Erdei iskola

Erdei iskola, vagyis hát iskola a természetben, ahogy a svédek hívják.

A lagomnál már beszéltem arról, mennyire fontos a svédeknek a természet. Mikor a napköziben dolgoztam, ott is heti rendszerességgel kimentünk az erdőbe. És nem ám hogy azt higgyétek, hogy órákig kell buszozni az erdőhöz. Az itteni iskolák többsége rendelkezik “iskolai erdővel”, ahol például a testnevelés tantervbe foglalt tájékozódást is csinálják. Hogy a fővárosban és nagyobb városokban mit csinálnak, azt nem tudom, de eddigi általános iskolai tapasztalataim szerint itt északon mindig van ilyen.

Erre az erdei iskola kurzusra a vezetőség iratott be minket, tanárokat és két osztályt.

Következőképpen nézett ki a dolog.

Augusztusban, a tanév kezdete után nem sokkal volt a bevezető szeminárium csak tanároknak. Egy szép őszi délután, ráadásul Umeåban, végre nekem kedvezett a dolog, hogy hamar hazaértem utána. Nem csak mi voltunk, más iskolákból is érkeztek tanárok. Azért azt megjegyzem, elég fura banda. Rögtön erre az alkalomra valaki magával hozta a kutyáját, egy másik pedig a macskáját is. A macska elfeküdt egy sziklán és elvolt, de amint bementünk, nyávogott az ajtó előtt, hogy az illető tulajdonos nonstop kirohangált.

Megbeszéltük, hogy fog kinézni a félév. Csináltunk pár játékot az erdőben, amit diákokkal is lehet. Például terméseket gyűjteni, képeket kirakni, ilyesmit.

 

Aztán kaptunk fikát – mert anélkül nincs svéd továbbképzés! – és meghallgattunk egy előadást a témában. Nevezetesen, hogyan lehet nyelvet tanítani a természetben. A résztvevő iskolák nagy része bevándorlókkal dolgozik, volt pár alsós osztály tanára is, de a lényeg az, hogy svédet tanítsunk.

Kaptunk egy feladatgyűjteményt is, amiből lehet mazsolázni.

Ezt követte három alkalom, mikor kijöttek hozzánk az iskolába, és elmentünk a csoportokkal az iskolai erdőbe.

Az első alkalommal sajnos beteg voltam, nem tudom már pontosan, mit csináltak.

Második alkalommal különböző csomókat tanítottak meg a diákoknak, és hogy hogyan lehet kifeszíteni sátorponyvát rájuk. Valamint megtanították őket a kempingtűzhely használatára. Itt az alkohollal működő modell a divatos, amit össze lehet hajtogatni egymásba. Azon forraltak vizet, és főztek maguknak teát meg kávét.
Utána nyelvi játékok következtek. Például egy viaszosvászonra felírták az egész ABC-t, és minden betűhöz kellett találni valamit a természetből. M, mint moha, Á, mint áfonya, jó, ezt most magyarul mondom, de így. :)

Harmadik alkalommal a tűzrakáson volt a hangsúly, megtanították, milyen módokon lehet a fákat egymásra halmozni, mit használjanak gyújtósnak, mindenki kipróbálhatta magát fejszével és késsel, fémtálcákon apró tüzeket raktak. Sajnos aznap rossz idő volt, esett az eső is, az ismét felállított ponyvák alá bújtak be, és teáztak.

Nagyon élvezték, és ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az első két alkalommal sokan “elfelejtettek” iskolába jönni, de az utolsó alkalommal teljes volt a létszám, és azóta is vágynak ki, csak hát most már hideg van és sötét egyfolytában, de tavasszal mindenképp kimegyünk valamit csinálni.

A tanároknak is volt még két alkalom, ezek között elszórva.

Umeåban volt mindkettő, egy-egy tónál. A második alkalmunkkal mi is megtanultunk csomózni és többféleképpen felrakni a ponyvákat, mi is csináltunk saját teát, és tanultunk némi elméletet a tűzrakásról és az ehhez kapcsolódó biztonsági intézkedésekről. Fika természetesen volt. :) Meg mi is csináltunk játékokat, amiket lehet majd a diákokkal. Például mindenkinek kellett gyűjteni ugyanolyan növényeket, amiket a vezetők tettek ki elénk, aztán meg kellett tanulni a nevüket is.

A harmadik és egyben utolsó alkalom öt percre tőlem volt, a közelünkben levő tónál. Igazán szerencsénk volt, idén körülbelül az volt az utolsó kellemes, napos nap.

Továbbfejlesztettük a tűzrakást, nem csak fejszével hasogattunk és késsel farigcsáltunk, hanem három nagy botot összekötöttünk, és arról lógattuk le a fazekat, hogy vizet forraljunk. Ezen felül kaptunk kenyérke receptet, amit összehajthatós serpenyőn sütögettünk, mennyei volt!

Aztán játszottunk még egy kicsit, de a nap elbújt, és hideg lett.

Méltó lezárásképp a kollégákat meghívtam egy gulyásleves-partira otthonra, ha már ennyire közel voltunk hozzánk. Igaz, nem bográcsban főztem, de a végeredmény olyan ízű lett, mint Anyáé szokott lenni, és innen tudom biztosan, hogy jó lett. :)

Reklámok

Maffiák az északi erdőben

Bár már egy hónapja történt az eset, úgy érzem, muszáj vagyok beszámolni arról a péntek estéről, mikor is maffiák lepték el az erdei kis házat, gyilkosság is történt, nem is egy, viták, féltékenységek, dráma, vacsora, tánc.

Szent egek!

Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam a fakkomba egy meghívót. Miszerint a sötét erdőbe vacsorára hívnak, lesz gyilkosság, lesz szórakozás, lesz finom étel.

Hallottatok már ilyesmiről? Úgy működik, hogy az ember megvesz egy krimicsomagot, a társaság létszámától függően, kiosztja a szerepeket, aztán egy éjszakára mindenki mássá változik, mint aki.

Az őszi szünet után ott várt a szerepem. Juan Pascini, személyesen. Le volt írva, kiket ismerek, kiket akarok szívesen eltenni láb alól, kikre figyeljek, nehogy leleplezzenek, elvégre egy konkurrens maffiacsoport tagja vagyok. Mi több, öltözködési tippeket is kaptam.

Tadamm, Juan személyesen.

Mikor megérkeztem, köszöntöttem a tigrisprémbe bújt feleségemet, aztán elindult a beszélgetés. Ismerkedett az ember a többiekkel (szerencsére kaptunk listát, ki kinek a kije, és ki kit játszik, valamint ezek ott lógtak a falon is).

Nem sokkal később új borítékot kaptunk, az új információkkal, és hogy a következő egy-másfél órában hogyan járjunk el.

Az egyik szereplőnek halálhírét hozták, a másik ott helyben halt meg… elharapóztak az indulatok, mindenki gyanús volt. Mindenkiről pletykáltunk, csak rólunk terelődjön el a figyelem. Közben férjek udvaroltak más feleségeknek, az én feleségem is elvadult tőlem, mert olyan pletykákat hallott rólam… szegény Juan.

Vacsora után kaptunk még egy borítékot, a maradék információval. Mikor már pár órája ezzel szórakoztunk, a rendőrség is megjelent, hozta a bizonyítékokat. Mindenki áttanulmányozta őket, és megpróbálta megtippelni, ki a gyilkos. Az egészben az a vicc, hogy maga a gyilkos sem tudta, hogy ő  a gyilkos.

Fantasztikus este volt, minden elsimerésünk a szervezőknek, akik ketten elintézték a helyet, a kaját, és a kismillió borítékot, amit kiosztogattak nekünk.

Ezen felül sok más hír nincs, néhány kölyök szerint vicces folyton hamis tűzriadót tartani, és kirohangálni a -10 fokba balerinacipőben (az a váltócipőm) és kabát nélkül, meg is fáztam.

Járok improvizációs színjátszókörbe, imádom, a heteim fénypontja.

Havat lapátolunk nagy lelkesen a ház előtt, ha sok felgyűlik, el kell vinni kb 50 méterre a kocsibeállók mögé. Ha az embernek szerencséje van, jön épp a hókotró, és akkor mint az őrült hangyák, a sorházi lakók kirohannak, és elkezdik az el nem vitt havat kitolni a traktor elé, vicces látvány és vicces élmény.

Egy bő hét múlva karácsony, még 5 munkanap van hátra. Ezúttal nem mi utazzuk körbe a világot, hanem a világot hívtuk meg hozzánk, örülök nagyon a döntésnek, még sosem élveztük a szép karácsonyfánkat hosszan.

Boldog ünnepeket mindenkinek!

God Jul!

wp_20161209_15_16_23_pro1wp_20161224_11_57_29_pro Boldog karácsonyt mindenkinek!

Az én karácsonyom nagyon boldog volt, meg az egész decemberem is, programokban és élményekben gazdag.

Minden hétvégére jutott valami program:

Advent első hétvégéjén karácsonyi vásárban jártunk. Mondjuk szerintem kissé nagyképű dolog volt vásárnak nevezni, a 6-8 eladós kis helyet, ahol minden csupa jég volt, dobtam is egy hátast, de itt vettünk báránykolbászkát karácsonyra. Valamint Johan anyukájától kaptunk pénzt a “julbord”-ra, ami karácsonyi asztalt jelent, azaz karácsonyi svédasztalt. Elég drága mulatság egy ilyen. Ahol ez a vásárka volt, ott volt egy kis étterem is, akik mindent maguk csináltak a svédasztalra. Bár nem terveztük, mégis maradtunk vacsorára.

A svéd julbord, ahogy később megtudtam, mikor a tanárokkal is ettünk a nordmalingi szálloda éttermében, hét tányérnyit kell enni, de az nem tudom, hogy jön ki.

Először a halfélékkel kell kezdeni, milliónyi fajta hering, lazac, füstölt-főtt-párolt, aztán a felvágottak, abból is mindenféle sonkák, itt konkrétan ettünk libát, jávorszarvast, medveszalámit is kóstoltunk. Aztán jönnek a főtt ételek, húsgolyó, céklasaláta, káposzta, minikolbász, Janson megkísértése, ami krumpli és ajóka rakottasa, borda. Aztán édességek, tejberizs, sütemények, csokik, mindenféle.

Szóval az ember “hatalmas szőnyegzabálást” tart, ahogy egy drága rokon bácsink mondta egyszer.

Az iskolában minden péntek reggel glögg (szigorúan alkoholmentes persze!) és mézeskalács várt minket. Ültünk mindig a félhomályban, gyertyák, karácsonyi zene, “mys”, azaz ilyen kis meghitt érzés, mire beüt a kultúrsokk, megérkezik a szomáliai kolléga, és felkapcsol minden lámpát.wp_20161127_11_23_47_pro

Itthon is kidekoráltunk mindent, felkerült a manós függöny, az erkélyre a világítás, csillagok az ablakba, mikulásvirág, később jácint – itt az nem húsvéti virág, hanem karácsonyi – mécsestartók, illatgyertyák, adventi koszorúk.

Kicsit azért beleköpött a levesünkbe, hogy a konyha valahogy beázott, de így Johan újult erővel kezdett padlót rakni a konyhában, és az összes pultot ki akarta szedni, és ki is fogja, de megkegyelmezett, és nem karácsony előtt tépte ki, hogy azért legyen vizünk.

Advent második hétvégéjén a múzeum karácsonyi vásárába mentünk egy magyar leányzóval, aki itt egwp_20161203_14_26_59_pro1yetemezik. Akkor elég hideg volt, -10 alatt, de azóta sem volt olyan hideg. Vettünk sajtot, halat – mindent fagyva árultak :)
Aztán nálunk vacsoráztunk jávorszarvast, és társasoztunk. Valamint megbeszéltünk a hét második felére egy közös sushi-evést is.

Advent harmadik hétvégéjén Sundsvallba autóztunk, Viviane, a brazil lány phd partijára. Útközwp_20161210_22_08_56_pro1ben megwp_20161211_13_18_31_pro1álltunk Örnsköldsvikben karácsonyi angyalkázni, beugrottunk Martinhoz és Emmához, hát úgy átalakították a kis házat, hogy meg sem ismertem a régi szobámat. Annelie-hez is beköszöntünk a boltba, aztán Birgitta és Lars-Håkan következett, üldögéltünk a finom, faillatú asztalosműhelyben. Annicához már csak beadtuk a csomagot, és autóztunk tovább Sundsvallba. Ott becsekkoltunk a szállodába, és elmentünk a vacsorára. Engem kért fel Viviane a toastmasteri feladatwp_20161211_13_21_59_pro1ok ellátáwp_20161213_09_25_40_prosára, és először csináltam ilyet, de azért ment. Finomat ettünk, beszélgettünk. A szálloda felé megnéztük a karácsonyi kivilágítást, aztán alvás, vasárnap meg sétálgattunk és vásároltunk a városban. Egy cuki kis kávézóban ebédeltünk meg, és utaztunk haza.

13-án Lucia is megvolt, a templomban Nordmalingban.

Advent negyedik hétvégéjén ismét karácsonyi vásárban jártunk, ahol a múltkor is, ha emlékeztinstagramcapture_619be408-c871-48fe-bb6e-1d66a70a81b61ek még, ahol a krumpliföldön kellett parkolni. Már mindent beszereztünk, így csak sétálgattunk, sütiztünk, aztán haza.wp_20161217_13_08_01_pro

Utolsó héten megvettük a cuki karácsonyfánkat, mindent előkészítettünk. A Szentestét és karácsony napját együtt töltöttük, kettesben, délután háromkor megnéztük a svédeknél kötelező Disney összeállítást, aztán vacsoráztunk, aztán ajándékot bontottunk, aztán elmentünk misére. 25-én meg pihentünk és nagyon sokat társasoztunk.

Ma itt járt Johan gyerekkori wp_20161224_19_30_49_pro1barátja a családjával, és most az anyukája is itt van, mert Tallinban karácsonyozott Johan húgával, és holnap együtt utazunk hozzájuk Vittangiba, vasárnap haza, aztán jövő kedden meg Budapest!

Idén már nem írok, remélem, jól telt a karácsony, és mindenkinek nagyon szép lesz az új éve.

Egy kis sneak-peak a mi új évünkből: vettünk egy sorházi házat, februárban költözünk! Szóval ha nem írok, az azért lesz, mert dobozolunk.

 

Előadások és beszélgetések

Két héttel ezelőtt három előadást is meghallgathattam. Ebből az egyik inkább beszélgetés volt, a két előadás-előadásra pedig az iskolában került sor. (A 47. hétről van szó.)

Azon a héten tartották a kilencedikeseknek a kb. pályaorientációs hetet. Előadásokat hallgattak cégektől, különböző foglalkozású emberektől, egyik nap egész napos projektjük volt az egyik svéd bankkal, ilyesmi. A cél: megkönnyíteni a rohamléptekkel közeledő felvételit a gimnáziumba, hogy mindenki azt a programot választhassa, ami a legjobban megfelel

A mi diákjaink közül talán csak a harmadik csoportba tartozók közül párnak van esélye jövőre gimibe menni, és volt egy olyan gondolat is, hogy vegyenek részt az egész héten, de aztán néhány kolléga úgy gondolta, az ő Szent Órájáról ne hiányozzon senki, így maradt kettő előadás, de az az összes csoportnak.

Az első előadás hétfőn reggel volt, a Svenska Dagbladet egyik riportere mesélt arról, amikor a Földközi-tenger egyik szigetén, a “Sárga csónakok” mentőexpedíció keretében a gumicsónakkal érkező menekülteket próbálták biztonságba helyezni. Nagyon megrendítő volt, ahogy mesélték, hogy akiket egy sziklán találtak, azok közül a nagymama csak azt mondogatta, hogy most akkor ugye vissza kell menni, mert nem tudták, kik találták meg őket, hogy volt, mikor elkéstek, és egy gyereket már nem tudtak megmenteni.

A mi diákjainkat eléggé megviselte, különösen azokat, akik ilyen módon érkeztek.

 

Kedden egy beszélgetésen voltam Linn Ullmann írónővel, aki Ingmar Bergman és Liv Ullmann wp_20161122_19_46_29_pro1gyereke. Még nem olvastam tőle semmit, ezt szégyenkezve vallom be, de ismerem a nevét, és már rég várólistás néhány munkája, szóval ha lehetőségem van rá, akkor csak elmegyek írókkal találkozni. Umeåban van egy könyves kávézó, ami kávézó és könyvesbolt egyben, meg nagyon sok irodalmi eseményt szerveznek. Az est egy irodalmi kvízzel indult, 47 pontot lehetett elérni, nekem mindösszessen nyolcat sikerült, de arra is büszke voltam, mert nem voltak egyszerű kérdések, nem ismerem még annyira a kortárs skandináv irodalmat, meg csapatban sem voltam.

Az írónő nagyon kedvesen és humorosan beszélt a családjáról, és a legújabb könyvéről, mely az apjával való közös projektje lett volna, beszélgetés az életéről, az életükről, csak addig szervezték, mesélte, míg Bergman már túl öreg lett. Erre akkor ébredt rá, mikor a pontosságáról híres apja 17 percet késett egy találkozóról. De a könyv elkészült, mi több, már magyarul is megjelent A nyugtalanok címmel. Egy másik könyvvel érkeztem oda, de a dedikálós sor elvezetett a könyves stand előtt, így véletlenül azt is megvettem, ha már.

 

Pénteken pedig ismét az iskolában volt előadás. Christina Rickardsson, egy Brazíliából származó nő tartotta, akit örökbefogadtak Svédországba.
Az egész 8:10-kor kezdődött volna, de Christina valahogy félreértette, és azt hitte, egy órával később kezdünk. Ott ül hát egy csapat 7-8-9-es diák, meg a mi osztályaink. Negyed kilenc, fél kilenc, a szervezők betesznek néhány zeneszámot, nyolcnegyven. Nem történik semmi. Fészkelődés, telefonok, egyre nagyobb hangerő.

Ekkor előlép az igazgató.

Alábbhagy a zaj. Én, az eddigi tapasztalataim alapján azt gondolnám, most jön a “lebazilikázás”, ahogy egy kolleganőm mondta egyszer. De nem. Halkan szól a mikrofonba, és azt mondja, képzeljük el, milyen kínos lehet az előadónak, hogy elnézte az időt. Így, mikor megjön, biztos stresszes lesz. Ha csak furcsán bámulunk rá, akkor valószínűleg egy sokkal rosszabb előadást hallgatunk majd, mint amilyet amúgy hallhattunk volna. Úgyhogy, mikor megjelenik, tapsoljunk.
És egyébként meg tudja, milyen vacak itt ülni már fél órája. Hallottunk már a Brain Breakről? Mert a legutóbbi továbbképzésén ilyesmiről volt szó. Hogy ha az ember ki akar kapcsolni és fel akarna töltődni, mozogni kell kicsit, “átverni a testet”, keresztbe tapsikolni meg ilyesmi. Frissüljünk fel, jó? Azzal berakta az All About That Bass-t, kérte, álljunk fel, és táncolni meg tapsikolni kezdett. Az igazgató. :D Annyira bírom. Aztán 2 perc után azt mondta, hát, ő ennyit tud, az egyik testitanárt kéri a színre, és folytattuk az ugrabugrát.

Közben befutott az előadó is, akit hatalmas tapsvihar fogadott, meg is illetődött.

Fantasztikus történetet mesélt. Az anyjával egy barlangban laktak a dzsungelben öt éves koráig, aztán beköltöztek Sao Paulóba, ahol utcagyerek lett belőle, míg az anyja takarítói munkákat keresett. Elképesztő dolgokat mesélt, kígyókról és skorpiókról a barlangban, vagy hogy hogyan lőtték le az utcagyerekeket a rendfenntartók, elvégre mi hasznuk van. Hét évesen örökbefogadta őt és az öccsét egy svéd pár, és mesélt egy kicsit a kulturális különbségekről, meg hogy hogyan illeszkedett be.

Annyira tetszett a története, hogy az ő könyvét is kénytelen voltam megvenni (“Nincs benned semmi önuralom”, mondott valami ilyesmit Johan aztán itthon… :D De egyébként csak hallgasson, mivel mióta együtt vagyunk, sokkal többet olvas. Nemrég befejezett egy könyvet este, amit nagyon megkedvelt, majd műszipogni kezdett.
– Nem akarom, hogy vége legyen!!! Egy könyv sem lesz már olyan jó, mint ez! – majd eltűnt a takaró alatt.)

Nemsokára érkezem karácsonyi bejegyzéssel is!

Nordmaling és SI

Ötödik hete dolgozom immáron újra, de csak most van időm írni róla – ez azért sok mindent elárul, gondolom. :)

Jó, mostanában igyekszem azért arra is odafigyelni, hogy többet pihenjek, kikapcsolódjak, időt szánjak magamra és Johanra.

Az élet közben alakul, például búcsút kellett mondjunk a kisautónak, Lilla My-nek, mert szegénykének annyi hibája volt már, hogy attól féltünk, ha meg is javítjuk, talán másnap más problémája lesz. Időnk se volt szegénykére, meg a vizsgán sem ment volna át, már május óta nem is szabad vezetni. De jó otthont találtunk neki, ráadásul öt percre lakik tőlünk – egy fiú akarja megjavítani a barátnőjének.

Cserébe üdvözöltük a “családban” Mr Darcy-t, a pezsgőszínű, elegáns Mazdát. Johan azt mondta, fiú, mert spoilere van, és mivel tényleg elegáns, és kicsit fennhéjázó kinézete van, így lett Darcy.

Darcy jól jön iskolába járni is – na nem minden nap (bár az ember elkényelmesedik. Múlt héten meg voltam fázva, és a tömegközelkedés gondolata iswp_20160411_14_58_24_pro taszított, de autóval bejöttem, és hamar haza is értem).

Balra: Nordmaling templomwp_20160411_14_58_36_pro. Jobbra: nordmalingi szoborlibák

Az új munkahelyem Nordmalingban található, ami félúton van Övik és Umeå között. Vonattal járok nagyrészt azért továbbra is, fél óra az ingázás, plusz 10-15 perc reggel biciklivel az állomás, itt meg gyalog 20 perc az iskola. Hogy ezt lecsökkentsem, Darcy mellé még egy biciklit is beszereztem, egy újabbat, a régimet meg majd ideállítom – és akkor csak öt perc a suli! :)

wp_20160411_16_43_33_pro wp_20160411_16_43_42_proA vasútállomás szépen felújított (balra), ilyen mókás sirályokkal van telerakva.

Nordmaling egy község, bár a helyi “kommun” központi települése, ergo itt található meg az önkormányzat például. Meg két thai ételt áruló kocsi. :D 

Az iskolát Artediskolan-nak hívják, ez a felső tagozatot (6-9. osztály) tartalmazza, de a szomszédos épületekben megtalálhatók a kicsik is. Van sportcsarnok, uszoda (ahol múlt héten szívrohamban, úszás közben elhunyt egy bácsi…), ésésés a könyvtár az itt van benn az iskolában, szóval simán el lehet tűnni ott, ha unom a banánt. :D

Idén itt új prograwp_20160411_16_43_13_prom indult: az SI, azaz språkintroduktion. Ez a menekülteknek lett kitalálva, abból is a 16-20 éves wp_20160902_14_37_50_prokorosztálynak. A rendszer a következő: ha megérkezel menekültként, és még általános iskolai korú vagy (vagy hát kisebb) – azaz 6-15 év közötti, akkor jársz egy év előkészítőosztályba, ahol svédre oktatnak egy évig, aztán beintegrálnak a neked való osztályba. Ha viszont már elmúltál általános iskolás korú, és gimibe mennél, akkor kell ez a program. Itt kell megszerezned a 9 év tudását, jegyet kell kapj a 9. osztály követelményei szerint (ami ugye itt az utolsó általános iskolai év). Ez egyénenként változó, ki honnan jött, mennyit tanult otthon, stb. Van, aki rohamléptekkel halad, van, aki alig-alig, van, aki be se jár. Nehéz sorsúak mind.

Egyelőre 35-ewp_20160908_07_56_58_pron vannak, én “ofője” vagyok egy csoportnak, valamint angolt tanítok az összesben. De tanulnak még svédet, matekot, wp_20160915_07_38_03_protársadalom- és természettudományt, tesit, rajzot, technikát, éneket, meg az anyanyelvüket.

Ha valaki keveset, vagy szinte semmit nem tud svédül, akkor vannak anyanyelvi segítőink – többség wp_20160818_12_48_24_prohasonló sorsú, de iskolát már kijárt fiatal felnőtt.

Ha 20 éves korukig nem sikerül jegyet szerezniük, akkor nem mehetnek gimnáziumba, csak Komvux-ba, ami felnőttképzés.

Izgalmas feladat, más kultúrákkal dolgozni, más nyelveket hallani, mint amit megszoktál, és hogy értess meg szavakat, hawp_20160818_12_47_30_pro az illető nemhogy angolul, de svédül se nagyon tud… Igyekeznek, dolgoznak, tisztelem őket érte.

A negatívum az, hogy mivel új program, mindenki “kezdő”, még ha már tanított is olykor-olykor svédet idegen nyelvként például, az igazgató is kezdő ebben, sok a fogalmi zavar, nem egyértelmű rendelkezés és szabály.

wp_20160915_07_47_02_proItt a tanárim, balra ülök az ablaknál.

 

 

Hát meglátjuk. Egyelőre még néha így látom az egészet, ahogy a minap reggel az iskolát láttam:

wp_20160914_08_48_06_pro

Studenten

Hát kiröpültek a végzősök és a nem végzősök is, lassan de biztosan csak véget ér ez a tanév, akárhogy is kételkedtem az előző bejegyzésben.

Kijavítottam a 3 x 130 dolgozatot, nem a sajátomat, mert az objektivitás jegyében cserélgetünk, de aztán visszakapod a sajátod, azt nézd át, hátha túl objektív volt az illető, aztán egy közös napon csak dolgozatokat olvasunk, és akkor akár meg is változtathatjuk az objektív jegyet. Értelmes, és egyáltalán nem időpocsékolás, nem…

Múlt szombaton volt az iskolai bál, itt megnézhetitek őket, ahogy érkeznek kocsival és traktorral, mint az amerikai filmekben, legnagyobb hír a srác volt, aki úgy határozott, magassarkú piros cipőben érkezik, hogy nyomot hagyjon maga után. A nemek szerinti sztereotipizálás a svédek szerint rémes nagy bűn, és ezért ilyen dolgokat csinálnak folyton, szerény véleményem szerint kissé nagyon túllihegik, de váljék egészségükre.

Aztán csütörtökön végeztek az elsős és másodikos diákok – itt ugye 3 éves a gimnázium. Az én munkaközösségem sütizést tartott, a gyerekek adták a sütit, mi a kávét és teát, kellemes volt. Aztán évzáró a nagyteremben, énekléssel, beszédekkel, eredményhirdetésekkel. A nap véget is ért háromnegyed 11-kor. Aztán kollégákkal elmentünk ebédelni, utána pedig megünnepeltek engem, mert bár pénteken volt a szülinapom, aznap zsúfolt nap elébe néztünk.

Ilyen szép tortát kaptam ni:

WP_20160609_13_40_26_Pro

Pénteken pedig jött a Studenten. Ez a neve neki. A végzősök még korábban kapnak egy ilyen satyit (kép a netről), aminek az elejébe bele van hímezve a nevük. Mindenkinek van, Johannak is otthon.

mössa

A fiúk öltönyben, a lányok fehér ruhában és ebben a sapiban jelennek meg a Studenten napján. Volt egy évzáró műsor, ösztöndíjakat osztott egy csomó szervezet, beszéltek az igazgatók, volt énekkar, aztán az énekkar és a végzősök együtt is énekelték a Celebration-t a Kool and the Gangtől.

Mivel nagyon sokan hajlamosak leinni magukat, voltak igazi security bácsik is, de mindenki viselkedett. Elénekelték a studentsångot is, ez így hangzik:

Aztán zászlók elöl, mögötte a gyerekek, ezt énekelve. Főbejárat kinyílik, ők pedig kiszaladnak az iskolából, maguk mögött hagyva.

Az iskola előtt a szülők várják őket, egy babakori képüket egy bazi táblára rakva. Ott összegyűlnek, aztán felmásznak egy-egy teherautóra. Minden osztálynak saját teherautója van, aminek a platóján állva, zenére ugrálva körbeautózzák a várost. A teherautók oldalán lepedőkre mindenféle szalonképes és -képtelen szövegek vannak felírva (Idén pl a közgazdász osztály teherautóján: “Släng din kondom WP_20160610_11_22_31_Pro– det kan bli en ekonoWP_20160610_11_22_26_Prom”, azaz “Dobd el az óvszert – akár közgazdász is lehet”).

A bibi most csak annyi volt, hogy 6 fok volt és szakadó eső, de ez nem tette tönkre a partit.
Kirunában a hó esett, mit zavartatnánk magunkat.

Itt van néhány kép, ahogy kirohangálnak, szülők táblákkal, háttérben teherautók. Illetve a jobboldali képen felhívnám a figyelmet jobbra hátul a Ting1 fantázianevű épületre, ami eléggé megosztja az övikieket, szép-e vagy sem. :)

Meg a hangulat:

Hát. Jövő héten már csak diáktalan dolgok vannak.

És hát utána én is befejezem karrierem a Nolaskolanban. Egy éves szerződésem volt, nem hosszabbították meg. De már van új hely, arról majd írok akkor, ha beindul augusztusban.

Addig is nyárvannyáááár, röpke lepke, stuga, Magyarország, és egyéb nyalánkságok.

És a kötelező évzáró dal:

 

Sose lesz évvége

Ezzel kapcsolatban kitettem a múltkor egy képet a facebookra, valahogy úgy hangzott, hogy “Miért üresek az óratervek? – Ez az utolsó hat hét, örülök, ha élek!”, mire egyik otthoni kollégám megkérdezte, ez itt is ilyen-e, de hát ez mindig ilyen.

Aminek örülni lehet, de nem iskola: magyar káposztát vettem, és nagyon nyami salátát csináltam belőle!

Amire furcsán lehet nézni: hamarosan betöltöm a harmincat, a helyi újságok meg küldtek nekem egy blankettát, miszerint gratulálnak, és óhajtok-e benne lenni egy vagy több újságban a szülinapommal, akkor ezt a lapot küldjem vissza, hát megőrülök :D
(nem, nem óhajtok).

Na de vissza a suliban.

Tavaly megismertem az általános iskolát és a napközit, idén végre gimiben voltam, ahol sokkal otthonosabban érzem magam.

A legnagyobb eltérésekről és érdekességekről talán már szóltam:

Sokkal könnyebb úgy menedzselni egy nagy csoportot, hogy feladatok kiadása után mindenki egyénileg dolgozik ott és ahol akar, de ennek hátulütője, hogy be kell járjam az egész sulit. Testmozgásnak azért nem utolsó. :) De nagyon sokan csinálják így, és ha az ember bekér egy dokumentomot az óra végére, még biztosítja is magát, hogy tényleg dolgozni fognak.

Még ha van is határidő, igazából nincs – a svéd iskolák a Második Esélyről szólnak. Egy szót sem szólhatok, ha az októberi beadandó májusban érkezik, és leszek szíves azonnal javítani, különben még ÉN járok rosszul. Jakérem. De ugyanakkor nem rohangálok utánuk, hogy ez meg az nincs leadva. Ha nincs leadva, nem feltétlen kell tudjak jegyet adni.

A jegyadás. Nem feladatokra, csak év végén. A-F-ig, F a bukás. Az iskolahivatalnak vagy minek nagyon szép, ámde nagyon érthetetlen követelményrendszere (tele olyan szavakkal, mint relatív, bizonyos, megfelelő, elég jó), hát sakkozd ki. De mivel csak év végén jegyadás, vezesd magadnak mindenki minden eredményét, különben sosem jutsz a végére.

A “nationella prov”, azaz nemzeti vizsga. Két-három tárgyból, angolból mindig. Ezért van nekem 130x Writing, Reading and listening, másoknak meg semmi. Svéd egyenlőség my ass. Globálisan mér, szövegértést és szövegalkotást, svédben is, a többi tárgyat nem tudom, és csak támpont a jegyadáshoz, nem kell ezt a jegyet adni. Ja, meg 130 szóbeli produkciót is meghallgattam. Amire nem kaptam külön időt, én szuszakoljam, cserélgessem, igyekezzek, hogy legyen rá időm. Köszike.
Az írásbeliknél viszont kapok 1 nap/csoport javítási időt, amit megválaszthatok, hogy itthon vagy a suliban töltöm el. :)

Persze pozitív, hogy van aktívtábla minden teremben, kivetítő, minden gyereknek ipadje, lehet researchelni, nem kell ezer handout, csak felrakod a rendszerbe a fájlt, ott adják le a házit is, begyűjti maga a rendszer, nem kell keresgélned, meg is adhatsz határidőt – de mint mondtam ugye, minek… Annyit fénymásolhatsz, amennyi tetszik, van szépirodalom, és kell is olvasni.

Nem 45-15 perces stressz van, vannak rövidebb órák, hosszabbak, több órás szünetek, hogy tervezhess, igazából többnyire minden belefér, és nagyon ritkán jövök munkával haza. Jó, most pont hosszúhétvége volt, az első adag writingot ezért hazahoztam, de úgyis van rá egy egész napom.

Viszont hogy a svédek nagyon kényelmesek, az látszik, nagyon hülyén szoktak nézni rám, mikor pörgök, és megcsinálok valamit negyed órával egy mail kiküldése után.

De ilyenkor mindig ez jut eszembe:

http://satwcomic.com/all-work-and-no-play

Most hirtelen ennyi, kérdezzetek!