Az új barátom és a tökéletes szombat

-Új barátom van! – újságoltam Johannak tegnap délután.
– Ki az? – kérdezett vissza.
– A város!

Itt aztán belementünk egy elméleti fejtegetésbe, miszerint lehetséges-e barátnak lenni egy várossal, de szerintem csak kukacoskodni akart, mert igenis lehet.

A helyzet a következő: én ugye Örnsköldsvik nagy rajongója vagyok, és ott képzeltem el az életet, mikor Svédországba költözködtem át. De hát mikor Johan megérkezett – jövő héten lesz egy éve! – akkor kicsit átalakultak a dolgok, és tavasszal már azt terveztük, hogyan lakjunk együtt. Nála, mert a lehetőségek ott a jobbak.
Ezért kerestem munkát is az ő városában, Umeåban, de hát mint írtam, összejött, ami most van, és azt meg tényleg kár lett volna kihagyni.

Umeåban többször is jártam még régebben, kirándulni, erasmusozó kispajtit meglátogatni, és igen, nagyobb, egyetem van, meg több kimozdulásra való lehetőség, van tó, van erdő, van minden, csak hegyek nincsenek. Pedig azokat úgy megszerettem. Övikben kezdődik a Höga Kusten, a magas part a magas hegyeivel, és mikor Narvikban meg Åréban jártunk, akármilyen kicsi városkák is, a föléjük tornyosuló hegyek miatt rögtön beléjük szerettem.

Itt meg sík az egész. Biciklizni pont jó, biciklizik is az egész város, mi is, meg görkorizni próbálok megtanulni több-kevesebb sikerrel, ahhoz is pont ideálisak a körülmények. De valahogy mégis, kicsit mindig húztam a számat, hogy szép-szép, de nem Övik.

Most viszont, hogy félig-meddig itt lakom már, nem ártott összebarátkozni vele. Nagyvároshiányom van ugyanis, ilyen dolgokra vágyom, hogy villamosozni akarok, éjfélkor enni akarok a városban, teaházakat akarok, kevésbé mosogatólé kávét akarok, de villamos nincs, éjfélkor maximum a magammal hurcolt elemózsiát nyammoghatom.

De mégis, esély mindenkinek jár. Szombaton Johan lakógyűlt, benne van a vezetőségben ugyanis, itt csak évi egyszer gyűlik mindenki, egyébként csak a vezetőség. Én meg kitaláltam, hogy úgyis el kell hozzak egy könyvet a könyvtárból, meg akkor akár egy másikat vissza is adhatok, és majd csatangolok kicsit. Bebuszoztam a városban, mert az ingázós vonatjegyemmel nem csak vonatozni szabad bármennyit, de Övikben és Umeåban is buszozni.

Leszálltam a központban, csodás, napfényes őszi nap volt, fele fák még zöldek, a többi sárga, kint volt mindenki, finom őszillat terjengett, tudjátok, süt a nap, meleg, de már nem az igazi. Leslattyogtam a könyvtárba, ami az új Kultúrközpontban kap helyet több emeleten. Van csomó zeg-zug, meseszoba gyerekeknek, ilyen fotel, olyan kanapé, idegen nyelvű szekció, magyar mesekönyv szekció, mindenféle magyar könyvük van, a polcon most épp az Árpád-házi királyok integettek rám, alig győztem betelni.

A könyvvisszaadás meg fantasztikus, rárakom egy kis futószalagra, ami bemegy a szomszédos szobába, de üvegfal van, így láthatom, ahogy végigutazik, és a megfelelő kategóriájú kiskocsinál leugrik oldalt a szalagról. Felírogattam, hogy miket akarok olvasni, mert nem akarom nyakló nélkül kihozni, csak a stressz van vele, aztán elsétáltam a könyvesboltba, vettem egy új naplót, mert a régi nemsoká megint betelik, ki volt közszemlére téve egy felnőtt színező, kiszíneztem benne egy ház tornyát, mert ki lehetett próbálni, de pont elég is volt.

Aztán ebédre vettem egy hotdogot, ami “ebédkolbász” névre hallgatott, egy igen kedves bácsitól, és én is leültem a főtér közepén nézelődni, miközben eszegettem. Utána kávézózni akartam, de olyan szép idő volt, hogy sajnáltam, így frozen yoghurt lett belőle, amit a folyóparton ücsörögve kanalaztam be.

Majd buszra pattantam, hogy elmenjek a társasjáték boltba a megrendelésünkért. Ugyanis rájöttünk, hogy mindketten szeretünk játszani, de a legtöbb játékhoz sok ember kell, itt meg egyelőre nincs sok ember. Mit tesz ilyenkor Johan és Eszter, hát kikeresik, mit lehet ketten játszani, így a múltkor Johan hívott meg minket két társasra, most én.

Elmentem érte, és aztán hazasétáltam, mert Johan volt olyan cuki, és rajzolt nekem térképet, mindenféle jelekkel és színekkel, hogy hazataláljak, mert Umeåval az a nagy bajom eddig, hogy vannak helyek és vannak térképek, csak még nem állnak össze, na most ez a városrész is összeállt.

Mikor Johan befejezte a lakógyűlést, biciklire pattantunk, és elsöpörtünk valami megnyitó-izére meghallgatni egy koncertet, ami pont a helyi múzeumhoz volt közel, és mivel a kávézás kimaradt, kértem Johant, vegyen nekem a múzeum kávézójában egy cappuccinót, mert arra vágytam egész nap, és egyszer már fikáztunk ott, és nagyon hangulatos hely.

De ha már itt vagyunk, mondta Johan, nem nézzük meg a legújabb kiállításokat? Hát dehogynem! – pláne, hogy mert bár nem mondtam, egész héten múzeumba vágytam, és épp ki akartam keresni, melyikben nem jártunk még, csak közben elfeledtem, hogy mindnek változó a kiállítása. Megvolt a cappuccinó is, beszélgettünk sokat.

Íme, én, ahogy kihátráltam a challenge-ből, hogy felfedezzem Umeåt a föld alatt, túl ijesztően kanyargott a cső. (© Johan)

cső

Hazajöttünk, lazacvacsorát készítettünk, aztán nekiálltunk megtanulni egy-egy játék szabályát. Rém komikus lehetett, hol egyikünk szentségelt, hol a másikunk, 12 oldalas szabályok, nem értettünk semmit, így megelégedtünk az olvasással és a lazacvacsorával. Johan még morgott valamit, hogy “holnap rakom fel a netre eladni”, miközben elcsomagolta a játék dobozát, de egyelőre még a miénk. :)

Este még megnéztünk egy filmet is.

Én meg egész nap mosolyogtam, mert barátok lettünk Umeåval ezen a szép, őszi napon.

Reklámok

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s