlem, a férjeurától).

A főutak már nem jegesek általában, tűnnek el a kavicsok, mint írtam, az iskolaudvaron pedig kemény gyermekmunka folyik – tegyem hozzá, mindenki saját jószántából csinálja. Szünetekben kimasíroznak a kölkök, fogják a kislapátot, nagylapátot, kistalicskát, partvist, és söprik az udvar szélére a kavicsot, mert őket is zavarja már, ők is a tavaszt akarják, a szép udvart. Elég mókás, mindig embermagasságú a porfelhő, a csiszorálástól egymás hangját se halljuk, de olyan cukik.

Az időjárás szélsőségének köszönhető volt az is, hogy Johan azzal az ötlettel állt elő múlt hétvégén, hogy menjünk biciklizni, és meWP_20150314_15_04_06_Prontünk, én az ő régi biciklijén, amit még gimis korában vett. :) Kibicikliztünk a tengerig meg vissza, útközben történtek izgalmas dolgok, például az erdőben az út menti sziklákon apró házikók ültek, néha manó is volt bennük, simogattam lovat (Johan nem, ő távolról preferálja őket), aztán kipróbáltam milyen jégen biciklizni – ijesztő és vicces, mikor a kerék erre csúszott, a bicikli meg arra dőlt, kissé felgyorsult a WP_20150314_15_57_45_Proszívverésem, de miután nyeregben maradtam és két keréken, annyira nevettem, de annyira, míg Johan be nem ért, és azt kiabálta: “Ijesztő volt, I-JESZ-TŐ!”, ugyanis ő mögöttem jött, és hátulról nézte végig az akrobatamutatványom, meggyőződve arról, hogy hamarosan véget ér a biciklitúra, és áttérek a repülésre. Aztán mi volt még, sok napsütés, napon meleg, félig befagyott víz, félig nem, és hát boldogság, de sok. (Biciklis képek ©Johan)

Pénteken meg irodalmi fesztivál volt, nagy lelkesen mentem rá, lévén ott lesz az írónő, akit fordítani fogok, és meghallgathatom, mit mond a könyvéről, és még két szót is válthatok vele, és tényleg! Nagyon szép helyen volt, és nem csak őt hallgattam meg, hanem összesen három előadást, volt ingyensütemény és ingyenkávé, voltak olcsó könyvek is, úgyhogy a könyvespolcom lassan-lassan, de töltődik (pici még szegényke, de hát valahogy 20150313_111424el kell kezdeni).
Az írónő kedves volt és közvetlen, felajánlotta, hogy ha kérdésem van, bátran jelentkezzek, nevettünk egy jót, hogy úgy hívnak, mint a regénye főhősét. Jó volt, szeretek néha kultúrát ebédelni.

Hát ennyi mostan, hétvégére magyar vacsora van előirányozva a két svéd családomnak, ez még a karácsonyi ajándékuk volt/lesz, aztán majd idegösszeroppanok kicsit a fordítástól, szóval egy darabig nem hiszem, hogy jövök most. :( :)

Sportlov

Ennyi idő után (lassan 8 hónap!) is minden reggel és minden este és minden csodálatos eseménynél rácsodálkozom, hogy jééé, én tényleg Svédországban lakom, tényleg látom minden reggel a síugrósáncot, a természetet, tényleg ott tudok lenni minden baráti találkozón, amiről csak álmodtam, egy vacsora itt – kínai dumplingkészítés Wenjunnél – , egy szülinap ott – Martinnal átmentünk tegnap este Emmához, Martin egyik barátjához – , és aaaah. Aztán az is látványos, hogy a svédtudásom roppantul megugrott – jó, nem meglepetés nyilván, de nekem nagyon fura, hogy svédül hamarabb eszembe jutnak a szavak, mint angolul, és a múltkor mikor ültem és hallgattam a számi sátorban ahogy mindenki beszél, és hogy milyen fura ez, hogy megértek egy nyelvet, és svédül álmodok, és gondolkodás nélkül beszélek, hogy működik ez tulajdonképp? Na mindegy is.

Síszünet volt a héten, amit itt sportszünetnek hívnak. Nagyon kedvelem ezt a svéd életstílust, hogyaszongya “megyünk a hegyekbe”, és soha, senki nem mondja meg, hogy hova pontosan, ha rákérdezek, értetlenül néz rám, hogy “hát a hegyekbe”. Johantól azt is megtudtam, hogy ne legyen minden szálloda tele, minden út zsúfolt, az országban be van osztva, melyik térségben mikor van ez a szünet. Ilyenkor tehát a többség elhúz a hegyekbe, ahol motorosszánozik (skoter, ejtsd: szkúter), síel, szánkázik, nem tudom.

IMG_6240Február végén Johan is elment három kollégájával egy ilyen skoter-hétvégére, itt egy copyright Johan képen látjátok, hogy néz ki egy ilyen állat (tényleg az, Arctic Cat márkájú, és hasonlít is valami macskafélére szerintem). Lehet vele száguldani, hegyoldalon fel-le, ugratni, felverni a porhavat. Majd velem is fog utazni, nem ilyen vadállaton, egy szelídebben, mikor egy hónap múlva meglátogatjuk a szüleit messzi északon (nem, én nem vagyok messzi északon, majd meglátjátok). (Ja, és izgulizgul, szülők, jajjaj).

A napközi ugye sosem tarthat zárva, ezért a héten dolgozni is kellett, de mivel 60%-ban vagyok napközis, meg lehetett csinálni, amit ősszel, hogy két nap szünet, három nap munka.

A hétvégét Johannál töltöttem, meg a hétfő-keddet is, dolgozgattam, míg ő dolgozott, együtt pedig főztünk, filmeket néztünk, beszélgettünk, a szokásos. Ja, meg hát kedvenc szenvedélyemnek is hódoltam, és ellátogattam a sürgősségi fogászatra, ó jesz.

A napköziben mindenféle programok voltak, hétfőn lemaradtam róla, hogy sütöttek, kedden pedig mini-Vasaloppet lett volna, de mivel kicsit híján vagyunk a hónak, csak kirándultak. 20150304_120617

Szerdán látogatóban voltunk egy másik iskolában, az egész udvar egy merő jég volt, kicsit ijesztő volt fel-alá mászkálni. Ott szocializálódtak a gyerekek a többivel, meg hamburgert grilleztünk kint ebédre. Itt látható copyright kolléganő három tantónéni, ahogy szemléli az eseményeket.

Tegnap pedig a KomTek nevű helyre mentek a gyerekek, ez egy ilyen bigyó, ahol lehet mindenfélét alkotni, és különböző korcsoportoknak szerveznek programokat. Nem volt sok gyerek a héten, ide 12-en mentek, 4 pedig maradt, mert a hatéveseket nem akarták fogadni. Én saját jószántamból a néggyel maradtam, mert olyan ragyogóan sütött a nap, hogy semmi kedvem nem volt egész délelőtt bezárva lenni és nézni, ahogy alkotnak. Helyette a néggyel játszótérre mentünk, uzsonnáztunk, ilyesmi. Aztán ebédre visszajött az egész banda, nyársat csináltak – a fogóját dekorálhatták ki, sálat, és ajakírt. Nagyon lelkesen mutogatták.

Ma pedig pusztán nyolc gyerek volt – öt tanárra! így amíg ők elfoglalták magukat, volt idő rendet rakni a szekrényekben például. Én mondjuk felolvastam vagy 3-4 könyvet, két oldalamon két kislánnyal, akik a vállamra hajtották a fejüket, úgy hallgattak, és hozták az újabb és újabb könyveket. Aztán meg a szekrényből előkerült puzzle-öket raktam ki többekkel, ellenőrizve, megvan-e minden darab. Hamar véget ért a nap, korán kezdtem, korán végeztem.

Most Johanra várok, aki nemsoká idevonatozik, estére koncertre megyünk, egy Queen tribute valamire, jó, tudom, nem az igazi, de nem úgy kell odamenni, hogy most meghallgatom a Queent, hanem hogy Queen zenét fogok hallgatni.

Sok minden van előirányozva márciusra, irodalmi fesztivál, magyar vacsora, amit ajándékba adtam a svéd szüleimnek, aztán nemsokára Johan szülei. Tovább Wenjunék esküvője júliusban lesz, azt is elkezdtük szervezni. Csodás, csodás.

Az időjárásról: az elmúlt három napban ragyogott a nap, pluszfokok vannak, ma a benzinkút hőmérője 14 fokot mutatott, napon, de akkor is. Aztán tegnap este esett a hó, minden csupa porcukor volt, délutánra viszont már nyoma sem maradt. Azt mondják, olyan nagyon kemény tél már nem jön, néha majd havazik egy kicsit, hogy megmutassa. De itt olyan rendes tavasz nincs, majd május felé hipp-hopp a csupasz fák egy hét alatt kizöldülnek. De már most látni a hótakaró alól kibukkanú zöldet itt-ott.

A csúszós utakat itt kavicsszórással szokták kezelni, kérdeztem is Johant, hogy ezzel az istentelen sok kaviccsal mi lesz, mondta, hogy összesöprik, átszitálják, és jövőre újra használják. És tényleg, ahol elolvadt a hó és a jég az utakról, onnan a kavics is eltűnik, még a Stisso udvaráról is. Én sose hittem volna, hogy ennyire fogok tudni örülni egy kis aszfaltnak.

A tavasz-tél küzdelemre pedig egy kép nektek.

20150306_071323