Azok a csodálatos férfiak

Nyári meleg van az erkélyemen, mikor idesüt a nap – írta nekem Johan tegnap délután, így ez volt az, ami meggyőzött arról, hogy akkor most biciklire fel, és biciklizzük körbe a tavat edzésképpen. Ugyanis én már hetek óta kérem Martint, hogy vegye elő a biciklimet, amiről fogalmam sem volt, hová tette (ahol végül volt, annak a tárolónak a létezéséről nem is tudtam…), de mindig volt valami kifogása, “most fúj a szél, úgyse biciklizel”, “péntek este???”, “tudod, milyen vagyok, majd szólj még”. :) Kedvelek Martinnal közös házban lakni, mindig annyit lehet nevetni.

Szóval elővette a biciklimet. Meg a nyári gumikat. Ugyanis április közepe tájától – nem tudom épp a pontos dátumot – a szöges gumi csak akkor indokolt, ha az időjárás indokolja, de nem indokolja, ragyogón süt a nap (énekeljétek tovább), 10+ fokok vannak, virágok dugják ki a buksi fejüket itt-ott, így a nyári gumik felkerültek. Johan megtanított engem gumit cserélni, bár türelme nincs hozzám sok, miközben én még mindig ugyanazzal a két csavarral szenvedtem
(J: – Nem használhatod a masinát, csináld kézzel, mi lesz, ha az autópályán kell kereket cserélned?
E: (magától értetődőn) – Felhívlak?
J:(eltökélten) – Nem fogom felvenni.
E: – És honnan fogod tudni, hogy épp kereket kell cserélnem?!)
Szóval ugyanazzal a két csavarral szenvedtem, mert a jó munkához idő kell, a rosszhoz még több,  felsóhajtott, és elment a másik kereket csavarozni, a MASINÁVAL (hogy hívják ezt magyarul, ami úgy néz ki, mint egy hajszárító, brümmög, és csavarokat húz ki meg tol be?), és akkor mondtam, hogy háde hééé, nem úgy volt, hogy én csinálom? De, de lassú vagyok. Na szép. Ennyit a pedagógiáról.

Aztán fújni akartunk levegőt a biciklibe is, és akkor Johan meglátta, hogy milyen érdekesen áll a váltó kábele, én mondtam neki, hogy ne nyúljon hozzá, mert a múltkor is… paing, kábelszakadás. Aztán elbattyogott a szomszédos barkács- és mindenesboltba, vett egy váltókábelt, és megcsinálta szebbre, mint valaha is volt.
Így aztán tegnap körbebicikliztem a tavat. A váltó pedig valóban csodálatosan működik.

A zuhanyzással adódtak csak problémák utána, ugyanis szombat este Johan mondta, hogy nincs melegvíz. Mondom biztos elmosogattuk. Meg zuhanyoztam koradélután. De nem, az nem lehet, ennyitől nem fogy el. Nem is fogyott el, az egyik bojlerbiztosíték tönkrement. Kicseréltük. Továbbra sem volt melegvíz. Johan megszakértette a dolgot, és azt mondta, ez biz tönkrement. Szóval mentem Martinhoz, hogy Martiiiiin, nincs melegvíz, de Martin épp szomorú volt, mert nem indult be a motorbiciklije, és “Különben is, vasárnap nem a főbérlőd vagyok, hanem a barátod”, jelentette ki. Ekkor mondtam, hogy mint a barátom, nem volna-e kedves feljönni és intézkedni. Feljött, felhívta apucit, de vasárnap nincs mit tenni. Jó, akkor viszont nálad zuhanyzom. Rendben. Szóval mint a diákszállón, ahol a folyosón van a zuhany, elindultam törülközővel, papucskában, samponnal a hónom alatt Martinhoz zuhanyozni az este folyamán.

Tegnap reggel aztán elintéznivalóm akadt, mikor visszajöttem, Martin bukkant fel az autóm mellett, titokzatos mosollyal az arcán: “Egy tata van a lakásodban”.  És mit csinál? Szereli a bojlert.

Felmegyek a lakásba, valóban, egy fél tatát látok kilógni a szekrényből, aki a bojlert próbálja szerelni, és próbálta elég hosszú ideig, de nem ment, szóval megállapította, amit Johan már megállapított, hogy nem működik. Ennek ellenére Martin apukája visszaküldte szerelni, de kevés sikerrel. A bojler idősebb, mint Martin.
Szóval a tata azt mondta nekem – egyébként az egyik Stisso alkalmazott -, hogy délután elrendezik nekem az újat. Aha, persze. Hazajövök, sehol semmi. Elmentem biciklizni, visszajövök, sehol semmi. Martin tájékoztatott, hogy egy új bojler drága, úgyhogy beadták javítani az enyém. Mondom jól van, akkor mivel most jövök a biciklizésből, megint itt zuhanyzok.
– Micsodaaa, te hetente TÖBBSZÖR zuhanyzol? – játszotta a meglepettet Martin, de felvilágosítottam, hogy mivel tegnap vasárnap volt, ma meg hétfő, ez már egy teljesen másik hét.

Aztán vizet melegítettem a tűzhelyen és azzal mosogattam, utána kedvem lett volna megindulni ellátni a jószágot, de aztán rájöttem, hogy nincs jószág.

Csodálatos férfiak, azok vannak csak.

Reklámok

Lappland Boot Camp

IMG_1083

Mielőtt nekifogtunk volna a távoli húsvétolásnak, vacak volt az időjárás itten, leesett egy adag hó, nyakig ért a latyak, aggódtam is, hogy fogok elautózni Johanhoz kedd este, pláne, hogy későn végzett ő is, meg én is. Ráadásul ugye az óraátállítás is bekavart, megint nem volt olyan jó világos reggel, mint már megszoktam.
Mire hazaértünk kedd este, kitavaszodott. Virágokat találok a gyerekekkel odakint, bimbók, rügyek, és jóformán az összes hó elolvadt, most szélviharok tombolnak, de hát tavaszi szél vizet áraszt ugye, virágom, virágom, néha esik olyan tavaszillatú zápor is, szóval mindenki reménykedik, hogy most már tényleg-tényleg, nem jön vissza a tél. (Ma reggel természetesen hóesésre keltem – este kezdtem el a posztot – de azóta már csak eső esik, szóval ne is vegyünk róla tudomást). Világos van folyton, korán reggel és este nyolc után is, csodás, csodás!

Na de mi történt a kettő között, kérdezitek teljes joggal. Az az én titkom, hehe, bejegyzésnek vége.

P1150213Hát történt az, hogy szerda reggel felpakoltuk Johan autóját, és nekivágtunk Északnak, hogy meglátogassuk a szüleit és a húgát. Autóztunk, autóztunk, hoppLuleå, ahol Johan elkanyarodott velem egy “templomfaluba”, amit a dolgozó népnek építettek szállás gyanánt, hogy mikor elvándorolnak a misére, legyen hol megszállniuk. Négyszáz-valahány házacska áll ott a templom körül. Autóztunk, autóztunk, hoppsarkkör, autóztunk, autóztunk, hopp itt a falu, vigyorgott Johan, megjöttünk, én meg mondtam, hogy akkor hoppkiugrom az autóból és hazasétálok, félek. Johan ilyenkor szemérmetlenül röhögni is elkezd, mikor az aggályaimat fejezem ki, dehát részben ezért is szeretem. :)

Az apukájával már találkoztam korábban is, csak akkor épp hokimeccset nézett, és beszélgetni nem ért rá, most viszont ráért. Nagyon kedvesek, szeretettel fogadtak, az út végén még ajándékot is kaptam tőlük. Remélem, én is pozitív emlékeket hagytam bennük.

Aznap nem nagyon csináltunk semmit, csak pihentünk, mégiscsak 600 km-t autóztunk. Másnap Johannal sétáltunk P1150248egy kört a faluban, megmutatta a régi házukat, az iskoláját, felsétáltunk a helyi jávorszarvas-parkhoz, és kipihentük az út fáradalmait.

Pénteken reggel pedig életemben először hómobilra ültem, egy Lynxre, a történelmi pontosság kedvéért, Johan mögé, és felsuhantunk a Nanki nevű hegyre, 20 kilométerre a házuktól. Tiszta P1150272adrenalin-junkie lettem, imádom a sebességet, ahogy huppan a hómobil, ahogy kapaszkodni kell – hátul két fogóba, Johanba nem lehet, mert akkor nem tud dőlögetni megfelelően, hogy mi ne dőlögessünk fel. Mindent el kell kezdeni ugye egyszer, így ezt is, én kapaszkodtam, mint akinek az élete függ tőle, estére olyan merev lett a karom, hogy alig bírtam megemelni. Mert az a rossz csak a hátul ülésben, hogy hiába nézem az utat, sosem tudom, mikor lesz kedve gyorsítaP1150281ni, lassítani, ugratni, de ugyanakkor pont ez a jó is benne. Aztán egy kis menedékháznál kávéztunk – jó P1150273svéd sehova nem megy kávé nélkül! A bejegyzésem címe is innen ered, mert mikor a kávézáskor egyik kezemmel próbáltam megemelni a másikat, és Johan megint csak minden együttérzését előkapva fetrengett a röhögéstől, akkor mondta, hogy na, elhozott ide a “Lappland Boot Campbe”, mondom csodás, meg is van a blogbejegyzésem címe, köszönöm, köszönöm!
Délután meghallgattuk az anyukáját énekelni a templomban.

P1150285 P1150318Szombaton útra kelt az egész család, beültünk a Volvoba, és irány Norvégia, Narvik! Útközben csak uncsi rénszarvasok császkáltak az úton, pedig olyanból már láttam sokat, egy jávorszarvas sem kandikált ki a fák közül. Maga az út egészen fantasztikus volt, Norvégiában az út mentén hófalak, ragyogó nap, havas hegycsúcsok, aztán ahogy közeledünk, fjordok. Narvikba pedig azonmód beleszerettem, ahogy körbeöleli a vizet, és a víz is őt, fölötte meg hegyek, sípályák, fantasztikus!

Megálltunk itt-ott fotózni, aztán JoP1150380hannal kettesben felültünk a kabinos felvonóba, felvonódtunk a hegyre – fél óra sorban állás után – de teljesen megérte. Lefele senki sem jött, csak mi, mert mindenki más sível közlekedikP1150381 arrafelé, kivéve az ilyen puhányokat, mint mi.

 

 

Itt Narvik látképénél mindenképpen szeretném felhívnia figyelmet a jobb oldali hegytetőre, ami az alvó királynő nevet viseli, mert olyan, mint egy arc.  P1150396

Aztán otthon húsvéti vacsora. Mivel a család nem vallásos, itt a húsvétP1150430 a dekorációt kivéve szinte teljesen elsikkadt. Nem tudom tehát, milyen lehet egy tradicionális ünneplés azon túl, hogy csokitojások üldögélnek tálkákban mindenfelé, tyúkocskák bámulnak a falról és az ablakpárkányról. A menü a szokásos, karácsonykor, húsvétkor, midsommarkor ugyanazt eszik, sonka, húsgolyó, hering, lazac, ilyesmi. Volt persze főtt tojás is. Nagyon hiányoztak a friss zöldségek meg a kalács, ami otthon ugye szerves része a húsvéti vacsorának.

Vasárnap pedig a stugához, a kis kunyhóhoz mentünk, jelen esetben a vadászkunyhóhoz – van nyaraló is – mert P1150434 P1150448Johan apja vadászik, ezért esznek jóformán csak jávorszarvashúst. Ők autóval mentünk, mi ketten pedig hómobillal megintcsak, grilleztünk, üldögéltünk, annyira élveztem, én voltam a svéd Tutajos, aki ül a befagyott tó partján a “gunyhóban”, és nézi a madáretetőre szálló lappföldi cinegéket (cukiiii!) és északi szajkókat a néma csöndben, olvasgattunk, rejtvényt fejtettünk, aztán megkergettük egymást, hemperegtünk a hóban, hazafelé borultunk a hómobillal, egyP1150461szer mert túl mély volt a hó, és hiába dőltünk, egyszer meg azért, mert én vezettem (“ÉÉÉN vezettem, azt mondd meg, éééén vezettem?) Bár én megmondtam, hogy jó, kipróbáltam, de a házhoz felvezető úton – a folyón vezettünk ugyanis! – legyen szíves ő abszolválni, de nem, csak maradj a nyomvonalon, én meg persze nem maradtam, és az a legszebb az P1150545egészben, mikor az ember leborul egy ilyenről, ami suhan a hó tetején, hogy azt hiszed, minden oké, de a frászt oké, egy méter mély hó, és jól eltűnsz benne. Megpróbálsz felállni, és akkor kiderül, hogy még sokkal mélyebb a hó. Johan természetesen segítőkész, gáncstalan lovag módjára felállt, elővette a kameráját, és fényképezni kezdett. :) IMG_6393
Maga a hómobilozás egyébként pompás, jó volt vezetni, csak hát ijesztő, ha az ember még nem csinált olyat.

P1150622  Hétfőn pediglen Johannal kettesben beültünk az autóba, és elmentünk megnézni a jéghotelt, pont időben, ez volt az utolsó hét, hogy nyitva vannak. Körbejárkáltunk, meghallgattunk egy idegenvezetőt is, P1150624fotóztunk egy csomó majomságot is. Megnéztük, mennyibe kerül egy éjszaka – 3000-8000 koronáig minden van, szorozzátok harmincnéggyel – és Johan megmondta, hogy ne aggódjak, ha ilyesmire vágyok, legközelebb épít nekem a kertben egy iglut, és alhatunk abban teljesen ingyen.

P1150636Aztán megnéztük még Kirunát, a bányavárost, ahol gimibe járt, megmutatta, hol lakoP1150654tt, megmutatta az iskolát, sétálgattunk, kaptam egy Elsa névre hallgató plüss rénszarvast is tőle. Aznap este már nem sokmindent csináltunk, a képeket töltögettük ide-oda, és lepihentünk, mert kedden visszaautóztunk, útközben még megálltunk a nagynénjénél egy kávéra, ő is nagyon kedves volt.

Mindez persze igen távol áll a húsvétoktól, amihez szokva vagyok. De olyan hetem volt, annyi élménnyel, nevetéssel, hogy biztos, hogy ez lesz az egyik legemlékezetesebb.

Puszi mindenkinek!

IMG_6415