A svéd ingatlanpiacról

Hát akkor most beavatlak titeket a Nagy Misztériumba, avagy hogyan adjunk el és vásároljunk lakóhelyet Svédországban, és milyen szokások dívnak.

Először is, hol lakhatunk?

  1. Lakhatunk házban, akkor a ház mienk, simán, ahogy otthon is lenne.
  2. Lakhatunk bérlakásban, amit itt nem magánszemélyek birtokolnak, hanem van egy nagyobb cég sok házzal, és tőlük lehet. Ez esetben fizeted a lakbért, amiben általában benne van a közüzem meg az internet is.
  3. Van “lakhatási jogod” egy lakásban, ami kvázi ugyanazt jelenti, mintha a tied lenne, de közben mégsem pont a tied. Merthogy egy egyesület birtokolja, és te kvázi csak a lakhatási joggal rendelkezel szabadon, ami igazából olyan, mintha a tiéd lenne, eladhatod meg minden, de a számlákon kívül fizetsz bele a közösbe. Ez a közös általában az az összeg, amit az egyesület felvett a házak felépítésére. Minden résztulajdonos törleszt tehát a lakás méretével arányosan. Értitek? Én nem teljesen, de körülbelül ez a lényeg.

A lakás, amiben lakunk, Johané. Mármint a lakhatási joga ugye.  Ezt tehát most már lassan eladjuk, és átköltözhetünk a házunkba. Már két hónapja megkaptuk a kulcsokat, de még mindig nem hurcolkodtunk át. Miért? A bemutató miatt.

Ha az ember el akarja adni a lakását/házát, az úgy történik, hogy:

  • Keresel egy ingatlanost, amelyik szimpi. Az átjön hozzád, és felbecsüli, mennyiért lehet meghirdetni.
  • Az ingatlanos átküld egy stylistot, aki “megrendezi” szépre a lakást, kipaterolja a fele bútort, hogy szellősnek tűnjön, kiegészítőket javasol, ágytakarót, tál gyümölcsöt, égő gyertyát, mittomén. Nézzen ki úgy, mint egy múzeumi lakás, hogy mindenki belelássa a saját ízlését.
  • Mikor szépnek ítélik, lefotózzák a szobákat, és csinálnak belőle hirdetést a netre, meg kis prospektust.
  • A netes hirdetést végiggörgetve meg lehet nézni az összes képet, az alapárat, minden adatot, valamint, hogy mikor lehet jönni megnézni. 2-3×1 óra szokott lenni.
  • Mikor jönnek a vevők megnézni, te addig ne legyél otthon. Az ingatlanos fogadja őket, válaszol a kérdésekre, prospektusokat osztogat, ha pedig valaki komolyan érdeklődik, felírja magát.
  • Miután lementek a megnézős-körök, az ingatlanos felhív mindenkit, aki felírta magát, hogy továbbra is érdeklődnek-e, és elmondja, mikor lesz a licit.
  • SMS-licit. Ez a legnagyobb ostobaság, amit valaha is hallottam :D De attól még így van. Kisorsol egy véletlenszerű sorrendet az érdeklődők között, kiküldi, hány licitáló van, és felhívja az elsőt.
    – Csókolom, Mr Svensson, megadja a kikiáltási árat?
    – Meg.
    Ekkor az ingatlanos körsms-t küld mindenkinek. Első licit: kikiáltási ár. Aztán telefonál tovább.
    – Csókolom, Mr Johansson, emeli a licitet?
    – Igen, 10.000 koronával.
    Sms. Új licit: ennyi. Maradtak a licitben: ennyien.
    – Csókolom, Miss Göransson, emeli?
    – Igen. 5.000 koronával.
    Sms. Maradtak ennyien.
    – Csókolom, Mrs Bergman, emeli?
    – Nem.
    Sms. Maradtak ennyien mínusz egy.
  • Stb. míg egyetlen marad, aki nyert. Ha megfelel az eladónak is, és rendben vannak az illető megveszi. Szerződéskötés, költözési dátum, takarítás.
  • Ha vevő vagy: licit előtt kérdezd meg a bankot, kapsz-e kölcsön, mert ha nincs róla papírod, nem veheted meg a lakást/házat.

Gratulálunk, máris van egy új lakásod/házad! Boldog költözést.

Hát ezért nem költöztünk még el, mert kellenek a bútorok a bemutatóra. Johan meg az utolsókat simítja, hogy még tetszetősebb legyen a lakáska a vásárlóknak.

De közben már festettünk-tapétáztunk az új helyen, vettünk ezt-azt, kezd otthon jellege lenni. Gereblyéztük a minifüvünket, grilleztünk a kertben, jó lesz nagyon. :)

Reklámok

Studenten

Hát kiröpültek a végzősök és a nem végzősök is, lassan de biztosan csak véget ér ez a tanév, akárhogy is kételkedtem az előző bejegyzésben.

Kijavítottam a 3 x 130 dolgozatot, nem a sajátomat, mert az objektivitás jegyében cserélgetünk, de aztán visszakapod a sajátod, azt nézd át, hátha túl objektív volt az illető, aztán egy közös napon csak dolgozatokat olvasunk, és akkor akár meg is változtathatjuk az objektív jegyet. Értelmes, és egyáltalán nem időpocsékolás, nem…

Múlt szombaton volt az iskolai bál, itt megnézhetitek őket, ahogy érkeznek kocsival és traktorral, mint az amerikai filmekben, legnagyobb hír a srác volt, aki úgy határozott, magassarkú piros cipőben érkezik, hogy nyomot hagyjon maga után. A nemek szerinti sztereotipizálás a svédek szerint rémes nagy bűn, és ezért ilyen dolgokat csinálnak folyton, szerény véleményem szerint kissé nagyon túllihegik, de váljék egészségükre.

Aztán csütörtökön végeztek az elsős és másodikos diákok – itt ugye 3 éves a gimnázium. Az én munkaközösségem sütizést tartott, a gyerekek adták a sütit, mi a kávét és teát, kellemes volt. Aztán évzáró a nagyteremben, énekléssel, beszédekkel, eredményhirdetésekkel. A nap véget is ért háromnegyed 11-kor. Aztán kollégákkal elmentünk ebédelni, utána pedig megünnepeltek engem, mert bár pénteken volt a szülinapom, aznap zsúfolt nap elébe néztünk.

Ilyen szép tortát kaptam ni:

WP_20160609_13_40_26_Pro

Pénteken pedig jött a Studenten. Ez a neve neki. A végzősök még korábban kapnak egy ilyen satyit (kép a netről), aminek az elejébe bele van hímezve a nevük. Mindenkinek van, Johannak is otthon.

mössa

A fiúk öltönyben, a lányok fehér ruhában és ebben a sapiban jelennek meg a Studenten napján. Volt egy évzáró műsor, ösztöndíjakat osztott egy csomó szervezet, beszéltek az igazgatók, volt énekkar, aztán az énekkar és a végzősök együtt is énekelték a Celebration-t a Kool and the Gangtől.

Mivel nagyon sokan hajlamosak leinni magukat, voltak igazi security bácsik is, de mindenki viselkedett. Elénekelték a studentsångot is, ez így hangzik:

Aztán zászlók elöl, mögötte a gyerekek, ezt énekelve. Főbejárat kinyílik, ők pedig kiszaladnak az iskolából, maguk mögött hagyva.

Az iskola előtt a szülők várják őket, egy babakori képüket egy bazi táblára rakva. Ott összegyűlnek, aztán felmásznak egy-egy teherautóra. Minden osztálynak saját teherautója van, aminek a platóján állva, zenére ugrálva körbeautózzák a várost. A teherautók oldalán lepedőkre mindenféle szalonképes és -képtelen szövegek vannak felírva (Idén pl a közgazdász osztály teherautóján: “Släng din kondom WP_20160610_11_22_31_Pro– det kan bli en ekonoWP_20160610_11_22_26_Prom”, azaz “Dobd el az óvszert – akár közgazdász is lehet”).

A bibi most csak annyi volt, hogy 6 fok volt és szakadó eső, de ez nem tette tönkre a partit.
Kirunában a hó esett, mit zavartatnánk magunkat.

Itt van néhány kép, ahogy kirohangálnak, szülők táblákkal, háttérben teherautók. Illetve a jobboldali képen felhívnám a figyelmet jobbra hátul a Ting1 fantázianevű épületre, ami eléggé megosztja az övikieket, szép-e vagy sem. :)

Meg a hangulat:

Hát. Jövő héten már csak diáktalan dolgok vannak.

És hát utána én is befejezem karrierem a Nolaskolanban. Egy éves szerződésem volt, nem hosszabbították meg. De már van új hely, arról majd írok akkor, ha beindul augusztusban.

Addig is nyárvannyáááár, röpke lepke, stuga, Magyarország, és egyéb nyalánkságok.

És a kötelező évzáró dal:

 

Sose lesz évvége

Ezzel kapcsolatban kitettem a múltkor egy képet a facebookra, valahogy úgy hangzott, hogy “Miért üresek az óratervek? – Ez az utolsó hat hét, örülök, ha élek!”, mire egyik otthoni kollégám megkérdezte, ez itt is ilyen-e, de hát ez mindig ilyen.

Aminek örülni lehet, de nem iskola: magyar káposztát vettem, és nagyon nyami salátát csináltam belőle!

Amire furcsán lehet nézni: hamarosan betöltöm a harmincat, a helyi újságok meg küldtek nekem egy blankettát, miszerint gratulálnak, és óhajtok-e benne lenni egy vagy több újságban a szülinapommal, akkor ezt a lapot küldjem vissza, hát megőrülök :D
(nem, nem óhajtok).

Na de vissza a suliban.

Tavaly megismertem az általános iskolát és a napközit, idén végre gimiben voltam, ahol sokkal otthonosabban érzem magam.

A legnagyobb eltérésekről és érdekességekről talán már szóltam:

Sokkal könnyebb úgy menedzselni egy nagy csoportot, hogy feladatok kiadása után mindenki egyénileg dolgozik ott és ahol akar, de ennek hátulütője, hogy be kell járjam az egész sulit. Testmozgásnak azért nem utolsó. :) De nagyon sokan csinálják így, és ha az ember bekér egy dokumentomot az óra végére, még biztosítja is magát, hogy tényleg dolgozni fognak.

Még ha van is határidő, igazából nincs – a svéd iskolák a Második Esélyről szólnak. Egy szót sem szólhatok, ha az októberi beadandó májusban érkezik, és leszek szíves azonnal javítani, különben még ÉN járok rosszul. Jakérem. De ugyanakkor nem rohangálok utánuk, hogy ez meg az nincs leadva. Ha nincs leadva, nem feltétlen kell tudjak jegyet adni.

A jegyadás. Nem feladatokra, csak év végén. A-F-ig, F a bukás. Az iskolahivatalnak vagy minek nagyon szép, ámde nagyon érthetetlen követelményrendszere (tele olyan szavakkal, mint relatív, bizonyos, megfelelő, elég jó), hát sakkozd ki. De mivel csak év végén jegyadás, vezesd magadnak mindenki minden eredményét, különben sosem jutsz a végére.

A “nationella prov”, azaz nemzeti vizsga. Két-három tárgyból, angolból mindig. Ezért van nekem 130x Writing, Reading and listening, másoknak meg semmi. Svéd egyenlőség my ass. Globálisan mér, szövegértést és szövegalkotást, svédben is, a többi tárgyat nem tudom, és csak támpont a jegyadáshoz, nem kell ezt a jegyet adni. Ja, meg 130 szóbeli produkciót is meghallgattam. Amire nem kaptam külön időt, én szuszakoljam, cserélgessem, igyekezzek, hogy legyen rá időm. Köszike.
Az írásbeliknél viszont kapok 1 nap/csoport javítási időt, amit megválaszthatok, hogy itthon vagy a suliban töltöm el. :)

Persze pozitív, hogy van aktívtábla minden teremben, kivetítő, minden gyereknek ipadje, lehet researchelni, nem kell ezer handout, csak felrakod a rendszerbe a fájlt, ott adják le a házit is, begyűjti maga a rendszer, nem kell keresgélned, meg is adhatsz határidőt – de mint mondtam ugye, minek… Annyit fénymásolhatsz, amennyi tetszik, van szépirodalom, és kell is olvasni.

Nem 45-15 perces stressz van, vannak rövidebb órák, hosszabbak, több órás szünetek, hogy tervezhess, igazából többnyire minden belefér, és nagyon ritkán jövök munkával haza. Jó, most pont hosszúhétvége volt, az első adag writingot ezért hazahoztam, de úgyis van rá egy egész napom.

Viszont hogy a svédek nagyon kényelmesek, az látszik, nagyon hülyén szoktak nézni rám, mikor pörgök, és megcsinálok valamit negyed órával egy mail kiküldése után.

De ilyenkor mindig ez jut eszembe:

http://satwcomic.com/all-work-and-no-play

Most hirtelen ennyi, kérdezzetek!

Ősz

Írok kicsit arról is, mivel telik az ember szabadideje, most, hogy együtt lakik.

Az együttlakással először is rengeteg időt lehet megspórolni, nevezetesen, amit a messenger előtt töltesz várakozva, vagy a telefonon lógva napi másfél órát. Most simán hozzá lehet szólni, néha meghallja, néha nem :D
Ráadásul megbuherálta a wifijét, hogy most a rádióján lehet magyar adókat fogni. Hát tisztára meghatódtam.

Ha kicsit visszamegyünk az időben, volt az őszi szünet, ami itt a tanároknak két napos csak. A többi három napban volt mindenféle: először is egy tanári út Sundsvallba, továbbképzésre, baromi jó előadást tartott egy echte angol pasi, tökre megérte. Aztán a helyi egyetemen is voltam egy angolos továbbképzésen, megérdeklődtem azt is, van-e lehetőség esetleg pár új kurzust elvégezni, és ezzel több tárgyat tanítani tudni, utánanéznek, de azt mondták, valószínűleg simán.

P1170416
P1170419
A maradék napokban itthon voltam, itthon voltunk, Johan is maradt velem. Pihengettünk kicsit, pakolásztunk, a helyi új étteremben vacsoráztunk, sétáltunk a városban, ebédeltünk ismerősökkel, vásárolgattunk karácsonyra, szom
baton elmentünk a közeli Vännäs nevű település kis vásárába, ahol igazán nem vP1170420olt semmi, de autóztunk eP1170425gy kellemeset, és cuki kis hely, csak eléggé lepukkant, lásd képek.

 

 

 

P1170423

 

Este találkoztunk Johan apukájával, akit a munka hozott a városba, majd mikor visszavittük a szállodP1170430ába, megálltunk egy temetőnél kicsit a halottainkra gondolni. Nagyon szép itt is. Akiknek meg messze vP1170432annak a rokonai, azok gyújthatnak gyertyát egy tó mellett, egy kis oszlopon, fák között, tisztáson, ezt így egy
más mellett, nagyon szép és nagyon kísérteties.

*

Johannak ma pedig kérdőív érkezett a postán, a helyi rendelőből, ahol még szeptemberben járt, a kirándulásunk utáni héten.

Feedback. Átlagos kérdések, meg ilyenek

Ha kérdéseket tettél fel a személyzetnek, együttérzéssel és elköteleződéssel válaszoltak-e? 

Együttérzéssel és gondoskodással beszélt-e hozzád az orvos? 

Volt lehetőséged érzelmi támaszt találni az orvosnál? 
(Johan: “Sírni akartam, de azt mondta, nem ér rá.”)

 

Iskolába, de egyáltalán nem rohanok

Mostanában tényleg nem. Odafelé nem. Ugyanis a vonaton ülök. Ott meg igazán felesleges. :)
Viszont most, hogy ingázom, megint rengeteg időm van olvasni, és ennek nagyon, de nagyon örülök.

Az iskolában bent aztán… ihaj! Van ám rohanás!

Még mindig az év elején rámszakadt mennyiség alól igyekszem kikászálódni. De nem megy. Mert ahogy egyvalamit kipipálok a listán, rögtön jön helyette három másik. Rosszabb, mint a hidra. Ráadásul a hegyekbe tett utazás miatt két napot nem voltam – fizetetlen szabi – feladatokat viszont adtam, azóta is azt javítom. Aztán közben jönnek az óratervek, dolgozatok, apró-cseprő ügyek, és küzdök, lassan behozom magam. (Update: ezt a posztot szombaton kezdtem írni. Azóta úgy érzem, nyeregben vagyok a dolgaimmal. :)

Hat csoportom van végül. Mindegyiknek van könyve, és hát itt az a szokás, hogy azt a műanyag, ragacsos borítót kell a könyvekre rakni, mert év végén visszaszedjük őket. Én reméltem, már mindegyiken van, de a csudát, a felén nem volt, a másik része újonnan jött, szóval 100 könyvet borítottam be így – bár a végén már inkább a tengerbe borítottam volna őket. Miközben szentségeltem, az járt a fejemben, hogy jójó, elég vacak ez így, de mégis inkább ez, mint a tanmenet, nem? :)

Azt kell tudni a svéd gimiről, hogy kicsit olyan, mint otthon az egyetem, kvázi kreditrendszer, meg van adva, hány pontot kell a három év végére összeszedni, mi mennyit ér, és hát igazából mindegyik kötelező, de ha nem kapsz mindegyikre átmenős jegyet, az se baj, egy részén bukhatsz. Hm. A-F-ig vannak a jegyek, az F a bukás, vannak központi irányelvek, mi mit ér, sok tök szép, üres, értelmetlen szó.

Meg azt is kell tudni, hogy nincs bontás, csak matekon, egyébként 30 főnek tanítok angolt. Kissé átértékelődött a tanítási módszerem, mióta itt vagyok, lévén ugye rájöttem, ami csodásan működik otthon, az itt nem működik, szóval keresem az új tanári hangom, remélem, megkerül előbb-utóbb.

Nagyon ráálltam például a csoportmunkára, mert máshogy nem is lehet. Meg lehet engedni nekik azt is, hogy kimenjenek az aulába dolgozni, vagy le a könyvtárba, és tényleg dolgoznak, mind ül és csinálja, de nem stresszeli magát 30 ember között, hanem elvonul.
A könyvtár egyébként csudijó, az iskola alagsorának a felét foglalja el, tengernyi zuggal, fotellel, kisasztallal és társasjátékkal, tanítás vége után is találni játszadozó ifjúságot.

Aztán. Nem szintenként tanulnak nyelvet, mert ez itt Svédország, itt mindenki egyenlő, hanem kurzusok vannak, angol 5 és 6 az egyetemre felkészítő programokon, csak 5 a többin, ott a 6 választható, a 7 meg mindenkinek csak választható. Ami azt jelenti, hogy egy osztályon belül a szintkülönbségek hatalmasok. Good luck nekem.

Minden tanévben el kell olvasni minimum egy, de inkább kettő regényt is angolul, ezt is biztos érdekes lesz megtapasztalni.

Az itteni “elektronikus naplóhoz” gyereknek, szülőnek, tanárnak van hozzáférése, és kicsit high techebb, mint az otthoni. A szülők csak a gyerek 18. születésnapjáig vannak benn a rendszerben, ott automatikusan kikapcsolják őket, és már csak a gyerek dönthet róla, miről számol be.
A diák saját magát is bejelentheti betegnek. Gondolom ennek tudható be a hétfőn-szerdán-pénteken nem vagyok, kedden-csütörtökön esetleg.

Szülői értekezlet az egész gimi alatt egyszer van, elsőben, ez most volt, a héten, este 7-9-ig. Először az igazgatóság tartott előadást a szülőknek, még előttük a védőnők, hogy ne adjatok alkoholt a kölyöknek. Aztán feloszlottak csoportokra, elmentek a tanterembe, ahol vagy nyolcan adtunk elő nekik, a mentorok, és utána megmutogattuk a zene- és rajztermeket, ha már esztéták vagyunk.

De ennyi. Némi általános információ, aztán soha többé szülői. Fogadódélután sincs, fejlődéses-beszélgetés van félévente egyszer, a mentorral, a gyerekkel és a szülőkkel. Amíg 18 éves. Aztán eldönti, apuci és anyuci jöhet-e.

Hát.

Az új barátom és a tökéletes szombat

-Új barátom van! – újságoltam Johannak tegnap délután.
– Ki az? – kérdezett vissza.
– A város!

Itt aztán belementünk egy elméleti fejtegetésbe, miszerint lehetséges-e barátnak lenni egy várossal, de szerintem csak kukacoskodni akart, mert igenis lehet.

A helyzet a következő: én ugye Örnsköldsvik nagy rajongója vagyok, és ott képzeltem el az életet, mikor Svédországba költözködtem át. De hát mikor Johan megérkezett – jövő héten lesz egy éve! – akkor kicsit átalakultak a dolgok, és tavasszal már azt terveztük, hogyan lakjunk együtt. Nála, mert a lehetőségek ott a jobbak.
Ezért kerestem munkát is az ő városában, Umeåban, de hát mint írtam, összejött, ami most van, és azt meg tényleg kár lett volna kihagyni.

Umeåban többször is jártam még régebben, kirándulni, erasmusozó kispajtit meglátogatni, és igen, nagyobb, egyetem van, meg több kimozdulásra való lehetőség, van tó, van erdő, van minden, csak hegyek nincsenek. Pedig azokat úgy megszerettem. Övikben kezdődik a Höga Kusten, a magas part a magas hegyeivel, és mikor Narvikban meg Åréban jártunk, akármilyen kicsi városkák is, a föléjük tornyosuló hegyek miatt rögtön beléjük szerettem.

Itt meg sík az egész. Biciklizni pont jó, biciklizik is az egész város, mi is, meg görkorizni próbálok megtanulni több-kevesebb sikerrel, ahhoz is pont ideálisak a körülmények. De valahogy mégis, kicsit mindig húztam a számat, hogy szép-szép, de nem Övik.

Most viszont, hogy félig-meddig itt lakom már, nem ártott összebarátkozni vele. Nagyvároshiányom van ugyanis, ilyen dolgokra vágyom, hogy villamosozni akarok, éjfélkor enni akarok a városban, teaházakat akarok, kevésbé mosogatólé kávét akarok, de villamos nincs, éjfélkor maximum a magammal hurcolt elemózsiát nyammoghatom.

De mégis, esély mindenkinek jár. Szombaton Johan lakógyűlt, benne van a vezetőségben ugyanis, itt csak évi egyszer gyűlik mindenki, egyébként csak a vezetőség. Én meg kitaláltam, hogy úgyis el kell hozzak egy könyvet a könyvtárból, meg akkor akár egy másikat vissza is adhatok, és majd csatangolok kicsit. Bebuszoztam a városban, mert az ingázós vonatjegyemmel nem csak vonatozni szabad bármennyit, de Övikben és Umeåban is buszozni.

Leszálltam a központban, csodás, napfényes őszi nap volt, fele fák még zöldek, a többi sárga, kint volt mindenki, finom őszillat terjengett, tudjátok, süt a nap, meleg, de már nem az igazi. Leslattyogtam a könyvtárba, ami az új Kultúrközpontban kap helyet több emeleten. Van csomó zeg-zug, meseszoba gyerekeknek, ilyen fotel, olyan kanapé, idegen nyelvű szekció, magyar mesekönyv szekció, mindenféle magyar könyvük van, a polcon most épp az Árpád-házi királyok integettek rám, alig győztem betelni.

A könyvvisszaadás meg fantasztikus, rárakom egy kis futószalagra, ami bemegy a szomszédos szobába, de üvegfal van, így láthatom, ahogy végigutazik, és a megfelelő kategóriájú kiskocsinál leugrik oldalt a szalagról. Felírogattam, hogy miket akarok olvasni, mert nem akarom nyakló nélkül kihozni, csak a stressz van vele, aztán elsétáltam a könyvesboltba, vettem egy új naplót, mert a régi nemsoká megint betelik, ki volt közszemlére téve egy felnőtt színező, kiszíneztem benne egy ház tornyát, mert ki lehetett próbálni, de pont elég is volt.

Aztán ebédre vettem egy hotdogot, ami “ebédkolbász” névre hallgatott, egy igen kedves bácsitól, és én is leültem a főtér közepén nézelődni, miközben eszegettem. Utána kávézózni akartam, de olyan szép idő volt, hogy sajnáltam, így frozen yoghurt lett belőle, amit a folyóparton ücsörögve kanalaztam be.

Majd buszra pattantam, hogy elmenjek a társasjáték boltba a megrendelésünkért. Ugyanis rájöttünk, hogy mindketten szeretünk játszani, de a legtöbb játékhoz sok ember kell, itt meg egyelőre nincs sok ember. Mit tesz ilyenkor Johan és Eszter, hát kikeresik, mit lehet ketten játszani, így a múltkor Johan hívott meg minket két társasra, most én.

Elmentem érte, és aztán hazasétáltam, mert Johan volt olyan cuki, és rajzolt nekem térképet, mindenféle jelekkel és színekkel, hogy hazataláljak, mert Umeåval az a nagy bajom eddig, hogy vannak helyek és vannak térképek, csak még nem állnak össze, na most ez a városrész is összeállt.

Mikor Johan befejezte a lakógyűlést, biciklire pattantunk, és elsöpörtünk valami megnyitó-izére meghallgatni egy koncertet, ami pont a helyi múzeumhoz volt közel, és mivel a kávézás kimaradt, kértem Johant, vegyen nekem a múzeum kávézójában egy cappuccinót, mert arra vágytam egész nap, és egyszer már fikáztunk ott, és nagyon hangulatos hely.

De ha már itt vagyunk, mondta Johan, nem nézzük meg a legújabb kiállításokat? Hát dehogynem! – pláne, hogy mert bár nem mondtam, egész héten múzeumba vágytam, és épp ki akartam keresni, melyikben nem jártunk még, csak közben elfeledtem, hogy mindnek változó a kiállítása. Megvolt a cappuccinó is, beszélgettünk sokat.

Íme, én, ahogy kihátráltam a challenge-ből, hogy felfedezzem Umeåt a föld alatt, túl ijesztően kanyargott a cső. (© Johan)

cső

Hazajöttünk, lazacvacsorát készítettünk, aztán nekiálltunk megtanulni egy-egy játék szabályát. Rém komikus lehetett, hol egyikünk szentségelt, hol a másikunk, 12 oldalas szabályok, nem értettünk semmit, így megelégedtünk az olvasással és a lazacvacsorával. Johan még morgott valamit, hogy “holnap rakom fel a netre eladni”, miközben elcsomagolta a játék dobozát, de egyelőre még a miénk. :)

Este még megnéztünk egy filmet is.

Én meg egész nap mosolyogtam, mert barátok lettünk Umeåval ezen a szép, őszi napon.

All play and no work

Igen, elhagytam ott a munkalétem taglalását, hogy befejeztem napközis tevékenykedésemet az Alneskolában. De hogy is lesz tovább, merülhet fel egyesekben a kérdés, és mivel már alig pár nap választ el tőle, ezért talán megoszthatom.

Az úgy volt, hogy én már márciustól kezdve vadásztam lelkesen állásra. Johan városában is, nálam is, küldem és küldtem, naponta 3-4-5-öt is alkalomadtán, de semmi. No, egy jelzett vissza Johan városából, napközis, interjúra is hívott, de ez még június legelején történt.

Nekem azt tanították a szüleim, hogy ha interjúra mész, öltözz ki, adj magadra, így a mekibe is kiskosztümben mennék, meg takarítónőnek is, így napközibe is úgy mentem, meg magassarkúban. Ahogy felálltam, máris 20 centivel magasabb lettem így az igazgatónéninél, aki értetlenkedett, mi ez a hacuka, nem napközis öltözet. Nem is, mondtam, állásinterjús, de csak nem akarta megérteni, meggyőződésévé vált, hogy én azért vagyok kiöltözve, mert délután angolórát megyek tartani ötödikbe. Jó, hát ezt is hiába magyarázom, akkor itt más az öltözködőkultúra, de ezzel nem tudok mit csinálni, magamat nem fogom megtagadni. Megbeszéltük, kit keres ő, ki vagyok én, majd körbevitt az egész iskolában, de nem viccelek, minden szembejövő kollégának bemutatott, úgyhogy gondoltam, most visszamegyünk az irodába, és megkapom a munkát. Fél évre szóló, 75%-os napközi, de tökéletes, gondoltam magamban.

Na, ehhez képest semmi, tájékoztatott, hogy ő a hét második felében nyaralni megy, és addig nem fog döntést hozni, de majd keres. Hmpf.

Malmoztam és malmoztam, semmi.

Június 30-án, a hó utolsó napján, azon a héten, mikor minden iskola bezárja kapuit, felhítt, hogy na, még mindig nem hozott döntést, de vannak-e referenciáim. Hogyne lennének, hőbörögtem magamban, ott voltak a tízoldalas pályázati anyagon, amit minden állásra be kell adni, de jó, elmondtam még egyszer. Akkor még keres. De már nem fél éves állás, csak két hónapos talán, esetleg, meg nem tudja, de majd ha igen, és hát na.

Na, mondom, remek. De állás, nem érdekel, én olyan nyarat akarok, ahol nem kell aggódni az állás miatt.

Másnap reggel csöng a telefon, de nem ő az. Az egyik öviki gimi igazgatója, angoltanár kéne neki, mégpedig sürgősen, még érdekel a dolog? Igen, érdekel. Akkor holnap mennék interjúra? Mennék.
A vicc az egészben az, hogy az az igazgató volt az, akivel anno, mikor ösztöndíjasként jöttem, még leveleztem, hogy hogy és mint lesz itt az életem, de aztán mire idekerültem, ő másik iskolába került.

Mondtam is neki, hogy hellyel-közzel ismerjük egymást, tud-e róla, emlékszik-e, mire nevetett, hogy épp ezt mesélte a kollégáknak, hogy vajon én emlékszem-e. Megvolt az interjú, röviden: egész évre, teljes állás, angol és csak angol. Kell-e, mert hogy igazából nekem adná, és mondjam meg minél előbb, és még emel is a fizetésemen, csak mondjam meg minél előbb. Rendben, mondtam neki, holnap péntek, még holnap megmondom, várok más választ is.

Na, hazamentem, konzultáltam mindenkivel, mert remek, itt senki nem szól bele, van svéd papírom az angoltanárságról, ehhez értek, tapasztalat, könnyebb lesz újra gimiben állást találni, sok pénz, teljes állás, egész év, mégis miért nem fogadtam el egyből, kérdezhetitek, hát azért, mert szeretnénk összeköltözni Johannal, ráadásul nála.

Közben a napközis dirinéni is telefonált, azt mondá, hogy megkapom, talán két hónapra, nagyon kicsi fizetéssel, mert papírom sincs, meg biztos elmegyek majd rendes tanárnak, na jó, mondom, ezt így nem lehet, ez nekem túl sok talán, a másik meg biztos, megmondtam neki is, hogy várok más választ, holnap visszahívom.

Osztottunk és szoroztunk Johannal, megbeszéltük, hogy tényleg kár lenne egy ilyen állást kihagyni, én meg magammal, hogy ennél Budapesten belül többet ingáztam, idő tekintetében mármint, szóval még aznap visszahívtam, és köszönettel elfogadtam az angoltanári posztot, majd másnap elutasítottam a napköziset.

Egyelőre megmarad a lakásom is, onnan kezdek dolgozni, aztán valamikor, majd meglátjuk, mikor, költözés is lesz. Nem pont a következő pár hétben, még vannak logisztikai és hasonló problémák, de egyszer majd csak-csak.

Augusztus 12., Nolaskolan Gymnasium, jövök!

nola