Ünnepek

Eltelt egy negyedév 2018-ból, és történt egy s más ünnepek és jeles napok tekintetében. Erről kívánok adni egy összefoglalót most, a teljesség igénye nélkül persze.

Először is, a farsangi időben a svédek nem fánkot esznek, hanem semlát. Igaz, megoszlanak a nézetek, hogy egész farsangi időben lehet-e enni, vagy csak húshagyó kedden, mi mindenesetre szeretjük, és amint árulni kezdik, fikázzuk lelkesen. Az alapreceptet például itt is meg lehet találni, persze minden évben jönnek új kísérletek, más alakban árulják, semmel-wrap, fánktésztában, nutellás, lazacos, amit csak akarsz, szóval a cikkben említett őrködés az erkölcsösség fölött nem teljesen állja meg a helyét.

 

Idén valaki ezzel a jobb oldalival rukkolt elő (kép forrása: svt.se), amely krumplipürének és kolbásznak néz ki, de valójában a püré a tejszínhab, a kolbász a tészta, és közötte meg van töltve mandulamasszával. :)

Az iskolában néhány diák meg ennek a fordítottját készítette el, egy vastagabb kolbászt elvágtak kettőbe, megtöltötték reszelt sajttal és krumplipürével, az meg úgy nézett ki, mint a sütike.

 

Aztán részt vettünk a kínai új év ünneplésén is. A kutya éve köszöntött ránk, és mivel tagjai vagyunk az Örnsköldsviki Kínai Társaságnak – Wenjunék miatt, meg mert sok jó programot szerveznek – jött a meghívó az ünneplésre. Dumplingot készítettünk ipari mennyiségben, egyik kínai néni vezénylete alatt, néha látszott rajta, hogy legszívesebben elsírná magát. Volt marhahúsos és sertéshúsos, aztán másféle kínai ételek is, miután dagasztottunk, nyújtottunk, töltöttünk, főztünk, hatalmas lakomát csaptunk.

 

A svédeknek van ez a jó szokása, hogy mindenféle édességnek saját ünnepet tartanak, a fahéjas csiga napja például október 4, a Gyümölcsoltó boldogasszony, március 25. pedig a gofri-nap. Hogy a kettő hogy került egy napra, én magam sem értem. De csak nem hagyunk figyelmen kívül egy ilyen jeles napot, Johan készített is vacsora után gofrit, amit itt lekvárral és tejszínhabbal szokás enni, aztán hogy csak egymásra tornyozva, vagy szétkenve, az már ízlés dolga.

 

S akkor hát elérkeztünk a húsvéthoz, ami a svédeknél egyáltalán nem egyházi ünnep. A legtöbb svéd már egyáltalán nem vallásos, a húsvét itt egyet jelent a friss levegővel és a téli sportokkal. Mivel ilyenkor még elég nagy mennyiségben van hó, viszont a kegyetlen hidegek kezdik megadni magukat, néhány plusz fokra is számítani lehet, no meg ragyogó napra, a többség elporzik a hegyekbe, ahol síelés, snowboard, motorosszán várja őket vagy a saját hegyi nyaralójuknál, vagy a rokonoknál, vagy valami szállodában.

Pont hallottam erről egy viccet a rádióban:
– Te Móricka, tudod, mi történt húsvétkor Jézussal?
– Nem, nem voltam itt, síelni voltam a szüleimmel.

Hát körülbelül.

Meg az étkezés is fontos, sok édesség, és a szokásos svéd kaják, amit minden ünnepkor esznek, plusz tojás. Sonka, hering, krumpli, ilyesmi.

A nagypéntek ennek ellenére itt is ünnepnap, sőt, nagycsütörtökön is vannak, akik nem dolgoznak, mások meg csak fél napot, például mi is az iskolában.

A nagycsütörtökhöz kötődik még a húsvéti boszorkányok hagyománya errefelé. Ez olyasmi, mint a halloween, csütörtök este beöltöznek a gyerekek boszorkánynak, és házról házra járnak édességért kuncsorogni. A hagyomány szerint a boszorkányok nagycsütörtök este repülnek el Blåkullára, hogy találkozzanak a Sátánnal, és partizzanak egy jót. Seprűn repülnek, melyre kávéskanna is van akasztva, azt még nem sikerült megtudnom senkitől, hogy miért. Az egyik körforgalomban is hatalmas boszorkány volt kirakva, mikor tegnap autóztunk. Itt mellékelve Johan szüleinek ablakában lógó boszikát láthatjátok elöl- és hátulnézetből. :)

Húsvéti dekorációt látni, tojások, vagy tollakkal feldíszített ágak, sőt, az egyik városban gigantikus csirkét és tyúkot is láttunk egy parkban, de nem sikerült jó minőségű képet csinálni róluk elhaladtunkban.

A tojásos fa Umeå központjában áll, a tollas ágak pedig Johan szüleinél. 

Mert hogy tegnap munka után, éjféltájban megérkeztünk ide fel, a sarkkör fölé, hogy egyrészt a családdal legyünk, másrészt téli sportoljunk. Tudjátok, korábban is írtam már az ilyenkor esedékes motoros szánozásról.

Ráadásul most frissítettünk a repertoáron, ugyanis beruháztunk sífutó-felszerelésre, amiről már évek óta mondogatjuk, hogy kellene. Johan, bár itt nőtt fel, a rossz egyensúlyára hivatkozva ellógta a tesiórákat, mikor síeltek, én pedig kétszer próbáltam, mikor 2009-2010-ben Övikben voltam ösztöndíjjal.

Ma tehát ez volt a harmadik alkalom, kimentünk a folyó jegére, aztán a tóra is, ott jobb volt, mert a folyón sok motorsszán jár, az nem ideális síelni rajta. Ahhoz képest, hogy egész kezdőszámba megyünk mindketten, egész jól ment. :)

Holnap folytatás, motorosszánnal a lékhorgászversenyre, mint két éve, aztán még sok-sok kintlevés a napsütésben, sín, szánon, gyalog.

 

Áldott ünnepeket mindenkinek!

Reklámok

Az eltűnt vonat nyomában

Tudom, hogy otthon mindenki szidja a MÁV jó édes anyukáját, és azt hiszitek, hogy itt kolbászból van a kerítés (vagy ahogy a svédek mondják, aranyból az út, és nagyon tetszett néhányaknak a kolbászos kitétel.

Amúgy ha már kitértem a közmondásokra, van sok, ami ugyanaz, és van, ami más. Amire magyarul a gatyád rámegy, arra svédül az inged).

Na de.

Mikor megépítették a Botteni-öböl menti vasútvonalat, ami Sundvall-Umeå között WP_20171121_14_32_12_Proközlekedik, az elején se ment valami jól, aztán kicsit jobban, aztán most kész katasztrófa. Ráadásul ki akarják építeni északabbra, biztos jól megy majd, ha itt is ennyire remek.

A vonatokat állítólag Dél-Európából vásárolták, most, mikor rákerestem, azt találtam, hogy helyi gyártmányok, de már nem vagyok biztos benne.

A lényeg a lényeg: a vonatok nem valók ebbe az időjárásba, ahol -20 fok van, jég van, méter hó van. A régebbi vonatok elején volt ilyen hóekeszerűség, hogy egyben tolta maga előtt a havat, ezen nincs.

Ezért aztán a téli szünet után akadozik a forgalom. De úgy igazán. Naponta több vonat késik, sőt, van, ami nem is megy. Pótlóbuszt vagy sikerül találni, vagy nem.

Feliratkoztam az sms információra, hogy tudjam folyamatosan, mi újság. Aki ezeket küldi… idézek néhányat:

“Az XY vonat ma nem közlekedik. Sajnáljuk, sajnáljuk.”

“Az XY vonat nem közlekedik. Nagyon nehéz buszt szerezni. Próbálkozunk”
fél óra múlva:
“Nincs busz, kérem, menjenek a következő vonattal.”

SMS délután négykor:
“A délután hármas vonat nem közlekedik.”

“A reggeli vonat nem közlekedik, mert odafagyott Sundsvallban a sínekhez.”  (esküszöm!)

“Az XY vonatot Sundsvalltól Härnösandig busz helyettesíti.”
Egy óra múlva:
“Az XY vonat vonatként közlekedik az egész útvonalon.” (még jó)

Minek köszönhető mindez?

  • Jég. Felgyűlik a kerekek között-alatt, aztán megfagy, és odafagy. A múltkori újságban volt egy cikk a szervízzel, ott mondták, hogy egy beérkező szerelvényt öt óra jégteleníteni.
  • Hó. Túl sok.
  • Hideg. Befagyott váltók, nem működő elektromos berendezések.
  • Állatok. Ha elüt egyet a vonat, olyan kár keletkezik, hogy muszáj bemennie szervízbe. Azt mondják, tavaly heti egy ilyen történt átlagosan, idén kb napi egy.
  • Nincs elegendő kocsi. Ha egy kiesik, akkor az kiesik. Nincs extra. És mivel folyamatos javítások vannak, a 12 vonatból 5-6 mindig bent áll, és ha eggyel elkészülnek, addigra jön egy-két másik. Mint a hidra.

Kicsit hisztisek vagyunk mind, akik ingázunk. 6 hétig kocsival jártunk, aztán meguntuk, és próbáltuk a vonatot, de még most, másfél hónappal később is iszonyatos késések vannak.

Ha sms-t kapok, az még hagyján.

De nem mindig kapok. Első dolgom, mikor megérkezem a munkahelyre, hogy megnyissam a közlekedési vállalat oldalát, amit folyamatosan frissítenek, látni, elindult-e a vonat, és épp merre jár.

Múltkor fél órát vártam reggel az állomáson, aztán inkább jöttem busszal. Igen ám, de a busz kétszer annyi idő, fél óra helyett egy óra.

Tegnap 2 perc volt vonatig, rohantam, és akkor persze időben volt.

Ma stresszeltem reggel, kértem Johant, induljunk korábban, nem akarok rohanni. Egész reggel néztem a honlapot, minden oké.

Mikor odaértem, kiderült, hogy a vonatot törölték. Állítólag azért, mert bő egy órával korábban elakadt az, amelyiknek fordulnia kellett, de abszurdum, hogy erről nem tájékoztatnak.

Felültem a buszra, és hazamentem az autóért. A busz napi 1x közlekedik, ma az túl későn van, korán végzek. Mikor indulás után 25 perccel ismét otthon voltam, megfordult a fejemben, hogy inkább visszafekszem aludni, de hát, ha szólít a kötelesség.

 

 

Író-olvasó találkozó a kisvárosban

Martina Haag író és színész egyben, leginkább a saját könyveiből készült filmekben szeret főszerepet játszani, hát miért is ne, amit maga írt az ember, arról pontosan tudhatja, mit várhat tőle.

Már novemberben megígérte, hogy ellátogat a kisvárosba, ahol dolgozom, író-olvasó találkozóra. Egy könyvét olvastam, de az nagyon szórakoztató volt, sajnáltam is, hogy pont aznap nem érek rá, nem leszek itt.

De Martina beteget jelentett, és a találkozót eltolták.

Február 26-án, hétfőn került volna sor rá, 18:30-kor. Mivel a könyvtár ugyanabban az épületben van, mint az iskola, maradtam.

Innentől az izgalmak.

Már 18:25 is elmúlt, mikor hősnőnk belép a könyvtárba, ahol tábla várja: “Martina gépe késik, előreláthatólag 20:00-kor kezdhetünk, addig is tombola.”

Nofene, gondolja hősnőnk, ezért igazán kár volt ennyit várnom, 45 perc minimum hazavezetni, hétfő van, fáradt vagyok, mi legyen.

– Tombola lesz, tombola! – terelgeti a kérdő tekintetű látogatókat a városka kultúrigazgatója befele. – Aztán pedig KRÍZIS-MEETING.

Hát persze. Amúgy jó svédekhez méltóan.

Az emberek beözönlenek a kijelölt helyiségbe, Kristina, a kultúrigazgató mikrofonnal a kezében megáll előttük

-Nos, én vagyok az, aki NEM Martina Haag. Tudjátok, mennyit havazott ma, a stockholmi gépek nem indultak időben, Martinának már fél négykor le kellett volna szállnia, de most, 18:15-kor szállt csak fel.

(Kb 50 perc a menetidő, aztán 45 perc idejönni autóval – a repülő abba a városba érkezik, ahol lakom – szerk.)

-De aggodalomra semmi ok, Martina felajánlott könyveket, tombolasorsolást tartunk, remek nyereményekkel – minden könyv Martinánál van a repülőn!

Wow.

Meg különben is, merengett hősnőnk, miért mindig last minute kell érkezni valahova? A fél négyes gépleszállás, és hozzá az út sem hagy túl sok határértéket, és mindig ott a mi-van-ha, olyan semmibevétele ez az olvasóknak, hogy még.

-A jegyeken szereplő számok a tombolaszámok – folytatja Kristina.

-Elnézést, a mi jegyünkön nincs szám! – nyújtogatja a nyakát 2-3 nyugdíjas a tizedik sorban.

-Ó, a feketepiac, hát ezért vagyunk itt többen, mint ahány szék van! – somolyogja Kristina.

-Nem, TŐLE vettük! – mutogatnak a könyvtároslányra.

-Sajnos maguk kimaradnak a sorsolásból, ez van – hangzik a kegyetlen ítélet.

Kihúznak három számot, egyik sem hősnőnké, három szerencsés nyerte a láthatatlan könyveket, melyek éppen repkednek valahol a svéd légtérben.

-Most akkor a krízis-meeting – vezényel tovább Kristina – meddig várhatunk az írónőre?

Némi tanakodás után kiderül, hogy nemrég szállt fel, és még el akar menni egy bérautóért, és csak aztán elkezdeni, már ha nem túl fáradt és mondja le az egészet.

Az nagyon sok idő, néhányan fel is állnak, meg a többség itt lakik, igazán nem tesz semmit hazasétálni. Nyolc előtt nem kezdünk, lesz az fél kilenc is. Az idő továbbra is 18:40 felé jár.

-Bérautó! Akkor sosem ér ide! – áll fel egy fényes vérezetű lovag. – Majd én elmegyek érte!
-De akkor vissza is kell vinned!
– Nem tesz semmit, ott lakom!

Lovagunk felpattant a lovára, bepattant az autójába, és elporzott a nagyváros felé.

Hát igen, merengett hősnőnk, ez lehet minden írónő álma, egy idegen lovag, aki a reptéren eléd veti magát, hogy ÉRTED JÖTTEM, szállj be az autómba, elviszlek a találkozóra! Aha, persze… biztonságosnak hat. Még ha a könyvtáros meg is sms-ezi, akkor is.

No mi legyen, meg azt se tudni, egyáltalán eljön-e, és aki ennyire fáradt és ideges, milyen előadást tart egyáltalán? Hétfő van, fáradtság… hősnőnk úgy ítélte meg, túl késő van, és annyira nem rajongója az írónőnek, hogy megvárja itt. Pedig még könyvet is vett.

Hét óra felé inkább elindult haza, és mire Martina elért a kisvárosba, már ágyban volt. (Nevezzétek bátran puhánynak, nem bánja.)

De egy maroknyi ember lelkesen várta, az utólagos beszámolók után, 20:30-kor kezdtek.

Ugye, nem minden nap látogatnak írónők a kisvárosba.

 

Maffiák az északi erdőben

Bár már egy hónapja történt az eset, úgy érzem, muszáj vagyok beszámolni arról a péntek estéről, mikor is maffiák lepték el az erdei kis házat, gyilkosság is történt, nem is egy, viták, féltékenységek, dráma, vacsora, tánc.

Szent egek!

Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam a fakkomba egy meghívót. Miszerint a sötét erdőbe vacsorára hívnak, lesz gyilkosság, lesz szórakozás, lesz finom étel.

Hallottatok már ilyesmiről? Úgy működik, hogy az ember megvesz egy krimicsomagot, a társaság létszámától függően, kiosztja a szerepeket, aztán egy éjszakára mindenki mássá változik, mint aki.

Az őszi szünet után ott várt a szerepem. Juan Pascini, személyesen. Le volt írva, kiket ismerek, kiket akarok szívesen eltenni láb alól, kikre figyeljek, nehogy leleplezzenek, elvégre egy konkurrens maffiacsoport tagja vagyok. Mi több, öltözködési tippeket is kaptam.

Tadamm, Juan személyesen.

Mikor megérkeztem, köszöntöttem a tigrisprémbe bújt feleségemet, aztán elindult a beszélgetés. Ismerkedett az ember a többiekkel (szerencsére kaptunk listát, ki kinek a kije, és ki kit játszik, valamint ezek ott lógtak a falon is).

Nem sokkal később új borítékot kaptunk, az új információkkal, és hogy a következő egy-másfél órában hogyan járjunk el.

Az egyik szereplőnek halálhírét hozták, a másik ott helyben halt meg… elharapóztak az indulatok, mindenki gyanús volt. Mindenkiről pletykáltunk, csak rólunk terelődjön el a figyelem. Közben férjek udvaroltak más feleségeknek, az én feleségem is elvadult tőlem, mert olyan pletykákat hallott rólam… szegény Juan.

Vacsora után kaptunk még egy borítékot, a maradék információval. Mikor már pár órája ezzel szórakoztunk, a rendőrség is megjelent, hozta a bizonyítékokat. Mindenki áttanulmányozta őket, és megpróbálta megtippelni, ki a gyilkos. Az egészben az a vicc, hogy maga a gyilkos sem tudta, hogy ő  a gyilkos.

Fantasztikus este volt, minden elsimerésünk a szervezőknek, akik ketten elintézték a helyet, a kaját, és a kismillió borítékot, amit kiosztogattak nekünk.

Ezen felül sok más hír nincs, néhány kölyök szerint vicces folyton hamis tűzriadót tartani, és kirohangálni a -10 fokba balerinacipőben (az a váltócipőm) és kabát nélkül, meg is fáztam.

Járok improvizációs színjátszókörbe, imádom, a heteim fénypontja.

Havat lapátolunk nagy lelkesen a ház előtt, ha sok felgyűlik, el kell vinni kb 50 méterre a kocsibeállók mögé. Ha az embernek szerencséje van, jön épp a hókotró, és akkor mint az őrült hangyák, a sorházi lakók kirohannak, és elkezdik az el nem vitt havat kitolni a traktor elé, vicces látvány és vicces élmény.

Egy bő hét múlva karácsony, még 5 munkanap van hátra. Ezúttal nem mi utazzuk körbe a világot, hanem a világot hívtuk meg hozzánk, örülök nagyon a döntésnek, még sosem élveztük a szép karácsonyfánkat hosszan.

Boldog ünnepeket mindenkinek!

Ősz

Észrevétlenül történt.

Mindenki örült, hogy ilyen enyhe őszünk van, ha már a nyár idén szokatlanul hűvösre sikeredett. Még október elején-közepén is vidáman lengedeztek a zöld levelek a fákon. Persze már átvette az uralmat a sárga és a piros, de még mindig akadt jócskán zöld is. Tíz fokos reggelek, napsütés, kellemes időjárás. Ősz eleji kabátka.

A napok sötétedtek, reggel már be kellett kapcsolni a biciklin a lámpát, de a vonatról leszállva már világos fogadott.

Szerda reggel jégvirágosak lettek az autóablakok, először, mióta véget ért a nyár. Aztán csütörtökön is. Pénteken is. Péntekre minden levél lehullott az almafáról.

Mínuszfokok reggel a hőmérőn. Thermopulcsi a kabát alatt. Könnyező szem a hajnali biciklizésben. Deres háztetők. Csúszós veranda.

 

Augusztus közepi vakáció

Ma van az első igazi, nagyon őszi nap, mikor éjszaka is többször arra ébredtem, hogy az eső veri az ablakot, és egész nap szakad, már vágytam egy ilyen kuckózós vasárnapra, filmmel, könyvvel, társasjátékkal (egyre csak nő a gyűjteményünk!).

Remek alkalom arra is, hogy visszarepüljünk egy hónapot az időben, és meséljek kicsit a nyaralásunkról.

A nyár első felét Johan munkája és a költözködés tette ki, a másodikat a lakás kitakarítása és átadása, majd a szokásos stugázás a sarkkörön túl.

Aztán volt maradék öt napunk, és azt Finnországban töltöttük. Szerdán szálltunk kompraP1180545 itt Umeå mellett, Holmsundben, reggel nyolckor volt P1180552indulás, de egy órával előbb kint kell lenni, mivel a beparkolás időt vesz igénybe. 4,5 óra az út, de Finnországban egy órával később van, ezért fél kettőkor érkeztünk meg ottani idő szerint.

A komp szép nagy, bár kicsit már koszlott, elkéne neki egy kis festék. Lehet kabint bérelni, sőt, ülőhelyet is, ellenkező esetben üldögélhet az ember valamelyik étteremben, bárban, vagy a folyosói székeken, sőt, akár a földön is, sokan aludtak.

Mi nem béreltünk semmit, és a korai indulás miatt úgy döntöttünk, a kompon reggelizünk, aztán üldögéltünk tovább az étterembP1180561en.

A komp Vaasába érkezik meg, első utunk egy meteorkrP1180563áterhez vezetett. 520 millió évvel korábban csapódott be egy meteor ide, most szántóföld az egész, táblákkal, és egy igen ritkán nyitva levő látogatóközponttal, vissza már nem jöttünk.

Aztán kempinget kerestünk magunknak, volt nálunk sátor meg mindenP1180566, de mégis kis faházat béreltünk egy Malax nevű helyen, nagyon kellemes, két éjszakát töltöttünk ott, P1180571volt egy barátságos macska is, meg egy bazipók a rönkház rönkjei között, aztán eltűnt egy lyukban, ennek annyira nem örültünk.

Egyik reggel a helyi pékségben vettünk reggelit, máskor meg nap közben, sőt, kolbászt is grilleztünk egyik este.

Miután lepakoltunk, vissza a városba, közben tankoltunk is, a benzinkút kP1180576is kávézója “Apuka óvoda” névre hallgatott, ültek sorban az ablakban a kamionsofőrök.

Aztán császkP1180572áltunk és estebédeltünk a városban, illetve megterveztük a maradék napokat az alapján, amit láttunk. Vacsorára meg a világ legnagyobb gombóc fagyijait fogyasztottuk.

 

 

Csütörtökön lógott az eső lába, de nem is baj, mert aznapra Finnország egyik legnagyobb bevásárlóközpontja volt betervezve, 20.000 m2-es, unikornis- és unikornispata tematikával, el tudjátok képzelni. Vagy nem? Várjatok, segítek.

 

 

Külön felhívnám a figyelmet a csillámunikornisos házasságkötőteremre, ahol a megfáradt vásárlók megesküdhetnek, vagy akár, ahogy a filmekben, mikor romantikusan, pont ugyanakkor nyúlsz a polcon a villanykörtéért, és egymásra néztek, akkor… akkor rájöttök, hogy vagy most összeházasodtok, vagy soha.

Itten balra pedig Johan látható, a Koskenkorva gyár előtt, ami mi mást gyártana, mint alkoholtartalmú italokat.

Látszik rajta, hogy szívesen bemenne körbeszaglászni. :)

Vettünk ezt-azt, de véleményem szerint túl sok időt töltöttünk odabent, én már nagyon kezdtem unni, és Johan még csak akkor jutott el a szerszámokig.

Este visszamentünk Vaasába, kultúrest volt, későn nyitva tartó múzeumokkal, megnéztünk egyet-kettőt, meg ettünk vacsit, sőt, karneváli hangulat is volt.

Pénteken aztán jött a nagy kaland, a Power Park vidámpark! Vettünk egy napijegyet, amivel korlátlanul játszhattunk mindent. Voltak nagyon menő hullámvasutak, óriáskerék, körhinta, dodzsem, végül felültünk arra is, amelyik 0-100 km/h-ra gyorsul 1,9 másodperc alatt. Azt elég sokáig néztük, hogy fel akarunk-e ülni rá, de végül fel akartunk. Mivel fejjel lefelé is megy, ki kellett üríteni a zsebeket. Alig egy perc a menetidő, ültünk és vártuk az indulást, mikor is az egyik segéderő azt mondja Johannak, márpedig a szemüveget is le kell venni. Igen ám, de ő anélkül nem lát semmit, így már nem érezte annyira mókásnak, de addigra már mindegy volt. Ott, az a nagyon magas zöld az.

Aki menne vele egy kört, tessék parancsolni, nem saját készítésű, de azért film. Figyelem, szédítő!

 

Hazafelé az 1700-as évek piacára is betértünk, szerencsénk volt, hogy pont ezeken a napokon volt kultúrest és piac is, mikor arra jártunk. Vettünk nagyon finom kenyereket, meg egy gombócmécsestartót a szobába, amit az ablakba fogunk majd kiaggatni.

Aznap este a vaasai kempingben aludtunk, ami jóval nagyobb, de itt is faházban. Estére vettünk egy adag sültkrumplit, két sört, és biliárdoztunk a kemping kicsi restijében.

Szombaton természetjárás: kimentünk a kis szigetekre, menő hídon, ebédeltünk isteni lazaclevest és homoktövis-tortát (nagyon sok homoktövis van arrafelé), és ott túráztunk egy kört a tanösvényen, felmásztunk egy kilátóba, ahol a természetvédelmi terület munkatársai közül kettő is odafent várta a turistákat, hogy mesélhessen nekik a helyről. Miután a tanácsukat követve megkerestük a húsevő virágot is, meg meglestük a bocikat, szedtünk szamócát, még autóztunk körbe szép helyeket keresve és találva. Vacsorára fantasztikus sült halas szendvicset ettünk egy eldugott étteremben.

Aznap este szállodában aludtunk, mintegy a nyaralás megkoronázásaként, és szerencsénk volt itt is, épp kétnapos koncertsorozat volt, a szálloda vendégeként ingyen mehettünk oda is. Johnny Logan énekelt többek között, jó volt.

Az egyetlen, amivel nem volt szerencsénk, hogy vasárnap csak nyolctól adnak reggelit, mi pedig hatkor indultunk a komphoz, de erre az esetre van egy kis bár, ahol joghurtot, mini zacskó müzlit, szendvicset és salátát lehet magunkhoz venni, ezt fogyasztottuk el a hajón. Plusz nyertünk egy órát, a hazafelé időutazással.

Ahhoz képest, hogy négy nap volt, minden belefért: városnézés, kultúra, shopping, vidámpark, természet.

Elégedettek voltunk a mininyaralással, csak azzal nem, hogy másnap kezdődött mindkettőnknek a munka…

 

We like to – move it!

Június 19-én volt a napja, hogy beköltöztünk a szép új házunkba.

Ez egybeesett a nyári vakáció első napjával is, szóval pihenésről és fellélegzésről szó sem lehetett.

Az egész úgy kezdődött, hogy a június 19-ét megelőző hétre volt kitűzve két lakásmegtekintési lehetőség, tudjátok, már írtam róla, mikor mi eltávozunk otthonról, az ingatlanos meg fogadja az érdeklődőket. Hát fogadta volna, ha jöttek volna. Nem jött senki.

Beütött a depi, Johannak meggyőződése volt, hogy őszig el sem adjuk az egész kócerájt, mit csináljunk, béreljünk bele más bútorokat, és költözzünk át, jaj, mit csináljunk?

Közben telefonált az ingatlanos, hogy lenne itt egy érdeklődő pár, akik hétfőn jönnek a városba Doroteából, egy kisvárosból bő kétszáz méterrel arrébbról, esetleg hétfőn (ez 19-e) megnézhetnék-e. Sok reményt nem fűztünk hozzá, de azért mondtuk, hogy persze, Johan éjszakás volt előtte vasárnap, szóval ő a házba jött reggel hétkor lepihenni, én meg délelőtt átjöttem ide szintén.

Na, telefonál az ingatlanos, hogy érdekli őket, igen, megpróbálják megbeszélni, meg is veszik-e. A helyzet persze kedvezett a párnak, elvégre más érdeklődő híján nem kellett licitálni sem, biztosak lehettek benne, hogy ha igent mondanak, az övék lesz.

És az övék lett. Egy nyugdíjaskorú pár, akik unokázni jöttek, az egyik gyerekük a szomszéd negyedben lakik, a másik kicsit odébb, és hát akkor maradtak is.

Egyből aláírták a szerződést is.

Aztán megkérdeztük, mikor szabad a költöztetőbusz, mert ez benne van az árban. Hát aznap pont szabad volt, szóval délután négytől éjfélig pakoltuk ki a bútorokat, és hordtuk át ide.

Az utolsó két szekrénynél majdnem elsírtam magam, az maradt egyelőre. Aztán kidőlve estünk rá az össszecsukhatós ikeaágyakra, már rendbe rakni az ágyat nem volt erőnk.

Másnap Johan még mindig szabadnapos volt, kérdezte, mivel kezdjük. Úgy döntöttünk, csinálunk két helyiségben rendet, a konyha és a hálószoba, aztán a többi majd kialakul.

A hét további részében dolgozott, én addig pakolgattam, átköltöztettem az egész konyhát, a könyveket, mindenfélét. Szerencsére nem nulláról kezdtük, mivel már régóta megvolt a kulcs, egy ideje pakolgattunk.

Most már másfél hónapja lakunk itt, olyan, mintha nem is laktunk volna máshol. Van kis kertünk, Johan vett magának egy szép új grillt, gyakran vacsizunk grillezett ennivalót, játszunk, biciklizünk.

Két hete van Johan is szabadságon, még két hetünk van, megyünk a stugába a héten – holnap veszik át a lakást az újak – aztán pedig valószínűleg roadtrip lesz.