Hétvégi kultúra és szórakozás

Beszéljünk kicsit a szabadidőről is.

A tegnapi napra sok program zsúfolódott össze, valahogy, mikor a jegyeket vettem, nem jutott el a tudatomig, hogy ugyanazon a napon lesz mind a két program.

Az egyik a Littfest, Umeå nemzetközi irodalmi fesziválja. Voltam már ott egyszer legalább (talán többször is?), aztán tudom, hogy mindig, mire észbe kaptam, elfogytak a jegyek. Hamar elfogynak. Ezért idén már novemberben megvettem, aznap, mikor elkezdték árulni. Háromnapos rendezvény, csütörtöktől szombatig, mindig a 11. héten.

A csütörtöki programok ingyenesek, idén csak szombatra vettem jegyet.

A honlap szerint Svédország legnagyobb irodalmi fesziválja, 70 programponttal és 150 meghívott vendéggel. 2007 óta rendezik meg.

Bővebben…

Reklámok

Egy bizonyos októberi hétvége óta történtek

Vigyázat, hosszú!

Egy októberi szombat reggelen már hajnalok hajnalán fenn kukorékoltam, mert meg akartam bizonyosodni arról, amiben annyira reménykedtem – hogy nemsokára hárman folytatjuk a közös kalandokat.

Igazam lett. :)

Bővebben…

Programok, programok

Idén korán jött a Jézuska, csomó programot hozott nekünk novemberre és decemberre. Volt, amelyiken közösen vettünk részt, és volt olyan is, ahová külön mentünk. De ez így is van jól. – Vigyázat, hosszú bejegyzés! Főzzetek mellé egy csésze kávét vagy teát. Van benne zene meg képek is. :)

Több eseményt Johan munkahelyének köszönhetünk. Vesznek mindig egy adag jegyet különböző eseményekre, meg lehet pályázni, és aki nyer, annak a felét ki kell fizetnie, de hát így is ketten megyünk egy áráért.

Az első esemény Johan munkahelyének hála november 10-én az Alcazar együttes 20 Év Disco című koncertje volt, búcsúkoncert, ez után a turné után már nem nagyon fognak fellépni. Már a közönség miatt megérte eljönni, imádtam az ötvenes, flitteres, csillogós tollboás nőciket. A koncert király volt, fények és jó duma, menő jelmezek. A hangosítással akadtak gondok, mondjuk mi lent ültünk a küzdőtéren, a 15. sorban, és pont előttünk volt a hangfal, torzított kicsit. De a lelátón ülő kolléganőm is egyetértett abban, hogy a ráadás nótába olyan basszusokat tettek, hogy többen, köztük én is, néha a fejünket fogva görnyedtünk össze.

De összességében jó volt, és retró :) Helyszínünk ezúttal egy sportcsarnok volt.

Íme, a ráadás nóta, ahogy 2009-ben adták elő az itteni Eurovíziós előválogatón.

 

A második esemény Mammas nya kille (Anya új pasija) című előadás karácsonyi kiadása volt, szintén Johan munkahelyének köszönhetően. November 17-én voltunk ott, ez közel volt hozzánk, az egyetem egyik nagy előadójában. A műsor eredetileg rádióműsor, humoros. Vagyis hát annak mondják, én nem sok humort véltem felfedezni benne, túlságosan is elment a beteg kategória felé. Biztos jobban élveztem volna, ha ismerem az eredeti rádióműsort, és a fellépő karaktereket. Vagy nem. Ez a második svéd humorelőadásom, és eddig egyik sem nyerte el a tetszésem.

 

Szintén Johan munkahelyének hála részt vehettünk a Jill Johnson nevű countryénekesnő karácsonyi koncertjén november 19-én, a művelődési ház színháztermében. Anders Berglund nevű művésztársával együtt készítették el karácsonyi lemezüket még 2017-ben, és egy big banddel együtt léptek fel. Varázslatosan szép volt, nagyon jól éreztük magunkat. (Kép copyright Johan)

 

A koncert és a lemez címe: Welcome to Christmas Island, és itt a címadó dal:

 

Járok ugye improvizációs színjátszócsoportba, aminek a vezetője benne van az orvosi egyetemisták nagy színjátszójában. Erről azt kell tudni, hogy egy nagyszabású színjátszócsoport, és igazából mindegy, mit tanulsz, részt vehetsz benne. November 22-én elmaradt hát a mi foglalkozásunk, de úgy döntöttünk csapatosan, elmegyünk megnézni Kallét, ahogy fellép a Mulanban. Ennek helyszíne a kultúrközpont színházterme volt. (Egész hihetetlen, hogy eddig minden esemény máshol volt!) Előtte még elmentünk csoportosan vacsizni.

A színjátszási formának Spex a neve, ami a spectacular rövidebb változata. De nem ám sima előadást képzeljetek! A közönség is szerepet játszik, be lehet kiabálni mindenfélét, úgymint “kezdd újra!”, “cserélj szerepet!”, “nyelves csók”, “norvégul!” és így tovább. Félig tehát rendes előadás, félig pedig improvizáció. Rengeteg munka van benne, mert ráadásul még musical is, ismert számok dallamára írtak szöveget. Általában az énekeket kérték, hogy kezdjék újra, és valami fantasztikus, hogy minden énekhez volt 2-3 extra a tarsolyukban.

A sztorit némiképp átírták, a kínai császárból Trump lett, ő volt Kalle. Először megriadtam, mert mikor rákérdeztem, kiderült, hogy 3,5 órás a darab, plusz még attól függ, mit akar a közönség. Mostanában ugyanis elég korán szoktam lefeküdni. De olyan szórakoztató volt a dolog, hogy meg se kottyant. (Jó, másnap reggel kicsit kába voltam, és ez egy csütörtöki napon történt, szóval dolgozni kellett utána).

 

Johan nem jött velem Mulant nézni, más programja akadt: a munkahelyi motorosok elmentek a maradék tagdíjakból vacsorázni ugyanazon a napon. November 30-án pedig azzal a motoros bandával evett vacsorát, akikkel Norvégiában motorozott egy hetet, hogy megbeszéljék, merre viszi őket a jövő nyár. Majd az egyik kollégájánál is járt vacsorapartin december 1-jén.

 

December első hétvégéjén ismét Johan munkahelyének hála, moziban jártunk. Minden évben kibérelnek mozitermeket, és három filmből lehet választani kettőt. Ingyen! Még gumicukrot is adnak! Idén Grindelwaldot néztük meg, és a Lykko című svéd filmet.

 

December 5-én Jan Guillou író-olvasó találkozójára mentünk. Helyszín ezúttal ugyanaz volt, mint a Mulané. Jan Guillou újságíró és író, jelenleg az 1900-as évekről szóló regényfolyamán dolgozik, most jelent meg a nyolcadik kötet, még kettő van hátra, a 80-as és 90-es évek. Ilyen találkozón sem voltam még, ahol nem kérdezővel ült az író, hanem kiállt, és egyedül mesélt egy órát. Kis történelem, kis élettörténet (“már fiatalon eldöntöttem, hogy híres, kifinomult író leszek, akit senki sem olvas”), kis hogyan született meg a regényfolyam ötlete és hogy vágott bele a megvalósításába. Merthogy nehéz az 1900-as évekről írni, a háborúk és minden más miatt. De jól kitalálta például, hogy az első világháborút inkább afrikai helyszínen oldja meg, azt a perspektívát kevesebben ismerik, mint az európait, és különben is, ha az európai hadszíntérről írt volna, “az majdnem egy Ken Follett lett volna”.

Természetesen dedikált könyvvel távoztam.

 

December 6-án pedig komolyzenei koncertre mentünk, Bartókot és Brahmst hallgattunk az operaházban. Jó, most ne egy olyat képzeljetek el, mint a budapesti, de attól még opera. Előtte vacsiztunk az opera újonnan megnyitott éttermében. Ennek az operaháznak van az a szokása, hogy az előadás előtt tartanak egy intrót, azaz mesélnek a szerzőkről, opera esetén a darabról is, a fellépőkről, stb. Az opera saját szimfonikus zenekara játszott azon az estén, nagyon szép volt.

Ez itt az előtér a képen, ahol üldögéltem, míg Johanra vártam.

 

Advent második hétvégéjén volt a szokásos kedvenc karácsonyi vásárunk, a múzeum skanzen részében pakolnak ki az árusok, és lehet körbejárni, finomat enni, ajándékot venni. Aztán van ott egy pici templom is, ott adott koncertet az egyik helyi kórus, amiben tavaly az egyik színjátszós ismerősöm is benne volt, idén kiszállt, mert túl sok dolga volt. Varázslatos nap volt szombaton, esett a hó, úgy döntöttünk, gyalog megyünk oda – jó 45 perces séta. Körbejártunk, hatalmas volt a tömeg. De jó volt világosban is látni. Aztán meghallgattuk a koncertet, és mentünk még egy kört – immáron kevesebben voltak. Még vásároltunk ezt-azt, aztán hazasétáltunk.

 

Aznap este, azaz 8-án este volt Johan szokásos éves munkahelyi bulija, ahová a plusz egy fők is mehetnek. Vacsora, szórakoztató műsor, és a lényeg, hogy évente egyszer, de itt Johan szokott táncolni velem. :)

 

Kész szerencse, hogy ilyen nagyot sétáltunk, mert a mesés hóesésre ráesett a sokkal kevésbé mesés, szakadó eső egész advent második vasárnapján… Kár érte. Minden csupa latyak.

Ennek ellenére bementünk vasárnap a városba, finn nyelvű koncertet hallgatni, egy Anna Fält nevű művésznő adta elő, a haja a térdéig ér, a hangja pedig mesés, szinte földön túli, ilyen hang nincs is a világon.

Így:

 

Most már nincs sok a téli szünetig. Addig még előforduhat némi karácsonyi sütizés barátoknál, más karácsonyi vásár, a színjátszócsoport évadzárója, valamint mindketten hivatalosak vagyunk a munkánkból kifolyólag egy-egy julbordra, azaz karácsonyi svéd vacsorára, amiről korábban már írtam.

Tavaly vendégül láttuk az összes szülőnket, idén pedig megint mi látogatunk sorra mindenkit. A Szentestét Magyarországon töltjük, az új évet pedig Johan szüleinél.

Minden kedves olvasómnak áldott, békés, boldog karácsonyt, és még boldogabb 2019-et kívánok!

 

Fredagsmys

Nahát, hogy lehet az, hogy erről a nagyon svéd jelenségről még nem írtam?

Fredagsmys, azaz… hát hogy is fordítsam… “pénteki kuckózás”. Amikor az emberek kirúgnak a hámból, megveszik a gumicukrot és a chipset, családilag összegyűlnek a kanapén filmet nézni, beszélgetni, játszani, egészségtelenségeket enni és inni.

Annak, aki nem svéd, ez fura lehet. Hallottam már külföldieket az iránt érdeklődni, hogy hogy lehet eldönteni előre, hogy a péntek este márpedig juszt is pihepuha lesz, meleg és bolyhos?

Pedig eldöntötték.

Miről jutott ez eszembe?

A házunkkal szemben, az út túloldalára felhúztak egy boltot. Kivágtak pár fát, de amúgy elég gyorsan és feltűnésmentesen dolgoztak. Csak mostanában kezdtük felfedezni, hogy lassan elkészülnek, mikor is felhúztak három igen magas, igen erős fényű lámpát, mindenféle védőelem nélkül, amik direkt bevilágítanak a házba, mint három szörny a Világok harcából. Johan írt is a kivitelezőnek, hogy nonszensz, hogy nem ülhet az ember békében a nappalijában, és másnap jött is a mentegetőző válasz, hogy mindenképp felszerelnek valami izéket, ami arra irányítja a fényt, amerre kell. Most, hogy hamarosan nyitnak, már a bolt oldalán a nagy zöld felirat is világít, szóval nem csak szörnyek, de zöld ufók is megszállták a nappalit.

De mi köze ennek a fredagsmys-höz?

Hát hogy mivel jövő csütörtökön nyitnak, tegnap kirakták facebookra, hogy fredagsmys-höz való kellékkel pakoltak meg 1300 (!) szatyrot, és most elmennek kiosztogatni a kerületben. Mindezt délután kettőkor írták, amikor senki sincs otthon, gondoltuk ennyit erről.

De nem! Mindenkit az ajtaja előtt várt egy zacskó, mire hazaért (legalábbi a mi utcánkban, és hát mi elég közel vagyunk a bolthoz).

Íme:

 

És a csomag tartalma? Egészségtelenségek pénteki nassoláshoz. És Christer, az üzletvezető.

 

Erdei iskola

Erdei iskola, vagyis hát iskola a természetben, ahogy a svédek hívják.

A lagomnál már beszéltem arról, mennyire fontos a svédeknek a természet. Mikor a napköziben dolgoztam, ott is heti rendszerességgel kimentünk az erdőbe. És nem ám hogy azt higgyétek, hogy órákig kell buszozni az erdőhöz. Az itteni iskolák többsége rendelkezik “iskolai erdővel”, ahol például a testnevelés tantervbe foglalt tájékozódást is csinálják. Hogy a fővárosban és nagyobb városokban mit csinálnak, azt nem tudom, de eddigi általános iskolai tapasztalataim szerint itt északon mindig van ilyen.

Erre az erdei iskola kurzusra a vezetőség iratott be minket, tanárokat és két osztályt.

Következőképpen nézett ki a dolog.

Augusztusban, a tanév kezdete után nem sokkal volt a bevezető szeminárium csak tanároknak. Egy szép őszi délután, ráadásul Umeåban, végre nekem kedvezett a dolog, hogy hamar hazaértem utána. Nem csak mi voltunk, más iskolákból is érkeztek tanárok. Azért azt megjegyzem, elég fura banda. Rögtön erre az alkalomra valaki magával hozta a kutyáját, egy másik pedig a macskáját is. A macska elfeküdt egy sziklán és elvolt, de amint bementünk, nyávogott az ajtó előtt, hogy az illető tulajdonos nonstop kirohangált.

Megbeszéltük, hogy fog kinézni a félév. Csináltunk pár játékot az erdőben, amit diákokkal is lehet. Például terméseket gyűjteni, képeket kirakni, ilyesmit.

 

Aztán kaptunk fikát – mert anélkül nincs svéd továbbképzés! – és meghallgattunk egy előadást a témában. Nevezetesen, hogyan lehet nyelvet tanítani a természetben. A résztvevő iskolák nagy része bevándorlókkal dolgozik, volt pár alsós osztály tanára is, de a lényeg az, hogy svédet tanítsunk.

Kaptunk egy feladatgyűjteményt is, amiből lehet mazsolázni.

Ezt követte három alkalom, mikor kijöttek hozzánk az iskolába, és elmentünk a csoportokkal az iskolai erdőbe.

Az első alkalommal sajnos beteg voltam, nem tudom már pontosan, mit csináltak.

Második alkalommal különböző csomókat tanítottak meg a diákoknak, és hogy hogyan lehet kifeszíteni sátorponyvát rájuk. Valamint megtanították őket a kempingtűzhely használatára. Itt az alkohollal működő modell a divatos, amit össze lehet hajtogatni egymásba. Azon forraltak vizet, és főztek maguknak teát meg kávét.
Utána nyelvi játékok következtek. Például egy viaszosvászonra felírták az egész ABC-t, és minden betűhöz kellett találni valamit a természetből. M, mint moha, Á, mint áfonya, jó, ezt most magyarul mondom, de így. :)

Harmadik alkalommal a tűzrakáson volt a hangsúly, megtanították, milyen módokon lehet a fákat egymásra halmozni, mit használjanak gyújtósnak, mindenki kipróbálhatta magát fejszével és késsel, fémtálcákon apró tüzeket raktak. Sajnos aznap rossz idő volt, esett az eső is, az ismét felállított ponyvák alá bújtak be, és teáztak.

Nagyon élvezték, és ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az első két alkalommal sokan “elfelejtettek” iskolába jönni, de az utolsó alkalommal teljes volt a létszám, és azóta is vágynak ki, csak hát most már hideg van és sötét egyfolytában, de tavasszal mindenképp kimegyünk valamit csinálni.

A tanároknak is volt még két alkalom, ezek között elszórva.

Umeåban volt mindkettő, egy-egy tónál. A második alkalmunkkal mi is megtanultunk csomózni és többféleképpen felrakni a ponyvákat, mi is csináltunk saját teát, és tanultunk némi elméletet a tűzrakásról és az ehhez kapcsolódó biztonsági intézkedésekről. Fika természetesen volt. :) Meg mi is csináltunk játékokat, amiket lehet majd a diákokkal. Például mindenkinek kellett gyűjteni ugyanolyan növényeket, amiket a vezetők tettek ki elénk, aztán meg kellett tanulni a nevüket is.

A harmadik és egyben utolsó alkalom öt percre tőlem volt, a közelünkben levő tónál. Igazán szerencsénk volt, idén körülbelül az volt az utolsó kellemes, napos nap.

Továbbfejlesztettük a tűzrakást, nem csak fejszével hasogattunk és késsel farigcsáltunk, hanem három nagy botot összekötöttünk, és arról lógattuk le a fazekat, hogy vizet forraljunk. Ezen felül kaptunk kenyérke receptet, amit összehajthatós serpenyőn sütögettünk, mennyei volt!

Aztán játszottunk még egy kicsit, de a nap elbújt, és hideg lett.

Méltó lezárásképp a kollégákat meghívtam egy gulyásleves-partira otthonra, ha már ennyire közel voltunk hozzánk. Igaz, nem bográcsban főztem, de a végeredmény olyan ízű lett, mint Anyáé szokott lenni, és innen tudom biztosan, hogy jó lett. :)

Gusztáv Adolf napja

Lobogós ünnep november 6-a, Gusztáv Adolf napja. Itt is, meg Finnországban is. Ma reggel a vonat fényújságja azt is megírta, senkinek nincs ma névnapja, azt ünnepelünk, akit csak akarunk.

Mivel ma igazi novemberi sötétség és köd van egész nap, mikor az utcalámpákat már fél kettőkor felkapcsolják, én úgy döntöttem, magamat ünneplem, amint hazaérek, a kanapén, a plédem alatt, meleg itallal és a könyvemmel. És plusz egy dologgal, de erről a végén.

1632. november 6-án történt, hogy II. Gusztáv Adolf elesett a lützeni csatában. A Gergely-naptár szerint ugyan november 16-a a dátum, de ezt a svédek csak 1753-tól kezdték használni.

Az 1800-as évektől kezdve van emléknap, melyet különböző városok különbözőképp ünnepelnek.

Ami viszont elterjedt az egész országban, és amivel én is ünnepelni fogok, az a Gusztáv Adolf sütemény. Nincs megkötve, milyen süti legyen, minden cukrászda olyat csinál, amilyenhez kedve szottyan – itt Nordmalingban kétfélét is árultak. Az egyetlen megkötés, hogy az uralkodó csoki-képmása díszítse azt.

Íme. Ez itt épp csokis-narancsos sütike.

Lagom

Manapság, mikor minden csapból a skandináv életérzést reklámozó könyvek folynak – dán hygge, finn sisu, svéd lagom -, talán ideje lesz kicsit írni a témáról. De nem csak ezért, hanem mert korábban felkérést is kaptam rá, mennyire igaz ez, vagy vajon csak puszta marketing az egész?

Karácsonyra megkaptam Anna Brones: Lagom című könyvét, el is olvastam, hogy megtudjam, mire is hivatkoznak azok, akik a lagom életérzést propagálják.

Mi is a lagom? Valami, ami se nem túl sok, se nem túl kevés, éppen jó. Legyen akármiről szó, a svédek szerint lagom är bäst, azaz a lagom a legjobb. Ezt a mondatot hallani gyakran, és a szót is sűrűn használják.

Mire kell itt gondolni? Ha lagom kávét kérsz, akkor azt úgy gondolod, ne töltsék csurig a bögrét, de azért pár cseppnél több legyen (“egy kicsit többnek gondoltam azt a keveset”, mondja Micimackó). Ez teljesen ésszerű. Johan viszont az őrületbe tud kergetni, mikor a lagom választ adja arra, hogy hány krumplit kér a vacsorához. Lagom mihez képest? Persze csak bosszant, de akkor is érdekes, hogy még ilyen kérdésre is csípőből érkezik a lagom válasz.

Úgy gondoltam, követem a könyv fejezeteit, és elmondom az én meglátásaimat az én környezetemből.

Lagom a munkában

Ez így van. Senki sem dolgozza kifejezetten hülyére magát. Reggel a tanári pihenőszobában (ami nem egyenlő a tanári szobával, itt kanapék vannak, konyha és kávéfőző!) üldögélnek és kávézgatnak, senki sem rohan sehová. Figyelnek arra, hogy többször is visszatérjenek nap közben, és üldögéljenek és beszélgessenek egy fél órát.

Pont a múlt héten állított meg egy kolléganőm, hogy amikor csak lát, én mindig olyan sietősre veszem a figurát, miért nem lassítok le? Tényleg, miért nem?

25 nap szabadság mindenkinek jár egy évben minimum. Hosszú a gyes ideje is, ha jól tudom, két év. A munkahelyen is tekintettel vannak a magánéletre, még nem hallottam olyat, hogy valakit ne engedtek volna el nyaralni, pihenni, családdal ünnepelni, ha épp úgy hozta a sors.

Lagom otthon

Itt először is a természetes anyagokról beszél a könyv és a leegyszerűsített designről. Elég, ha annyit mondok, IKEA. De tényleg nagyon kedvelnek mindent, ami természetközeli, természetes alapanyagból készült.

Johannak is fontos, hogy a bútoraink harmonizáljanak egymással, és ő is szívesebben választ egyszerűbb, letisztult formákat, kevésbé élénk színeket. Szíve szerint mindent fehérre festene, és a konyhában a csempét is arra cserélné, mert az “fehér és friss”. Még sose gondoltam arra, hogy ezt a tulajdonságát lagom megközelítésből szemléljem, de akár úgy is lehet.

Szó van aztán az étkezésről, a kávészünetekről (fika) amit már a munkánál megemlítettem. Ezen felül lagom mindenből: az iskolai menzákon néha kitesznek egy képet a “tányér-modellről”, ami bemutatják, hogy lagom zöldség, köret, és főétel kerüljön a tányérra.

Az alkohol az, ami szerintem érdekes: hét közben tabu, gyakran szaladnak fel a szemöldökök, ha egy pohár bort innék a vacsorához egy kedden, de mikor eljön a péntek és szombat este, nincs megállás, hülyére isszák magukat, nem tudnak mértéket.

Lagom az egészségért

És igen, muszáj kiegyensúlyozni a munkaéletet. Az edzőtermek tömve, a természetben minden napfényes napon nyüzsögnek az emberek, bioételek árasztják el a boltokat, mindfullness, jóga és meditáció mindennapos témák még a munkahelyen is, próbálják adott esetben beépíteni. Minden munkahelynek van egészségügyi juttatása, ami vagy azt jelenti, hogy évi x összeget sportra fordíthatsz, és kifizeti neked a munkahely, vagy minden héten egy órát a munkaidődből fordíthatsz sportolásra, edzésre. Én az első variációt választottam, az edzőtermi bérletem egy részét a munkahely állta. Igaz, rég nem voltam, de nyáron inkább biciklizünk és kirándulunk, semmint bezárkózunk, nem?

Mondjuk szerintem ahogy a svédek művelik ezt, az már kibillenti a lagom mérleget, hajlamosak túlzásba esni.

Lagom és a környezet

Először is a környezetvédelem, ahogy már mondtam, a bioáruk, a helyi termékek, és a szelektív gyűjtés, majdnem minden lakóközösség rendelkezik szelektív kukákkal, amiért külön teherautók jönnek külön időpontokban.

Fontos, hogy a nagyobb kidobandó dolgokat is elvigyék a telepre, hosszú sorok szoktak állni a konténereknél, Johan szerint a svédek kedvenc vasárnapi elfoglaltsága. Ja, meg a hétvégi nagy piálások után az üvegvisszaváltó előtti sorbanállás.

Ki a természetbe, amikor csak lehet! Az erdőkben több grillhely is van, általában tűzifát is halmoz oda az adott önkormányzat, télen sífutó pályákat takarítanak, korcsolyáznak, de számomra a legérdekesebb, hogy szinte csak akkor mennek ki, ha süt a nap. De akkor kötelező jelleggel! Mert van az a mondás, hogy mi van, ha ma süt utoljára a nap idén? Még Thomas Ledin dala is erről szól, nem ám, hogy milyen szép a nyár, hanem hogy a nyár rövid, nagy részében esik az eső, és lehet, hogy csak ma süt a nap, és mindjárt itt az ősz. Ez a szemlélet, és ettől is néha hülyét kapok. Szerintem esőben is lehet sétálni, jó, nem a legoptimálisabb, de akkor is.

 

Hát így. Ma sütött a nap, szóval kimentünk az erdőbe.

 

Ha szívesen hallanátok még valami aspektusról, ha kihagytam valamit, csak szóljatok!