Vroom

Johan szereti nagyon ezt mondogatni, hogy vroom, akár az autójáról, akár a motorjáról, akár a hómobilról van szó. Múltkoriban meg még azt is felfedeztem, hogy a boltban lehet autós tésztát kapni, aminek az a neve, hogy “vroompasta”. Hát de milyen cuki már.

Az autókámról szeretnék egy kicsit mesélni, meg a körülötte levő teendőkről. Részleteket már tudtok, de most akkor egyben az egészet.

A tél és a hideg közeledtével még október végefelé egyre sürgetősebbé vált, hogy autóm legyen, különösen a szerdai hajnalok miatt. Viszont Johanom addigra már volt, és ő magára vállalta az autókeresést és nézelődést, részben mert az ő városában és annak környékén sokkal több az autó, részben mert ő ért hozzá. Élénken az emlékeimben él az alkalom, mikor együtt mentünk megnézni egy autót, körbejárta, belemászott, ide nézett, oda nézett, én meg álltam karba tett kézzel, tudálékos fejet vágva, mintha csak az én parancsaimnak engedelmeskedne. A tulaj neje azonban átlátott rajtam, és bizalmasan odasúgta:
– Milyen jó, hogy vannak férfiak, nem? Én csak annyit tudok erről az autóról, hogy piros.

Ez az autómegnézés azért is maradt meg ennyire bennem, mert még nagyon a kapcsolat elején történt, és először éreztem azt, hogy ez most valami közös. 

Szóval Johan nézegette az autókat, én meg már kezdtem belebolondulni az ötfelől érkező tanácsokba, mást mondott Johan, mást az apám, mást a két svéd apám, mást a főbérlőék. Olyan dolgokról beszéltek, amit nemhogy svédül, de magyarul sem értek.
Aztán egy vasárnap Johan azzal hívott fel, hogy vett nekem egy autót. Mármint “vett nekem”, megelőlegezte a vételárat, nyilvánvalóan.

Az autó,P1140881 akiről néha már beszéltem, egy leányzó, imádom a rendszámát – ez a kép a hazahozatal napján készült róla – és talán már említettem, hogy Johan Lilla My-nek keresztelte – tudjátok, Kicsi My, Mumin – mert hát tényleg nem az a kimondott behemót jószág.

Többnyire megbízható és kedves, de akadtak kalandjaink. Kalandok, amikről nem mindig számoltam be, mert felesleges idegesíteni a jónépet odahaza, de most kedélyesen elanekdotázgatok róluk.

Kezdem azzal, hogy bár 11 éves jogosítvánnyal vágtam neki a svéd télnek, én igazán most tanultam meg vezetni. Latyak, hó, jég, jégborda, csúszós út, ezt ti ott mind azt hiszitek, hogy már kipróbáltátok, mi? Hát nem! Az csak a látszat, kérem szépen. De mivel az autót is edzeni kell, meg engem is, kissé enyhébb időjárásban elkezdtem autóval utazni Johanhoz hétvégente. Autópálya vezet egészen odáig, pont innen az utca végéből nagyjából az ő utcája végéig, szépen van takarítva, meg az autók is kitapossák, vannak sokan, akik a két város között ingáznak. A belső sávban viszont néha magasan állt a szmötyi, szóval  első pár alkalommal nem mertem előzni. Igen, bevallom, volt olyan, hogy fél órán át autóztam egy kamion mögött, mert inkább az, mint a rettegés, ami a latyaktól elfogott. (Úristen, megcsúszom, alácsúszom, szembecsúszom, nekicsúszom, milyen kicsi ez az autó, hát elvész itt a latyakban, stb.) Aztán mertem előzni, de olyan szívdobogást kaptam, hogy a következő tíz kilométer után múlt csak el. Most már lazán előzgetek, Johan adott tippet, hogy mire figyeljek, és mire ne, mondjuk néha így is szoktam hangosan kiabálni, mint honfoglaló őseink, mikor jobboldalt a kamion, és a túlsó oldalon is kamion jön, esik az eső, és a felvert párában nem látok semmit.

Apropó, felvert pára, ha közben a nap süt, akkor meg minden autó mögött kicsi szivárvány vonul, hát az valami meseszép.

(Itt parkol a kicsike. Balra a Transporter popója látható, aztán az én autóm, az egyik Stisso dolgozóé, Martin egyik autója aP1150696 sok közül, meg a másik Stisso dolgozóé. A képbe jobbról besuhanó vonat azért különösen érdekes, mert rajta ül Johan, és épp Sundsvallba tart meetingre.)

Aztán volt egy olyan alkalom, mikor kedélyesen baktatok le az iskolából a parkolóba fél hat fele, beülök a kocsiba, az meg se mukkan. Hm, biztos az aksi, gondoltam én, és milyen szerencsés vagyok, hogy el vagyok látva segítséggel, hívtam is Martint, hogy mit csinálsz, mert segítsetek Vuknak, a kis rókának helyzet állt elő. Martin 20 percen belül a helyszínen volt – max 15 perc az út – és sűrűn kérte az elnézéseket, hogy nem lelte a kocsikulcsot, azért késlekedett. Hamar meglelte a hibát, ami nem az aksi, hanem valami kerengető, ami kilazult, és nem kerengette a benzint.
– Most akkor hazavontatlak – jelentette ki. Tél volt, este volt, sötét volt, köd volt, ezt még úgy hozzátenném. Örnsköldsvik dimbes-dombos, erre meg emlékeztetném a népet. – Vezettél már vontatott autót? – kérdezte kedvesen.
– Nem – nyiszogtam halálsápadtan.
– Na, akkor majd most. – Itt következett egy tájékoztató, majd a Transporteréhez kötötte a miniautóm, bár szerintem a platóra is simán fölfér. – Tudod, mi a legjobb az autómban? – érdeklődött Martin, majd meg is adta a választ: – Hogy semmit sem látok belőled, miközben vontatlak.
Hát ez tényleg baromi jó, nyeltem nagyokat, és már láttam magam előtt, hogy mint a papírsárkány repkedek a Transporter után, tudom ugyanis, Martin hogy vezet. Mondom, köd, pára, az autó is csupa pára, de induljunk.

Nem tudom, ti vezettetek-e már vontatott autót, de az eléggé ijesztő benne, hogy bár a fő módszer az, hogy fékezel, bele ne szállj az előtted haladóba – pláne dombokon – de attól még az autó megy. Megérkeztünk haza, én szinte összecsuklottam az udvarban, annyira remegtem, Martin meg vigyorogva mászott ki a kocsijából, hogy milyen ügyes voltam. Ha ő mondja…

Aztán seperc alatt megjavította a kerengetőt. Ez a jó benne, saját házi autószerelőm van. A motormelegítőre is azt hittük, nem működik, aztán Martin benyúlt a motorba, és közölte, hogy most már működik. Azóta ez szállóige nálunk Johannal, ha valami nem működik “hívjuk Martint, nyúljon hozzá, és máris jó lesz”.

Hála a két fiú autószeretetének és Eszterszeretetének, rengeteg mindent tudok már az autókról, amit eddig nem. Mert ott szoktam ücsörögni, mikor szerelgetik, és mindkettő magyaráz, ha kérdezek. Én meg kérdezek, mert jó érzés minél többet tudni, tudni kereket cserélni, tudni mi mire való, hol lakik a fék, hogy néz ki, és hogy működik, hol vannak a biztosítékok és hogy működnek.
Közben meg jó látni azt is, hogy ahogy nekem ez a tudásom bővül, úgy az évente max egy könyvet olvasó párom egyre többet olvas, ugyanolyan lelkesen veti rá magát a könyvkiárusításra, mint én.

És hogy mi ihlette ezt a posztot? Hát a bilprovning. Svédül az autó bil, az automobilból ők a végét tartották meg. Bilar, tudjátok, a gumicukor az ikeában.

A bilprovning az autók adott időközönkénti vizsgálata, az én gimnazista korú autómnak már évente kell odamennie. Oda is mentem egy hónappal ezelőtt, és megbuktunk, ezért ma is odamentünk, és átmentünk ezúttal.

A bilprovning igen mókás dolog. Van egy széles épület, balra három garázs személyautóknak, jobbra kettő nagyobbaknak, meg utánfutóknak, meg lakókocsiknak. Az autók felsorakoznak a garázsok előtt, mint madárkák a dróton, a sofőr pedig kiszáll, bemegy az előtérbe, egy számítógépbe bepötyögi a rendszámát a delikvensnek. Lehet időpontot foglalni előre, vagy csak drop-in módon várakozni – különösen ha pótvizsgázni érkezel, mint ma én.

Aztán visszacaplatsz a kocsidhoz, beülsz, és várod, hogy a kijelzőn felvillanjon a rendszámod, illetve hogy melyik garázsba hajts be.
Ott aztán a kipufogóra kötnek egy csövet, ami a károsanyag-kibocsátást méri, megnézik az alapvető életfunkciókat, a lámpákat, ablaktörlőt, satöbbi, aztán fékpróba van, meg mittomén, a végén meg felemelik és idevilágítanak meg odakalapálnak. Aztán kihajtanak a kocsival a garázsból – ez három fázis, egyszerre három autó fér el odabent – kihajtás közben a cső leugrik a kipufogóról, és önerőből visszaszánkázik a garázs elejére, közben az ipse vezet egy kört, dudál, azaz megnézi, élesben is működik-e a kocsi.
A kézifékem bukott meg. Tudtuk róla, hogy nem teljesen jó, Martin állított rajta az első vizsgálat előtt, és azt mondta, jó lesz. Aztán nem lett teljesen jó. Így rendeltünk újat, Martin kicserélte, én meg ezért tudom, hogy néz ki, és hogy működik.

Szóval ezen felül nem volt probléma a kisasszonnyal, azt mondták, így most egy évig gondtalanul autózgathatunk ide-oda.

subaruÉs ha már autók: Johan szüleitől hazafelé vezethettem Subarut (lásd balra, neve elhallgatását kérte), az ő autóját, ami automataváltós, és olyat még sose vezettem. Nagyon fáradt volt, annyira, hogy nyilván a józan belátását is elvesztette, ezért adta át nekem a volánt – meg mert haza kellett érnie egy esti mítingre. Először fura volt, hogy nincs kuplung, és hogy csak úgy simán lehet gyorsítani és lassítani váltogatás nélkül, de aztán megszokja az ember. Elég hamar. Subaru pedig olyan mint egy nagy macsek, lesimul az útra. Ennyire biztonságosnak én még nem éreztem autót.
Aztán most a hétvégén Johan szülei itt voltak látogatóban, hozzám is eljöttek, kaptak vacsit meg pálinkát, és megbeszéltük, hogy akkor majd én hazavezetek a vonatállomásról Johannál. Igen ám, de azt elfelejtették mondani, hogy Johan apjának a batárnagy Volvoja parkol ott – szintén automataváltós – de akkora, mint egy kisebb ház, és azt vezessem én haza. A vonaton csaptam egy miniatűr patáliát, hogy erről senki sem szólt, de aztán hazavezettem gond nélkül. (Jobbra lent: batárvolvo, épp Kirunában parkol). P1150292

És ha már járművek: tegnap Johan motorral ment el délután egy órára valahova, előhozta a motort a garázsból. Mivel már elég régóta megy a huzavona, hogy vajon motorozzunk-e együtt vagy sem – mindkettőnknek vannak mellette-ellene érvei is, felpattantam mögé, hogy akkor tegyünk egy kört az udvarban.
Hát ez valami szenzációs!
Mindenképpen motorozni fogok vele. Mondjuk ezt már akkor sejtettem, mikor a hómobilon ültem mögötte. Csak felszerelést kell nekem vásárolni.

Aztán pedig… vroom!

ps. Elnézést a képtelenségért mostanában, a kamerám nincs kedvem magammal hordani mindig, a mobilom kamerája meg karcos lett és homályosan fotóz. De minden nappal minden egyre zöldebb! :)

Reklámok

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s