Előadások és beszélgetések

Két héttel ezelőtt három előadást is meghallgathattam. Ebből az egyik inkább beszélgetés volt, a két előadás-előadásra pedig az iskolában került sor. (A 47. hétről van szó.)

Azon a héten tartották a kilencedikeseknek a kb. pályaorientációs hetet. Előadásokat hallgattak cégektől, különböző foglalkozású emberektől, egyik nap egész napos projektjük volt az egyik svéd bankkal, ilyesmi. A cél: megkönnyíteni a rohamléptekkel közeledő felvételit a gimnáziumba, hogy mindenki azt a programot választhassa, ami a legjobban megfelel

A mi diákjaink közül talán csak a harmadik csoportba tartozók közül párnak van esélye jövőre gimibe menni, és volt egy olyan gondolat is, hogy vegyenek részt az egész héten, de aztán néhány kolléga úgy gondolta, az ő Szent Órájáról ne hiányozzon senki, így maradt kettő előadás, de az az összes csoportnak.

Az első előadás hétfőn reggel volt, a Svenska Dagbladet egyik riportere mesélt arról, amikor a Földközi-tenger egyik szigetén, a “Sárga csónakok” mentőexpedíció keretében a gumicsónakkal érkező menekülteket próbálták biztonságba helyezni. Nagyon megrendítő volt, ahogy mesélték, hogy akiket egy sziklán találtak, azok közül a nagymama csak azt mondogatta, hogy most akkor ugye vissza kell menni, mert nem tudták, kik találták meg őket, hogy volt, mikor elkéstek, és egy gyereket már nem tudtak megmenteni.

A mi diákjainkat eléggé megviselte, különösen azokat, akik ilyen módon érkeztek.

 

Kedden egy beszélgetésen voltam Linn Ullmann írónővel, aki Ingmar Bergman és Liv Ullmann wp_20161122_19_46_29_pro1gyereke. Még nem olvastam tőle semmit, ezt szégyenkezve vallom be, de ismerem a nevét, és már rég várólistás néhány munkája, szóval ha lehetőségem van rá, akkor csak elmegyek írókkal találkozni. Umeåban van egy könyves kávézó, ami kávézó és könyvesbolt egyben, meg nagyon sok irodalmi eseményt szerveznek. Az est egy irodalmi kvízzel indult, 47 pontot lehetett elérni, nekem mindösszessen nyolcat sikerült, de arra is büszke voltam, mert nem voltak egyszerű kérdések, nem ismerem még annyira a kortárs skandináv irodalmat, meg csapatban sem voltam.

Az írónő nagyon kedvesen és humorosan beszélt a családjáról, és a legújabb könyvéről, mely az apjával való közös projektje lett volna, beszélgetés az életéről, az életükről, csak addig szervezték, mesélte, míg Bergman már túl öreg lett. Erre akkor ébredt rá, mikor a pontosságáról híres apja 17 percet késett egy találkozóról. De a könyv elkészült, mi több, már magyarul is megjelent A nyugtalanok címmel. Egy másik könyvvel érkeztem oda, de a dedikálós sor elvezetett a könyves stand előtt, így véletlenül azt is megvettem, ha már.

 

Pénteken pedig ismét az iskolában volt előadás. Christina Rickardsson, egy Brazíliából származó nő tartotta, akit örökbefogadtak Svédországba.
Az egész 8:10-kor kezdődött volna, de Christina valahogy félreértette, és azt hitte, egy órával később kezdünk. Ott ül hát egy csapat 7-8-9-es diák, meg a mi osztályaink. Negyed kilenc, fél kilenc, a szervezők betesznek néhány zeneszámot, nyolcnegyven. Nem történik semmi. Fészkelődés, telefonok, egyre nagyobb hangerő.

Ekkor előlép az igazgató.

Alábbhagy a zaj. Én, az eddigi tapasztalataim alapján azt gondolnám, most jön a “lebazilikázás”, ahogy egy kolleganőm mondta egyszer. De nem. Halkan szól a mikrofonba, és azt mondja, képzeljük el, milyen kínos lehet az előadónak, hogy elnézte az időt. Így, mikor megjön, biztos stresszes lesz. Ha csak furcsán bámulunk rá, akkor valószínűleg egy sokkal rosszabb előadást hallgatunk majd, mint amilyet amúgy hallhattunk volna. Úgyhogy, mikor megjelenik, tapsoljunk.
És egyébként meg tudja, milyen vacak itt ülni már fél órája. Hallottunk már a Brain Breakről? Mert a legutóbbi továbbképzésén ilyesmiről volt szó. Hogy ha az ember ki akar kapcsolni és fel akarna töltődni, mozogni kell kicsit, “átverni a testet”, keresztbe tapsikolni meg ilyesmi. Frissüljünk fel, jó? Azzal berakta az All About That Bass-t, kérte, álljunk fel, és táncolni meg tapsikolni kezdett. Az igazgató. :D Annyira bírom. Aztán 2 perc után azt mondta, hát, ő ennyit tud, az egyik testitanárt kéri a színre, és folytattuk az ugrabugrát.

Közben befutott az előadó is, akit hatalmas tapsvihar fogadott, meg is illetődött.

Fantasztikus történetet mesélt. Az anyjával egy barlangban laktak a dzsungelben öt éves koráig, aztán beköltöztek Sao Paulóba, ahol utcagyerek lett belőle, míg az anyja takarítói munkákat keresett. Elképesztő dolgokat mesélt, kígyókról és skorpiókról a barlangban, vagy hogy hogyan lőtték le az utcagyerekeket a rendfenntartók, elvégre mi hasznuk van. Hét évesen örökbefogadta őt és az öccsét egy svéd pár, és mesélt egy kicsit a kulturális különbségekről, meg hogy hogyan illeszkedett be.

Annyira tetszett a története, hogy az ő könyvét is kénytelen voltam megvenni (“Nincs benned semmi önuralom”, mondott valami ilyesmit Johan aztán itthon… :D De egyébként csak hallgasson, mivel mióta együtt vagyunk, sokkal többet olvas. Nemrég befejezett egy könyvet este, amit nagyon megkedvelt, majd műszipogni kezdett.
– Nem akarom, hogy vége legyen!!! Egy könyv sem lesz már olyan jó, mint ez! – majd eltűnt a takaró alatt.)

Nemsokára érkezem karácsonyi bejegyzéssel is!

Advertisements

One thought on “Előadások és beszélgetések

Csipogj te is

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s