Ünnepek

Eltelt egy negyedév 2018-ból, és történt egy s más ünnepek és jeles napok tekintetében. Erről kívánok adni egy összefoglalót most, a teljesség igénye nélkül persze.

Először is, a farsangi időben a svédek nem fánkot esznek, hanem semlát. Igaz, megoszlanak a nézetek, hogy egész farsangi időben lehet-e enni, vagy csak húshagyó kedden, mi mindenesetre szeretjük, és amint árulni kezdik, fikázzuk lelkesen. Az alapreceptet például itt is meg lehet találni, persze minden évben jönnek új kísérletek, más alakban árulják, semmel-wrap, fánktésztában, nutellás, lazacos, amit csak akarsz, szóval a cikkben említett őrködés az erkölcsösség fölött nem teljesen állja meg a helyét.

 

Idén valaki ezzel a jobb oldalival rukkolt elő (kép forrása: svt.se), amely krumplipürének és kolbásznak néz ki, de valójában a püré a tejszínhab, a kolbász a tészta, és közötte meg van töltve mandulamasszával. :)

Az iskolában néhány diák meg ennek a fordítottját készítette el, egy vastagabb kolbászt elvágtak kettőbe, megtöltötték reszelt sajttal és krumplipürével, az meg úgy nézett ki, mint a sütike.

 

Aztán részt vettünk a kínai új év ünneplésén is. A kutya éve köszöntött ránk, és mivel tagjai vagyunk az Örnsköldsviki Kínai Társaságnak – Wenjunék miatt, meg mert sok jó programot szerveznek – jött a meghívó az ünneplésre. Dumplingot készítettünk ipari mennyiségben, egyik kínai néni vezénylete alatt, néha látszott rajta, hogy legszívesebben elsírná magát. Volt marhahúsos és sertéshúsos, aztán másféle kínai ételek is, miután dagasztottunk, nyújtottunk, töltöttünk, főztünk, hatalmas lakomát csaptunk.

 

A svédeknek van ez a jó szokása, hogy mindenféle édességnek saját ünnepet tartanak, a fahéjas csiga napja például október 4, a Gyümölcsoltó boldogasszony, március 25. pedig a gofri-nap. Hogy a kettő hogy került egy napra, én magam sem értem. De csak nem hagyunk figyelmen kívül egy ilyen jeles napot, Johan készített is vacsora után gofrit, amit itt lekvárral és tejszínhabbal szokás enni, aztán hogy csak egymásra tornyozva, vagy szétkenve, az már ízlés dolga.

 

S akkor hát elérkeztünk a húsvéthoz, ami a svédeknél egyáltalán nem egyházi ünnep. A legtöbb svéd már egyáltalán nem vallásos, a húsvét itt egyet jelent a friss levegővel és a téli sportokkal. Mivel ilyenkor még elég nagy mennyiségben van hó, viszont a kegyetlen hidegek kezdik megadni magukat, néhány plusz fokra is számítani lehet, no meg ragyogó napra, a többség elporzik a hegyekbe, ahol síelés, snowboard, motorosszán várja őket vagy a saját hegyi nyaralójuknál, vagy a rokonoknál, vagy valami szállodában.

Pont hallottam erről egy viccet a rádióban:
– Te Móricka, tudod, mi történt húsvétkor Jézussal?
– Nem, nem voltam itt, síelni voltam a szüleimmel.

Hát körülbelül.

Meg az étkezés is fontos, sok édesség, és a szokásos svéd kaják, amit minden ünnepkor esznek, plusz tojás. Sonka, hering, krumpli, ilyesmi.

A nagypéntek ennek ellenére itt is ünnepnap, sőt, nagycsütörtökön is vannak, akik nem dolgoznak, mások meg csak fél napot, például mi is az iskolában.

A nagycsütörtökhöz kötődik még a húsvéti boszorkányok hagyománya errefelé. Ez olyasmi, mint a halloween, csütörtök este beöltöznek a gyerekek boszorkánynak, és házról házra járnak édességért kuncsorogni. A hagyomány szerint a boszorkányok nagycsütörtök este repülnek el Blåkullára, hogy találkozzanak a Sátánnal, és partizzanak egy jót. Seprűn repülnek, melyre kávéskanna is van akasztva, azt még nem sikerült megtudnom senkitől, hogy miért. Az egyik körforgalomban is hatalmas boszorkány volt kirakva, mikor tegnap autóztunk. Itt mellékelve Johan szüleinek ablakában lógó boszikát láthatjátok elöl- és hátulnézetből. :)

Húsvéti dekorációt látni, tojások, vagy tollakkal feldíszített ágak, sőt, az egyik városban gigantikus csirkét és tyúkot is láttunk egy parkban, de nem sikerült jó minőségű képet csinálni róluk elhaladtunkban.

A tojásos fa Umeå központjában áll, a tollas ágak pedig Johan szüleinél. 

Mert hogy tegnap munka után, éjféltájban megérkeztünk ide fel, a sarkkör fölé, hogy egyrészt a családdal legyünk, másrészt téli sportoljunk. Tudjátok, korábban is írtam már az ilyenkor esedékes motoros szánozásról.

Ráadásul most frissítettünk a repertoáron, ugyanis beruháztunk sífutó-felszerelésre, amiről már évek óta mondogatjuk, hogy kellene. Johan, bár itt nőtt fel, a rossz egyensúlyára hivatkozva ellógta a tesiórákat, mikor síeltek, én pedig kétszer próbáltam, mikor 2009-2010-ben Övikben voltam ösztöndíjjal.

Ma tehát ez volt a harmadik alkalom, kimentünk a folyó jegére, aztán a tóra is, ott jobb volt, mert a folyón sok motorsszán jár, az nem ideális síelni rajta. Ahhoz képest, hogy egész kezdőszámba megyünk mindketten, egész jól ment. :)

Holnap folytatás, motorosszánnal a lékhorgászversenyre, mint két éve, aztán még sok-sok kintlevés a napsütésben, sín, szánon, gyalog.

 

Áldott ünnepeket mindenkinek!

Reklámok

God Jul!

wp_20161209_15_16_23_pro1wp_20161224_11_57_29_pro Boldog karácsonyt mindenkinek!

Az én karácsonyom nagyon boldog volt, meg az egész decemberem is, programokban és élményekben gazdag.

Minden hétvégére jutott valami program:

Advent első hétvégéjén karácsonyi vásárban jártunk. Mondjuk szerintem kissé nagyképű dolog volt vásárnak nevezni, a 6-8 eladós kis helyet, ahol minden csupa jég volt, dobtam is egy hátast, de itt vettünk báránykolbászkát karácsonyra. Valamint Johan anyukájától kaptunk pénzt a “julbord”-ra, ami karácsonyi asztalt jelent, azaz karácsonyi svédasztalt. Elég drága mulatság egy ilyen. Ahol ez a vásárka volt, ott volt egy kis étterem is, akik mindent maguk csináltak a svédasztalra. Bár nem terveztük, mégis maradtunk vacsorára.

A svéd julbord, ahogy később megtudtam, mikor a tanárokkal is ettünk a nordmalingi szálloda éttermében, hét tányérnyit kell enni, de az nem tudom, hogy jön ki.

Először a halfélékkel kell kezdeni, milliónyi fajta hering, lazac, füstölt-főtt-párolt, aztán a felvágottak, abból is mindenféle sonkák, itt konkrétan ettünk libát, jávorszarvast, medveszalámit is kóstoltunk. Aztán jönnek a főtt ételek, húsgolyó, céklasaláta, káposzta, minikolbász, Janson megkísértése, ami krumpli és ajóka rakottasa, borda. Aztán édességek, tejberizs, sütemények, csokik, mindenféle.

Szóval az ember “hatalmas szőnyegzabálást” tart, ahogy egy drága rokon bácsink mondta egyszer.

Az iskolában minden péntek reggel glögg (szigorúan alkoholmentes persze!) és mézeskalács várt minket. Ültünk mindig a félhomályban, gyertyák, karácsonyi zene, “mys”, azaz ilyen kis meghitt érzés, mire beüt a kultúrsokk, megérkezik a szomáliai kolléga, és felkapcsol minden lámpát.wp_20161127_11_23_47_pro

Itthon is kidekoráltunk mindent, felkerült a manós függöny, az erkélyre a világítás, csillagok az ablakba, mikulásvirág, később jácint – itt az nem húsvéti virág, hanem karácsonyi – mécsestartók, illatgyertyák, adventi koszorúk.

Kicsit azért beleköpött a levesünkbe, hogy a konyha valahogy beázott, de így Johan újult erővel kezdett padlót rakni a konyhában, és az összes pultot ki akarta szedni, és ki is fogja, de megkegyelmezett, és nem karácsony előtt tépte ki, hogy azért legyen vizünk.

Advent második hétvégéjén a múzeum karácsonyi vásárába mentünk egy magyar leányzóval, aki itt egwp_20161203_14_26_59_pro1yetemezik. Akkor elég hideg volt, -10 alatt, de azóta sem volt olyan hideg. Vettünk sajtot, halat – mindent fagyva árultak :)
Aztán nálunk vacsoráztunk jávorszarvast, és társasoztunk. Valamint megbeszéltünk a hét második felére egy közös sushi-evést is.

Advent harmadik hétvégéjén Sundsvallba autóztunk, Viviane, a brazil lány phd partijára. Útközwp_20161210_22_08_56_pro1ben megwp_20161211_13_18_31_pro1álltunk Örnsköldsvikben karácsonyi angyalkázni, beugrottunk Martinhoz és Emmához, hát úgy átalakították a kis házat, hogy meg sem ismertem a régi szobámat. Annelie-hez is beköszöntünk a boltba, aztán Birgitta és Lars-Håkan következett, üldögéltünk a finom, faillatú asztalosműhelyben. Annicához már csak beadtuk a csomagot, és autóztunk tovább Sundsvallba. Ott becsekkoltunk a szállodába, és elmentünk a vacsorára. Engem kért fel Viviane a toastmasteri feladatwp_20161211_13_21_59_pro1ok ellátáwp_20161213_09_25_40_prosára, és először csináltam ilyet, de azért ment. Finomat ettünk, beszélgettünk. A szálloda felé megnéztük a karácsonyi kivilágítást, aztán alvás, vasárnap meg sétálgattunk és vásároltunk a városban. Egy cuki kis kávézóban ebédeltünk meg, és utaztunk haza.

13-án Lucia is megvolt, a templomban Nordmalingban.

Advent negyedik hétvégéjén ismét karácsonyi vásárban jártunk, ahol a múltkor is, ha emlékeztinstagramcapture_619be408-c871-48fe-bb6e-1d66a70a81b61ek még, ahol a krumpliföldön kellett parkolni. Már mindent beszereztünk, így csak sétálgattunk, sütiztünk, aztán haza.wp_20161217_13_08_01_pro

Utolsó héten megvettük a cuki karácsonyfánkat, mindent előkészítettünk. A Szentestét és karácsony napját együtt töltöttük, kettesben, délután háromkor megnéztük a svédeknél kötelező Disney összeállítást, aztán vacsoráztunk, aztán ajándékot bontottunk, aztán elmentünk misére. 25-én meg pihentünk és nagyon sokat társasoztunk.

Ma itt járt Johan gyerekkori wp_20161224_19_30_49_pro1barátja a családjával, és most az anyukája is itt van, mert Tallinban karácsonyozott Johan húgával, és holnap együtt utazunk hozzájuk Vittangiba, vasárnap haza, aztán jövő kedden meg Budapest!

Idén már nem írok, remélem, jól telt a karácsony, és mindenkinek nagyon szép lesz az új éve.

Egy kis sneak-peak a mi új évünkből: vettünk egy sorházi házat, februárban költözünk! Szóval ha nem írok, az azért lesz, mert dobozolunk.

 

A jedi, az

Az hamarabb visszatért, mint én. :)

De most az van, hogy nincs kedvem írni, mert annyi a tennivaló. És annyi az élnivaló. Nem is magyarázkodom emiatt, írok, ha sikerül.

Kicsit összefoglalom azért, mi történt velünk azóta.

Volt egy közös karácsonyunk itthon, karácsonyfával, a szokásos délután hármas Donald kacsával, mert itt az 12834981_1741699022726278_1821220122_n a menő. Megmondom, kicsit csalódtam benne, mert azt hittem, csak karácsonyi meséket válogatnak bele, de nem. Aztán svédes karácsonyi vacsora volt, húsgolyóval, kolbásszal, heringgel, salátákkal, sonkával, lazaccal. Másnap csináltam a szokásos rántotthal-krumplisali kombót.

Még az ünnep előtt elmentünk Övikbe, játszottunk Wenjunékkel, és ott is aludtunk, másnap a kolleganőmnél és a férjénél reggeliztünk, ott is társasoztunk, aztán még beugrottunk boldog karácsonyt kívánni Birgittáékhoz, Birgitta anyukájához, Annicához nem tudtunk, mert nem volt otthon.

27-én útrakeltünk Magyarországra, ott voltunk egy hetet, és bepréseltem majdnem minden fontos embert, kivéve Sárit, aki beteg volt. :( Legközelebb! Jó volt kicsit otthon lenni, otthoni ízek, család.

12825281_1741698329393014_386064891_nAztán haza, és nem sokkal később még Vittangiba is elugrottunk Johan szüleihez, ahol túl hideg volt most, érkezésünk előtti napon -42 fok, de mire odaértünk, már csak -35, és másnapra olvadás jóformán, -18. De még így se volt melegünk. Ilyenkor lehet az úgynevezett “spark”-kal közlekedni (kb. rúgást jelent, mert ilyen szánkóroller), állsz a két oldalán, lefelé csúszol, amúgy meg hajtod magadat. Nekem annyira nem jött be, lásd illusztráció.

A január elrohant, rengeteg volt a munka a suliban, februárnak is nyoma veszett. A vonatoknak volt egy két hete, mikor egyfolytában késtek, különösen ha egyáltalán elindultak, de ez is rendeződni látszik.

Valentin-nap alkalmával voltunk egy Bo Kaspers Orkester koncerten, az nagyon kellemes volt, a humorprogram viszont, amire Johan nyert jegyet – egy tévéshow színpadi változata – inkább volt kínos semmint vicces.

Azért történt még ez-az, például elvégeztem a motorosszán-tanfolyam gyakorlati részét és le is vizsgáztam, szóval IMG_6240P1150281mostantól fogva vezethetek legálisan. Akik 2000 előtt csinálták a jogsijukat autóra, azoknak nem kell, de akik utána, azoknak kell tanfolyam és vizsga, minimum 16 éves kell legyél hozzá, de ez persze nem mindenkit zavar, Johan is kiskora óta vezetett, itt az emberek ezzel nőnek fel északon, nem a biciklivel. Emlékeztetőül, itt egy motorsszán. Jobbra az újabb fajtából, erősebb, ez Johan képe, mikor egy éve elment egy ilyen hétvégére, balra pedig a családja kisöregje.

A vizsga egy tesztből állt, a gyakorlati részen meg egy némiképp emelkedős, behavazott szántóföldön kellett különböző dolgokat csinálni, gyorsítani, fékezni, szlalomolni, tolatni.

Úgy vagyok vele, hogy jó, oké, értem, menő, de azért nem csinálnám minden hétvégén ezt, kicsit ijesztő is, meg sose tudod, mi van a hó alatt, elbír-e a jég… majdnem minden hétre jut minimum egy balesetről szóló híradás, hol komolyabb, hol kevésbé komoly következményekkel.

Most, hogy jogsim lett, az apja végre talált ürügyet, miért vegyen újat. Már évek óta akar, de Johan lebeszélte, úgyis ritkán megy oda, blabla, de most, most muszáj! Mert ha jogsim van, akkor kettő kell! Biza! Johan is belelkesült, meg neki mindig kell valami, amit böngészhet, a múltkor fülhallgatókat hasonlított össze és választotta ki a tökéleteset, most ez, meg a római szállást is hat órán át kereste…

Ja, hogy mi? Holnap irány Róma! Síszünet van, és különben is Loreal. :D Megérdemlem. Érdemeljük.

Először megyünk ketten egy hosszabb utazásra úgy, hogy az nem valamelyikünk szüleinek meglátogatását jelenti! :)

Tél

Kezeit csókolom az olvasóközönségnek, és most megmondom, hogy ez van, kevesebb idő blogolni, és több élni, de szerintem ez így is van jól, nem?

A tél az nagyon próbálkozik, de teljes elmebaj, először +5, aztán -10, egy kis hó, sok eső, ráfagy, jeges, csúszik, hó, nap, eső, meleg, hideg. Leginkább jeges mondjuk, mert mindig jön valami hülye csapadék. Az emberek ettől függetlenül bicikliznek, én azóta nem, hogy jobbra akartam kanyarodni, és a biciklim elcsúszott balra, én pedig jobbra, igazából megérkeztem hason oda, ahova akartam, na de na. Ráadásul mindez a ház előtt történt, körülbelük 20 méterre a kaputól, úgyhogy felálltam, letisztogattam magam, visszatettem a biciklit a tárolóba, és úgy döntöttem, elegem van.
Egyébként azt mondtam, hogy tök vicces, hogy padlófűtés van például a főtéren meg a vasútállomás előtt? (Látszik majd lejjebb, a kilátós képen, hogy hátul a tér teljesen hómentes).

Az iskoláról most nincs sok mondanivalóm, sok a munka, mint mindig, kevés az idő, mint mindig. Egyik osztállyal karácsonyi tradíciók a világban című előadást tartattam, egyik csapat berakott a youtube-on pattogó kandallótüzet, P1170551beöltöztek szőrmesapkába, és meséltek, nagyon cukik voltak.
Aztán volt a szokásos Lucia-ünnepség is, meg a Nolarevü, ahol a tanárok (én sajnos nem) állítottak össze egy jó másfél órás, színvonalas, humoros műsort.

Mesélem inkább, mit csinálunk a szabadidőnkben, mert jópofákat és sokat.

Jártak itt Johan szülei, velük flangáltunk, voltunk bowlingozni, az anyukája segített felvarrni az új, páfrányos függönyünket a nappaliba, játszottunk, beszélgettünk.

P1170472Aztán volt egy hétvége, mikor a kultúrház a szülinapját ünnepelte, ennek örömére tartottak előadásokat magáról az épületről, körbevezettek. A kultúrházra épült szállodába, meg a mellette levőbe is be lehetett menni idegenvezetésre, én nem is gondoltam, hogy a szállodákba így is be lehet lógni. Az egyik tengerész-motívumokra épült, a legkisebb szobában halászhálóval dekorált emeletes ágy volt, és külön érdekessége, hogy amelyik ablakok nem kifele néznek, azok a kultúrház belső, zárt “udvarára”, ahol kávézó van, meg a könyvtár is ugyanebben az épületben. A nagyobb szobákban szauna is előfordult, meg amit akarsz.P1170475

P1170478A másik szállodában felvittek a 13. emeletre, onnan néztük meg a kilátást Umeåra, és ezekben a szobákban az a legjobb, hogy minden ágy az ablak felé van pozicionálva, hogy ott ülve élvezhesd a kilátást.

Aztán jött a hétvége, mikor is kiköltöztem Övikből úgy rendesen, visszaadtam a kulcsokat, kiürítettem a lakást, eltekintve néhány nagyobb darab bútortól, ami nem fér el most. Mivel P1170541P1170539a beköltözős partim kimaradt, kiköltözőset tartottam, volt sok kaja és játék, és mindenki hozott ajándékot, pedig nem is számítottam rá, kaptam személyre szabott ketchupöt, puha plédet, almamustot, gyertyát, hogy csak néhányat említsek. Nagyon jó hangulatú este volt, és mikor mindenki elment, akkor jött a kolléganőm, Tinah meg a férje, és társasoztunk P1170535négyesben.
Apropó, a társasőrületünk még mindig tart, veszünk újabbakat és újabbakat, már egész kis tornyunk van. :) Puzzle-özni is szeretünk, egyet ki is raktunk, a boltban meg, ahova társasokért és puzzle-ökért járunk, ezt a táblát találtuk:

P1170548

Ugyanezen a hétvégén volt after work a kollégáimmal, mindenki hozta a csatolt elemeit, elmentünk egy újonnan nyílt olasz étterembe, eszegettünk, beszélgettünk, iddogáltunk. Nagyon szép kis étterem, az új vendégkikötő épületében van. A személyzet is olasz, nem is tudtak svédül.

Mikuláshétvégén Wenjunék jöttek látogatóba, fikáztunk a városban, sétáltunk, vacsoráztunk jávorszarvasragut, amit Johan készített, aztán társasoztunk este 6-tól hajnali egyig. Az egyik egy rendes társas volt, a másik egy számítógépek, “Keep talking and nobody explodes” című. Egy bombát kell hatástalanítani, mindenféle drótok, rejtvények, kódok, egyvalaki ül a gépnél, hogy a többi nem látja, és magyaráz, mi van, a többiek meg kiteregetik maguk között a 20 oldalas használati utasítást, és próbálnak segíteni. Aztán vagy felrobbanunk, vagy nem. Jerry borult kiP1170543 egyszer, hogy “MÁR MEGINT FELROBBANT A FELESÉGEM!”

Másnap hazamentek, kivittük őket a vonathoz, és a 11-kor kezdődő karácsonyi vásárra megérkeztünk 11:03-kor, de már nem volt parkoló. Leparkoltunk arrébb, besétáltunk, vásárolgattunk, eszegettünk, nézelődtünk, hallgattunk egy kis folklórt egy néP1170544nitől, és ebédre “sjöbab”-ot ettünk, a kebab mintájára, a sjö tengert jelent, halas szósz volt, friP1170546ssen sült heringgel a töltelék, nyamm.

A karácsonyi előkészületeink jól állnak, képeslapok elküldve, ajándékok megvéve, kaptam Mikuláscsomagot otth
onról zselés szaloncukorral, köszönöm! A karácsonyi vacsoráravalók is mind beszerezve, jól állunk.

A héten Star Wars maraton volt, megkoronázva az új résszel a moziban, még sosem vettem akkor mozijegyet, mikor elkezdték árusítani, most igen, nem mintha olyan hatalmas fan lennék, szeretem, szeretem persze, de jó érzés volt végre.

Boldog karácsonyt és boldog új évet mindenkinek!

(ugyanis erősen kétlem, hogy idén írok még.)

 

Szökés Alcatrazból avagy a természet és mi

1.fejezet – A själevadi hullámok

Ezzel már régóta tartoztam, elvégre az eset augusztus utolsó hétvégéjére esett. Amikor is itt járt Nicolas, és Wenjun kitalálta, menjünk el mindnyájan kenuzni. Csodás ötlet, bár Nicolas beteg volt, de azért jött.
Fényképes bizonyítékom nincs erre az egész esetre, így kénytelenek lesztek krónikaírói képességemre hagyatkozni.

Kibéreltünk hát két kenut, egyiket pótüléssel – ilyen is van, nahát! A háromszemélyesben ült a kínai-francia delegáció, a kétszemélyesben a svéd-magyar. Kaptunk mentőmellényt, evezőt, mindent, ami kell. Nagy lelkesen lecipeltük a bádogkenut a mólóra, vízre bocsájtottuk, aztán Johan mondta, hogy most aztán uccu neki, mert nekünk kell először a hídhoz jutni! El is jutottunk a hídhoz, ki a nyílt Själevadsfjärdenre, ahol tavaly pancsoltam, meg idén is kétszer vagy háromszor, és ahol aztán megcsapott minket az oldalról érkező szél, és megláttuk a bazihullámokat. A sapimat majdnem lefújta a szél, kacsáztunk rendesen, de a másik kenu is a cikk-cakkban közlekedett, akkor kicsit megnyugodtunk. Én ültem elöl, jöttek a bazihullámok, egyenesen rám, aki egyedüliként ücsörögtem ötünkből rövidgatyában, Johannak meggyőződése volt, hogy felborulunk, és az úszás nem a kedvenc sportja. Aztán az iránt érdeklődött, ugyan mondjam már el, mi haszna származik abból, ha én jól tudok úszni. Hát mondom, szívem, elég sok. :)

A nap hol előjött, hol elbújt, hideg volt, süvített a szél, a napszemüvegem leesett a kenu aljába, majd az összegyűlt vízben hátravitorlázott Johanhoz. A sziget, amit kinéztünk célpontnak, csak nem akart közelebb jönni. A szigetről egyébként azt kell tudni, hogy Bertilé – ezen nem tudok túllépni, hogy valakinek szigete van – , aprócska, van rajta egy csomó sirályürülék, egy rozzant ház, meg egy grillezőhely.

Tehát, mi eveztünk az ellenáramoltatóban, inogtunk, hintáztunk, egymást szidtuk miatta kedélyesen, és a sziget meg ott elvolt a fenében.

Már egyébként az első 100 méter után éreztem, hogy itt kemény nagy fájdalmak lesznek a karomban meg máshol.

Végül csak odaértünk, kikötöttünk oldalt, izé, megálltunk, mikor is Wenjun közölte, hogy dehát a másik oldalon lehet kihúzni a kenukat a partra. Na de odáig tombolt a szél, mi meg szélárnyékban voltunk, úgyhogy elegem lett, kimásztam, mert a sziget körül térdig ér a víz, és még meleg is volt, és körbesétáltam a szigetet, magam után húzva a kenut – Johan közben kiszállt. Bár fürdőruha volt a rendes ruhám alatt, levenni a nadrágot már nem volt érkezésem, a farmersortom szomjasan itta be a vizet, le is vettem, és kiaggattam a szélbe száradni, mikor végre partot értem.

Igen ám, csak hát fújt a szél és jéghideg volt. Mindenki elővette a pulóverét, a hosszúgatyáját, a zokniját, én meg pislogtam, mint hal a szatyorban, ugyanis nem hoztam ilyet. Törülköző volt nálam, magamra kanyarítottam egyik oldalról az én Tigrises törcsim á la Micimackó, másik oldalról Johan kék-zöld törcsijét, duplaszoknya, csodás. Próbáltam felolvasztani a lában a tűznél, amit raktak, több-kevesebb sikerrel. Nyársat nem hoztunk, grillrácsot nem leltünk, aztán mégis, csak tele volt madárpotyadékkal, de sebaj, majd a tűz fertőtleníti. Mivel a rács kisebb volt, mint a betonhenger, ami maga a grillezőhely, ezért lazán ráhajítottuk, majd a kolbászokat is, akik örültek, hogy elvittük őket a játszótérre, ezért leszánkáztak, bele a füves koszba. Sebaj, higiéniára már nem adunk, és éhen halunk, vissza az egész. Vihíííí, csúszda. Amelyik meg nem csúszdázott, az szénné égett. Éhesek voltunk, minden elfogyott. A második adag alá a tehetséges férfiak kövekből emelvényt építettek, így a kolbászok már nem simán lecsúsztak, hanem előbb libikókáztak egyet és csak aztán.

A karom annyira fájt, hogy nem tudtam, hogy fogunk visszaérni. A gugli mepsz szerint 4-5 km egyenesen a sziget, dehát ugye mi nem egyenesen eveztünk. Szerencsére visszafelé már nem csapdostak a hullámok, és az odafele bő két óra alatt leevezett táv visszafelé fél órára csökkent.

Miután a parton heverésztünk, megbeszéltük, este elmegyünk bulizni.
Mindenki hazament, Johannal beestünk az ágyba, még motyogott valamit erről, hogy “kész szökés Alcatrazból”, majd három órán át aludtunk, mint akit agyonvertek. Úgy is éreztük magunkat, mikor felkeltünk, lila volt mindkét térdem a bádogkenu oldalától, ahova támasztottam, a karunk rémesen fájt, egymásnak gyömöszöltük és ordítottunk, és mikor este nyolckor sem jött a “vacsora után hívjuk egymást”, megérdeklődtem a másik bandától, ők is elpusztultak-e, mondták, hogy igen. Parti… ugyanmár.

 

A következő rész tartalmából: A természet napján, amin tavaly is részt vettem, ezúttal Johannal sétáltam körbe a tavat. Végig ott keringett a fejemben, milyen fura, hogy egy éve egyedül, most meg vele, és nem tűnik egy évnek az eltelt idő, egyáltalán. Lényeg a lényeg: mindenhol vettünk tombolát, mert miért ne. Azon a szombat délutánon (a kenuzás előtt egy héttel) épp Birgittáéknál eszünk, mikor csöng Johan telefonja. Majd üdvözült vigyorral közli:
– Találd ki, ki utazik Åréba?

A svéd turistaegyesület öviki szakosztálya – akikkel az őserdőben kirándultunk Annicával – az őszi útját sorsolta ki díjnak. Johan számát húzták. Négy napos út, a hegyekben, az itteni síparadicsomban, még a síszezon előtt. 
Ez volt múlt hétvégén. 

Egy kis lázadás, egy nyuggerkirándulás

Nahát, pont egy éve volt, hogy arról írtam, milyen remek is Annicával az élet, azóta sincs másképp.

Csütörtökön kezdődött egy kellemes kalandsorozat ismét, lévén kiszúrtam, hogy Härnösandban, ami az egyik közeli nagyváros, durván 100 km-re, operafesztivál van. Na, mondom, egy kis kultúráért megéri ennyit utazni, de mikor részletesen áttanulmányoztam a programot, nagy örömmel vettem észre, hogy hát de hohó! A själevadi templomban is előadnak, mégpedig azt, ami a legjobban érdekel, Opera Greatest Hits címűt. Megemlítettem futtában Annicának, mikor átmentem hozzá egy kis csevegésre még kedden, és mondta, hogy szívesen eljön. Előtte vacsorára voltam hivatalos hozzá, tejszínben készült pisztrángra, valami mennyei volt. Utána málnás-ribizlis tortát is kaptam.

Aztán mentünk a templomba, jó korán, mert féltem, hátha nem férünk be, persze kár volt, a karzatról néztük végig, ahogy a hat művész – köztük egy zongorista – mindenféle nemzetiségek, Verdit, Wagnert, Puccinit és Wilhem Peterson-Bergert énekelnek. Csodásan szólt, két órás előadás.

Kulturálisan feltöltődve, megbeszéltük, hogy vasárnap csatlakozunk az öviki turistaegyesület egyik útjához, hogy a természtjárásunkat is feltöltsük.

Közben eltelt a péntek is, a szombat is, itthon tettem-vettem, dolgozgattam, mikor is délután kapok egy couchsurfing levelet két olasztól, hogy izé, tudják, hogy későn szólnak, már a vonaton ülnek, de a hostel nem válaszol, és vasárnap indulnak egy nagy túrára, itthon vagyok-e? Itthon voltam, jól is esett a társaság. Egy fiú és egy lány, szerintem csak barátok, de nem derült ki, nagyon kedvesek voltak, a lány fényképész, itt van az instagramja, a weboldala épp under construction, adott is pár tippet fotózáshoz, magyarázott sokat. Meg beszélgettünk, nevettünk, de nagyon fáradtak voltak, előző éjszakájukon a kempingben nagyon fáztak, és keveset aludtak. Így örültek a két kinyitható ágynak, a lehetőségnek, hogy maradhatnak, bár én reggel megyek el Annicával, és alhatnak tovább, nem különben az ajánlatomnak, hogy bátran reggelizzenek meg.
Bájosak voltak, kis kotyogós kávéfőző és olasz kávé volt náluk, és mire hazaértem, ez az ajándék várt tőlük:

P1170116

Igen, porkrumplipüré, meg egy kedves levélke. :) Meg a fogkrémjük is végül ajándék lett, bár gondolom azt nem akarták nekem adni.

Aztán ma reggel összeszedtem Annicát, és az volt a deal, hogy én érte megyek és vezetek, ő pedig szendvicset csinál, meséset csinált, saját készítésű zsemléket, sajttal és tükörtojással, nyami, meg kávét.
P1170090Egyébiránt meg felvilágosított, hogy azért jobb, ha tudom, hogy itt elég magas lesz az átlagéletkor, és tényleg. A nyugdíjasklubbal indultunk túrázni, a hozzám korban legközelebbi P1170067ember is körülbelül 20 évvel volt több, mint én. Na de sebaj. Célunk az őserdő, mármint nem a dzsungel, hanem tudjátok, a zavartalan erdő, rezervátum. Jött is értünk egy kisbusz, meg még egy autó követett minket, bár én sűrűn ajánlgattam Annicának, hogy menjünk mi is inkább a kocsival, nem, a busz. Hát jó. A busz 20 percig bírta, egy emelkedőn köhögni kezdett, a műszerfal elektorom hibát jelzett, majd egyre lassult, szóval úgy döntöttünk, inkább nem megyünk vele tovább. Segítséget hívtunk, érkezett is egy másik kisbusz, amiben egy – bocsánatot kérek, de tényleg – piszkafa, remegő kezű nyanya sipákolta, ölében egy kis fehér kutyával, hogy ő nem azért van itt, hogy minket vigyen, hanem hogy miért, az nem tisztázódott akkor és ott, de Annica arcán is tükröződött a kétségbeesés, mikor meglátta. Huh. 


Helyette két csodaszép kék Renault Capture érkezett megmentésünkre. Azoknak a sofőrjét vitte végül vissza a P1170096
P1170076
nyanya. Vagy ők a nyanyát, nem tudom. Nos, beült az egyik tata Capture-t vezetni, de úgy nézett rá, mint borjú az újkapura, Annica megint pánikba esett, és ajánlgatta, inkább vezet ő, de nem, így átment utaskísérőbe, és diktálta, mi kell, igen, rükvercbe kell tenni, akkor indul, na, most kézifék kienged, igen, megint azért sípol, mert nem vagy bekötve, nem, az ülésmelegítést nem a légkondival kell szabályozni, és mivel a műszerfal kábé egy tablet volt, a tata azt nézegette ámuldozva az út helyett.

Közben megálltunk egy köztes faluban, hogy csatlakozzon hozzánk egy 90 éves újabb tata, aki maga vezette a kocsiját, és benne még pár embert.

P1170043Kalandosan indult. Mikor megérkeztünk, a sofőrök visszaautóztak a parkolóba, az erdő túlfelén, hogy a P1170049nyuggerklubnak ne kelljen visszafelé is sétálnia, majd ők szemből jönnek. A társaságból három ember elspurizott előre, megint három hülyének nézett minket, mikor bementünk a susnyásba, hogy megkeressük a régi számi kunyhót, amit meg is találtunk.

Közben hol szikla, hol moha, hol mocsár, hol nedves, hol száraz, hol csúszik, hol nem, hol kő, hol tó, volt minden.

Voltak elpusztult fenyők is, ilyenek:

P1170087

P1170057Csodaszép kirándulás. A mocsarasban először láttam mocsári hamvasszedret így a P1170046természetben, és kóstoltam frissiben, mondhatom, se a fagyasztotthoz, se a lekvárhoz nem hasonlítható az íze.

 

Növendékbékákat is találtam, hemzsegtek az úton, ez maradt nyugton csak, hogy lefotózzam.

P1170077

Ezen felül az új túrabakancsom volt rajtam, megóvott egy bokaficamtól, vízálló, minden fent említett terepen jól bírta, és mikor térdig süppedtem valami dzsuvába, akkor is csak annyit lettem vizes, ami felülről befolyt, de a kirándulósnadrágommal is rém elégedett vagyok, megóvtak mind, gyorsan száradt kívülről is, majd megpucolom.

Előtte-utána:

P1170063

P1170089

P1170114Aztán csak visszaérkeztünk a parkolóba, és ha nem volt elég még a kalandokból, akkor az egyik Capture defektesen
várt minket, szóval egy röpke kerékcsere után indulhattunk is.

Egy helyen álltunk még meg, egy zúgónál, ahol régi malomépület is van, és 134 lépcső vezet le oda. Ím:

P1170097

P1170113

P1170109

 

 

 

 

Aztán itt a zúgónál Annica előadást is tartott mindenkinek, aki meghallgatja:

Azt hiszem… (itt nem értem)… Filmezel? Ez itt egy zúgó, nagyon óvatosnak kell vele lenni, mert ha belekerülsz, kivisz az ár egész a TENGERIG! És akkor aztán jöhet a Nemo nyomában. 

Sweden covered pool spa

Ez meg az előző fordítás második fele, hogy ezt miből hozta ki a fordítóprogram, arra akkor se jöttem rá.

Az eredeti mondat így hangzott:
Aki még egyszer közli velem, hogy dehát Svédországba nyárra is télikabátot pakoljak, azt nemes egyszerűséggel leütöm.

“He says again that summer is a winter coat but Sweden covered pool spa, so i parceled out the noble simplicity”.

ANYWAYS. Vasárnap este tehát – 26-án – megjöttek a szülők.

Bővebben…