Tehén a láthatáron!

Lassan már egy hete, hogy végre kizöldült minden, ellepték a gereblyések az udvarokat, rügyeznek a mindenek, kihajtott a nárcisz, amit itt ugyan “húsvéti liliom”-nak hívnak, hát ehhez képest kissé megkésett a szentem. Babalevelek halványzöldködnek a fákon, és hát igen, kiengedik a teheneket is a nagy téli bezártságból.

Ezért a helyi farmerek/tehénpásztorok/gulyások meg szokták hirdetni, hogy “betessläpp”, azaz legelőre engedés lesz, tessék jönni megnézni, adunk hozzá mindenféle földi jót, és a tehenek is hogy fognak virgonckodni.

Mi kiválasztottuk a “Glassbonden” nevű helyet, azaz a “Fagyi Farmer”. (Egyszer már jártunk ott!) Épp időben érkeztünk, kiengedték a teheneket, akik valóban lelkesek voltak, futkároztak egy egész kört, majd hirtelen meglátták a domboldalnyi embert, és szó szerint bámultak, mint borjú az új kapura. Egyikük annyira megijedt, hogy kiszökött a kerítésen. :)

Ez mondjuk pont nem látszik:

 

 

Aztán kellett venni kis kék izét, és utána korlátlan mennyiségben ehettél fagyit, ha kibírtad a sorbanállást. Először én közöltem, hogy ugyan nem állok itt, rémes, de aztán jobb lett. Különböző helyeken különböző ízeket adtak, volt ingyen joghurtkóstoló, ingyen tej és fahéjas csiga, babanyúl, Frans és a lányok (lásd jobbra), bocik, nyúlugratás, you name it.

Mikor épp sorban álltunk az egyik fagyishoz, a mögöttünk álló férfihoz befutott két, 10-12 év körüli fiúcska, és azt mondták, apaaa, menjünk hazaaaa, ez nem vicces, és tényleg nem volt, de Johan kiröhögött, hogy olyan vagyok, mint a gyerekek.

Hazafelé meg megálltunk a “hällristningar”oknál, amik kábé sziklarajzok. Az odavezető kis fahíd történelmi idővonalként szolgált, rákerült Bíró László is, és a végén a rajzok, mivel nagyon sütött a nap, alig látszik, de aki figyelmes, meglátja a szarvast benne.

 

 

Bónuszként pedig itt az új utcánk naplementében. Nemsokára most már tényleg ott fogunk lakni!

 

Reklámok

A svéd ingatlanpiacról

Hát akkor most beavatlak titeket a Nagy Misztériumba, avagy hogyan adjunk el és vásároljunk lakóhelyet Svédországban, és milyen szokások dívnak.

Először is, hol lakhatunk?

  1. Lakhatunk házban, akkor a ház mienk, simán, ahogy otthon is lenne.
  2. Lakhatunk bérlakásban, amit itt nem magánszemélyek birtokolnak, hanem van egy nagyobb cég sok házzal, és tőlük lehet. Ez esetben fizeted a lakbért, amiben általában benne van a közüzem meg az internet is.
  3. Van “lakhatási jogod” egy lakásban, ami kvázi ugyanazt jelenti, mintha a tied lenne, de közben mégsem pont a tied. Merthogy egy egyesület birtokolja, és te kvázi csak a lakhatási joggal rendelkezel szabadon, ami igazából olyan, mintha a tiéd lenne, eladhatod meg minden, de a számlákon kívül fizetsz bele a közösbe. Ez a közös általában az az összeg, amit az egyesület felvett a házak felépítésére. Minden résztulajdonos törleszt tehát a lakás méretével arányosan. Értitek? Én nem teljesen, de körülbelül ez a lényeg.

A lakás, amiben lakunk, Johané. Mármint a lakhatási joga ugye.  Ezt tehát most már lassan eladjuk, és átköltözhetünk a házunkba. Már két hónapja megkaptuk a kulcsokat, de még mindig nem hurcolkodtunk át. Miért? A bemutató miatt.

Ha az ember el akarja adni a lakását/házát, az úgy történik, hogy:

  • Keresel egy ingatlanost, amelyik szimpi. Az átjön hozzád, és felbecsüli, mennyiért lehet meghirdetni.
  • Az ingatlanos átküld egy stylistot, aki “megrendezi” szépre a lakást, kipaterolja a fele bútort, hogy szellősnek tűnjön, kiegészítőket javasol, ágytakarót, tál gyümölcsöt, égő gyertyát, mittomén. Nézzen ki úgy, mint egy múzeumi lakás, hogy mindenki belelássa a saját ízlését.
  • Mikor szépnek ítélik, lefotózzák a szobákat, és csinálnak belőle hirdetést a netre, meg kis prospektust.
  • A netes hirdetést végiggörgetve meg lehet nézni az összes képet, az alapárat, minden adatot, valamint, hogy mikor lehet jönni megnézni. 2-3×1 óra szokott lenni.
  • Mikor jönnek a vevők megnézni, te addig ne legyél otthon. Az ingatlanos fogadja őket, válaszol a kérdésekre, prospektusokat osztogat, ha pedig valaki komolyan érdeklődik, felírja magát.
  • Miután lementek a megnézős-körök, az ingatlanos felhív mindenkit, aki felírta magát, hogy továbbra is érdeklődnek-e, és elmondja, mikor lesz a licit.
  • SMS-licit. Ez a legnagyobb ostobaság, amit valaha is hallottam :D De attól még így van. Kisorsol egy véletlenszerű sorrendet az érdeklődők között, kiküldi, hány licitáló van, és felhívja az elsőt.
    – Csókolom, Mr Svensson, megadja a kikiáltási árat?
    – Meg.
    Ekkor az ingatlanos körsms-t küld mindenkinek. Első licit: kikiáltási ár. Aztán telefonál tovább.
    – Csókolom, Mr Johansson, emeli a licitet?
    – Igen, 10.000 koronával.
    Sms. Új licit: ennyi. Maradtak a licitben: ennyien.
    – Csókolom, Miss Göransson, emeli?
    – Igen. 5.000 koronával.
    Sms. Maradtak ennyien.
    – Csókolom, Mrs Bergman, emeli?
    – Nem.
    Sms. Maradtak ennyien mínusz egy.
  • Stb. míg egyetlen marad, aki nyert. Ha megfelel az eladónak is, és rendben vannak az illető megveszi. Szerződéskötés, költözési dátum, takarítás.
  • Ha vevő vagy: licit előtt kérdezd meg a bankot, kapsz-e kölcsön, mert ha nincs róla papírod, nem veheted meg a lakást/házat.

Gratulálunk, máris van egy új lakásod/házad! Boldog költözést.

Hát ezért nem költöztünk még el, mert kellenek a bútorok a bemutatóra. Johan meg az utolsókat simítja, hogy még tetszetősebb legyen a lakáska a vásárlóknak.

De közben már festettünk-tapétáztunk az új helyen, vettünk ezt-azt, kezd otthon jellege lenni. Gereblyéztük a minifüvünket, grilleztünk a kertben, jó lesz nagyon. :)

God Jul!

wp_20161209_15_16_23_pro1wp_20161224_11_57_29_pro Boldog karácsonyt mindenkinek!

Az én karácsonyom nagyon boldog volt, meg az egész decemberem is, programokban és élményekben gazdag.

Minden hétvégére jutott valami program:

Advent első hétvégéjén karácsonyi vásárban jártunk. Mondjuk szerintem kissé nagyképű dolog volt vásárnak nevezni, a 6-8 eladós kis helyet, ahol minden csupa jég volt, dobtam is egy hátast, de itt vettünk báránykolbászkát karácsonyra. Valamint Johan anyukájától kaptunk pénzt a “julbord”-ra, ami karácsonyi asztalt jelent, azaz karácsonyi svédasztalt. Elég drága mulatság egy ilyen. Ahol ez a vásárka volt, ott volt egy kis étterem is, akik mindent maguk csináltak a svédasztalra. Bár nem terveztük, mégis maradtunk vacsorára.

A svéd julbord, ahogy később megtudtam, mikor a tanárokkal is ettünk a nordmalingi szálloda éttermében, hét tányérnyit kell enni, de az nem tudom, hogy jön ki.

Először a halfélékkel kell kezdeni, milliónyi fajta hering, lazac, füstölt-főtt-párolt, aztán a felvágottak, abból is mindenféle sonkák, itt konkrétan ettünk libát, jávorszarvast, medveszalámit is kóstoltunk. Aztán jönnek a főtt ételek, húsgolyó, céklasaláta, káposzta, minikolbász, Janson megkísértése, ami krumpli és ajóka rakottasa, borda. Aztán édességek, tejberizs, sütemények, csokik, mindenféle.

Szóval az ember “hatalmas szőnyegzabálást” tart, ahogy egy drága rokon bácsink mondta egyszer.

Az iskolában minden péntek reggel glögg (szigorúan alkoholmentes persze!) és mézeskalács várt minket. Ültünk mindig a félhomályban, gyertyák, karácsonyi zene, “mys”, azaz ilyen kis meghitt érzés, mire beüt a kultúrsokk, megérkezik a szomáliai kolléga, és felkapcsol minden lámpát.wp_20161127_11_23_47_pro

Itthon is kidekoráltunk mindent, felkerült a manós függöny, az erkélyre a világítás, csillagok az ablakba, mikulásvirág, később jácint – itt az nem húsvéti virág, hanem karácsonyi – mécsestartók, illatgyertyák, adventi koszorúk.

Kicsit azért beleköpött a levesünkbe, hogy a konyha valahogy beázott, de így Johan újult erővel kezdett padlót rakni a konyhában, és az összes pultot ki akarta szedni, és ki is fogja, de megkegyelmezett, és nem karácsony előtt tépte ki, hogy azért legyen vizünk.

Advent második hétvégéjén a múzeum karácsonyi vásárába mentünk egy magyar leányzóval, aki itt egwp_20161203_14_26_59_pro1yetemezik. Akkor elég hideg volt, -10 alatt, de azóta sem volt olyan hideg. Vettünk sajtot, halat – mindent fagyva árultak :)
Aztán nálunk vacsoráztunk jávorszarvast, és társasoztunk. Valamint megbeszéltünk a hét második felére egy közös sushi-evést is.

Advent harmadik hétvégéjén Sundsvallba autóztunk, Viviane, a brazil lány phd partijára. Útközwp_20161210_22_08_56_pro1ben megwp_20161211_13_18_31_pro1álltunk Örnsköldsvikben karácsonyi angyalkázni, beugrottunk Martinhoz és Emmához, hát úgy átalakították a kis házat, hogy meg sem ismertem a régi szobámat. Annelie-hez is beköszöntünk a boltba, aztán Birgitta és Lars-Håkan következett, üldögéltünk a finom, faillatú asztalosműhelyben. Annicához már csak beadtuk a csomagot, és autóztunk tovább Sundsvallba. Ott becsekkoltunk a szállodába, és elmentünk a vacsorára. Engem kért fel Viviane a toastmasteri feladatwp_20161211_13_21_59_pro1ok ellátáwp_20161213_09_25_40_prosára, és először csináltam ilyet, de azért ment. Finomat ettünk, beszélgettünk. A szálloda felé megnéztük a karácsonyi kivilágítást, aztán alvás, vasárnap meg sétálgattunk és vásároltunk a városban. Egy cuki kis kávézóban ebédeltünk meg, és utaztunk haza.

13-án Lucia is megvolt, a templomban Nordmalingban.

Advent negyedik hétvégéjén ismét karácsonyi vásárban jártunk, ahol a múltkor is, ha emlékeztinstagramcapture_619be408-c871-48fe-bb6e-1d66a70a81b61ek még, ahol a krumpliföldön kellett parkolni. Már mindent beszereztünk, így csak sétálgattunk, sütiztünk, aztán haza.wp_20161217_13_08_01_pro

Utolsó héten megvettük a cuki karácsonyfánkat, mindent előkészítettünk. A Szentestét és karácsony napját együtt töltöttük, kettesben, délután háromkor megnéztük a svédeknél kötelező Disney összeállítást, aztán vacsoráztunk, aztán ajándékot bontottunk, aztán elmentünk misére. 25-én meg pihentünk és nagyon sokat társasoztunk.

Ma itt járt Johan gyerekkori wp_20161224_19_30_49_pro1barátja a családjával, és most az anyukája is itt van, mert Tallinban karácsonyozott Johan húgával, és holnap együtt utazunk hozzájuk Vittangiba, vasárnap haza, aztán jövő kedden meg Budapest!

Idén már nem írok, remélem, jól telt a karácsony, és mindenkinek nagyon szép lesz az új éve.

Egy kis sneak-peak a mi új évünkből: vettünk egy sorházi házat, februárban költözünk! Szóval ha nem írok, az azért lesz, mert dobozolunk.

 

Studenten

Hát kiröpültek a végzősök és a nem végzősök is, lassan de biztosan csak véget ér ez a tanév, akárhogy is kételkedtem az előző bejegyzésben.

Kijavítottam a 3 x 130 dolgozatot, nem a sajátomat, mert az objektivitás jegyében cserélgetünk, de aztán visszakapod a sajátod, azt nézd át, hátha túl objektív volt az illető, aztán egy közös napon csak dolgozatokat olvasunk, és akkor akár meg is változtathatjuk az objektív jegyet. Értelmes, és egyáltalán nem időpocsékolás, nem…

Múlt szombaton volt az iskolai bál, itt megnézhetitek őket, ahogy érkeznek kocsival és traktorral, mint az amerikai filmekben, legnagyobb hír a srác volt, aki úgy határozott, magassarkú piros cipőben érkezik, hogy nyomot hagyjon maga után. A nemek szerinti sztereotipizálás a svédek szerint rémes nagy bűn, és ezért ilyen dolgokat csinálnak folyton, szerény véleményem szerint kissé nagyon túllihegik, de váljék egészségükre.

Aztán csütörtökön végeztek az elsős és másodikos diákok – itt ugye 3 éves a gimnázium. Az én munkaközösségem sütizést tartott, a gyerekek adták a sütit, mi a kávét és teát, kellemes volt. Aztán évzáró a nagyteremben, énekléssel, beszédekkel, eredményhirdetésekkel. A nap véget is ért háromnegyed 11-kor. Aztán kollégákkal elmentünk ebédelni, utána pedig megünnepeltek engem, mert bár pénteken volt a szülinapom, aznap zsúfolt nap elébe néztünk.

Ilyen szép tortát kaptam ni:

WP_20160609_13_40_26_Pro

Pénteken pedig jött a Studenten. Ez a neve neki. A végzősök még korábban kapnak egy ilyen satyit (kép a netről), aminek az elejébe bele van hímezve a nevük. Mindenkinek van, Johannak is otthon.

mössa

A fiúk öltönyben, a lányok fehér ruhában és ebben a sapiban jelennek meg a Studenten napján. Volt egy évzáró műsor, ösztöndíjakat osztott egy csomó szervezet, beszéltek az igazgatók, volt énekkar, aztán az énekkar és a végzősök együtt is énekelték a Celebration-t a Kool and the Gangtől.

Mivel nagyon sokan hajlamosak leinni magukat, voltak igazi security bácsik is, de mindenki viselkedett. Elénekelték a studentsångot is, ez így hangzik:

Aztán zászlók elöl, mögötte a gyerekek, ezt énekelve. Főbejárat kinyílik, ők pedig kiszaladnak az iskolából, maguk mögött hagyva.

Az iskola előtt a szülők várják őket, egy babakori képüket egy bazi táblára rakva. Ott összegyűlnek, aztán felmásznak egy-egy teherautóra. Minden osztálynak saját teherautója van, aminek a platóján állva, zenére ugrálva körbeautózzák a várost. A teherautók oldalán lepedőkre mindenféle szalonképes és -képtelen szövegek vannak felírva (Idén pl a közgazdász osztály teherautóján: “Släng din kondom WP_20160610_11_22_31_Pro– det kan bli en ekonoWP_20160610_11_22_26_Prom”, azaz “Dobd el az óvszert – akár közgazdász is lehet”).

A bibi most csak annyi volt, hogy 6 fok volt és szakadó eső, de ez nem tette tönkre a partit.
Kirunában a hó esett, mit zavartatnánk magunkat.

Itt van néhány kép, ahogy kirohangálnak, szülők táblákkal, háttérben teherautók. Illetve a jobboldali képen felhívnám a figyelmet jobbra hátul a Ting1 fantázianevű épületre, ami eléggé megosztja az övikieket, szép-e vagy sem. :)

Meg a hangulat:

Hát. Jövő héten már csak diáktalan dolgok vannak.

És hát utána én is befejezem karrierem a Nolaskolanban. Egy éves szerződésem volt, nem hosszabbították meg. De már van új hely, arról majd írok akkor, ha beindul augusztusban.

Addig is nyárvannyáááár, röpke lepke, stuga, Magyarország, és egyéb nyalánkságok.

És a kötelező évzáró dal:

 

A jedi, az

Az hamarabb visszatért, mint én. :)

De most az van, hogy nincs kedvem írni, mert annyi a tennivaló. És annyi az élnivaló. Nem is magyarázkodom emiatt, írok, ha sikerül.

Kicsit összefoglalom azért, mi történt velünk azóta.

Volt egy közös karácsonyunk itthon, karácsonyfával, a szokásos délután hármas Donald kacsával, mert itt az 12834981_1741699022726278_1821220122_n a menő. Megmondom, kicsit csalódtam benne, mert azt hittem, csak karácsonyi meséket válogatnak bele, de nem. Aztán svédes karácsonyi vacsora volt, húsgolyóval, kolbásszal, heringgel, salátákkal, sonkával, lazaccal. Másnap csináltam a szokásos rántotthal-krumplisali kombót.

Még az ünnep előtt elmentünk Övikbe, játszottunk Wenjunékkel, és ott is aludtunk, másnap a kolleganőmnél és a férjénél reggeliztünk, ott is társasoztunk, aztán még beugrottunk boldog karácsonyt kívánni Birgittáékhoz, Birgitta anyukájához, Annicához nem tudtunk, mert nem volt otthon.

27-én útrakeltünk Magyarországra, ott voltunk egy hetet, és bepréseltem majdnem minden fontos embert, kivéve Sárit, aki beteg volt. :( Legközelebb! Jó volt kicsit otthon lenni, otthoni ízek, család.

12825281_1741698329393014_386064891_nAztán haza, és nem sokkal később még Vittangiba is elugrottunk Johan szüleihez, ahol túl hideg volt most, érkezésünk előtti napon -42 fok, de mire odaértünk, már csak -35, és másnapra olvadás jóformán, -18. De még így se volt melegünk. Ilyenkor lehet az úgynevezett “spark”-kal közlekedni (kb. rúgást jelent, mert ilyen szánkóroller), állsz a két oldalán, lefelé csúszol, amúgy meg hajtod magadat. Nekem annyira nem jött be, lásd illusztráció.

A január elrohant, rengeteg volt a munka a suliban, februárnak is nyoma veszett. A vonatoknak volt egy két hete, mikor egyfolytában késtek, különösen ha egyáltalán elindultak, de ez is rendeződni látszik.

Valentin-nap alkalmával voltunk egy Bo Kaspers Orkester koncerten, az nagyon kellemes volt, a humorprogram viszont, amire Johan nyert jegyet – egy tévéshow színpadi változata – inkább volt kínos semmint vicces.

Azért történt még ez-az, például elvégeztem a motorosszán-tanfolyam gyakorlati részét és le is vizsgáztam, szóval IMG_6240P1150281mostantól fogva vezethetek legálisan. Akik 2000 előtt csinálták a jogsijukat autóra, azoknak nem kell, de akik utána, azoknak kell tanfolyam és vizsga, minimum 16 éves kell legyél hozzá, de ez persze nem mindenkit zavar, Johan is kiskora óta vezetett, itt az emberek ezzel nőnek fel északon, nem a biciklivel. Emlékeztetőül, itt egy motorsszán. Jobbra az újabb fajtából, erősebb, ez Johan képe, mikor egy éve elment egy ilyen hétvégére, balra pedig a családja kisöregje.

A vizsga egy tesztből állt, a gyakorlati részen meg egy némiképp emelkedős, behavazott szántóföldön kellett különböző dolgokat csinálni, gyorsítani, fékezni, szlalomolni, tolatni.

Úgy vagyok vele, hogy jó, oké, értem, menő, de azért nem csinálnám minden hétvégén ezt, kicsit ijesztő is, meg sose tudod, mi van a hó alatt, elbír-e a jég… majdnem minden hétre jut minimum egy balesetről szóló híradás, hol komolyabb, hol kevésbé komoly következményekkel.

Most, hogy jogsim lett, az apja végre talált ürügyet, miért vegyen újat. Már évek óta akar, de Johan lebeszélte, úgyis ritkán megy oda, blabla, de most, most muszáj! Mert ha jogsim van, akkor kettő kell! Biza! Johan is belelkesült, meg neki mindig kell valami, amit böngészhet, a múltkor fülhallgatókat hasonlított össze és választotta ki a tökéleteset, most ez, meg a római szállást is hat órán át kereste…

Ja, hogy mi? Holnap irány Róma! Síszünet van, és különben is Loreal. :D Megérdemlem. Érdemeljük.

Először megyünk ketten egy hosszabb utazásra úgy, hogy az nem valamelyikünk szüleinek meglátogatását jelenti! :)

Iskolába, de egyáltalán nem rohanok

Mostanában tényleg nem. Odafelé nem. Ugyanis a vonaton ülök. Ott meg igazán felesleges. :)
Viszont most, hogy ingázom, megint rengeteg időm van olvasni, és ennek nagyon, de nagyon örülök.

Az iskolában bent aztán… ihaj! Van ám rohanás!

Még mindig az év elején rámszakadt mennyiség alól igyekszem kikászálódni. De nem megy. Mert ahogy egyvalamit kipipálok a listán, rögtön jön helyette három másik. Rosszabb, mint a hidra. Ráadásul a hegyekbe tett utazás miatt két napot nem voltam – fizetetlen szabi – feladatokat viszont adtam, azóta is azt javítom. Aztán közben jönnek az óratervek, dolgozatok, apró-cseprő ügyek, és küzdök, lassan behozom magam. (Update: ezt a posztot szombaton kezdtem írni. Azóta úgy érzem, nyeregben vagyok a dolgaimmal. :)

Hat csoportom van végül. Mindegyiknek van könyve, és hát itt az a szokás, hogy azt a műanyag, ragacsos borítót kell a könyvekre rakni, mert év végén visszaszedjük őket. Én reméltem, már mindegyiken van, de a csudát, a felén nem volt, a másik része újonnan jött, szóval 100 könyvet borítottam be így – bár a végén már inkább a tengerbe borítottam volna őket. Miközben szentségeltem, az járt a fejemben, hogy jójó, elég vacak ez így, de mégis inkább ez, mint a tanmenet, nem? :)

Azt kell tudni a svéd gimiről, hogy kicsit olyan, mint otthon az egyetem, kvázi kreditrendszer, meg van adva, hány pontot kell a három év végére összeszedni, mi mennyit ér, és hát igazából mindegyik kötelező, de ha nem kapsz mindegyikre átmenős jegyet, az se baj, egy részén bukhatsz. Hm. A-F-ig vannak a jegyek, az F a bukás, vannak központi irányelvek, mi mit ér, sok tök szép, üres, értelmetlen szó.

Meg azt is kell tudni, hogy nincs bontás, csak matekon, egyébként 30 főnek tanítok angolt. Kissé átértékelődött a tanítási módszerem, mióta itt vagyok, lévén ugye rájöttem, ami csodásan működik otthon, az itt nem működik, szóval keresem az új tanári hangom, remélem, megkerül előbb-utóbb.

Nagyon ráálltam például a csoportmunkára, mert máshogy nem is lehet. Meg lehet engedni nekik azt is, hogy kimenjenek az aulába dolgozni, vagy le a könyvtárba, és tényleg dolgoznak, mind ül és csinálja, de nem stresszeli magát 30 ember között, hanem elvonul.
A könyvtár egyébként csudijó, az iskola alagsorának a felét foglalja el, tengernyi zuggal, fotellel, kisasztallal és társasjátékkal, tanítás vége után is találni játszadozó ifjúságot.

Aztán. Nem szintenként tanulnak nyelvet, mert ez itt Svédország, itt mindenki egyenlő, hanem kurzusok vannak, angol 5 és 6 az egyetemre felkészítő programokon, csak 5 a többin, ott a 6 választható, a 7 meg mindenkinek csak választható. Ami azt jelenti, hogy egy osztályon belül a szintkülönbségek hatalmasok. Good luck nekem.

Minden tanévben el kell olvasni minimum egy, de inkább kettő regényt is angolul, ezt is biztos érdekes lesz megtapasztalni.

Az itteni “elektronikus naplóhoz” gyereknek, szülőnek, tanárnak van hozzáférése, és kicsit high techebb, mint az otthoni. A szülők csak a gyerek 18. születésnapjáig vannak benn a rendszerben, ott automatikusan kikapcsolják őket, és már csak a gyerek dönthet róla, miről számol be.
A diák saját magát is bejelentheti betegnek. Gondolom ennek tudható be a hétfőn-szerdán-pénteken nem vagyok, kedden-csütörtökön esetleg.

Szülői értekezlet az egész gimi alatt egyszer van, elsőben, ez most volt, a héten, este 7-9-ig. Először az igazgatóság tartott előadást a szülőknek, még előttük a védőnők, hogy ne adjatok alkoholt a kölyöknek. Aztán feloszlottak csoportokra, elmentek a tanterembe, ahol vagy nyolcan adtunk elő nekik, a mentorok, és utána megmutogattuk a zene- és rajztermeket, ha már esztéták vagyunk.

De ennyi. Némi általános információ, aztán soha többé szülői. Fogadódélután sincs, fejlődéses-beszélgetés van félévente egyszer, a mentorral, a gyerekkel és a szülőkkel. Amíg 18 éves. Aztán eldönti, apuci és anyuci jöhet-e.

Hát.

Az új barátom és a tökéletes szombat

-Új barátom van! – újságoltam Johannak tegnap délután.
– Ki az? – kérdezett vissza.
– A város!

Itt aztán belementünk egy elméleti fejtegetésbe, miszerint lehetséges-e barátnak lenni egy várossal, de szerintem csak kukacoskodni akart, mert igenis lehet.

A helyzet a következő: én ugye Örnsköldsvik nagy rajongója vagyok, és ott képzeltem el az életet, mikor Svédországba költözködtem át. De hát mikor Johan megérkezett – jövő héten lesz egy éve! – akkor kicsit átalakultak a dolgok, és tavasszal már azt terveztük, hogyan lakjunk együtt. Nála, mert a lehetőségek ott a jobbak.
Ezért kerestem munkát is az ő városában, Umeåban, de hát mint írtam, összejött, ami most van, és azt meg tényleg kár lett volna kihagyni.

Umeåban többször is jártam még régebben, kirándulni, erasmusozó kispajtit meglátogatni, és igen, nagyobb, egyetem van, meg több kimozdulásra való lehetőség, van tó, van erdő, van minden, csak hegyek nincsenek. Pedig azokat úgy megszerettem. Övikben kezdődik a Höga Kusten, a magas part a magas hegyeivel, és mikor Narvikban meg Åréban jártunk, akármilyen kicsi városkák is, a föléjük tornyosuló hegyek miatt rögtön beléjük szerettem.

Itt meg sík az egész. Biciklizni pont jó, biciklizik is az egész város, mi is, meg görkorizni próbálok megtanulni több-kevesebb sikerrel, ahhoz is pont ideálisak a körülmények. De valahogy mégis, kicsit mindig húztam a számat, hogy szép-szép, de nem Övik.

Most viszont, hogy félig-meddig itt lakom már, nem ártott összebarátkozni vele. Nagyvároshiányom van ugyanis, ilyen dolgokra vágyom, hogy villamosozni akarok, éjfélkor enni akarok a városban, teaházakat akarok, kevésbé mosogatólé kávét akarok, de villamos nincs, éjfélkor maximum a magammal hurcolt elemózsiát nyammoghatom.

De mégis, esély mindenkinek jár. Szombaton Johan lakógyűlt, benne van a vezetőségben ugyanis, itt csak évi egyszer gyűlik mindenki, egyébként csak a vezetőség. Én meg kitaláltam, hogy úgyis el kell hozzak egy könyvet a könyvtárból, meg akkor akár egy másikat vissza is adhatok, és majd csatangolok kicsit. Bebuszoztam a városban, mert az ingázós vonatjegyemmel nem csak vonatozni szabad bármennyit, de Övikben és Umeåban is buszozni.

Leszálltam a központban, csodás, napfényes őszi nap volt, fele fák még zöldek, a többi sárga, kint volt mindenki, finom őszillat terjengett, tudjátok, süt a nap, meleg, de már nem az igazi. Leslattyogtam a könyvtárba, ami az új Kultúrközpontban kap helyet több emeleten. Van csomó zeg-zug, meseszoba gyerekeknek, ilyen fotel, olyan kanapé, idegen nyelvű szekció, magyar mesekönyv szekció, mindenféle magyar könyvük van, a polcon most épp az Árpád-házi királyok integettek rám, alig győztem betelni.

A könyvvisszaadás meg fantasztikus, rárakom egy kis futószalagra, ami bemegy a szomszédos szobába, de üvegfal van, így láthatom, ahogy végigutazik, és a megfelelő kategóriájú kiskocsinál leugrik oldalt a szalagról. Felírogattam, hogy miket akarok olvasni, mert nem akarom nyakló nélkül kihozni, csak a stressz van vele, aztán elsétáltam a könyvesboltba, vettem egy új naplót, mert a régi nemsoká megint betelik, ki volt közszemlére téve egy felnőtt színező, kiszíneztem benne egy ház tornyát, mert ki lehetett próbálni, de pont elég is volt.

Aztán ebédre vettem egy hotdogot, ami “ebédkolbász” névre hallgatott, egy igen kedves bácsitól, és én is leültem a főtér közepén nézelődni, miközben eszegettem. Utána kávézózni akartam, de olyan szép idő volt, hogy sajnáltam, így frozen yoghurt lett belőle, amit a folyóparton ücsörögve kanalaztam be.

Majd buszra pattantam, hogy elmenjek a társasjáték boltba a megrendelésünkért. Ugyanis rájöttünk, hogy mindketten szeretünk játszani, de a legtöbb játékhoz sok ember kell, itt meg egyelőre nincs sok ember. Mit tesz ilyenkor Johan és Eszter, hát kikeresik, mit lehet ketten játszani, így a múltkor Johan hívott meg minket két társasra, most én.

Elmentem érte, és aztán hazasétáltam, mert Johan volt olyan cuki, és rajzolt nekem térképet, mindenféle jelekkel és színekkel, hogy hazataláljak, mert Umeåval az a nagy bajom eddig, hogy vannak helyek és vannak térképek, csak még nem állnak össze, na most ez a városrész is összeállt.

Mikor Johan befejezte a lakógyűlést, biciklire pattantunk, és elsöpörtünk valami megnyitó-izére meghallgatni egy koncertet, ami pont a helyi múzeumhoz volt közel, és mivel a kávézás kimaradt, kértem Johant, vegyen nekem a múzeum kávézójában egy cappuccinót, mert arra vágytam egész nap, és egyszer már fikáztunk ott, és nagyon hangulatos hely.

De ha már itt vagyunk, mondta Johan, nem nézzük meg a legújabb kiállításokat? Hát dehogynem! – pláne, hogy mert bár nem mondtam, egész héten múzeumba vágytam, és épp ki akartam keresni, melyikben nem jártunk még, csak közben elfeledtem, hogy mindnek változó a kiállítása. Megvolt a cappuccinó is, beszélgettünk sokat.

Íme, én, ahogy kihátráltam a challenge-ből, hogy felfedezzem Umeåt a föld alatt, túl ijesztően kanyargott a cső. (© Johan)

cső

Hazajöttünk, lazacvacsorát készítettünk, aztán nekiálltunk megtanulni egy-egy játék szabályát. Rém komikus lehetett, hol egyikünk szentségelt, hol a másikunk, 12 oldalas szabályok, nem értettünk semmit, így megelégedtünk az olvasással és a lazacvacsorával. Johan még morgott valamit, hogy “holnap rakom fel a netre eladni”, miközben elcsomagolta a játék dobozát, de egyelőre még a miénk. :)

Este még megnéztünk egy filmet is.

Én meg egész nap mosolyogtam, mert barátok lettünk Umeåval ezen a szép, őszi napon.