A jedi, az

Az hamarabb visszatért, mint én. :)

De most az van, hogy nincs kedvem írni, mert annyi a tennivaló. És annyi az élnivaló. Nem is magyarázkodom emiatt, írok, ha sikerül.

Kicsit összefoglalom azért, mi történt velünk azóta.

Volt egy közös karácsonyunk itthon, karácsonyfával, a szokásos délután hármas Donald kacsával, mert itt az 12834981_1741699022726278_1821220122_n a menő. Megmondom, kicsit csalódtam benne, mert azt hittem, csak karácsonyi meséket válogatnak bele, de nem. Aztán svédes karácsonyi vacsora volt, húsgolyóval, kolbásszal, heringgel, salátákkal, sonkával, lazaccal. Másnap csináltam a szokásos rántotthal-krumplisali kombót.

Még az ünnep előtt elmentünk Övikbe, játszottunk Wenjunékkel, és ott is aludtunk, másnap a kolleganőmnél és a férjénél reggeliztünk, ott is társasoztunk, aztán még beugrottunk boldog karácsonyt kívánni Birgittáékhoz, Birgitta anyukájához, Annicához nem tudtunk, mert nem volt otthon.

27-én útrakeltünk Magyarországra, ott voltunk egy hetet, és bepréseltem majdnem minden fontos embert, kivéve Sárit, aki beteg volt. :( Legközelebb! Jó volt kicsit otthon lenni, otthoni ízek, család.

12825281_1741698329393014_386064891_nAztán haza, és nem sokkal később még Vittangiba is elugrottunk Johan szüleihez, ahol túl hideg volt most, érkezésünk előtti napon -42 fok, de mire odaértünk, már csak -35, és másnapra olvadás jóformán, -18. De még így se volt melegünk. Ilyenkor lehet az úgynevezett “spark”-kal közlekedni (kb. rúgást jelent, mert ilyen szánkóroller), állsz a két oldalán, lefelé csúszol, amúgy meg hajtod magadat. Nekem annyira nem jött be, lásd illusztráció.

A január elrohant, rengeteg volt a munka a suliban, februárnak is nyoma veszett. A vonatoknak volt egy két hete, mikor egyfolytában késtek, különösen ha egyáltalán elindultak, de ez is rendeződni látszik.

Valentin-nap alkalmával voltunk egy Bo Kaspers Orkester koncerten, az nagyon kellemes volt, a humorprogram viszont, amire Johan nyert jegyet – egy tévéshow színpadi változata – inkább volt kínos semmint vicces.

Azért történt még ez-az, például elvégeztem a motorosszán-tanfolyam gyakorlati részét és le is vizsgáztam, szóval IMG_6240P1150281mostantól fogva vezethetek legálisan. Akik 2000 előtt csinálták a jogsijukat autóra, azoknak nem kell, de akik utána, azoknak kell tanfolyam és vizsga, minimum 16 éves kell legyél hozzá, de ez persze nem mindenkit zavar, Johan is kiskora óta vezetett, itt az emberek ezzel nőnek fel északon, nem a biciklivel. Emlékeztetőül, itt egy motorsszán. Jobbra az újabb fajtából, erősebb, ez Johan képe, mikor egy éve elment egy ilyen hétvégére, balra pedig a családja kisöregje.

A vizsga egy tesztből állt, a gyakorlati részen meg egy némiképp emelkedős, behavazott szántóföldön kellett különböző dolgokat csinálni, gyorsítani, fékezni, szlalomolni, tolatni.

Úgy vagyok vele, hogy jó, oké, értem, menő, de azért nem csinálnám minden hétvégén ezt, kicsit ijesztő is, meg sose tudod, mi van a hó alatt, elbír-e a jég… majdnem minden hétre jut minimum egy balesetről szóló híradás, hol komolyabb, hol kevésbé komoly következményekkel.

Most, hogy jogsim lett, az apja végre talált ürügyet, miért vegyen újat. Már évek óta akar, de Johan lebeszélte, úgyis ritkán megy oda, blabla, de most, most muszáj! Mert ha jogsim van, akkor kettő kell! Biza! Johan is belelkesült, meg neki mindig kell valami, amit böngészhet, a múltkor fülhallgatókat hasonlított össze és választotta ki a tökéleteset, most ez, meg a római szállást is hat órán át kereste…

Ja, hogy mi? Holnap irány Róma! Síszünet van, és különben is Loreal. :D Megérdemlem. Érdemeljük.

Először megyünk ketten egy hosszabb utazásra úgy, hogy az nem valamelyikünk szüleinek meglátogatását jelenti! :)

Reklámok

Tél

Kezeit csókolom az olvasóközönségnek, és most megmondom, hogy ez van, kevesebb idő blogolni, és több élni, de szerintem ez így is van jól, nem?

A tél az nagyon próbálkozik, de teljes elmebaj, először +5, aztán -10, egy kis hó, sok eső, ráfagy, jeges, csúszik, hó, nap, eső, meleg, hideg. Leginkább jeges mondjuk, mert mindig jön valami hülye csapadék. Az emberek ettől függetlenül bicikliznek, én azóta nem, hogy jobbra akartam kanyarodni, és a biciklim elcsúszott balra, én pedig jobbra, igazából megérkeztem hason oda, ahova akartam, na de na. Ráadásul mindez a ház előtt történt, körülbelük 20 méterre a kaputól, úgyhogy felálltam, letisztogattam magam, visszatettem a biciklit a tárolóba, és úgy döntöttem, elegem van.
Egyébként azt mondtam, hogy tök vicces, hogy padlófűtés van például a főtéren meg a vasútállomás előtt? (Látszik majd lejjebb, a kilátós képen, hogy hátul a tér teljesen hómentes).

Az iskoláról most nincs sok mondanivalóm, sok a munka, mint mindig, kevés az idő, mint mindig. Egyik osztállyal karácsonyi tradíciók a világban című előadást tartattam, egyik csapat berakott a youtube-on pattogó kandallótüzet, P1170551beöltöztek szőrmesapkába, és meséltek, nagyon cukik voltak.
Aztán volt a szokásos Lucia-ünnepség is, meg a Nolarevü, ahol a tanárok (én sajnos nem) állítottak össze egy jó másfél órás, színvonalas, humoros műsort.

Mesélem inkább, mit csinálunk a szabadidőnkben, mert jópofákat és sokat.

Jártak itt Johan szülei, velük flangáltunk, voltunk bowlingozni, az anyukája segített felvarrni az új, páfrányos függönyünket a nappaliba, játszottunk, beszélgettünk.

P1170472Aztán volt egy hétvége, mikor a kultúrház a szülinapját ünnepelte, ennek örömére tartottak előadásokat magáról az épületről, körbevezettek. A kultúrházra épült szállodába, meg a mellette levőbe is be lehetett menni idegenvezetésre, én nem is gondoltam, hogy a szállodákba így is be lehet lógni. Az egyik tengerész-motívumokra épült, a legkisebb szobában halászhálóval dekorált emeletes ágy volt, és külön érdekessége, hogy amelyik ablakok nem kifele néznek, azok a kultúrház belső, zárt “udvarára”, ahol kávézó van, meg a könyvtár is ugyanebben az épületben. A nagyobb szobákban szauna is előfordult, meg amit akarsz.P1170475

P1170478A másik szállodában felvittek a 13. emeletre, onnan néztük meg a kilátást Umeåra, és ezekben a szobákban az a legjobb, hogy minden ágy az ablak felé van pozicionálva, hogy ott ülve élvezhesd a kilátást.

Aztán jött a hétvége, mikor is kiköltöztem Övikből úgy rendesen, visszaadtam a kulcsokat, kiürítettem a lakást, eltekintve néhány nagyobb darab bútortól, ami nem fér el most. Mivel P1170541P1170539a beköltözős partim kimaradt, kiköltözőset tartottam, volt sok kaja és játék, és mindenki hozott ajándékot, pedig nem is számítottam rá, kaptam személyre szabott ketchupöt, puha plédet, almamustot, gyertyát, hogy csak néhányat említsek. Nagyon jó hangulatú este volt, és mikor mindenki elment, akkor jött a kolléganőm, Tinah meg a férje, és társasoztunk P1170535négyesben.
Apropó, a társasőrületünk még mindig tart, veszünk újabbakat és újabbakat, már egész kis tornyunk van. :) Puzzle-özni is szeretünk, egyet ki is raktunk, a boltban meg, ahova társasokért és puzzle-ökért járunk, ezt a táblát találtuk:

P1170548

Ugyanezen a hétvégén volt after work a kollégáimmal, mindenki hozta a csatolt elemeit, elmentünk egy újonnan nyílt olasz étterembe, eszegettünk, beszélgettünk, iddogáltunk. Nagyon szép kis étterem, az új vendégkikötő épületében van. A személyzet is olasz, nem is tudtak svédül.

Mikuláshétvégén Wenjunék jöttek látogatóba, fikáztunk a városban, sétáltunk, vacsoráztunk jávorszarvasragut, amit Johan készített, aztán társasoztunk este 6-tól hajnali egyig. Az egyik egy rendes társas volt, a másik egy számítógépek, “Keep talking and nobody explodes” című. Egy bombát kell hatástalanítani, mindenféle drótok, rejtvények, kódok, egyvalaki ül a gépnél, hogy a többi nem látja, és magyaráz, mi van, a többiek meg kiteregetik maguk között a 20 oldalas használati utasítást, és próbálnak segíteni. Aztán vagy felrobbanunk, vagy nem. Jerry borult kiP1170543 egyszer, hogy “MÁR MEGINT FELROBBANT A FELESÉGEM!”

Másnap hazamentek, kivittük őket a vonathoz, és a 11-kor kezdődő karácsonyi vásárra megérkeztünk 11:03-kor, de már nem volt parkoló. Leparkoltunk arrébb, besétáltunk, vásárolgattunk, eszegettünk, nézelődtünk, hallgattunk egy kis folklórt egy néP1170544nitől, és ebédre “sjöbab”-ot ettünk, a kebab mintájára, a sjö tengert jelent, halas szósz volt, friP1170546ssen sült heringgel a töltelék, nyamm.

A karácsonyi előkészületeink jól állnak, képeslapok elküldve, ajándékok megvéve, kaptam Mikuláscsomagot otth
onról zselés szaloncukorral, köszönöm! A karácsonyi vacsoráravalók is mind beszerezve, jól állunk.

A héten Star Wars maraton volt, megkoronázva az új résszel a moziban, még sosem vettem akkor mozijegyet, mikor elkezdték árusítani, most igen, nem mintha olyan hatalmas fan lennék, szeretem, szeretem persze, de jó érzés volt végre.

Boldog karácsonyt és boldog új évet mindenkinek!

(ugyanis erősen kétlem, hogy idén írok még.)

 

Szökés Alcatrazból avagy a természet és mi

1.fejezet – A själevadi hullámok

Ezzel már régóta tartoztam, elvégre az eset augusztus utolsó hétvégéjére esett. Amikor is itt járt Nicolas, és Wenjun kitalálta, menjünk el mindnyájan kenuzni. Csodás ötlet, bár Nicolas beteg volt, de azért jött.
Fényképes bizonyítékom nincs erre az egész esetre, így kénytelenek lesztek krónikaírói képességemre hagyatkozni.

Kibéreltünk hát két kenut, egyiket pótüléssel – ilyen is van, nahát! A háromszemélyesben ült a kínai-francia delegáció, a kétszemélyesben a svéd-magyar. Kaptunk mentőmellényt, evezőt, mindent, ami kell. Nagy lelkesen lecipeltük a bádogkenut a mólóra, vízre bocsájtottuk, aztán Johan mondta, hogy most aztán uccu neki, mert nekünk kell először a hídhoz jutni! El is jutottunk a hídhoz, ki a nyílt Själevadsfjärdenre, ahol tavaly pancsoltam, meg idén is kétszer vagy háromszor, és ahol aztán megcsapott minket az oldalról érkező szél, és megláttuk a bazihullámokat. A sapimat majdnem lefújta a szél, kacsáztunk rendesen, de a másik kenu is a cikk-cakkban közlekedett, akkor kicsit megnyugodtunk. Én ültem elöl, jöttek a bazihullámok, egyenesen rám, aki egyedüliként ücsörögtem ötünkből rövidgatyában, Johannak meggyőződése volt, hogy felborulunk, és az úszás nem a kedvenc sportja. Aztán az iránt érdeklődött, ugyan mondjam már el, mi haszna származik abból, ha én jól tudok úszni. Hát mondom, szívem, elég sok. :)

A nap hol előjött, hol elbújt, hideg volt, süvített a szél, a napszemüvegem leesett a kenu aljába, majd az összegyűlt vízben hátravitorlázott Johanhoz. A sziget, amit kinéztünk célpontnak, csak nem akart közelebb jönni. A szigetről egyébként azt kell tudni, hogy Bertilé – ezen nem tudok túllépni, hogy valakinek szigete van – , aprócska, van rajta egy csomó sirályürülék, egy rozzant ház, meg egy grillezőhely.

Tehát, mi eveztünk az ellenáramoltatóban, inogtunk, hintáztunk, egymást szidtuk miatta kedélyesen, és a sziget meg ott elvolt a fenében.

Már egyébként az első 100 méter után éreztem, hogy itt kemény nagy fájdalmak lesznek a karomban meg máshol.

Végül csak odaértünk, kikötöttünk oldalt, izé, megálltunk, mikor is Wenjun közölte, hogy dehát a másik oldalon lehet kihúzni a kenukat a partra. Na de odáig tombolt a szél, mi meg szélárnyékban voltunk, úgyhogy elegem lett, kimásztam, mert a sziget körül térdig ér a víz, és még meleg is volt, és körbesétáltam a szigetet, magam után húzva a kenut – Johan közben kiszállt. Bár fürdőruha volt a rendes ruhám alatt, levenni a nadrágot már nem volt érkezésem, a farmersortom szomjasan itta be a vizet, le is vettem, és kiaggattam a szélbe száradni, mikor végre partot értem.

Igen ám, csak hát fújt a szél és jéghideg volt. Mindenki elővette a pulóverét, a hosszúgatyáját, a zokniját, én meg pislogtam, mint hal a szatyorban, ugyanis nem hoztam ilyet. Törülköző volt nálam, magamra kanyarítottam egyik oldalról az én Tigrises törcsim á la Micimackó, másik oldalról Johan kék-zöld törcsijét, duplaszoknya, csodás. Próbáltam felolvasztani a lában a tűznél, amit raktak, több-kevesebb sikerrel. Nyársat nem hoztunk, grillrácsot nem leltünk, aztán mégis, csak tele volt madárpotyadékkal, de sebaj, majd a tűz fertőtleníti. Mivel a rács kisebb volt, mint a betonhenger, ami maga a grillezőhely, ezért lazán ráhajítottuk, majd a kolbászokat is, akik örültek, hogy elvittük őket a játszótérre, ezért leszánkáztak, bele a füves koszba. Sebaj, higiéniára már nem adunk, és éhen halunk, vissza az egész. Vihíííí, csúszda. Amelyik meg nem csúszdázott, az szénné égett. Éhesek voltunk, minden elfogyott. A második adag alá a tehetséges férfiak kövekből emelvényt építettek, így a kolbászok már nem simán lecsúsztak, hanem előbb libikókáztak egyet és csak aztán.

A karom annyira fájt, hogy nem tudtam, hogy fogunk visszaérni. A gugli mepsz szerint 4-5 km egyenesen a sziget, dehát ugye mi nem egyenesen eveztünk. Szerencsére visszafelé már nem csapdostak a hullámok, és az odafele bő két óra alatt leevezett táv visszafelé fél órára csökkent.

Miután a parton heverésztünk, megbeszéltük, este elmegyünk bulizni.
Mindenki hazament, Johannal beestünk az ágyba, még motyogott valamit erről, hogy “kész szökés Alcatrazból”, majd három órán át aludtunk, mint akit agyonvertek. Úgy is éreztük magunkat, mikor felkeltünk, lila volt mindkét térdem a bádogkenu oldalától, ahova támasztottam, a karunk rémesen fájt, egymásnak gyömöszöltük és ordítottunk, és mikor este nyolckor sem jött a “vacsora után hívjuk egymást”, megérdeklődtem a másik bandától, ők is elpusztultak-e, mondták, hogy igen. Parti… ugyanmár.

 

A következő rész tartalmából: A természet napján, amin tavaly is részt vettem, ezúttal Johannal sétáltam körbe a tavat. Végig ott keringett a fejemben, milyen fura, hogy egy éve egyedül, most meg vele, és nem tűnik egy évnek az eltelt idő, egyáltalán. Lényeg a lényeg: mindenhol vettünk tombolát, mert miért ne. Azon a szombat délutánon (a kenuzás előtt egy héttel) épp Birgittáéknál eszünk, mikor csöng Johan telefonja. Majd üdvözült vigyorral közli:
– Találd ki, ki utazik Åréba?

A svéd turistaegyesület öviki szakosztálya – akikkel az őserdőben kirándultunk Annicával – az őszi útját sorsolta ki díjnak. Johan számát húzták. Négy napos út, a hegyekben, az itteni síparadicsomban, még a síszezon előtt. 
Ez volt múlt hétvégén. 

Iskola, iskola, ki a csoda jár oda

Akkor most mesélek nektek egy kicsit az új iskolámról, a Nolaskolanról.

Először is azt kell elmondanom, hogy ez tulajdonképpen nem is Nolaskolan, hanem Örnsköldsviks Gymnasium, ami két részből áll, Nolaskolan és Parkskolan. A svéd gimnázium három éves, kilencedik osztály után érkeznek ide a diákok, és mindenkinek választania kell egy irányvonalat. Ez lehet gyakorlati – építészet, autószerelés, fodrászat, vendéglátás, stb. – vagy elméleti – társadalomtudomány, természettudomány, esztéták (zene, tánc, rajz), stb.

Ami a svéd iskolák érdekessége, általánostól kezdve, hogy nem szükséges feltétlenül átmenned valamelyik tantárgyból ahhoz, hogy tovább tanulhass, de majd később jól megszívod, mikor tovább akarsz tanulni, mert bizonyos kurzusok teljesítése kötelező a felvételihez. Az is érdekes, hogy nem minden általad választott programmal lehet egyetemre felvételizni, ha például szakmait választottál, és közben meggondolod magad, bizonyos kurzusokat újra kell teljesíteni.

A munkaközösségek így hát nem szakok alapján alakulnak, hanem programok szerint. Minden programnak külön igazgatója van (jó, nem egy-egy programért felelősek, de kábé). Ideális esetben egy tanár csak egy adott programon belül tanít. Tanáriból sem egy nagy van, hanem sok kicsi, minden munkaközösségnek egy. Én vagyok itt az egyik kivétel, ugyanis az órarendem szerint, amit még jóval az iskola kezdete előtt megtaláltam a honlapon, tanítok elsős és másodikos esztétákat, egy társtud csoportot, és a gyerek és szabadidő nevűt. Ezen felül délutánonként fogok órákat tartani a fent említett pupákoknak, akik nem szereztek jegyet kellő időben.

Ezzel a háttértudással indultam meg augusztus 12-én, édesanyám névnapján (szerencsenap!) a Parkskolanba, mert ott volt a közös indulás. Kávézás és vegyülés az első programpont, hát remek, gondoltam, aki ismeri egymást, az bizonyára könnyen vegyül, de én szegény kicsi szerencsétlen mit csináljak? Kerestem hát egy hasonló szegény kicsi szerencsétlennek tűnőt, és bingó, ő is új volt, vele beszélgettünk, kávéztunk. Közben találkoztam egy régi, ösztöndíjas-iskolás kolleganővel, egy másikkal, aki a tavalyi suliból jött át, három napközis gyerek szülője is a kollégám lett ezúttal.

Utána az évnyitó “értekezleten” bemutatták az újakat – és negyvenöt helyett csak harminc percig tudott beszélni a dirinéni – rémes, mi? :) De legalább több idő maradt kávézni. Közös ebéd is volt, aztán meg a szárnyai alá vett az angolos tanárok vezetője – mert azért ilyenfajta munkaközösségek is vannak, leloholt még az első értekezlet után, hogy őt kell keresni, és délután pátyolgatott engem, meg a másik angolost, mi hol van, miből tanítunk majd, satöbbi.

Engem nagyon érdekelt az is, melyik munkaközösségbe fogok tartozni, mert egyszerre mintha sokba tudnék, de aztán mivel tanítási időben két esztétacsoportom lesz, hozzájuk kerültem, ráadásul a rajzos tanáriba, ahol csak hatan vagyunk, egy férfi és öt nő. A férfi matekos, a többiek rajzosok, és első nap nagy örömmel suttogta oda nekem, hogy milyen jó, hogy van itt még valaki, aki “rendes” tárgyat tanít, aztán kacsintott. :)
(Krister, Karin, Monica, Sandra, Tina és én. Annica és Birgitta hármat ismer közülök, plusz engem. Mindenkit ismernek. Közben Sandra projektet csinál, így a spanyolóráit Cecilia veszi át, aki Hondurasból érkezett).

Mindenki kedves és segítőkész. Én is. :) Krister megkért, hogy segítsek feltenni egy függönyt a matekteremben, én meg segítettem, 10 percbe sem tellett, de cserébe ma hozott nekem egy üveg termelői mézet a szomszédjától. Segítsetek ti is, látjátok, mi mindenre nem jó! :)P1170036

P1170033Nagyon kedves tanári ez, sárga székem van, fel lehet pumpálni a hátát, hogy kényelmes legyen a deréknak. Hatalmas íróasztal, rajta számítógép-állomás, amire a laptopot rá lehet ültetni, de van monitorom és billentyűzetem. Tanszerekkel is bőven el vagyunk látva. Szellős, világos szoba, pöttyös függönyei messze ellátszanak, ha nyitva az ajtó, és jó, hogy nem ilyen dobozokban ülünk, mint annyi más tanáriban. Kávét bármennyit lehet inni havi 50 koronáért. Ebéd csak a gyerekeknek jár, de mivel az iskola itt van a városban, oda is be lehet menni – heti egy ebéd Annicával már tuti. Sőt, haza is tudok ugrani ebédelni, ha épp úgy hozza kedvem.

Nem csak hogy számítógép, de minden gyerek és tanár kap egy iPadet is, billentyűzettel, tokkal-vonóval, ami engem kissé riaszt, én eléggé papír-toll ember vagyok, de vénségemre akkor csak kénytelen leszek képezni magamat.

Kiképeztek az elektronikus napló szerűségen, ami annál sokkal jobb, hiányzások, jegyek, feladatokat is lehet adni, leadási határidővel, és aki addig nem adja le, jaj annak! :)

Az épület is szép, világos, hatalmas aulával, és körfolyosóval, csigalépcsővel, nekem nagyon tetszik. Minden teremben kivetítő, 90%-ban aktívtábla is. P1170034

Nagyon befogadó, kedves a közösség itt a rajzosoknál – csak az a kár, hogy a másodikos esztétáim zenések, az ő tanáraik máshol ülnek. Örültek nekem, hogy nincs állandó tag itt soha, mindenki csak itt ül, de amúgy vándorol, és hogy végre, valaki részt kíván venni a munkában.

Az első héten mindenféle megbeszélések voltak, tartottak tájékoztatót az új kollégáknak – nagyon korrekt volt, mindent összeszedtek, sőt, odaadták egy lefűzhetős mappában az összes információt, hogy ne mP1170035int a hülye kelljen rohangáljak fogalmam sincs, kikhez, hanem itt le van írva minden.

Itt is dolgozni fogunk a “szisztematikus minőségi munkán”, hogy milyen fejlesztési területek vannak munkaközösségenként, de ez már a napköziben is nagyon menő volt. Mi arra fogunk koncentrálni, hogy csökkentsük a hiányzásokat, és visszaszorítsuk az iPadek felesleges használatát órán.

Múlt csütörtökön aztán megjöttek a gyerekek is, a négy csoportból hárommal semmi probléma – az egyikben fel is fedeztem egy régi diákot még Höglandból, és ő is emlékezett rám! –  a negyedik némi kihívások elé fog állítani, már most látom. A gyerek-szabadidő, nem értem, hogy miért ez az irány a gyűjtőhelye azoknak, akik máshová nem kerültek be – lévén nyilván, a szerényebb képességűek lássák majd el a gyerekeinket, logikus. De nem is a képesség, a hozzáállás. Johan szerint direkt osztották el így, hogy nehogy túl egyszerű legyen. A délutániakkal még nem találkoztam.

Ráadásul teljesül egy régi álmom – az osztályfőnökség! Igaz, itt némiképp intelligensebben van megoldva: nem egy tanár felel 30 gyerek minden óhajáért, sóhajáért, hasfájásáért, hanem be van osztva. Mivel az elsős osztály egyszerre zenés és rajzos, a rajzos feléből fogok kapni hatot. :))))

(Majd emlékeztessetek erre a pozitív hozzáállásra pár hónap múlva).

Az igazgatónk, Magnus is végtelenül kedves. Megbecsülnek, örülnek nekem, az órák is kellemesen telnek, jól érzem magam, és ez így is fog maradni, úgy döntöttem.

All play and no work

Igen, elhagytam ott a munkalétem taglalását, hogy befejeztem napközis tevékenykedésemet az Alneskolában. De hogy is lesz tovább, merülhet fel egyesekben a kérdés, és mivel már alig pár nap választ el tőle, ezért talán megoszthatom.

Az úgy volt, hogy én már márciustól kezdve vadásztam lelkesen állásra. Johan városában is, nálam is, küldem és küldtem, naponta 3-4-5-öt is alkalomadtán, de semmi. No, egy jelzett vissza Johan városából, napközis, interjúra is hívott, de ez még június legelején történt.

Nekem azt tanították a szüleim, hogy ha interjúra mész, öltözz ki, adj magadra, így a mekibe is kiskosztümben mennék, meg takarítónőnek is, így napközibe is úgy mentem, meg magassarkúban. Ahogy felálltam, máris 20 centivel magasabb lettem így az igazgatónéninél, aki értetlenkedett, mi ez a hacuka, nem napközis öltözet. Nem is, mondtam, állásinterjús, de csak nem akarta megérteni, meggyőződésévé vált, hogy én azért vagyok kiöltözve, mert délután angolórát megyek tartani ötödikbe. Jó, hát ezt is hiába magyarázom, akkor itt más az öltözködőkultúra, de ezzel nem tudok mit csinálni, magamat nem fogom megtagadni. Megbeszéltük, kit keres ő, ki vagyok én, majd körbevitt az egész iskolában, de nem viccelek, minden szembejövő kollégának bemutatott, úgyhogy gondoltam, most visszamegyünk az irodába, és megkapom a munkát. Fél évre szóló, 75%-os napközi, de tökéletes, gondoltam magamban.

Na, ehhez képest semmi, tájékoztatott, hogy ő a hét második felében nyaralni megy, és addig nem fog döntést hozni, de majd keres. Hmpf.

Malmoztam és malmoztam, semmi.

Június 30-án, a hó utolsó napján, azon a héten, mikor minden iskola bezárja kapuit, felhítt, hogy na, még mindig nem hozott döntést, de vannak-e referenciáim. Hogyne lennének, hőbörögtem magamban, ott voltak a tízoldalas pályázati anyagon, amit minden állásra be kell adni, de jó, elmondtam még egyszer. Akkor még keres. De már nem fél éves állás, csak két hónapos talán, esetleg, meg nem tudja, de majd ha igen, és hát na.

Na, mondom, remek. De állás, nem érdekel, én olyan nyarat akarok, ahol nem kell aggódni az állás miatt.

Másnap reggel csöng a telefon, de nem ő az. Az egyik öviki gimi igazgatója, angoltanár kéne neki, mégpedig sürgősen, még érdekel a dolog? Igen, érdekel. Akkor holnap mennék interjúra? Mennék.
A vicc az egészben az, hogy az az igazgató volt az, akivel anno, mikor ösztöndíjasként jöttem, még leveleztem, hogy hogy és mint lesz itt az életem, de aztán mire idekerültem, ő másik iskolába került.

Mondtam is neki, hogy hellyel-közzel ismerjük egymást, tud-e róla, emlékszik-e, mire nevetett, hogy épp ezt mesélte a kollégáknak, hogy vajon én emlékszem-e. Megvolt az interjú, röviden: egész évre, teljes állás, angol és csak angol. Kell-e, mert hogy igazából nekem adná, és mondjam meg minél előbb, és még emel is a fizetésemen, csak mondjam meg minél előbb. Rendben, mondtam neki, holnap péntek, még holnap megmondom, várok más választ is.

Na, hazamentem, konzultáltam mindenkivel, mert remek, itt senki nem szól bele, van svéd papírom az angoltanárságról, ehhez értek, tapasztalat, könnyebb lesz újra gimiben állást találni, sok pénz, teljes állás, egész év, mégis miért nem fogadtam el egyből, kérdezhetitek, hát azért, mert szeretnénk összeköltözni Johannal, ráadásul nála.

Közben a napközis dirinéni is telefonált, azt mondá, hogy megkapom, talán két hónapra, nagyon kicsi fizetéssel, mert papírom sincs, meg biztos elmegyek majd rendes tanárnak, na jó, mondom, ezt így nem lehet, ez nekem túl sok talán, a másik meg biztos, megmondtam neki is, hogy várok más választ, holnap visszahívom.

Osztottunk és szoroztunk Johannal, megbeszéltük, hogy tényleg kár lenne egy ilyen állást kihagyni, én meg magammal, hogy ennél Budapesten belül többet ingáztam, idő tekintetében mármint, szóval még aznap visszahívtam, és köszönettel elfogadtam az angoltanári posztot, majd másnap elutasítottam a napköziset.

Egyelőre megmarad a lakásom is, onnan kezdek dolgozni, aztán valamikor, majd meglátjuk, mikor, költözés is lesz. Nem pont a következő pár hétben, még vannak logisztikai és hasonló problémák, de egyszer majd csak-csak.

Augusztus 12., Nolaskolan Gymnasium, jövök!

nola

Sweden covered pool spa

Ez meg az előző fordítás második fele, hogy ezt miből hozta ki a fordítóprogram, arra akkor se jöttem rá.

Az eredeti mondat így hangzott:
Aki még egyszer közli velem, hogy dehát Svédországba nyárra is télikabátot pakoljak, azt nemes egyszerűséggel leütöm.

“He says again that summer is a winter coat but Sweden covered pool spa, so i parceled out the noble simplicity”.

ANYWAYS. Vasárnap este tehát – 26-án – megjöttek a szülők.

Bővebben…

Going to the chapel and we’re gonna get married

No, nem én. Wenjun. És nem is a kápolnában, hanem a kertben.

Az volt az egészben a kiszúrás, hogy pénteken és ma is nagyon szép idő volt, tegnap délelőtt még elment, aztán ömlött az eső. De mindenki mindent túlélt.

P1160567Wenjun és Jiarui családja már két hete megérkeztek, meg nyaralni voltak, aztán én is belecsöppentem az esküvői előkészületekbe, először a reptéren szedtem össze embereket, aztán segítettem sátorfelállítást nézni – volt elég sok férfi :D – meg elmentünk a catering cég által kölcsönzött tányérokért és egyéb felszerelésekért. Aztán, mivel zártak, és Martin csak később tudott jönni az utánfutójával, P1160562kipakoltunk 44 széket Wenjunnel az épület elé, kettesben.
Aztán a csomagtartómban 100 pohárral – csilingcsiling – meg vagon tányérral itt-ott elhelyezve a miniautómban, visszavezettünk, még szerencse, hogy nem volt messze. Aztán a kínai férfiak kipakoltak, magukat meg vissza az autóba, és visszamentünk asztalokért. Nyolcan. Kipakoltuk az étteremből, 12 darabot, le egy emeletet, ez annyi időt vett igénybe, hogy közben Martin is megérkezett, egy extra hosszú utánfutóval és a Transporterrel, amire aztán felpakoltunk mindent. Aztán meg le. Dögmelegben persze.
P1160572Mindeközben a háznál készen állt már a sátor, sőt egy kötél is feszült a kert felett, amire két hatalmas ponyva került, eső ellen, mert láttuk, hogy esőt mondanak.

Este felautóztam Johanhoz, mert éjszaka dolgozott, aztán hajnali hatkor felpakoltam őt a kocsiba, és visszautóztunk. Ő az ágyba, én Wenjunhöz, segítettünk elrendezni mindent, dekorálni, a székekre tüll került, én mosogatógéphasználatra oktattam a kínaiakat, közben a csapból is echte kínai kaja folyt, folyton mindenütt 20 ember legalább, terítettem, pakoltam, Annicához is elmentem, aki megcsinálta a hajam – tudniillik koszorúslány voltam!
Utána haza, Johant összeszedni, megszépülni, és vissza. P1160657

P1160608Miközben Johan a magammal hozott kínai kaját nyammogta, leszakadt az ég, de amolyan kegyetlenül, erősen esett, először azt hittük, nyári zápor, de csak nem akart elállni. Sajnos nem is állt el. De a ponyva állt, mindenki készen állt a szertartásra.

Bevonult hát Jiarui, a tanúja, két miniatűr virágszórós lányból az egyik, mert a másik üvöltött, de az egyik meg nem szórta a virágot, aztán Wenjun az apjával, végül én, tüllös székek között, fehér rózsás, fűre terített szőnyegen, a ponyván dübörgő esőben, amit néha a szél is meglengetett, és szórt egy kis vizet ide-oda.

Angolul folyt a szertartás, nagyon jófej anyakönyvvezető volt, jókat mondott, szépeket, meg is könnyeztem kicsit. Aztán abban a pillanatban, ahogy véget ért a ceremónia, és a pár kisétált a ponyva alól, egy szélroham letépte az egyiket. De tényleg abban a pillanatban. P1160569Itt jobbra már a második ponyvaelszállás után áll Martin, mint a Statue of Liberty, és tartja fel az egészet.

Ezek után ét, az ételmester, Per-Eloffal elmentem az ételekért, svéd és kínai vegyesbüfé volt. Amit aztán több asszonynéppel együtt kirámoltunk tálcákra, és ki az asztalra. Bent ült mindenki a sátorban, ott nem volt víz, ettünk és ettünk, aztán voltak beszédek, én is mondtam, Viviane által készített csodaszép torta, ajándékok bontása, én közben néha mosogattam.

A beszédeket meghallgattuk kínaiul is, ha kínaiul volt, angolul, a végén az elképedt ifjú párt is beszédre kérték fel, Wenjun merengve felállt, vállon veregette Jiraui-t és azt mondta: “I don’t know why…”
Mikor a közös tortaevés volt, Jiarui Wenjun szájába adta az első falatot, aztán mikor rajta volt a sor, bekapta a másodikat.

P1160636Sokat nevettünk, jól éreztük magunkat, aztán volt fotózás, kis kínai népviselet meg kínai grillezés, lépcsőnüldögélés, beszélgetés, tánc. P1160661

Nem kell hát vagyonokat költeni esküvőre. Elég egy kert és rengeteg barát. Sokat rohangáltam és segítettem, ami néha – bevallom – bosszantott is, hogy miért nem ülhetek csak békében, de most utólag azt mondom: igen, ezt így kell. Napokkal előtte sátrat verni, utánfutóra pakolni, rengeteg ember közé betoppanni, és bár egyikőtök sem tud olyan nyelven, amit a másik ért, mégis, nevetni, mutogatni, magyarázni, jól érezni magatokat.

Nevetni, így:

P1160581

 

***

Holnap megint irány Lappföld!