God Jul!

wp_20161209_15_16_23_pro1wp_20161224_11_57_29_pro Boldog karácsonyt mindenkinek!

Az én karácsonyom nagyon boldog volt, meg az egész decemberem is, programokban és élményekben gazdag.

Minden hétvégére jutott valami program:

Advent első hétvégéjén karácsonyi vásárban jártunk. Mondjuk szerintem kissé nagyképű dolog volt vásárnak nevezni, a 6-8 eladós kis helyet, ahol minden csupa jég volt, dobtam is egy hátast, de itt vettünk báránykolbászkát karácsonyra. Valamint Johan anyukájától kaptunk pénzt a “julbord”-ra, ami karácsonyi asztalt jelent, azaz karácsonyi svédasztalt. Elég drága mulatság egy ilyen. Ahol ez a vásárka volt, ott volt egy kis étterem is, akik mindent maguk csináltak a svédasztalra. Bár nem terveztük, mégis maradtunk vacsorára.

A svéd julbord, ahogy később megtudtam, mikor a tanárokkal is ettünk a nordmalingi szálloda éttermében, hét tányérnyit kell enni, de az nem tudom, hogy jön ki.

Először a halfélékkel kell kezdeni, milliónyi fajta hering, lazac, füstölt-főtt-párolt, aztán a felvágottak, abból is mindenféle sonkák, itt konkrétan ettünk libát, jávorszarvast, medveszalámit is kóstoltunk. Aztán jönnek a főtt ételek, húsgolyó, céklasaláta, káposzta, minikolbász, Janson megkísértése, ami krumpli és ajóka rakottasa, borda. Aztán édességek, tejberizs, sütemények, csokik, mindenféle.

Szóval az ember “hatalmas szőnyegzabálást” tart, ahogy egy drága rokon bácsink mondta egyszer.

Az iskolában minden péntek reggel glögg (szigorúan alkoholmentes persze!) és mézeskalács várt minket. Ültünk mindig a félhomályban, gyertyák, karácsonyi zene, “mys”, azaz ilyen kis meghitt érzés, mire beüt a kultúrsokk, megérkezik a szomáliai kolléga, és felkapcsol minden lámpát.wp_20161127_11_23_47_pro

Itthon is kidekoráltunk mindent, felkerült a manós függöny, az erkélyre a világítás, csillagok az ablakba, mikulásvirág, később jácint – itt az nem húsvéti virág, hanem karácsonyi – mécsestartók, illatgyertyák, adventi koszorúk.

Kicsit azért beleköpött a levesünkbe, hogy a konyha valahogy beázott, de így Johan újult erővel kezdett padlót rakni a konyhában, és az összes pultot ki akarta szedni, és ki is fogja, de megkegyelmezett, és nem karácsony előtt tépte ki, hogy azért legyen vizünk.

Advent második hétvégéjén a múzeum karácsonyi vásárába mentünk egy magyar leányzóval, aki itt egwp_20161203_14_26_59_pro1yetemezik. Akkor elég hideg volt, -10 alatt, de azóta sem volt olyan hideg. Vettünk sajtot, halat – mindent fagyva árultak :)
Aztán nálunk vacsoráztunk jávorszarvast, és társasoztunk. Valamint megbeszéltünk a hét második felére egy közös sushi-evést is.

Advent harmadik hétvégéjén Sundsvallba autóztunk, Viviane, a brazil lány phd partijára. Útközwp_20161210_22_08_56_pro1ben megwp_20161211_13_18_31_pro1álltunk Örnsköldsvikben karácsonyi angyalkázni, beugrottunk Martinhoz és Emmához, hát úgy átalakították a kis házat, hogy meg sem ismertem a régi szobámat. Annelie-hez is beköszöntünk a boltba, aztán Birgitta és Lars-Håkan következett, üldögéltünk a finom, faillatú asztalosműhelyben. Annicához már csak beadtuk a csomagot, és autóztunk tovább Sundsvallba. Ott becsekkoltunk a szállodába, és elmentünk a vacsorára. Engem kért fel Viviane a toastmasteri feladatwp_20161211_13_21_59_pro1ok ellátáwp_20161213_09_25_40_prosára, és először csináltam ilyet, de azért ment. Finomat ettünk, beszélgettünk. A szálloda felé megnéztük a karácsonyi kivilágítást, aztán alvás, vasárnap meg sétálgattunk és vásároltunk a városban. Egy cuki kis kávézóban ebédeltünk meg, és utaztunk haza.

13-án Lucia is megvolt, a templomban Nordmalingban.

Advent negyedik hétvégéjén ismét karácsonyi vásárban jártunk, ahol a múltkor is, ha emlékeztinstagramcapture_619be408-c871-48fe-bb6e-1d66a70a81b61ek még, ahol a krumpliföldön kellett parkolni. Már mindent beszereztünk, így csak sétálgattunk, sütiztünk, aztán haza.wp_20161217_13_08_01_pro

Utolsó héten megvettük a cuki karácsonyfánkat, mindent előkészítettünk. A Szentestét és karácsony napját együtt töltöttük, kettesben, délután háromkor megnéztük a svédeknél kötelező Disney összeállítást, aztán vacsoráztunk, aztán ajándékot bontottunk, aztán elmentünk misére. 25-én meg pihentünk és nagyon sokat társasoztunk.

Ma itt járt Johan gyerekkori wp_20161224_19_30_49_pro1barátja a családjával, és most az anyukája is itt van, mert Tallinban karácsonyozott Johan húgával, és holnap együtt utazunk hozzájuk Vittangiba, vasárnap haza, aztán jövő kedden meg Budapest!

Idén már nem írok, remélem, jól telt a karácsony, és mindenkinek nagyon szép lesz az új éve.

Egy kis sneak-peak a mi új évünkből: vettünk egy sorházi házat, februárban költözünk! Szóval ha nem írok, az azért lesz, mert dobozolunk.

 

A jedi, az

Az hamarabb visszatért, mint én. :)

De most az van, hogy nincs kedvem írni, mert annyi a tennivaló. És annyi az élnivaló. Nem is magyarázkodom emiatt, írok, ha sikerül.

Kicsit összefoglalom azért, mi történt velünk azóta.

Volt egy közös karácsonyunk itthon, karácsonyfával, a szokásos délután hármas Donald kacsával, mert itt az 12834981_1741699022726278_1821220122_n a menő. Megmondom, kicsit csalódtam benne, mert azt hittem, csak karácsonyi meséket válogatnak bele, de nem. Aztán svédes karácsonyi vacsora volt, húsgolyóval, kolbásszal, heringgel, salátákkal, sonkával, lazaccal. Másnap csináltam a szokásos rántotthal-krumplisali kombót.

Még az ünnep előtt elmentünk Övikbe, játszottunk Wenjunékkel, és ott is aludtunk, másnap a kolleganőmnél és a férjénél reggeliztünk, ott is társasoztunk, aztán még beugrottunk boldog karácsonyt kívánni Birgittáékhoz, Birgitta anyukájához, Annicához nem tudtunk, mert nem volt otthon.

27-én útrakeltünk Magyarországra, ott voltunk egy hetet, és bepréseltem majdnem minden fontos embert, kivéve Sárit, aki beteg volt. :( Legközelebb! Jó volt kicsit otthon lenni, otthoni ízek, család.

12825281_1741698329393014_386064891_nAztán haza, és nem sokkal később még Vittangiba is elugrottunk Johan szüleihez, ahol túl hideg volt most, érkezésünk előtti napon -42 fok, de mire odaértünk, már csak -35, és másnapra olvadás jóformán, -18. De még így se volt melegünk. Ilyenkor lehet az úgynevezett “spark”-kal közlekedni (kb. rúgást jelent, mert ilyen szánkóroller), állsz a két oldalán, lefelé csúszol, amúgy meg hajtod magadat. Nekem annyira nem jött be, lásd illusztráció.

A január elrohant, rengeteg volt a munka a suliban, februárnak is nyoma veszett. A vonatoknak volt egy két hete, mikor egyfolytában késtek, különösen ha egyáltalán elindultak, de ez is rendeződni látszik.

Valentin-nap alkalmával voltunk egy Bo Kaspers Orkester koncerten, az nagyon kellemes volt, a humorprogram viszont, amire Johan nyert jegyet – egy tévéshow színpadi változata – inkább volt kínos semmint vicces.

Azért történt még ez-az, például elvégeztem a motorosszán-tanfolyam gyakorlati részét és le is vizsgáztam, szóval IMG_6240P1150281mostantól fogva vezethetek legálisan. Akik 2000 előtt csinálták a jogsijukat autóra, azoknak nem kell, de akik utána, azoknak kell tanfolyam és vizsga, minimum 16 éves kell legyél hozzá, de ez persze nem mindenkit zavar, Johan is kiskora óta vezetett, itt az emberek ezzel nőnek fel északon, nem a biciklivel. Emlékeztetőül, itt egy motorsszán. Jobbra az újabb fajtából, erősebb, ez Johan képe, mikor egy éve elment egy ilyen hétvégére, balra pedig a családja kisöregje.

A vizsga egy tesztből állt, a gyakorlati részen meg egy némiképp emelkedős, behavazott szántóföldön kellett különböző dolgokat csinálni, gyorsítani, fékezni, szlalomolni, tolatni.

Úgy vagyok vele, hogy jó, oké, értem, menő, de azért nem csinálnám minden hétvégén ezt, kicsit ijesztő is, meg sose tudod, mi van a hó alatt, elbír-e a jég… majdnem minden hétre jut minimum egy balesetről szóló híradás, hol komolyabb, hol kevésbé komoly következményekkel.

Most, hogy jogsim lett, az apja végre talált ürügyet, miért vegyen újat. Már évek óta akar, de Johan lebeszélte, úgyis ritkán megy oda, blabla, de most, most muszáj! Mert ha jogsim van, akkor kettő kell! Biza! Johan is belelkesült, meg neki mindig kell valami, amit böngészhet, a múltkor fülhallgatókat hasonlított össze és választotta ki a tökéleteset, most ez, meg a római szállást is hat órán át kereste…

Ja, hogy mi? Holnap irány Róma! Síszünet van, és különben is Loreal. :D Megérdemlem. Érdemeljük.

Először megyünk ketten egy hosszabb utazásra úgy, hogy az nem valamelyikünk szüleinek meglátogatását jelenti! :)

Midsommar

Ilyen ez a showbusiness, hol egyszerre történik minden, és elkényeztetlek titeket bejegyzésekkel, hol uborkaszezon van, és akkor hisztiztek  nem írok olyan gyakran.

Csütörtökön este hazajöttünk tehát, Johan viszont péntek-vasárnap 3×12 órát dolgozott, dolgozik, így nem tudott velem jönni ünnepelni. Koradélután tehát felszállt arra a vonatra, amiről Viviane leszállt – én mentem érte, értük, mert Hannah-val, a kislányával jött, ez roppant praktikusra sikeredett, és még csak össze sem beszéltek.

Aztán elmentünk Birgittáékhoz. Megrohantak az emlékek, a legutolsó és egyben eddig egyetlen Midsommart is velük töltöttem, öt évvel ezelőtt.

Az ünneplés maga Midsommar estéjén történik, ami pénteki nap minden évben, de a napja ma van. Az napközbeni DSCF1731ünneplés része felállítani a Majstångot, amit leginkább májusfának tudnék fordítani, és akörül táncikálnak főleg a gyerekek, a napköziben is volt ünneplés, amíg én a szállodában reggeliztem, de az embernek legyenek helyén a prioritásai. :D (Itt a mellékelt képen az izé, ez még öt évvel ezelőtti fénykép).

Mit is ünnepelnek ilyenkor? Pogány a hagyomány, a leghosszabb napját az évnek, tüzekkel, tánccal, melyik országban mivel. A kereszténység bejövetelével Keresztelő Szent János napja lett, de hát ezt nem igazán emlegeti senki.

Hogy ünneplünk mi? Birgittáéknál gyűltünk össze majdnem húszan, ki lett osztva, hogy ki mit hozzon, batyus bál.

HárP1160128omkor kezdtük koccintással és előétellel, aztán ettünk. A legtipikusabb ilyenkor a hering mindenféle formában, például volt heringpuding nevű sütőben sült izé is, meg az újkrumpli nagyon fontos, hogy végre itt a szezonja, és ennek örömködjön mindenki. Aztán az eper, szintén a nyár miatt.

Torta, fagylalt, meg olasz sajtok, mégpedig azért, mert Per-Elof Firenzében dolgozik ugyebár többnyire, és onnan hozta a barátnője, aki amerikai, és feljött látogatóba, nemzetköziség magasfokon, ehhez a brazil Vivian20150619_202305e, a kínaiak és én, szerintem ez valami csodálatos. P1160139

Beszélgettünk, mindenki csapódott mindenkihez, voltak a sajtok, volt a torta, volt minden, segítettünk kipakolni és elpakolni, aztán következett az est két játéka csapatokban, az egyikben lufikra kellett lődözni dartsnyilakkal, lődözött a 3,5 éves Hannah és lődözött Birgitta 88 éves anyukája is (ő még el is találta!), aztán pedig fadarabokat kellett hajigálni, szintén csapatosan, és feljutni a grillhelyig, a szemfülesebbek igen hamar belátták, hogy szó sincs játékról, a fifikás Lars Håkan szerette volna humorosabb keretek között felszállíttatni a fát a kert alsó részéből, hogy legyen mivel grillezni.

A tűz népszerűsége rohamosan nőtt ahogy előkerültek a szúnyogok, apró fekete felhők röpködtek az asztalok fölött, mindenki nyakig begombolva, kesztyűben, kapucnival, egyre morcosabb arccal mászkált, ráadásul bár nagyon szép idő volt egész nap, ekkorra már elbújt a nap egy felhő mögé, és kezdett hűvösödni. Így került mindenki a tűzhöz, mert ott nem voltak szúnyogok, meleg viszont volt.

Közben eszembe jutott, hogy felskypehívom a családot is, körbesétáltam velük és mindenkinek bemutattam őket, ámuldoztak, hogy milyen világos van, jó volt úgy csinálni, mintha itt lennének, de már csak egy bő hónap és tényleg itt lesznek!

Aztán kezdődött az éjszakai grillezés, és bár mindenki nyávogott, hogy nem éhes, seperc alatt eltűnt egy másfél kilós szűzpecsenye, egy sereg gomba és egy csomó kolbász, öblítésként krumplisalátával.

20150619_225133Aztán Annica ilyen kreatív módon kezdte gyűjteni a szúnyogokat, és már majdnem éjfél volt, úgyhogy kezdtünk szétszéledni. Bár kocsival mentem, de azért iszogattam kicsit, ezért az autót otthagytam, és hazasétáltam Annicáékkal, ott aludtam.

Lepakoltam a matracra, meg átvedlettem hálóingbe, aztán kimentem mosdóba, és bár már egy óra is elmúlt, társaságot találtam a konyhában, így elidőztem ott egy kicsit.20150620_010951

20150620_01151020150620_010904

P1160161Szombat reggel a képen látható kilátásra keltem, a kertben reggeliztünk, aztán átmentem az autóért. Az autókulcsot náluk hagytam, ha netántán útban lenne az autóm. 11-re mentünk át, Annica is jött, gondoltuk az már nem korán, de még az volt, feltelef  onáltuk Birgittát, aki álomittasan került elő, mondtuk is Annicával, hogy egészen olyan, mint egy átlagos ember. :)

Kaptunk kávét, aztán sorra felébredt még Per-Elof és a barátnője, beugrott még két tegnapi vendég valamiért, és ezt szeretem itt, hogy ilyen seperc alatt történik minden, és bár hárman ültünk a kertben és beszélgettünk, hirtelen heten ülünk a konyhaasztal körül és kávézunk.

Lappland Boot Camp

IMG_1083

Mielőtt nekifogtunk volna a távoli húsvétolásnak, vacak volt az időjárás itten, leesett egy adag hó, nyakig ért a latyak, aggódtam is, hogy fogok elautózni Johanhoz kedd este, pláne, hogy későn végzett ő is, meg én is. Ráadásul ugye az óraátállítás is bekavart, megint nem volt olyan jó világos reggel, mint már megszoktam.
Mire hazaértünk kedd este, kitavaszodott. Virágokat találok a gyerekekkel odakint, bimbók, rügyek, és jóformán az összes hó elolvadt, most szélviharok tombolnak, de hát tavaszi szél vizet áraszt ugye, virágom, virágom, néha esik olyan tavaszillatú zápor is, szóval mindenki reménykedik, hogy most már tényleg-tényleg, nem jön vissza a tél. (Ma reggel természetesen hóesésre keltem – este kezdtem el a posztot – de azóta már csak eső esik, szóval ne is vegyünk róla tudomást). Világos van folyton, korán reggel és este nyolc után is, csodás, csodás!

Na de mi történt a kettő között, kérdezitek teljes joggal. Az az én titkom, hehe, bejegyzésnek vége.

P1150213Hát történt az, hogy szerda reggel felpakoltuk Johan autóját, és nekivágtunk Északnak, hogy meglátogassuk a szüleit és a húgát. Autóztunk, autóztunk, hoppLuleå, ahol Johan elkanyarodott velem egy “templomfaluba”, amit a dolgozó népnek építettek szállás gyanánt, hogy mikor elvándorolnak a misére, legyen hol megszállniuk. Négyszáz-valahány házacska áll ott a templom körül. Autóztunk, autóztunk, hoppsarkkör, autóztunk, autóztunk, hopp itt a falu, vigyorgott Johan, megjöttünk, én meg mondtam, hogy akkor hoppkiugrom az autóból és hazasétálok, félek. Johan ilyenkor szemérmetlenül röhögni is elkezd, mikor az aggályaimat fejezem ki, dehát részben ezért is szeretem. :)

Az apukájával már találkoztam korábban is, csak akkor épp hokimeccset nézett, és beszélgetni nem ért rá, most viszont ráért. Nagyon kedvesek, szeretettel fogadtak, az út végén még ajándékot is kaptam tőlük. Remélem, én is pozitív emlékeket hagytam bennük.

Aznap nem nagyon csináltunk semmit, csak pihentünk, mégiscsak 600 km-t autóztunk. Másnap Johannal sétáltunk P1150248egy kört a faluban, megmutatta a régi házukat, az iskoláját, felsétáltunk a helyi jávorszarvas-parkhoz, és kipihentük az út fáradalmait.

Pénteken reggel pedig életemben először hómobilra ültem, egy Lynxre, a történelmi pontosság kedvéért, Johan mögé, és felsuhantunk a Nanki nevű hegyre, 20 kilométerre a házuktól. Tiszta P1150272adrenalin-junkie lettem, imádom a sebességet, ahogy huppan a hómobil, ahogy kapaszkodni kell – hátul két fogóba, Johanba nem lehet, mert akkor nem tud dőlögetni megfelelően, hogy mi ne dőlögessünk fel. Mindent el kell kezdeni ugye egyszer, így ezt is, én kapaszkodtam, mint akinek az élete függ tőle, estére olyan merev lett a karom, hogy alig bírtam megemelni. Mert az a rossz csak a hátul ülésben, hogy hiába nézem az utat, sosem tudom, mikor lesz kedve gyorsítaP1150281ni, lassítani, ugratni, de ugyanakkor pont ez a jó is benne. Aztán egy kis menedékháznál kávéztunk – jó P1150273svéd sehova nem megy kávé nélkül! A bejegyzésem címe is innen ered, mert mikor a kávézáskor egyik kezemmel próbáltam megemelni a másikat, és Johan megint csak minden együttérzését előkapva fetrengett a röhögéstől, akkor mondta, hogy na, elhozott ide a “Lappland Boot Campbe”, mondom csodás, meg is van a blogbejegyzésem címe, köszönöm, köszönöm!
Délután meghallgattuk az anyukáját énekelni a templomban.

P1150285 P1150318Szombaton útra kelt az egész család, beültünk a Volvoba, és irány Norvégia, Narvik! Útközben csak uncsi rénszarvasok császkáltak az úton, pedig olyanból már láttam sokat, egy jávorszarvas sem kandikált ki a fák közül. Maga az út egészen fantasztikus volt, Norvégiában az út mentén hófalak, ragyogó nap, havas hegycsúcsok, aztán ahogy közeledünk, fjordok. Narvikba pedig azonmód beleszerettem, ahogy körbeöleli a vizet, és a víz is őt, fölötte meg hegyek, sípályák, fantasztikus!

Megálltunk itt-ott fotózni, aztán JoP1150380hannal kettesben felültünk a kabinos felvonóba, felvonódtunk a hegyre – fél óra sorban állás után – de teljesen megérte. Lefele senki sem jött, csak mi, mert mindenki más sível közlekedikP1150381 arrafelé, kivéve az ilyen puhányokat, mint mi.

 

 

Itt Narvik látképénél mindenképpen szeretném felhívnia figyelmet a jobb oldali hegytetőre, ami az alvó királynő nevet viseli, mert olyan, mint egy arc.  P1150396

Aztán otthon húsvéti vacsora. Mivel a család nem vallásos, itt a húsvétP1150430 a dekorációt kivéve szinte teljesen elsikkadt. Nem tudom tehát, milyen lehet egy tradicionális ünneplés azon túl, hogy csokitojások üldögélnek tálkákban mindenfelé, tyúkocskák bámulnak a falról és az ablakpárkányról. A menü a szokásos, karácsonykor, húsvétkor, midsommarkor ugyanazt eszik, sonka, húsgolyó, hering, lazac, ilyesmi. Volt persze főtt tojás is. Nagyon hiányoztak a friss zöldségek meg a kalács, ami otthon ugye szerves része a húsvéti vacsorának.

Vasárnap pedig a stugához, a kis kunyhóhoz mentünk, jelen esetben a vadászkunyhóhoz – van nyaraló is – mert P1150434 P1150448Johan apja vadászik, ezért esznek jóformán csak jávorszarvashúst. Ők autóval mentünk, mi ketten pedig hómobillal megintcsak, grilleztünk, üldögéltünk, annyira élveztem, én voltam a svéd Tutajos, aki ül a befagyott tó partján a “gunyhóban”, és nézi a madáretetőre szálló lappföldi cinegéket (cukiiii!) és északi szajkókat a néma csöndben, olvasgattunk, rejtvényt fejtettünk, aztán megkergettük egymást, hemperegtünk a hóban, hazafelé borultunk a hómobillal, egyP1150461szer mert túl mély volt a hó, és hiába dőltünk, egyszer meg azért, mert én vezettem (“ÉÉÉN vezettem, azt mondd meg, éééén vezettem?) Bár én megmondtam, hogy jó, kipróbáltam, de a házhoz felvezető úton – a folyón vezettünk ugyanis! – legyen szíves ő abszolválni, de nem, csak maradj a nyomvonalon, én meg persze nem maradtam, és az a legszebb az P1150545egészben, mikor az ember leborul egy ilyenről, ami suhan a hó tetején, hogy azt hiszed, minden oké, de a frászt oké, egy méter mély hó, és jól eltűnsz benne. Megpróbálsz felállni, és akkor kiderül, hogy még sokkal mélyebb a hó. Johan természetesen segítőkész, gáncstalan lovag módjára felállt, elővette a kameráját, és fényképezni kezdett. :) IMG_6393
Maga a hómobilozás egyébként pompás, jó volt vezetni, csak hát ijesztő, ha az ember még nem csinált olyat.

P1150622  Hétfőn pediglen Johannal kettesben beültünk az autóba, és elmentünk megnézni a jéghotelt, pont időben, ez volt az utolsó hét, hogy nyitva vannak. Körbejárkáltunk, meghallgattunk egy idegenvezetőt is, P1150624fotóztunk egy csomó majomságot is. Megnéztük, mennyibe kerül egy éjszaka – 3000-8000 koronáig minden van, szorozzátok harmincnéggyel – és Johan megmondta, hogy ne aggódjak, ha ilyesmire vágyok, legközelebb épít nekem a kertben egy iglut, és alhatunk abban teljesen ingyen.

P1150636Aztán megnéztük még Kirunát, a bányavárost, ahol gimibe járt, megmutatta, hol lakoP1150654tt, megmutatta az iskolát, sétálgattunk, kaptam egy Elsa névre hallgató plüss rénszarvast is tőle. Aznap este már nem sokmindent csináltunk, a képeket töltögettük ide-oda, és lepihentünk, mert kedden visszaautóztunk, útközben még megálltunk a nagynénjénél egy kávéra, ő is nagyon kedves volt.

Mindez persze igen távol áll a húsvétoktól, amihez szokva vagyok. De olyan hetem volt, annyi élménnyel, nevetéssel, hogy biztos, hogy ez lesz az egyik legemlékezetesebb.

Puszi mindenkinek!

IMG_6415

Számi hét

Számi hét volt a múlt héten Övikben, mindenféle programokkal, én összesen kettőn vettem részt. Birgitta északról származik, van egy kis számi vér az ereiben, így ő aktívan részt vesz minden ilyesmiben.

A program szerint vasárnap – mármint nem tegnap, hanem egy hete – számi mise volt a templomban, oda nem jutottam el, épp a másik városban töltöttem a vasárnapot ugyanis. Kedden előadás volt a számi dobokról, ilyen vallási bigyó, ott sem voltam.

Amúgy elég kemény hetem volt a múlt hét, jó sokat dolgoztam, meg sokáig, így bár én is láttam, hogy csütörtökön író-olvasó találkozó lesz, azért elgondolkodtam, hogy van-e bennem annyi szusz. Szusz. Annica is kapacitálni kezdett, hogy de hát ő is megy, menjek én is. Jójó, ha előtte fika is lesz. Lesz. Aztán mégse, mert mítingje van. Sóhaj. De már énnekem is kedvem volt, így fika helyett hazasöpörtem vacsorázni, aztán meg vissza a helyi könyvtárba. A 20150219_190220legfiatalabb voltam a közönségből, de üsse kavics. Az író, Olivier Truc, francia újságíró, aki már 20 éves Svédországban él, svéd feleséggel meg minden, pocsék kiejtéssel, de azért svédül beszélt. Nem áltatom magam, rajtam is hallatszik, hogy külföldi vagyok, de hogy a “saker” (ejtsd: szaaker, jelentése: dolgok) szót “sucker”-nek mondta, a “samer” (szaamer, számik) pedig “summer”-nek, hát na.

Azért őt hívták meg, mert ő ilyen tényfeltárós újságíró, ide-oda utazik, és a krimije Lappföldön játszódik, számik között, mert valahogy megfogta őt a világ. Mesélt erről is, meg az újságírásról, hogy napi 3000 szót akar minimum írni. A végén sajnos ásítottam, mert mondom, nehéz hetem volt, akkor rám nézett, hogy érti ő, mindjárt befejezi, mondom nem, nem, sokat dolgoztam, mire a bácsi mellettem megkérdezte, hány szót, erre mondtam, hogy hihi, fordítok, sokat. Azt hitte, olyan okos, és majd eláll a szavam, de nem!

Aztán volt más humor is, a francia mondta, hogy őt mindig is érdekelte ez a világ, hogy hol töksötét van nonstop, hol világos (A regény svéd címe az lett: “Negyven nap árnyék nélkül”, mert a hosszú sarki télben játszódik, a francia eredti címe “Az utolsó lapp”, bár a lapp szót itt nem ildomos alkalmazni). Szóval mesélt erről, és hogy hogy bírják vajon ezt az emberek, majd körülnézett:
– Például maguk… magukon is látom, hogy mindenre képesek!

Aztán egy bácsi azt kérdezte, hogy a fecsegő franciáknak nyilván fura, hogy itt szófukarok az emberek, keveset beszélnek (a csiripelő magyar lánynak is igen fura, a szófukar svéd barátja néha ki is szokta nevetni, ha sokat csiripel). Szóval hát igen, hogy mutatta be ezt a jelenséget a regényben? Író bácsi gondolkodott, majd azt mondta:
– Nos, igen, tudok a jelenségről… több üres oldalt hagytam a könyvben, érzékeltetésképp.

Aztán a könyvet is megvettem, és dedikáltattam, meséltem neki, hogy fordító vagyok Magyarországról, mire hogy mindjárt megjelenik a könyve (figyeljétek!) annál a kiadónál, ahol én is dolgozom. Még hogy nem kicsi a viláP1150194g. :)

Szombaton pedig a helyi múzeumban számi piac volt és vásár, oda indultunk el Johannal, a kikötőt is érintettük, mostanában így néz ki a daru alatt, onnan még sose fotóztam úgysem.

Aztán a múzeum előtt állt a számi sátor, egy olyan, amiben anno Birgittáék kertjében aludtunk, Birgitta, Wenjun, Nicolas és én. Ezúttal padok voltak benne, leterítve rénszarvasbőrrel, meg csak úgy rénsP1150196zarvasbőr a földön. Bebújtunk Johannal, Birgitta a tűznél tüsténkedett. Először a padon ültünk, de aztán ha már úgyis “fiatalok” vagyunk a nénik szerint, leültünk a földre, hogy övék legyen a pad. Tíz perc után Johan a fülemhez hajolt, és azt suttogta: “Hogy fogunk innen felállni?”

Egyébként hallgattuk, ahogy beszélgetnek, kaptunk rénszarvashúslevest, én még repetát is kértem, annyira ízlett. Utána kávé következett, kávésajttal benne. Ezt Birgitta maga készítette, pasztörizálatlan tejből, sütőben. Bele kell rakni a kávéba, amitől a kávé is zsírosabb lesz, a sajt meg picit puhább, de nem olvad el, ódzkodtam tőle, de nagyon finom volt.

A múzeumon belül meg kézműves piac volt és Annica, volt kinti piac is halakkal és hófajdhusival – erről nincs képem sajna. De a lényeg tényleg ez volt, ülni a sátorban, hallgatni az embereket, láb a lábhoz (az ott nem a mi lábszőrünk, hanem a rénszarvasé, akinek a bőrén csücsülünk).

P1150199

Svédkezés

Kicsit bűntudatom van kedves olvasóimmal szemben, hogy  ennyire nem írok semmit (felesleges helyeselni, jó? Tudom magamtól is. Egyébként meg ti sem írtok blogot, hogy tudjam, mi van veletek, na, a fene egye meg, nem kell lelkifurdalást okozni még, elég!), de tényleg, most olyan mederben csordogálós időt élek, az iskolában sem történik semmi különleges – de majd nemsokára, a decemberrel jön sok érdekesség!

Ráadásul leköt Johan és leköt a fordítás (sőt, a fordításaim gondolata, már a következő könyvre is felkértek!), és úgy gondolom, most annak van itt az ideje, hogy éljek, és ezért feledkezem el néha arról, hogy írjak.

Azt meg, hogy hogyan érzem magam, és hogy milyen a táj, ha havas, azt se fotó, se szavak nem tudják visszaadni.

Így tehát következzék egy poszt a svéd étkezésről, már amennyire ismerem – mostani, és korábbi tapasztalatok alapján, különös hangsúlyt fektetve az iskolára.

Kezdjük hát a reggelivel. Én a magam kis magyar módján reggelizgettem jó sokáig, kis szendvics, kis tojás, kis ez-az. Szerdánként viszont én adok reggelit az iskolában, mikor nyitok. Az iskolai reggeliről azt kell tudni, hogy heti háromszor zabkása, kétszer meg “fil”, azaz valami aludttej-szerű dolog. Szerdánként zabkása. Meg persze szendvics, puha kenyér és knäckebröd, ami ugye a kemény kenyér, felvágott, sajt, uborka. Fel kell mérni a hűtőben, mi van, és aztán elküldeni a konyhára a kölköket kásáért meg a hiányzó elemekért. A zabkását lekvárral illetve fahéjas cukorral eszik, és felöntik tejjel. Pfuj, gondoltam magamban, aztán viszont berobbant az életembe Johan.

– Főzök zabkását – mondta az első hétvégén, amit az ő lakásában töltöttem. Mondom igazán ne fáradj. De, de, főz. Zabpehely, víz, csipet só, aztán feltenni rotyogni. Én gyanakodva néztem. Ő meg szélesen vigyorogva nézett engem. A vigyora még szélesebb lett, mikor kitálalta. Azóta tájékoztatott, hogy a fahéjas cukor a rizskásához való, nem a zabkásához. Tehát kaptam rá lekvárt, és felöntöttük tejjel, tiltakozott, hogy össze ne keverjem, egy kis kanál kása-tej-lekvár, így tökéletes. Aztán már szinte röhögött, hogy mindjárt levideóz, és feltesz a youtube-ra, hogy “A barátnőm zabkását eszik életében először.”
Most hétvégén meg azon röhögött, hogy “bajod van a zabkásával, de ZSÍRT azt simán kensz a kenyérre?”
(Ó, jössz te még Magyarországra, édes szívem! :) (Imádom a kultúrák összecsapását! :)
És tudjátok mi a legfurább? Azóta én is szoktam főzni. Mert ha főz, megeszem. Megszoktam, és nem is rossz.
Aztán pár héttel később rozsliszt-kását készített, hasonló módon, hasonló feltéttel, és határozottan ízlett. Bár a reflexből adott első kommentem után mindig azt kérdezi: “Zabkását főzzek, vagy ragasztót?”

Ha nem kása, akkor joghurt müzlivel, itt a joghurtokat egyliteres kiszerelésben árulják, mint a tejet. Esetleg a fent említett fil hasonlóképpen. A kása és ez után jöhet a szendvics is persze.

Én meg teljesen rászoktam erre a fajta étkezésre. Vígan kásázom – Johan nélkül is már! – , joghurtozom, aludttejezek és szedvicsezek reggelire.

Ebéd. A svédasztal kifejezés nem véletlen, csak itt “szendvicsasztalnak” nevezik, a legtöbb étterem déli kínálata ilyen alapokra van helyezve. De még az iskola is. Van mindig 3-4-5 féle saláta – zöld, reszelt répa, olajbogyó, bab, borsó, stb – meg maga az étel, általában rizs, krumpli, vagy tészta, és a hús vagy hal, hal mindenképp van, heti egyszer a menzán.
(Miután összedobtunk egy zöldséges-baconos-fetasajtos egytálételt, Johan: “Ehhez milyen köretet főzzünk?” Én: ???
Johan: “Svédországban vagy, mindenhez kell rizs, krumpli vagy tészta!”)

Ami érdekes, hogy itt már 11 körül elkezdődik az ebédidő. Heti háromszor eszem a gyerekekkel a menzán, kétszer önellátok. Ebből kétszer 11-re megyek ebédelni, egyszer meg fél 11-re. Kicsi a menza, ezért kell korán enni, az elsősök már 10 után nem sokkal mennek. Elsőre ez szokatlan volt, de már megszoktam, és éhes is vagyok olyankor, ha nem vagyok iskolában, akkor is.

Itt kell szólnom az úgynevezett “tányérmodellről” is. A menzán ki van téve egy tányér, szépen elrendezve rajta az étel, hogy ez itt a referencia-adag, és ideális esetben ennyi zöldség-köret-hús van rajta. Nagyon komolyan veszik, néhány tanár vissza is küldi a kölyköt, hogy márpedig uccu, vegyél zöldséget is.

Szintén iskolai dolog, hogy a gyerekek magukkal csak gyümölcsöt hoznak és hozhatnak az iskolába. Amely gyümölcsöt vagy a szünetekben, vagy akár az órán is bátran el lehet nyammogni. És tényleg senki nem hoz semmi mást, igaz, hogy van, aki már tanítás kezdete után 10 perccel eszi, más meg elteszi ebéd utánra. A napköziben is fél 4 tájban gyümölcsosztás van, a konyháról kapjuk ezt is, először mindenki egy felet kap, aztán ha kevesebben vagyunk, vagy van igény, kapnak többet is.

Szintén napközis dolog a mellanmål, röviden mellis, szó szerint “köztes étkezés”, ami fél kettőkor van, ez az átmenet a tanítás és a napközi között. Ez általában egy szelet kenyér, sajt vagy felvágott, uborka vagy paradicsom. Szerdánként fil. Néha van melegszendvics vagy hotdog is, de az nagyon néha.

Tehát szerdán, mikor 6:30-16:30-ig bent vagyok, kapok reggelit negyed nyolckor, ebédet fél 11-kor, mellist fél kettőkor, gyümölcsöt fél négykor, mert igen, ez a tanároknak is jár természetesen.

Aztán ott van még a “fika”, amiről már írtam, kávészünet sütikével vagy szendviccsel, olyat is szoktam, szoktunk. A tanároknak minden pénteken van közös, amiről eddig lemaradtam, mert később kezdek dolgozni, de az adventire – ami most péntektől kezdődően van – majd benézek. :)

Kávét is jóval többet iszom. Néha már csak az íze kedvéért, borzasztó.

Amúgy más különlegességekről jelenleg nem tudok írni, a rohadt hering időszakról lemaradtam idén, valahogy nem is bánom, rákokról írtam. Sokkal több halat eszem itt, az is tény, nem csak a menza miatt, de hát itt nagyságrendekkel olcsóbb lazacot vagy tonhalat venni, mint otthon.

Ha valami különlegeset eszem, arról úgyis beszámolok.

A következő rész(ek) tartalmából: advent, karácsonyi készülődés, hétvégi programok, karácsonyi vásár.

Nemzetek konyhája

Mikor csak úgy beszélgettünk az állásinterjún, angolra váltva, elmeséltem, hogy szeretek főzni. Aztán megkérdezték, hogy és ha főzök, magyaros ételeket szoktam-e. Ezen elgondolkodtam egy pillanatra, aztán azt mondtam, hogy így explicite ezt nem lehet mondani. Egyrészt mert a magyar konyha sok paprikát használ, amit ugyan jóízűen megeszek, de nem a kedvenceim azok az igazán magyaros ételek, mint például a pörkölt.

Aztán elmeséltem azt is, hogy nagyon sok külföldi barátom van, és természetesen a velük eltöltött idő befolyásolja a főzési szokásaimat is. És ezen elgondolkodtam az interjú után. Hogy mennyire is szerencsés vagyok a nemzetiközi társasággal, amibe anno 5 éve (!!!) bekerültem. (Tényleg öt éve, 2009. augusztus 28-án érkeztem meg először ide Övikbe).

Aztán az ottani diákszállásos folyosón alkalmam volt barátkozni svédekkel, kínaiakkal, belgákkal, franciákkal, brazilokkal, németekkel, osztrákokkal, you name it. Ezeknek a barátságoknak a jó része hálistennek ugye, megmaradt. Aztán minél több időt tölt az ember – főleg a kínai, francia, brazil és svéd kapcsolat lett maradandó – ezekkel a barátaival, annál többet tanul.P1140582

Ez, meg valószínűleg a menza az iskolában, ránevelt arra, hogy márpedig amit kapsz, megeszed. Megkóstolod. Ha nem ízlik, nem ízlik, de megkóstolod. Így lett a múltkor a kräft, ma meg a kis rákocskák, de ők már egész régi ismerősök. Tegnap frissen vettük őket, nem fagyasztva, így egész más ízük van.

Ma pedig vendégségbe jött Wenjun kínai barátnője, akinek svéd férje van. A vacsora pediglen hotpot volt, Wenjun egyik kedvence. Jelen esetben csirkehúsleves volt az alap, amibe különböző dolgokat lehet megfőzni magunknak, amit akarunk, és amennyit akarunk (a készlet erejéig).

P1140587Még a hotpotozás előtt elmentünk gombát szedni, jött a kínai barátnő is. Mivel mostanában már elég hűs van, meg P1140595nedves meg ősz meg minden, szomorúan konstatáltam, hogy hacsak ki nem találunk valamit, nem tudok én erdőbe menni megfelelő cipő híján. Sebaj, itt van pár lépésre a mindenesbolt, és onnan lett perceken belül gumicsizmám. Igaz, nem masnis, nem virágos, nem pöttyös, nem kockás, de nagyon remek, és jól lehet átgázolni vele mindenen. Például ezen a puha, zöld izén, ami minden szőnyegnél kellemesebb.

P1140589Gombát találtunk hamar és sokat, meg hatalmasakat, főleg vargányát. Ezen felül nagyon örülök annak, hogy az áfonyák meghíztak, jó kövérek és szaftosak, szóval mindenképpen ki kell még menjek egy áfonya-körútra.

Szóval, a hotpot. Mint mondottam, jelenleg csirkehúsleves alapja volt, nem túl csípős, nem túl fűszeres, kellemes. Amíg a leves főtt, a tetején egy egész lepényhal párolódott, gyömbérrel, újhagymával fűszerezve.

A hotpotba választható dolgok a következők voltak: édesburgonya, burgonya, bacon, kínai kel, friss vargánya (az benne főtt), sertés bőrke, rákocska, csukából készült halgolyó (Wenjun saját gyártmánya). P1140608

P1140605A lepényhallal kezdtük, itt balra még nyersen látható, jobbra pedig már készen, isteni! (mikor a szemetet dobtam ki, akkor meg szemtelenül bámult rám a feje a kukából, “egy kicsit megijedtem”)

A hotpotos eljárás pedig a következő. Középen bugyog a csirkés-gombás leves, és mindenkinek van egy kis tányérja, abba tesz először is chilis alapot, fokhagymát, újhagymát, majd mer rá egy kis levest, összekeveri, és kész a fűszeres szósz, amibe aztán a hotpotból lehet vadászni először is gombát, majd bacont, majd mindenfélét, a lényeg, hogy a krumpli és a zöldség a végén jön.

Jesszum, mennyit ettünk!