Tehén a láthatáron!

Lassan már egy hete, hogy végre kizöldült minden, ellepték a gereblyések az udvarokat, rügyeznek a mindenek, kihajtott a nárcisz, amit itt ugyan “húsvéti liliom”-nak hívnak, hát ehhez képest kissé megkésett a szentem. Babalevelek halványzöldködnek a fákon, és hát igen, kiengedik a teheneket is a nagy téli bezártságból.

Ezért a helyi farmerek/tehénpásztorok/gulyások meg szokták hirdetni, hogy “betessläpp”, azaz legelőre engedés lesz, tessék jönni megnézni, adunk hozzá mindenféle földi jót, és a tehenek is hogy fognak virgonckodni.

Mi kiválasztottuk a “Glassbonden” nevű helyet, azaz a “Fagyi Farmer”. (Egyszer már jártunk ott!) Épp időben érkeztünk, kiengedték a teheneket, akik valóban lelkesek voltak, futkároztak egy egész kört, majd hirtelen meglátták a domboldalnyi embert, és szó szerint bámultak, mint borjú az új kapura. Egyikük annyira megijedt, hogy kiszökött a kerítésen. :)

Ez mondjuk pont nem látszik:

 

 

Aztán kellett venni kis kék izét, és utána korlátlan mennyiségben ehettél fagyit, ha kibírtad a sorbanállást. Először én közöltem, hogy ugyan nem állok itt, rémes, de aztán jobb lett. Különböző helyeken különböző ízeket adtak, volt ingyen joghurtkóstoló, ingyen tej és fahéjas csiga, babanyúl, Frans és a lányok (lásd jobbra), bocik, nyúlugratás, you name it.

Mikor épp sorban álltunk az egyik fagyishoz, a mögöttünk álló férfihoz befutott két, 10-12 év körüli fiúcska, és azt mondták, apaaa, menjünk hazaaaa, ez nem vicces, és tényleg nem volt, de Johan kiröhögött, hogy olyan vagyok, mint a gyerekek.

Hazafelé meg megálltunk a “hällristningar”oknál, amik kábé sziklarajzok. Az odavezető kis fahíd történelmi idővonalként szolgált, rákerült Bíró László is, és a végén a rajzok, mivel nagyon sütött a nap, alig látszik, de aki figyelmes, meglátja a szarvast benne.

 

 

Bónuszként pedig itt az új utcánk naplementében. Nemsokára most már tényleg ott fogunk lakni!

 

Kisszínes

Főbb híreink röviden:

Lappsjukám van. “Lappbetegség”. Mikor az ember depressziós lesz attól, hogy egyfolytában hideg van, hó van, eső van, nap van, hó van, hó van, hó van, és nincs virág. Épp most mondta az időjárás, hogy téli időjárás lesz húsvétra, -10 fok is akár. Ah. Bár tegnap láttam krókuszokat! Szóval mikor múlt hétvégén, meg ezen a hétvégén, meg ma reggel szakadni kezdett a hó, én minden egyes alkalommal elbőgtem magam.

*

Johanra rátelefonált a virágbolt egyik nap, hogy este kap egy csokrot. Találgattuk egész nap, ki küldhette. Hát a bank küldte, amelyiktől a hitelt vettük fel, hogy sok szerencsét az új házunkhoz. Höhö, írhatták volna az igazat is: sok szerencsét a visszafizetéshez.

*

A síszünetben, március elején megjártuk Északot, és sooookat motorosszánoztam, nagyon megszerettem, és várom is mindig. Sok mást nem lehet ott csinálni, de a friss levegő… ja, meg először éreztem azt, hogy úgy megfagyott kezem-lábam, hogy leesik. Johan melegíteni akarta a lábam a hasán, de megmondtam, nincs az az Isten, hogy én levegyem a zoknijaimat. Mondjuk biztos neki volt igaza, de akkor is. Egyszerűbb megoldást választottunk végül: én vezettem, mert aki vezet, annak melegebb.

*

Azért mégis jöhet a tavasz, mert megjöttek a hattyúk, körbe-körbe szállnak, nagyon szépek. Megdőlt az európai rekord is, itt az Ume folyó deltájában több mint hatezret számoltak meg. Mikor suhan a vonat a lápos mellett, mindig látok sokat.

*

Éves szervizre vittük az autómat. Mikor érte mentünk, meglepődve tapasztaltam, hogy nem nyitja a pittyegő. Jó, lemerült az elem, mondja Johan, én meg, hogy na de pont akkor, mikor érte megyünk? Kisült, hogy az ablaktörlő sem működik, a távolsági fényszóró se, az index se, az ablakok se, égett a fék hibajelzője… valamelyik tehetséges nem dugott vissza valamit kábelt. És kivezette így a műhelyből, és átadta nekünk. Hát köszönjük szépen.
De hát szerviz után egy zacskó gumimaci is várt az autóban, akkor meg mit számít a nem működő index, ugye. :)

*

Terrortámadás volt Svédországban is… borús a hangulat.

*

A költözés igen lassacskán megy, a kulcsokat már megkaptuk, átköltöztettünk ezt azt, de mindent még nem… hogy miért, erről majd mesélek egy külön, hogyan költöznek és adnak el lakást a svédek bejegyzésben.

*

De mégiscsak tavasz lesz, mert holnap repülünk Magyarországra húsvétolni! ;)

 

A nyár utolsó morzsái

Elmúlt a nyári szünet, de olyan hipersebességgel, hogy nem is értek semmit. Hétfőn új munkahelyen kezdek, és majd arról is írok, de most akkor a morzsákról.

A nagyobb részekről nem fogok most beszámolni: volt 1 hét stuga fenn északon, volt 1 hét Bp+Balaton Johannal és a szüleivel, 1 hét Horvátország Johannal ketten, aztán 2 hét nekem otthon, amire már nagyon szükségem volt, hogy csak magyarul, mindent, ami hiányzik, és mindenkit, aki hiányzik (ez nyilván képtelenség, MINDENKI úgyse fér bele, de sokan belefértetek, köszönöm nektek).

Aztán augusztussal együtt én is megjöttem Svédországba. Hűlnek a napok, este csak 9 fok volt, már sárga leveleket fúj a szél, néha jön egy-egy őszies eső is. Johan különféle műszakokban dolgozik, én készülgetek az iskolára, pihenek, fordítgatok. WP_20160803_15_55_19_Pro

Múlt héten viszont volt kettő szabadnapja, amikor is beültünk a kocsiba és elindultunk. Vindeln volt az elsődleges úticél. Útközben megálltunkWP_20160803_15_50_59_Pro egy kézműves szuveníreket áruló házacskánál, ahol isteni currys csirkét ettünk ebédre, aztán elmentünk a GlassBondenhez, azaz “Fagyi Farmer”, akik a teheneiket kizárólag a fagyigyártásra használják, csodás ízek vannak. (Balra fagyi, jobbra lent a tehenek.)

Mire Vindelnbe értünk, már későre járt (nincs messze, mi lustálkodtuk el a délelőttöt plusz álltunk meg kétszer WP_20160803_18_20_01_Pro WP_20160803_20_35_16_Pro ). Itt van egy vízimalom, ahol minden évben megrendezik a “Konst i Kvarn”, azaz Művészet a Malomban kiállításokat (de vicces, hogy magyarul is alliterál!). Ez a malom van balra. Minden héten más művészek aggatják ki képeiket, amiket meg lehet nézegetni, és meg lehet venni, meg közben egy régi malom rendszerét is végig lehet tanulmányozni. Ez a hét volt az utolsó kiállítós, ezért is siettünk oda.

Aztán felvertük a sátrunkat a folyóparton, és elindultunk egy 5-6 kilométeres körsétára, a folyó mentén, a folyón át, néha kicsi függőhidakon a zubogók fölött, közben málnát és áfonyát legeltünk az erdőben. WP_20160803_21_41_05_Pro

Nyugovóra tértünWP_20160803_21_11_43_Prok a sátorban, én kicsit fáztam, de aztán kiderült, hogy ha behúztam volna a külső cipzárat, kevésbé fáztam volna… Jó, hát kipróbáltuk, milyen együtt sátrazni, de szerintem még nem jutottunk végleges következtetésre.

Másnap reggel megreggeliztünk, aztán megtekintettük a Természet-kiállítást is. Ez a kemping oldalában álló szálloda aljában található, este már bezárt, mire mindennel végeztünk. Jó kis kiállítás volt, sok WP_20160803_21_10_47_Proérdekességet összegyűjtöttek a helyi természeti képződményekről, állatokról, növényekről, mikroszkópozni is lehetett (a virágok csodaszépek, a döglött légy még annál is undorítóbb).

Aztán felpakoltuk a holminkat, és beautóztunk Vindeln falucska központjába, mert itt készül a híres vindelni füstölésű sok finomság, vettünk is sonkát, szalonnát, husikát. A falu közepén áll a dolog, szóval biztos mindenki konstans éhes – esetleg utálja az egészet. WP_20160804_16_12_46_Pro

Aztán tovább autóztunk, Mårdsele volt az úticél ezúttal. Ott is sok a zubogó, meg a függőhíd. Le kell mászni a folyóvölgybe hozzá. Emlékeztek, mikor tavaly nyáron jártunk a “Döda Fallet”-nél, a halott vízesésnél? Ahogy Johan fogalmazott, ez ugyanaz, csak él.

WP_20160804_15_11_09_ProMielőtt elindultunk volna a folyókörtúrára, megebédeltünk valami zseniálisan finomat, rókagombás rizottót füstölt rénszarvashússal, hát nem véletlen ajánlja a TripAdvisor is, hogy ott egyél, meg akartam fürödni abban a rizottóban. WP_20160804_15_11_00_ProWP_20160804_16_12_15_ProWP_20160804_15_28_06_ProWP_20160804_15_30_29_Pro

Aztán körbecsászkáltunk a függőhidakon, köveken, de beszéljenek helyettem a képek, azok jobban szemléltetik, mint én.

Szép két nap volt nagyon.

Tipikus április

Tipikus április! – mondják kórusban mindazösszes svédek, mikor ki merek akadva lenni, hogy ez miez, hogy tegnap 10 fok volt, kék ég, nap, ma eső szakad, aztán utána meg a hó. Reggelente szállingózik a hó, mínuszok vannak, napközben 10 plusz, nap, aztán hazafelé szürkeség, eső, heti minimum egy hóvihar, tegnap gyönyörű pelyhekben esett a hó, aminek még örültem is volna, ha mondjuk december 23. van, de április volt.

Tipikus április.

Leadtam végre a határidős munkámat, így végre-végre be tudok számolni a húsvéti szünetről, ami lassan már egy hónapja volt. Elnézést, de minden, ami nem munka volt, lelkifurdalást okozott.

Nadeszóval. Rendhagyó húsvét.

Elautóztunk Vittangiba, egészen normális időben elindulva, amihez Johan nincs szokva, mert ha rajta múlik, egész délelőtt pakol. Kedvencem, hogy mikor már glédában állnak a táskák az ajtóban, akkor jut eszébe locsolni, levelet írni, kitakarítani, és mikor mégis elindulunk időben, ő van legjobban megdöbbenve, hogy nahááát, már este hatra hazaértünk, pedig legutóbb is éjfél volt. És még vacsizni is megálltunk a “Paltzeria” nevű helyen Piteåban. A palt az tulképp krumpligombóc, az alapverzió kerek, szalonnával töltött, olvasztott vajjal és vörösáfonyalekvárral tálalt. Itt volt mindenféle, mi laposat kértünk, így mellé járt a szalonna.

MegérkP1170875eztünk hát csütörtökön, Johan megszemlélte az új masinát, aztán pihentünk meg beszélgettünk. Pénteken mentünk egy próbakört, én ültem hátul, nagyon kényelmes kis fotele van.

Szombaton elmentünk lékhorgászni. Mint minden szombaton teszem azt, ugye :D Verseny volt, két órán át kellett ott ülni. Odamotorosszánoztunk a folyón, egy híd tövében tartották. Narancssárgabukósisakos rendőrök állítottak meg minden érkezőt, Johant is megszondáztatták, ellenőrizték, van-e mindenkin sisak, ami január elseje óta kötelező.

AztP1170879án ott már fúrták nagyban a lyukakat, és 1-2-3-ra mindenki berohant, keresett magának egy szimpi lyukat, aztán beeresztettük P1170877a zsinórt, és ültünk. Két. Órát. Nem mondom, poén volt az első húsz perc, de aztán… ráadásul a nap is elment. De hát nem értem én ezt, magyarázta a svéd szerelmesem, itt az a lényeg, hogy két óra relax. Nyert az első halat kifogó egy csomó pénzt, meg a legtöbb halat kifogó, mi nem fogtunk ki semmit, bár valami lecsócsált egy fél csontit a horogról. Éhes horgászokra is gondoltak, lehetett grillezett hambit venni, meg volt hotdogstand-elsősegély is, amit körbetaszigáltak. :)

Itten a vigyázz-kész-rajt-léket-keress videóm, Johan narancssárgában fut:

Balra látható a felszerelés, a kanál, amivel kimerjük a beleesett jeget, és aztán a zsinór. Lentebb balra ott egy fúró. Jobbra Johan kukacot tűz, én horgászok, és a hotdogstand.P1170887P1170885

Aztán tombola minden résztvevővel, volt vagy 100-150 ajándék, és mindenki kiválaszthatta, mit kér, szerintem ez tök jó, mert ahelyett, hogy megnyersz valami számodra teljesen hasznavehetetlen dolgot, aminek a másik örülne, itt befolyásod van rá. Minket nem húztak ki. Egy hókupac tetején várakoztunk, Johan minden Johan nyertesnél felkiáltott, hogy “ez közel volt!”. A hókupac tövében ült egy srác, ő is nyert, visszajött egy késkészlettel, valamint a “Pénzt akartam nyerni, te vén f@…” kitétellel az orra alatt, gondolkodtunk, vajon előveszi-e a kését, és tesz rendet, de szerencsére nem tette. A főnyeremény volt tudniillik pP1170903énz. De azt se mi nyertük. P1170895

Húsvétvasárnap meg sor került a 160 kilométeres motorosszánazásra. Először csak a jéghotelig akartunk menni. Csodálatos volt, átszelni tavakat, suhanó fenyvesek, itt-ott szarvasok, kék ég, egészen valószerűtlen. A jéghotelnél épp kutyaszánok indultak, mi a jégbárban ittunk egy virgin koktélt, aztán ebédeltünk is finomat. Johan pedig azt mondta, innen már igazán közel van Kiruna, mindig is oda akart szánazni… Hát szánazzunk.

Kiruna a bányaváros, ugye, amit épp költöztetnek odébb, mielőtt elnyeli a bánya. Nagyon szép, fekete hó van ott, hála a bányának. Körbeszánaztunk, és észrevettük, hogy a vezérműszíj darabkákat ereszt magából, de goP1170916ndoltuk, hátha kibírja. Na, uccu, vezettem én is hazafelé egész sokat, a jéghotelnél megálltunk, hogy cseréljünk szíjat vagy ne? Hát mondom, inkább itt, mint mikor nyakig süllyedünk a hóban P1170921az erdőben. Oké, így Johan, te jártál kurzusra, hogy kell? Elmondom. Neeeeeem, ő máshogy tudja. Próbálja. Én a vállam vonogattam. Najó, mégis hol csavaroznál akkor? – kérdezi. Itt. Jéééé, neked igazad volt végig.
Nahát. Ki hitte volna.

Balra lent Kiruna, jobbra Kiruna és én a szánon.

De aztán hazaértünk, bár közben sötét lett, és Johan olyan helyeken vezetett, ahol alig volt jég meg hó, közel volt a víz, néha meggyőződésem volt, hogy ottpusztulunk, de végül aztán mégsem.

Hétfőn P1170931napocska volt, a vadászkunyhóban grilleztünk és néztük a madarakat, mint legutóbb. Keddre pedig leszakadt az eső, minden olvadt, pedig még el akartunk menni a hegyekbe vezetni, de ez most kimaradt. Majd jövőre.kiruna

Szerdán haza.

Csütörtökön meg Magyarországra, úgy, hogy a szüleimnek nem szóltam. Kisöcsém vitt haza minket a reptérről, és besettenkedtünk, aztán beugrottunk a nappaliba, ahol mindketten ültek éppen. Hát azok az arcok filmbe illőek voltak. :)

Csak három napot maradtunk, ezért tudtak róla kevesen. Leginkább tavaszt akartam, jóillatot, virágokat a hó után. Voltunk állatkertben meg a belvárosban, több nem is kell.

Az iskolában meg itt az évvége, de erről majd később. Addig is élvezem a tipikus áprilisi plusz három fokot, ragyogó napot, virágokat itt-ott, még egy kör biciklizésre is elmentem az előbb.

 

A természet és mi

2.fejezet – Dö ritörn of dö nyugdíjasiz

Elmaradt bejegyzés, millió bocsánat

Az előző részek tartalmából: Annicával egy félig katasztrofális nyugdíjaskirándultunk, Johan aztán pedig utat nyert Åréba, szintén a turistaegyesület szervezésében. Így érdeklődve vártam, hogy lesz…

Hát, első nap, csütörtök Martin kivitt minket a buszhoz, mi már napok óta aggódtunk, hogy nem vagyunk jó kondiban, hogy fogjuk bírni a túrázást, ráadásul Johan beteg is volt kicsit. Mikor felmásztunk a buszra, megnyugodtunk, lévén tele volt nyugdíjasokkal, a szokásos, múltkori bandából néhányan, meg újak. Én voltam a legfiatalabb, utánam Johan, utána 11 évvel Jörgen, a nem-hivatalos-túravezető, ő még fontos szereplő lesz a történetben. A buszról letekintve megpillantottuk az utolsó résztvevőt is, egy olyan gurulós járókerettel érkező nénit, és akkor felsóhajtottunk, hogy hát, igen, ha minden kötél szakad, vele még mindig lóghatunk.

Elindult a busz, mindenki örvendett, hogy végre friss vér érkezett a bandába, egyik nénitől megtudtuk egyik nap, P1170168hogy ő 25 éve minden kiránduláson itt van. Voltak vetélkedők is, ebédszünet, aztán megálltunk az Åre csokigyárban, ahol igazából egyetlen ablakon át lehet bekukucskálni, mit is csinálnak, egyébként csokibolt, jól be is vásárolt mindenki.

P1170160Aztán felbuszoztunk a Copperhill Mountain Lodge-hoz – Twin Peaks név – fotóztunk kis kilátást, majd a nyugdíjasok körbefotózták Zlatan villáját is, aztán a szállásra mentünk.

Ott kipakoltunk, lepakoltunk, egy régi élelmiszerboltból alakult át turistaszállóvá a hely, így a P1170179szobáknak nem volt ablaka, csak a folyosó felé, azzal meg sokra megyünk. Vacsora után pedig két órás városnézésre mentünk, idegenvezetéssel. Jobbra: sikló P11702301910-ből.

 

Kicsi hely Åre, és leginkább csak télen él, síelni járnak ide a népek, de a bácsi minden sarkon tudott valamit mesélni.

Második napra egy 10 km-es út volt betervezve, 500 m szintkülönbséggel, harmadikra meg busszal megkerülni a hegyet, éP1170243s felmászni a tetejére, az Åreskutanra. Hát, cidriztünk rendesen, főleg a hegytetőre mászástól, 1000 méter szinttel. Pláne, hogy szombatra rosszabb időt mondtak, és JörP1170248gen fel akarta cserélni a napokat.

Végül nem cserélte meg, és nagy lelkesen, felszerelkezve mindennel, nekiindultunk a hegynek. Ilyenkor, mikor nem síelők népesítik be, mountain bike-okkal suhannak lefelé a népek, annyira kedvet kaptam hozzá, hogy egyszer P1170273muszáj leszek kipróbálni.

Mentünk is jó hegymenetben egy bő kilométert, mikor is sílift építés miatt P1170275visszafordítottak bennünket. Jörgen szentségelt egy sort, hogy most oda a nap, menjünk vissza a szállásra, kész, vége. Közben többször is leleplezte magát, hogy a térképolvasás nem tartozik a special skilljei közé, de Johannak odatartozik, így kisegítette mindig.

P1170290Aztán alább adott a sértődöttségéből, és vett nekünk jegyet a nagy felvonóra, ami felvont minket majdnem a hegy tetejére, a maradék, hegytetei házikóhoz bő 1 km-t bő egy óra alatt másztunk meg, nagy volt a szintkülönbség, és nehéz a terep. Ott végre P1170312megebédeltünk, és találkoztam volt kollégával is – kicsi a világ. Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, és havat is találtunk, elindultunk lefelé, és összeszedtem egy Johan által talált sálat a kő alól, úgy döntöttünk, ha ott lesz, mikor lefele megyünk, megtartom. Szép, meleg sál, kedvelem.

 

P1170302

Aztán lementünk a lifttel, ami lefelé ingyenes :) és utána pihenés következett, mert Johan nem volt még mindig teljesen jól.

Harmadik nap így ugye már nem kellett a hegytetőre másznunk. Helyette elindultunk a “troll-ösvényen”, ami P1170319meseösvény, a fáknak szeme volt, néha hangszóróból szóltak hozzánk a trollok, és mindenféle mitologikus lényekről szóló táblak voltak itt-ott elszórva, néha még illusztrációval is.

Aztán mentünk tovább, a Björnen, azaz A Medve nevű falu felé. Mivel Jörgen egyik P1170326alkalommal ösvény helyett a város felé indult meg lefelé a lejtőn, kissé megrendült a bizodalom benne, ráadásul hol lemaradt, hol eltűnt. Egy kisebb csoporttal sétáltunk, egyszer rossz felé kanyarodva. Johan megmutatta a térképen, hogy hol vagyunk, a telefonos GPS-ével is összehasonlította. Ezen a ponton az összes nyuggernéni szerelembe esett, körbedongták, elmondták, milyen ügyes, tanítsa meg őket is GPS-ezni, és mi lett volna velünk, ha ő nincs.

P1170341Na, mondom, kész konkurencia, és hamarosan puccs lesz, Johant meg kikiáltják új Jörgennek.

Ez az út sem volt több, mint öt kilométer. Felvett minket a busz, és elvitt egy bányavároska maradványaihoz, meg a bányáéhoz, de minden zárva volt (halkan megjegyzem, lehetett volna idetelefonálni és kinyittatni, minden bizonnyal…), de azért körbejártunk.

Este pedig elmentünk csobbanni a helyi szálloda aquaparkos-szaunavilágos izéjébe, Johan, aki “utál vízicsúszdázni”, mint a kis gyalogkakukk rohant fel egymásután háromszor velem, aztán még háromszor egyedül. Az igazán vicces volt, ülni lent a medencénél, és hallgatni, hogy visszhangzik az egész cső az ordításától. :)
Megvacsoráztunk szálloda helyett egy amcsi bárban, aztán egy francia palacsintázóban ettünk desszertet, úri dolgunk volt.

P1170377Negyedik nap összepakolás, majd rövid buszút Svédország Legnagyobb Vízeséséhez, a táblák szerint. Nicolas-val
már jártam itt egyszer, mikor hó volt meg jég. Mindenképp gyönyörű, itt képek összehasonlításhoz.

 

P1170365

DSCF0276

Aztán még megálltunk megnézni egy régi épületegyüttest – szintén zárva -, majd ebéd, és haza.

Túléltük tehát, három napra összesen jutott körülbelül 10 km, ami, lássuk be, teljesíthető.

Jó nekünk ez a nyugdíjas-tempó.

 

Szökés Alcatrazból avagy a természet és mi

1.fejezet – A själevadi hullámok

Ezzel már régóta tartoztam, elvégre az eset augusztus utolsó hétvégéjére esett. Amikor is itt járt Nicolas, és Wenjun kitalálta, menjünk el mindnyájan kenuzni. Csodás ötlet, bár Nicolas beteg volt, de azért jött.
Fényképes bizonyítékom nincs erre az egész esetre, így kénytelenek lesztek krónikaírói képességemre hagyatkozni.

Kibéreltünk hát két kenut, egyiket pótüléssel – ilyen is van, nahát! A háromszemélyesben ült a kínai-francia delegáció, a kétszemélyesben a svéd-magyar. Kaptunk mentőmellényt, evezőt, mindent, ami kell. Nagy lelkesen lecipeltük a bádogkenut a mólóra, vízre bocsájtottuk, aztán Johan mondta, hogy most aztán uccu neki, mert nekünk kell először a hídhoz jutni! El is jutottunk a hídhoz, ki a nyílt Själevadsfjärdenre, ahol tavaly pancsoltam, meg idén is kétszer vagy háromszor, és ahol aztán megcsapott minket az oldalról érkező szél, és megláttuk a bazihullámokat. A sapimat majdnem lefújta a szél, kacsáztunk rendesen, de a másik kenu is a cikk-cakkban közlekedett, akkor kicsit megnyugodtunk. Én ültem elöl, jöttek a bazihullámok, egyenesen rám, aki egyedüliként ücsörögtem ötünkből rövidgatyában, Johannak meggyőződése volt, hogy felborulunk, és az úszás nem a kedvenc sportja. Aztán az iránt érdeklődött, ugyan mondjam már el, mi haszna származik abból, ha én jól tudok úszni. Hát mondom, szívem, elég sok. :)

A nap hol előjött, hol elbújt, hideg volt, süvített a szél, a napszemüvegem leesett a kenu aljába, majd az összegyűlt vízben hátravitorlázott Johanhoz. A sziget, amit kinéztünk célpontnak, csak nem akart közelebb jönni. A szigetről egyébként azt kell tudni, hogy Bertilé – ezen nem tudok túllépni, hogy valakinek szigete van – , aprócska, van rajta egy csomó sirályürülék, egy rozzant ház, meg egy grillezőhely.

Tehát, mi eveztünk az ellenáramoltatóban, inogtunk, hintáztunk, egymást szidtuk miatta kedélyesen, és a sziget meg ott elvolt a fenében.

Már egyébként az első 100 méter után éreztem, hogy itt kemény nagy fájdalmak lesznek a karomban meg máshol.

Végül csak odaértünk, kikötöttünk oldalt, izé, megálltunk, mikor is Wenjun közölte, hogy dehát a másik oldalon lehet kihúzni a kenukat a partra. Na de odáig tombolt a szél, mi meg szélárnyékban voltunk, úgyhogy elegem lett, kimásztam, mert a sziget körül térdig ér a víz, és még meleg is volt, és körbesétáltam a szigetet, magam után húzva a kenut – Johan közben kiszállt. Bár fürdőruha volt a rendes ruhám alatt, levenni a nadrágot már nem volt érkezésem, a farmersortom szomjasan itta be a vizet, le is vettem, és kiaggattam a szélbe száradni, mikor végre partot értem.

Igen ám, csak hát fújt a szél és jéghideg volt. Mindenki elővette a pulóverét, a hosszúgatyáját, a zokniját, én meg pislogtam, mint hal a szatyorban, ugyanis nem hoztam ilyet. Törülköző volt nálam, magamra kanyarítottam egyik oldalról az én Tigrises törcsim á la Micimackó, másik oldalról Johan kék-zöld törcsijét, duplaszoknya, csodás. Próbáltam felolvasztani a lában a tűznél, amit raktak, több-kevesebb sikerrel. Nyársat nem hoztunk, grillrácsot nem leltünk, aztán mégis, csak tele volt madárpotyadékkal, de sebaj, majd a tűz fertőtleníti. Mivel a rács kisebb volt, mint a betonhenger, ami maga a grillezőhely, ezért lazán ráhajítottuk, majd a kolbászokat is, akik örültek, hogy elvittük őket a játszótérre, ezért leszánkáztak, bele a füves koszba. Sebaj, higiéniára már nem adunk, és éhen halunk, vissza az egész. Vihíííí, csúszda. Amelyik meg nem csúszdázott, az szénné égett. Éhesek voltunk, minden elfogyott. A második adag alá a tehetséges férfiak kövekből emelvényt építettek, így a kolbászok már nem simán lecsúsztak, hanem előbb libikókáztak egyet és csak aztán.

A karom annyira fájt, hogy nem tudtam, hogy fogunk visszaérni. A gugli mepsz szerint 4-5 km egyenesen a sziget, dehát ugye mi nem egyenesen eveztünk. Szerencsére visszafelé már nem csapdostak a hullámok, és az odafele bő két óra alatt leevezett táv visszafelé fél órára csökkent.

Miután a parton heverésztünk, megbeszéltük, este elmegyünk bulizni.
Mindenki hazament, Johannal beestünk az ágyba, még motyogott valamit erről, hogy “kész szökés Alcatrazból”, majd három órán át aludtunk, mint akit agyonvertek. Úgy is éreztük magunkat, mikor felkeltünk, lila volt mindkét térdem a bádogkenu oldalától, ahova támasztottam, a karunk rémesen fájt, egymásnak gyömöszöltük és ordítottunk, és mikor este nyolckor sem jött a “vacsora után hívjuk egymást”, megérdeklődtem a másik bandától, ők is elpusztultak-e, mondták, hogy igen. Parti… ugyanmár.

 

A következő rész tartalmából: A természet napján, amin tavaly is részt vettem, ezúttal Johannal sétáltam körbe a tavat. Végig ott keringett a fejemben, milyen fura, hogy egy éve egyedül, most meg vele, és nem tűnik egy évnek az eltelt idő, egyáltalán. Lényeg a lényeg: mindenhol vettünk tombolát, mert miért ne. Azon a szombat délutánon (a kenuzás előtt egy héttel) épp Birgittáéknál eszünk, mikor csöng Johan telefonja. Majd üdvözült vigyorral közli:
– Találd ki, ki utazik Åréba?

A svéd turistaegyesület öviki szakosztálya – akikkel az őserdőben kirándultunk Annicával – az őszi útját sorsolta ki díjnak. Johan számát húzták. Négy napos út, a hegyekben, az itteni síparadicsomban, még a síszezon előtt. 
Ez volt múlt hétvégén. 

Egy kis lázadás, egy nyuggerkirándulás

Nahát, pont egy éve volt, hogy arról írtam, milyen remek is Annicával az élet, azóta sincs másképp.

Csütörtökön kezdődött egy kellemes kalandsorozat ismét, lévén kiszúrtam, hogy Härnösandban, ami az egyik közeli nagyváros, durván 100 km-re, operafesztivál van. Na, mondom, egy kis kultúráért megéri ennyit utazni, de mikor részletesen áttanulmányoztam a programot, nagy örömmel vettem észre, hogy hát de hohó! A själevadi templomban is előadnak, mégpedig azt, ami a legjobban érdekel, Opera Greatest Hits címűt. Megemlítettem futtában Annicának, mikor átmentem hozzá egy kis csevegésre még kedden, és mondta, hogy szívesen eljön. Előtte vacsorára voltam hivatalos hozzá, tejszínben készült pisztrángra, valami mennyei volt. Utána málnás-ribizlis tortát is kaptam.

Aztán mentünk a templomba, jó korán, mert féltem, hátha nem férünk be, persze kár volt, a karzatról néztük végig, ahogy a hat művész – köztük egy zongorista – mindenféle nemzetiségek, Verdit, Wagnert, Puccinit és Wilhem Peterson-Bergert énekelnek. Csodásan szólt, két órás előadás.

Kulturálisan feltöltődve, megbeszéltük, hogy vasárnap csatlakozunk az öviki turistaegyesület egyik útjához, hogy a természtjárásunkat is feltöltsük.

Közben eltelt a péntek is, a szombat is, itthon tettem-vettem, dolgozgattam, mikor is délután kapok egy couchsurfing levelet két olasztól, hogy izé, tudják, hogy későn szólnak, már a vonaton ülnek, de a hostel nem válaszol, és vasárnap indulnak egy nagy túrára, itthon vagyok-e? Itthon voltam, jól is esett a társaság. Egy fiú és egy lány, szerintem csak barátok, de nem derült ki, nagyon kedvesek voltak, a lány fényképész, itt van az instagramja, a weboldala épp under construction, adott is pár tippet fotózáshoz, magyarázott sokat. Meg beszélgettünk, nevettünk, de nagyon fáradtak voltak, előző éjszakájukon a kempingben nagyon fáztak, és keveset aludtak. Így örültek a két kinyitható ágynak, a lehetőségnek, hogy maradhatnak, bár én reggel megyek el Annicával, és alhatnak tovább, nem különben az ajánlatomnak, hogy bátran reggelizzenek meg.
Bájosak voltak, kis kotyogós kávéfőző és olasz kávé volt náluk, és mire hazaértem, ez az ajándék várt tőlük:

P1170116

Igen, porkrumplipüré, meg egy kedves levélke. :) Meg a fogkrémjük is végül ajándék lett, bár gondolom azt nem akarták nekem adni.

Aztán ma reggel összeszedtem Annicát, és az volt a deal, hogy én érte megyek és vezetek, ő pedig szendvicset csinál, meséset csinált, saját készítésű zsemléket, sajttal és tükörtojással, nyami, meg kávét.
P1170090Egyébiránt meg felvilágosított, hogy azért jobb, ha tudom, hogy itt elég magas lesz az átlagéletkor, és tényleg. A nyugdíjasklubbal indultunk túrázni, a hozzám korban legközelebbi P1170067ember is körülbelül 20 évvel volt több, mint én. Na de sebaj. Célunk az őserdő, mármint nem a dzsungel, hanem tudjátok, a zavartalan erdő, rezervátum. Jött is értünk egy kisbusz, meg még egy autó követett minket, bár én sűrűn ajánlgattam Annicának, hogy menjünk mi is inkább a kocsival, nem, a busz. Hát jó. A busz 20 percig bírta, egy emelkedőn köhögni kezdett, a műszerfal elektorom hibát jelzett, majd egyre lassult, szóval úgy döntöttünk, inkább nem megyünk vele tovább. Segítséget hívtunk, érkezett is egy másik kisbusz, amiben egy – bocsánatot kérek, de tényleg – piszkafa, remegő kezű nyanya sipákolta, ölében egy kis fehér kutyával, hogy ő nem azért van itt, hogy minket vigyen, hanem hogy miért, az nem tisztázódott akkor és ott, de Annica arcán is tükröződött a kétségbeesés, mikor meglátta. Huh. 


Helyette két csodaszép kék Renault Capture érkezett megmentésünkre. Azoknak a sofőrjét vitte végül vissza a P1170096
P1170076
nyanya. Vagy ők a nyanyát, nem tudom. Nos, beült az egyik tata Capture-t vezetni, de úgy nézett rá, mint borjú az újkapura, Annica megint pánikba esett, és ajánlgatta, inkább vezet ő, de nem, így átment utaskísérőbe, és diktálta, mi kell, igen, rükvercbe kell tenni, akkor indul, na, most kézifék kienged, igen, megint azért sípol, mert nem vagy bekötve, nem, az ülésmelegítést nem a légkondival kell szabályozni, és mivel a műszerfal kábé egy tablet volt, a tata azt nézegette ámuldozva az út helyett.

Közben megálltunk egy köztes faluban, hogy csatlakozzon hozzánk egy 90 éves újabb tata, aki maga vezette a kocsiját, és benne még pár embert.

P1170043Kalandosan indult. Mikor megérkeztünk, a sofőrök visszaautóztak a parkolóba, az erdő túlfelén, hogy a P1170049nyuggerklubnak ne kelljen visszafelé is sétálnia, majd ők szemből jönnek. A társaságból három ember elspurizott előre, megint három hülyének nézett minket, mikor bementünk a susnyásba, hogy megkeressük a régi számi kunyhót, amit meg is találtunk.

Közben hol szikla, hol moha, hol mocsár, hol nedves, hol száraz, hol csúszik, hol nem, hol kő, hol tó, volt minden.

Voltak elpusztult fenyők is, ilyenek:

P1170087

P1170057Csodaszép kirándulás. A mocsarasban először láttam mocsári hamvasszedret így a P1170046természetben, és kóstoltam frissiben, mondhatom, se a fagyasztotthoz, se a lekvárhoz nem hasonlítható az íze.

 

Növendékbékákat is találtam, hemzsegtek az úton, ez maradt nyugton csak, hogy lefotózzam.

P1170077

Ezen felül az új túrabakancsom volt rajtam, megóvott egy bokaficamtól, vízálló, minden fent említett terepen jól bírta, és mikor térdig süppedtem valami dzsuvába, akkor is csak annyit lettem vizes, ami felülről befolyt, de a kirándulósnadrágommal is rém elégedett vagyok, megóvtak mind, gyorsan száradt kívülről is, majd megpucolom.

Előtte-utána:

P1170063

P1170089

P1170114Aztán csak visszaérkeztünk a parkolóba, és ha nem volt elég még a kalandokból, akkor az egyik Capture defektesen
várt minket, szóval egy röpke kerékcsere után indulhattunk is.

Egy helyen álltunk még meg, egy zúgónál, ahol régi malomépület is van, és 134 lépcső vezet le oda. Ím:

P1170097

P1170113

P1170109

 

 

 

 

Aztán itt a zúgónál Annica előadást is tartott mindenkinek, aki meghallgatja:

Azt hiszem… (itt nem értem)… Filmezel? Ez itt egy zúgó, nagyon óvatosnak kell vele lenni, mert ha belekerülsz, kivisz az ár egész a TENGERIG! És akkor aztán jöhet a Nemo nyomában.