A hónap eleji megkezdett blogbejegyzés így indul:
Itt a május, csicseregnek a madarak, és a mínuszfokok is még mindig sajnos. Hókupacokból is akad jócskán. De miért is panaszkodom, valamikor két hete nagyon szép idő volt, akkor rózsaszín harisnyában és szoknyában mentem dolgozni.
Azon a héten háromszor is kint ebédeltem, egyszer egyedül a parkban, kétszer pedig a kollégákkal a téren. Minden pénteken együtt ebédelünk a kollégákkal, mikor mit. A tavasz egyik biztos jele, hogy megjelennek a food truckok. Abból is kedvencünk az, amelyik pizzatekercset árul: azaz egy friss pizzát megtölt salátával, zöldséggel, szószokkal és feltekeri! Ebből már fogyasztottunk tehát egyet, azóta változó a helyzet, hol nagyon hideg van, hol pedig havazik, még most, májusban is.
Aztán valamikor a hónap közepén mintegy varázsütésre elolvadt a hó, megjelentek a virágok és a fákon a kis levelek – általában Johan születésnapja táján (12-e) történik mindez. A sárgás, nyomott fű kizöldül.
Lassan másfél éve lakunk a házunkban, és idén valahogy elkapott minket a kertszépítési láz. Johan a ház felé vezető ösvény melletti ágyást gazolja alaposan már napok óta. Én körbegereblyéztem mindent, mielőtt Roger, a robotfűnyírónk beindult volna. A ház mögött van az epres ágyás kissé szottyadt palántákkal, tavaly sem hoztak sokat, majd most talán ültetünk másikakat. A rebarbarabokorról mindig akarok time lapset csinálni, mert egy hét alatt hatalmasat nő mindig. A másik ágyásban eddig nem volt semmi, most kipucoltam azt is, és nemsokára remélem, ültetünk valamit oda is.
Télen őzek rágták le a berkenyénk kérgét, attól féltünk, nem éli túl, de már leveledzik boldogan. Aztán ki tudja, meddig tart mindez.
Anna hamarosan betölti a négyet, tud olvasni mindkét nyelven, nagy betűs írást. Magyarul kissé zötyögősebb, nehéz a sok ékezet meg a dupla betűk, és bár rendeltem neki könyvet, közel sem akkora a kínálatom, mint a könyvtáré. Az óvodáért rajong, de most június 1-től egy hónapot itthon lesz Johannal. Ugyanis négyéves kora előtt meghatározott mennyiségű szülői napot ki kell vennünk, különben elvész. 96 nap maradhat kettőnknek. Igen, tudom, luxus!
A városközpont nagy híre a kacsa, aki az egyik virágládába fészkelt, hét tojást rakott. A munkahelyem mellett van, én is lefotóztam, de több riport is készült :) Ma nem néztem rá, nem tudom, azóta mi a helyzet.
A bicikliszezont április 16-án indítottuk, a szomszéd kisvárosba kerekeztünk el. A nagy boldogságnak egy rajzszög vetett véget, ami kecsesen beleállt a gumimba. Szerencsére hazáig még elhozott, de aztán leeresztett. Johan megjavította.
A szokásos biciklis-kirándulós tájékozódás is beindult, a hétvégén a barátainkkal sétáltunk egy kört. Lógott az eső lába, néha eltévedtünk, de aztán egy kis tóparton kötöttünk ki uzsonnázni, ahol a menedék/grillház oldalán fából készült nyársak lógtak a következő felirattal. “Készítettem nyársakat a virslihez, használjátok bátran, de aztán akasszátok vissza. Üdv, Ingela”
Pár hete pedig egy közeli duzzasztógáthoz mentünk kirándulni, ahol is a folyót elvezették a medréből, és egy föld alatti alagúton vezették arrébb, hogy meglegyen a megfelelő esés. Itt bugyog felfelé. (Alant pedig a képek).
Eljött nyár előtt utoljára a könyvtár-busz a falunkba, így érkezik az utcába. Egy busz, ami telis-tele van könyvespolcokkal, és rengeteg helyre ellátogat. Mindig nagy öröm, mikor ide is eljön – bár elég szorgalmasan látogatjuk a városi könyvtárat is. Sajnos most nem zenélt, pedig zenélni is szokott.
Annyi minden volt eszemben, de valami eszméletlen sebességgel megy az idő, és sajnos a blog mindig utolsó helyre került a prioritási listán.
Akartam írni például Kirunáról, a városról, amit áthelyeztek a bánya miatt. (Vagy már írtam róla?) Johan szülei ott élnek a közelében, húsvétkor jártunk is ott.
Márciusban pedig egy last minute úttal Tenerifét és meglátogattuk.
Meséljetek, mire vagytok kíváncsiak?
Svenskalandozás 