A nyár utolsó morzsái

Elmúlt a nyári szünet, de olyan hipersebességgel, hogy nem is értek semmit. Hétfőn új munkahelyen kezdek, és majd arról is írok, de most akkor a morzsákról.

A nagyobb részekről nem fogok most beszámolni: volt 1 hét stuga fenn északon, volt 1 hét Bp+Balaton Johannal és a szüleivel, 1 hét Horvátország Johannal ketten, aztán 2 hét nekem otthon, amire már nagyon szükségem volt, hogy csak magyarul, mindent, ami hiányzik, és mindenkit, aki hiányzik (ez nyilván képtelenség, MINDENKI úgyse fér bele, de sokan belefértetek, köszönöm nektek).

Aztán augusztussal együtt én is megjöttem Svédországba. Hűlnek a napok, este csak 9 fok volt, már sárga leveleket fúj a szél, néha jön egy-egy őszies eső is. Johan különféle műszakokban dolgozik, én készülgetek az iskolára, pihenek, fordítgatok. WP_20160803_15_55_19_Pro

Múlt héten viszont volt kettő szabadnapja, amikor is beültünk a kocsiba és elindultunk. Vindeln volt az elsődleges úticél. Útközben megálltunkWP_20160803_15_50_59_Pro egy kézműves szuveníreket áruló házacskánál, ahol isteni currys csirkét ettünk ebédre, aztán elmentünk a GlassBondenhez, azaz “Fagyi Farmer”, akik a teheneiket kizárólag a fagyigyártásra használják, csodás ízek vannak. (Balra fagyi, jobbra lent a tehenek.)

Mire Vindelnbe értünk, már későre járt (nincs messze, mi lustálkodtuk el a délelőttöt plusz álltunk meg kétszer WP_20160803_18_20_01_Pro WP_20160803_20_35_16_Pro ). Itt van egy vízimalom, ahol minden évben megrendezik a “Konst i Kvarn”, azaz Művészet a Malomban kiállításokat (de vicces, hogy magyarul is alliterál!). Ez a malom van balra. Minden héten más művészek aggatják ki képeiket, amiket meg lehet nézegetni, és meg lehet venni, meg közben egy régi malom rendszerét is végig lehet tanulmányozni. Ez a hét volt az utolsó kiállítós, ezért is siettünk oda.

Aztán felvertük a sátrunkat a folyóparton, és elindultunk egy 5-6 kilométeres körsétára, a folyó mentén, a folyón át, néha kicsi függőhidakon a zubogók fölött, közben málnát és áfonyát legeltünk az erdőben. WP_20160803_21_41_05_Pro

Nyugovóra tértünWP_20160803_21_11_43_Prok a sátorban, én kicsit fáztam, de aztán kiderült, hogy ha behúztam volna a külső cipzárat, kevésbé fáztam volna… Jó, hát kipróbáltuk, milyen együtt sátrazni, de szerintem még nem jutottunk végleges következtetésre.

Másnap reggel megreggeliztünk, aztán megtekintettük a Természet-kiállítást is. Ez a kemping oldalában álló szálloda aljában található, este már bezárt, mire mindennel végeztünk. Jó kis kiállítás volt, sok WP_20160803_21_10_47_Proérdekességet összegyűjtöttek a helyi természeti képződményekről, állatokról, növényekről, mikroszkópozni is lehetett (a virágok csodaszépek, a döglött légy még annál is undorítóbb).

Aztán felpakoltuk a holminkat, és beautóztunk Vindeln falucska központjába, mert itt készül a híres vindelni füstölésű sok finomság, vettünk is sonkát, szalonnát, husikát. A falu közepén áll a dolog, szóval biztos mindenki konstans éhes – esetleg utálja az egészet. WP_20160804_16_12_46_Pro

Aztán tovább autóztunk, Mårdsele volt az úticél ezúttal. Ott is sok a zubogó, meg a függőhíd. Le kell mászni a folyóvölgybe hozzá. Emlékeztek, mikor tavaly nyáron jártunk a “Döda Fallet”-nél, a halott vízesésnél? Ahogy Johan fogalmazott, ez ugyanaz, csak él.

WP_20160804_15_11_09_ProMielőtt elindultunk volna a folyókörtúrára, megebédeltünk valami zseniálisan finomat, rókagombás rizottót füstölt rénszarvashússal, hát nem véletlen ajánlja a TripAdvisor is, hogy ott egyél, meg akartam fürödni abban a rizottóban. WP_20160804_15_11_00_ProWP_20160804_16_12_15_ProWP_20160804_15_28_06_ProWP_20160804_15_30_29_Pro

Aztán körbecsászkáltunk a függőhidakon, köveken, de beszéljenek helyettem a képek, azok jobban szemléltetik, mint én.

Szép két nap volt nagyon.

Reklámok