Iskola, iskola, ki a csoda jár oda

Akkor most mesélek nektek egy kicsit az új iskolámról, a Nolaskolanról.

Először is azt kell elmondanom, hogy ez tulajdonképpen nem is Nolaskolan, hanem Örnsköldsviks Gymnasium, ami két részből áll, Nolaskolan és Parkskolan. A svéd gimnázium három éves, kilencedik osztály után érkeznek ide a diákok, és mindenkinek választania kell egy irányvonalat. Ez lehet gyakorlati – építészet, autószerelés, fodrászat, vendéglátás, stb. – vagy elméleti – társadalomtudomány, természettudomány, esztéták (zene, tánc, rajz), stb.

Ami a svéd iskolák érdekessége, általánostól kezdve, hogy nem szükséges feltétlenül átmenned valamelyik tantárgyból ahhoz, hogy tovább tanulhass, de majd később jól megszívod, mikor tovább akarsz tanulni, mert bizonyos kurzusok teljesítése kötelező a felvételihez. Az is érdekes, hogy nem minden általad választott programmal lehet egyetemre felvételizni, ha például szakmait választottál, és közben meggondolod magad, bizonyos kurzusokat újra kell teljesíteni.

A munkaközösségek így hát nem szakok alapján alakulnak, hanem programok szerint. Minden programnak külön igazgatója van (jó, nem egy-egy programért felelősek, de kábé). Ideális esetben egy tanár csak egy adott programon belül tanít. Tanáriból sem egy nagy van, hanem sok kicsi, minden munkaközösségnek egy. Én vagyok itt az egyik kivétel, ugyanis az órarendem szerint, amit még jóval az iskola kezdete előtt megtaláltam a honlapon, tanítok elsős és másodikos esztétákat, egy társtud csoportot, és a gyerek és szabadidő nevűt. Ezen felül délutánonként fogok órákat tartani a fent említett pupákoknak, akik nem szereztek jegyet kellő időben.

Ezzel a háttértudással indultam meg augusztus 12-én, édesanyám névnapján (szerencsenap!) a Parkskolanba, mert ott volt a közös indulás. Kávézás és vegyülés az első programpont, hát remek, gondoltam, aki ismeri egymást, az bizonyára könnyen vegyül, de én szegény kicsi szerencsétlen mit csináljak? Kerestem hát egy hasonló szegény kicsi szerencsétlennek tűnőt, és bingó, ő is új volt, vele beszélgettünk, kávéztunk. Közben találkoztam egy régi, ösztöndíjas-iskolás kolleganővel, egy másikkal, aki a tavalyi suliból jött át, három napközis gyerek szülője is a kollégám lett ezúttal.

Utána az évnyitó “értekezleten” bemutatták az újakat – és negyvenöt helyett csak harminc percig tudott beszélni a dirinéni – rémes, mi? :) De legalább több idő maradt kávézni. Közös ebéd is volt, aztán meg a szárnyai alá vett az angolos tanárok vezetője – mert azért ilyenfajta munkaközösségek is vannak, leloholt még az első értekezlet után, hogy őt kell keresni, és délután pátyolgatott engem, meg a másik angolost, mi hol van, miből tanítunk majd, satöbbi.

Engem nagyon érdekelt az is, melyik munkaközösségbe fogok tartozni, mert egyszerre mintha sokba tudnék, de aztán mivel tanítási időben két esztétacsoportom lesz, hozzájuk kerültem, ráadásul a rajzos tanáriba, ahol csak hatan vagyunk, egy férfi és öt nő. A férfi matekos, a többiek rajzosok, és első nap nagy örömmel suttogta oda nekem, hogy milyen jó, hogy van itt még valaki, aki “rendes” tárgyat tanít, aztán kacsintott. :)
(Krister, Karin, Monica, Sandra, Tina és én. Annica és Birgitta hármat ismer közülök, plusz engem. Mindenkit ismernek. Közben Sandra projektet csinál, így a spanyolóráit Cecilia veszi át, aki Hondurasból érkezett).

Mindenki kedves és segítőkész. Én is. :) Krister megkért, hogy segítsek feltenni egy függönyt a matekteremben, én meg segítettem, 10 percbe sem tellett, de cserébe ma hozott nekem egy üveg termelői mézet a szomszédjától. Segítsetek ti is, látjátok, mi mindenre nem jó! :)P1170036

P1170033Nagyon kedves tanári ez, sárga székem van, fel lehet pumpálni a hátát, hogy kényelmes legyen a deréknak. Hatalmas íróasztal, rajta számítógép-állomás, amire a laptopot rá lehet ültetni, de van monitorom és billentyűzetem. Tanszerekkel is bőven el vagyunk látva. Szellős, világos szoba, pöttyös függönyei messze ellátszanak, ha nyitva az ajtó, és jó, hogy nem ilyen dobozokban ülünk, mint annyi más tanáriban. Kávét bármennyit lehet inni havi 50 koronáért. Ebéd csak a gyerekeknek jár, de mivel az iskola itt van a városban, oda is be lehet menni – heti egy ebéd Annicával már tuti. Sőt, haza is tudok ugrani ebédelni, ha épp úgy hozza kedvem.

Nem csak hogy számítógép, de minden gyerek és tanár kap egy iPadet is, billentyűzettel, tokkal-vonóval, ami engem kissé riaszt, én eléggé papír-toll ember vagyok, de vénségemre akkor csak kénytelen leszek képezni magamat.

Kiképeztek az elektronikus napló szerűségen, ami annál sokkal jobb, hiányzások, jegyek, feladatokat is lehet adni, leadási határidővel, és aki addig nem adja le, jaj annak! :)

Az épület is szép, világos, hatalmas aulával, és körfolyosóval, csigalépcsővel, nekem nagyon tetszik. Minden teremben kivetítő, 90%-ban aktívtábla is. P1170034

Nagyon befogadó, kedves a közösség itt a rajzosoknál – csak az a kár, hogy a másodikos esztétáim zenések, az ő tanáraik máshol ülnek. Örültek nekem, hogy nincs állandó tag itt soha, mindenki csak itt ül, de amúgy vándorol, és hogy végre, valaki részt kíván venni a munkában.

Az első héten mindenféle megbeszélések voltak, tartottak tájékoztatót az új kollégáknak – nagyon korrekt volt, mindent összeszedtek, sőt, odaadták egy lefűzhetős mappában az összes információt, hogy ne mP1170035int a hülye kelljen rohangáljak fogalmam sincs, kikhez, hanem itt le van írva minden.

Itt is dolgozni fogunk a “szisztematikus minőségi munkán”, hogy milyen fejlesztési területek vannak munkaközösségenként, de ez már a napköziben is nagyon menő volt. Mi arra fogunk koncentrálni, hogy csökkentsük a hiányzásokat, és visszaszorítsuk az iPadek felesleges használatát órán.

Múlt csütörtökön aztán megjöttek a gyerekek is, a négy csoportból hárommal semmi probléma – az egyikben fel is fedeztem egy régi diákot még Höglandból, és ő is emlékezett rám! –  a negyedik némi kihívások elé fog állítani, már most látom. A gyerek-szabadidő, nem értem, hogy miért ez az irány a gyűjtőhelye azoknak, akik máshová nem kerültek be – lévén nyilván, a szerényebb képességűek lássák majd el a gyerekeinket, logikus. De nem is a képesség, a hozzáállás. Johan szerint direkt osztották el így, hogy nehogy túl egyszerű legyen. A délutániakkal még nem találkoztam.

Ráadásul teljesül egy régi álmom – az osztályfőnökség! Igaz, itt némiképp intelligensebben van megoldva: nem egy tanár felel 30 gyerek minden óhajáért, sóhajáért, hasfájásáért, hanem be van osztva. Mivel az elsős osztály egyszerre zenés és rajzos, a rajzos feléből fogok kapni hatot. :))))

(Majd emlékeztessetek erre a pozitív hozzáállásra pár hónap múlva).

Az igazgatónk, Magnus is végtelenül kedves. Megbecsülnek, örülnek nekem, az órák is kellemesen telnek, jól érzem magam, és ez így is fog maradni, úgy döntöttem.

Reklámok

Egy kis lázadás, egy nyuggerkirándulás

Nahát, pont egy éve volt, hogy arról írtam, milyen remek is Annicával az élet, azóta sincs másképp.

Csütörtökön kezdődött egy kellemes kalandsorozat ismét, lévén kiszúrtam, hogy Härnösandban, ami az egyik közeli nagyváros, durván 100 km-re, operafesztivál van. Na, mondom, egy kis kultúráért megéri ennyit utazni, de mikor részletesen áttanulmányoztam a programot, nagy örömmel vettem észre, hogy hát de hohó! A själevadi templomban is előadnak, mégpedig azt, ami a legjobban érdekel, Opera Greatest Hits címűt. Megemlítettem futtában Annicának, mikor átmentem hozzá egy kis csevegésre még kedden, és mondta, hogy szívesen eljön. Előtte vacsorára voltam hivatalos hozzá, tejszínben készült pisztrángra, valami mennyei volt. Utána málnás-ribizlis tortát is kaptam.

Aztán mentünk a templomba, jó korán, mert féltem, hátha nem férünk be, persze kár volt, a karzatról néztük végig, ahogy a hat művész – köztük egy zongorista – mindenféle nemzetiségek, Verdit, Wagnert, Puccinit és Wilhem Peterson-Bergert énekelnek. Csodásan szólt, két órás előadás.

Kulturálisan feltöltődve, megbeszéltük, hogy vasárnap csatlakozunk az öviki turistaegyesület egyik útjához, hogy a természtjárásunkat is feltöltsük.

Közben eltelt a péntek is, a szombat is, itthon tettem-vettem, dolgozgattam, mikor is délután kapok egy couchsurfing levelet két olasztól, hogy izé, tudják, hogy későn szólnak, már a vonaton ülnek, de a hostel nem válaszol, és vasárnap indulnak egy nagy túrára, itthon vagyok-e? Itthon voltam, jól is esett a társaság. Egy fiú és egy lány, szerintem csak barátok, de nem derült ki, nagyon kedvesek voltak, a lány fényképész, itt van az instagramja, a weboldala épp under construction, adott is pár tippet fotózáshoz, magyarázott sokat. Meg beszélgettünk, nevettünk, de nagyon fáradtak voltak, előző éjszakájukon a kempingben nagyon fáztak, és keveset aludtak. Így örültek a két kinyitható ágynak, a lehetőségnek, hogy maradhatnak, bár én reggel megyek el Annicával, és alhatnak tovább, nem különben az ajánlatomnak, hogy bátran reggelizzenek meg.
Bájosak voltak, kis kotyogós kávéfőző és olasz kávé volt náluk, és mire hazaértem, ez az ajándék várt tőlük:

P1170116

Igen, porkrumplipüré, meg egy kedves levélke. :) Meg a fogkrémjük is végül ajándék lett, bár gondolom azt nem akarták nekem adni.

Aztán ma reggel összeszedtem Annicát, és az volt a deal, hogy én érte megyek és vezetek, ő pedig szendvicset csinál, meséset csinált, saját készítésű zsemléket, sajttal és tükörtojással, nyami, meg kávét.
P1170090Egyébiránt meg felvilágosított, hogy azért jobb, ha tudom, hogy itt elég magas lesz az átlagéletkor, és tényleg. A nyugdíjasklubbal indultunk túrázni, a hozzám korban legközelebbi P1170067ember is körülbelül 20 évvel volt több, mint én. Na de sebaj. Célunk az őserdő, mármint nem a dzsungel, hanem tudjátok, a zavartalan erdő, rezervátum. Jött is értünk egy kisbusz, meg még egy autó követett minket, bár én sűrűn ajánlgattam Annicának, hogy menjünk mi is inkább a kocsival, nem, a busz. Hát jó. A busz 20 percig bírta, egy emelkedőn köhögni kezdett, a műszerfal elektorom hibát jelzett, majd egyre lassult, szóval úgy döntöttünk, inkább nem megyünk vele tovább. Segítséget hívtunk, érkezett is egy másik kisbusz, amiben egy – bocsánatot kérek, de tényleg – piszkafa, remegő kezű nyanya sipákolta, ölében egy kis fehér kutyával, hogy ő nem azért van itt, hogy minket vigyen, hanem hogy miért, az nem tisztázódott akkor és ott, de Annica arcán is tükröződött a kétségbeesés, mikor meglátta. Huh. 


Helyette két csodaszép kék Renault Capture érkezett megmentésünkre. Azoknak a sofőrjét vitte végül vissza a P1170096
P1170076
nyanya. Vagy ők a nyanyát, nem tudom. Nos, beült az egyik tata Capture-t vezetni, de úgy nézett rá, mint borjú az újkapura, Annica megint pánikba esett, és ajánlgatta, inkább vezet ő, de nem, így átment utaskísérőbe, és diktálta, mi kell, igen, rükvercbe kell tenni, akkor indul, na, most kézifék kienged, igen, megint azért sípol, mert nem vagy bekötve, nem, az ülésmelegítést nem a légkondival kell szabályozni, és mivel a műszerfal kábé egy tablet volt, a tata azt nézegette ámuldozva az út helyett.

Közben megálltunk egy köztes faluban, hogy csatlakozzon hozzánk egy 90 éves újabb tata, aki maga vezette a kocsiját, és benne még pár embert.

P1170043Kalandosan indult. Mikor megérkeztünk, a sofőrök visszaautóztak a parkolóba, az erdő túlfelén, hogy a P1170049nyuggerklubnak ne kelljen visszafelé is sétálnia, majd ők szemből jönnek. A társaságból három ember elspurizott előre, megint három hülyének nézett minket, mikor bementünk a susnyásba, hogy megkeressük a régi számi kunyhót, amit meg is találtunk.

Közben hol szikla, hol moha, hol mocsár, hol nedves, hol száraz, hol csúszik, hol nem, hol kő, hol tó, volt minden.

Voltak elpusztult fenyők is, ilyenek:

P1170087

P1170057Csodaszép kirándulás. A mocsarasban először láttam mocsári hamvasszedret így a P1170046természetben, és kóstoltam frissiben, mondhatom, se a fagyasztotthoz, se a lekvárhoz nem hasonlítható az íze.

 

Növendékbékákat is találtam, hemzsegtek az úton, ez maradt nyugton csak, hogy lefotózzam.

P1170077

Ezen felül az új túrabakancsom volt rajtam, megóvott egy bokaficamtól, vízálló, minden fent említett terepen jól bírta, és mikor térdig süppedtem valami dzsuvába, akkor is csak annyit lettem vizes, ami felülről befolyt, de a kirándulósnadrágommal is rém elégedett vagyok, megóvtak mind, gyorsan száradt kívülről is, majd megpucolom.

Előtte-utána:

P1170063

P1170089

P1170114Aztán csak visszaérkeztünk a parkolóba, és ha nem volt elég még a kalandokból, akkor az egyik Capture defektesen
várt minket, szóval egy röpke kerékcsere után indulhattunk is.

Egy helyen álltunk még meg, egy zúgónál, ahol régi malomépület is van, és 134 lépcső vezet le oda. Ím:

P1170097

P1170113

P1170109

 

 

 

 

Aztán itt a zúgónál Annica előadást is tartott mindenkinek, aki meghallgatja:

Azt hiszem… (itt nem értem)… Filmezel? Ez itt egy zúgó, nagyon óvatosnak kell vele lenni, mert ha belekerülsz, kivisz az ár egész a TENGERIG! És akkor aztán jöhet a Nemo nyomában. 

All play and no work

Igen, elhagytam ott a munkalétem taglalását, hogy befejeztem napközis tevékenykedésemet az Alneskolában. De hogy is lesz tovább, merülhet fel egyesekben a kérdés, és mivel már alig pár nap választ el tőle, ezért talán megoszthatom.

Az úgy volt, hogy én már márciustól kezdve vadásztam lelkesen állásra. Johan városában is, nálam is, küldem és küldtem, naponta 3-4-5-öt is alkalomadtán, de semmi. No, egy jelzett vissza Johan városából, napközis, interjúra is hívott, de ez még június legelején történt.

Nekem azt tanították a szüleim, hogy ha interjúra mész, öltözz ki, adj magadra, így a mekibe is kiskosztümben mennék, meg takarítónőnek is, így napközibe is úgy mentem, meg magassarkúban. Ahogy felálltam, máris 20 centivel magasabb lettem így az igazgatónéninél, aki értetlenkedett, mi ez a hacuka, nem napközis öltözet. Nem is, mondtam, állásinterjús, de csak nem akarta megérteni, meggyőződésévé vált, hogy én azért vagyok kiöltözve, mert délután angolórát megyek tartani ötödikbe. Jó, hát ezt is hiába magyarázom, akkor itt más az öltözködőkultúra, de ezzel nem tudok mit csinálni, magamat nem fogom megtagadni. Megbeszéltük, kit keres ő, ki vagyok én, majd körbevitt az egész iskolában, de nem viccelek, minden szembejövő kollégának bemutatott, úgyhogy gondoltam, most visszamegyünk az irodába, és megkapom a munkát. Fél évre szóló, 75%-os napközi, de tökéletes, gondoltam magamban.

Na, ehhez képest semmi, tájékoztatott, hogy ő a hét második felében nyaralni megy, és addig nem fog döntést hozni, de majd keres. Hmpf.

Malmoztam és malmoztam, semmi.

Június 30-án, a hó utolsó napján, azon a héten, mikor minden iskola bezárja kapuit, felhítt, hogy na, még mindig nem hozott döntést, de vannak-e referenciáim. Hogyne lennének, hőbörögtem magamban, ott voltak a tízoldalas pályázati anyagon, amit minden állásra be kell adni, de jó, elmondtam még egyszer. Akkor még keres. De már nem fél éves állás, csak két hónapos talán, esetleg, meg nem tudja, de majd ha igen, és hát na.

Na, mondom, remek. De állás, nem érdekel, én olyan nyarat akarok, ahol nem kell aggódni az állás miatt.

Másnap reggel csöng a telefon, de nem ő az. Az egyik öviki gimi igazgatója, angoltanár kéne neki, mégpedig sürgősen, még érdekel a dolog? Igen, érdekel. Akkor holnap mennék interjúra? Mennék.
A vicc az egészben az, hogy az az igazgató volt az, akivel anno, mikor ösztöndíjasként jöttem, még leveleztem, hogy hogy és mint lesz itt az életem, de aztán mire idekerültem, ő másik iskolába került.

Mondtam is neki, hogy hellyel-közzel ismerjük egymást, tud-e róla, emlékszik-e, mire nevetett, hogy épp ezt mesélte a kollégáknak, hogy vajon én emlékszem-e. Megvolt az interjú, röviden: egész évre, teljes állás, angol és csak angol. Kell-e, mert hogy igazából nekem adná, és mondjam meg minél előbb, és még emel is a fizetésemen, csak mondjam meg minél előbb. Rendben, mondtam neki, holnap péntek, még holnap megmondom, várok más választ is.

Na, hazamentem, konzultáltam mindenkivel, mert remek, itt senki nem szól bele, van svéd papírom az angoltanárságról, ehhez értek, tapasztalat, könnyebb lesz újra gimiben állást találni, sok pénz, teljes állás, egész év, mégis miért nem fogadtam el egyből, kérdezhetitek, hát azért, mert szeretnénk összeköltözni Johannal, ráadásul nála.

Közben a napközis dirinéni is telefonált, azt mondá, hogy megkapom, talán két hónapra, nagyon kicsi fizetéssel, mert papírom sincs, meg biztos elmegyek majd rendes tanárnak, na jó, mondom, ezt így nem lehet, ez nekem túl sok talán, a másik meg biztos, megmondtam neki is, hogy várok más választ, holnap visszahívom.

Osztottunk és szoroztunk Johannal, megbeszéltük, hogy tényleg kár lenne egy ilyen állást kihagyni, én meg magammal, hogy ennél Budapesten belül többet ingáztam, idő tekintetében mármint, szóval még aznap visszahívtam, és köszönettel elfogadtam az angoltanári posztot, majd másnap elutasítottam a napköziset.

Egyelőre megmarad a lakásom is, onnan kezdek dolgozni, aztán valamikor, majd meglátjuk, mikor, költözés is lesz. Nem pont a következő pár hétben, még vannak logisztikai és hasonló problémák, de egyszer majd csak-csak.

Augusztus 12., Nolaskolan Gymnasium, jövök!

nola

Sweden covered pool spa

Ez meg az előző fordítás második fele, hogy ezt miből hozta ki a fordítóprogram, arra akkor se jöttem rá.

Az eredeti mondat így hangzott:
Aki még egyszer közli velem, hogy dehát Svédországba nyárra is télikabátot pakoljak, azt nemes egyszerűséggel leütöm.

“He says again that summer is a winter coat but Sweden covered pool spa, so i parceled out the noble simplicity”.

ANYWAYS. Vasárnap este tehát – 26-án – megjöttek a szülők.

Bővebben…

Summer is a wintercoat

A címadás még egy régi fordítóprogramos műalkotás, mikor valami olyat írtam ki anno facebookra, hogy aki még egyszer ellát engem tanáccsal, hogy vigyek téli kabátot a nyári Svédországba, blabla, és francia barátom lefordíttatta, és ez jött ki, hogy summer is a wintercoat. Hát kvázi.

Az esküvő óta eltelt két hét, nem is tudom, hova lett, a nyaramból immáron egy hét maradt meg, hogy mivel fog telni, azt egyelőre nem tudom, de addig is beszámolok az eddigiekről.

Az esküvői hétvége után hétfőn Johan padlót rakott, én pedig elvégeztem az utolsó simításokat a fordításP1160704omon, és elküldtem. Kedden pedig útra keltünk Subaruval Lappföldre, a szülei nyaralójába. Útközben láttunk rénszarvasokat persze, az egyiket Johan eléggé megijesztette, mert mikor a lehúzott ablakon óhajtottam fotózni, fogta magát, és hangosan rámorgott, mire a szerencsétlen így nézett.

A házaP1160753k alatt menyét lakik, vagyis hát három, én ebből eggyel csináltam modellfotózást, mikor végre megláttam, hogy ott ugrál a házak között, és nekiinduP1160761ltam a kamerával, megijedt, és bespurizott az egyik ház alá. Majd körbejártam, és minden sarkon ugyanazt játszotta el: meglátott, berohant, majd kijött nézelődni és pózolni. Mert a kíváncsiság mindig erősebb.

Ezen felül Johan festett, mármint a házat kívülről, nem tájképeket, pedig arra bőven lett volna lehetőség. A nyaralóházikók együtta folyóparton fekszik, a folyó túlpartja Finnország, és mindig csodaszép. Az eper is csak most érik. Az időjárás egyik nap ragyogó nap és szinte napszúrás, aztán másik nap szakadó eső. P1160696

P1160682Egyik nap á tautóztunk Rovaniemibe, találkoztunk SuomiBlogékkal :)) és kellemeset söröztünk. Aztán hazafelé megálltunk ennél a fontos információs központnál, de sajnos akárhogy is ígérte a tábla, nem találtam sonkát. :(

Folytköv jön, ugyanis miután hazacsámborogtunk innen vasárnap, már jöttek is a szüleim, és velük svenskalandoztunk tovább.

 

P1160705P1160714