2019. július 2-án megszületett végre Anna Julia.
12 nappal a kiírt dátum után. Sajnos maga a szülésélmény nem lett pozitív, és ebben sokat közrejátszott az emberi faktor, legalábbis véleményem szerint, szóval nagyon személyes beszámolót nem szeretnék, nem fogok és nem is tudok adni, inkább maradok a tényeknél.
Nem volt egyszerű menet. Június 20-ra voltam kiírva, de nem történt semmi. Aznap jártam a barnmorskámnál is, aki a vizsgálat után azt mondta, már alakulok, de azért ad a biztonság kedvéért még egy időpontot elsejére. Hát így töltöttem a napokat, Johan dolgozott, minden nap számon kérték a kollegák, hogy hogyhogy már megint ott van, hol a gyereke.
27-én este kezdődött, hogy beindultak a fájások, és nem tudtam aludni. Még nem voltak annyira sűrűek, hogy be kelljen menjek velük, de épp eléggé ahhoz, hogy felriasszon, ébren tartson, és mire ismét elaludtam volna, újra kezdte. Napközben nem volt semmi, aztán péntek éjjel megint. Szombaton Johannak programja volt, de valamiért kedvem lett a közeli pizzériába ruccanni este egy randira, és ő is benne volt – milyen szerencse, mert vasárnap reggel bementünk a kórházba, azt hittem, elfolyt a magzatvíz. Mint kiderült, nem folyt el, de mikor megtudták, hogy már plusz 10 napnál járok, és három napja nem aludtam, és már tágulni is elkezdtem, úgy döntöttek, bent tartanak, hogy aludjak, különben nem fogom bírni a szülést, ezt mondták.
Kaptam egy külön szobát, tévével, ággyal, fotellel, külön mosdóval, minden ami kell, meg egy koktélt, hogy aludjak. Egy darabig ment is, aztán nem. Szóval úgy döntöttek, esetleg másnap burokrepesztés lesz, ha nem történik semmi, és kapok fájást elősegítő infúziót (bocsánat, a magyar terminológiával nem mindig vagyok tisztában).
Hétfő reggel elment a víz, innen ment intenzíven az infúzió. Áthelyeztek egy szülőszobába, Johan is bent volt végig – esténként még hazament aludni, mert úgyse történt egyelőre semmi, ha pedig történt volna, 10 perc alatt beér, közel a kórház.
Itt szokás egy levelet írni szülés előtt, hogy milyen kívánságaim, félelmeim, elvárásaim vannak. Ebbe beleírtam, hogy nem szeretnék fájdalomcsillapítást, de sajnos ezt az elvemet feladtam. Kaptam gerincérzéstelenítést, Johan végig kapaszkodott belém, és én belé, hogy melyikünk volt rosszabbul, azt nem tudom :D
Délután engedélyeztek egy kis pihenőt, hogy aludjak, és este is folytatni akartam, csak nem ment, mert az érzéstelenítés ferde lett, és minden fájást koncentráltan éreztem az egyik lábamban. Innentől összefolyik az egész. Tudom, hogy üldögélek a fitnesslabdán, fekszem, Johan társasozni próbál velem az ágyon, hogy jobban érezzem magam, a barnmorskák cserélődnek, és lassan eljut a tudatomig, hogy a szervezetem feladta, nem akar közreműködni, és hirtelen azt mondja mindenki, császármetszés lesz, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, a könyvekben is szinte átlapoztam a fejezetet, mert hogy én “a tradicionális” úton szeretnék szülni. És itt lett az élmény olyan, amilyen, mert úgy éreztem, mindenki tudja, hogy ide tartunk, csak én nem. Mondhatjátok, hogy naiv vagyok, vagy értetlen, de egyszerűen már napok óta nem aludtam, elkeseredtem. A levelemben benne volt az is, hogy nyílt kártyákat kérek, információt, a lehetőségekről beszámolni, de aztán hirtelen lett, ami lett.
Magáról a műtétről nem szeretnék beszélni.
Johan elment a babával a vizsgálatra, mikor kiszedték, mindent rendben találtak, csak hát kissé sokára került sor a császárra, így mindketten fertőzést kaptunk. Üldögélt még egy darabig a fejemnél a babával, aztán visszament a szobába. Engem is visszatoltak, és utána ott ültünk este fél 10-től hajnali 4-ig, és vártuk, hogy áthelyezzenek a babaosztályra. Csak aznap éppen sokan voltak, ezért senki nem jött be tájékoztatni minket, engem kiütött az érzéstelenítés és a műtét, Johan üldögélt a fotelben a babával, de hát ő is kimerült.
Ilyet kap az ember, ha babája születik. De valahogy nem lelkesedtem annyira akkor.
Aztán csak felvittek az osztályra, ott félálomban már nem is tudom, mit vizsgáltak és néztek.
Maga a felszereltsége a kórháznak szuper. A szülészeten ugye volt a saját szobám, meg saját szülőszoba, kényelmes fotellel a hozzátartozónak. Reggeli önkiszolgálós a konyhában, volt kenyér, vaj, sajt, sonka, zöldség, joghurt, gyümölcslé, müzli. Ebéd és vacsora menüből választós!
Ezen az osztályon kétágyas szobák vannak, arra törekednek, hogy a partner bent alhasson, de ha túl sokan vannak, két anyuka osztozik a szobán. Vagy mázlink volt, vagy a műtét miatt, de Johan végig velünk lehetett, éjszaka is, ami hatalmas segítség volt. Ugyanis első nap még nem ajánlották lábra állni az érzéstelenítés után, de a fertőzés miatt 2-3 óránként jöttek vizsgálni minket, hol engem, hol a babát. Vérvételek (megszakad az ember szíve, hogy agyonszurkálták a kis kezét!), gyógyszer, meg szapora volt a baba légzése, azt figyelték, nekem a vérnyomásomat – ja, mert az az egekben volt hétfőn és kedden is – stb. De mikor a babát vizsgálták első nap, nem tudtam ott állni vele, Johan állt ott, adta a szájába az ujját, fogta a kezét.
A képen: a szoba, a folyosó, a váróterem, és az étkező, ahol szintén önkiszolgáló a reggeli, mint látszik, és menüs az ebéd-vacsora. Johannak reggeli és uzsonna járt, de fizetnie kellett per éj. Persze utólag nekem is fizetnem kellett. 100 korona per éj, az 3200 forint körül van most, azt hiszem.
Három napot töltöttünk bent, egy perc pihenésre nem futotta, ha valamelyikünk elaludt, tuti bejött valaki vizsgálni – én tudom, hogy a mi érdekünkben leginkább, de azért pihenni se ártott volna. A végén már borzasztóan éreztem magam, mint a ketrecbe zárt farkas. Johan délutánonként hazabiciklizett, hogy kicsit összeszedje magát, és rendet pakoljon itthon.
Végül péntek (július 5.) délután csak hazajöttünk, az első este hasfájós volt a baba, de aztán egyre jobb lett, ahogy alkalmunk nyílt pihenni. Egyelőre még mindig nincs jó napi ritmusunk, meg kellett kontrollokra járni olykor-olykor, de sokat sétálunk, voltunk sütizni is a nyári kávézóban, bevásároltunk, jártunk egy kertbarát kör vagy minek nevezzem nyílt napján – egy terület, ahol apró nyaralója van az embereknek, kerttel, azoknak főleg, akik lakásban laknak. A többség nyugdíjas. Kóstoltunk orgonaszörpöt például, nagyon finom volt. Mi több, egyik este még sorozatot is néztünk, egy másik este elment motorozni, én az előbb voltam egyedül ügyintézni. Szóval lassan beáll az élet a rendes kerékvágásba.
Sokat számít az is, hogy Johannak pont szabadsága van, és 10 nap is jár neki itthon a születéssel kapcsolatban, tehát hat hétig együtt vagyunk hármasban.
Anna sok postát kap mostanában, kapott már magyar és svéd állampolgárságot is :)
Ma pedig két hetes!
Még egyszer elnézést, hogy nem tudtam objektíven írni. Ha valamit részletezzek, szívesen részletezem szokás szerint.
Négy hónapja tehát, hogy írtam, elnézést kérek, de a blog mindig hátrább kerül a prioritási listán, nem meglepő módon, gondolom. Eközben jártunk otthon, jártak nálunk az apai nagyszülők, meg az én apukám az egyik öcsémmel a múlt héten. Az ünnepeket hármasban, csöndben, itthon töltöttük, nagyon jó volt így is, hogy nem kell pakolni és utazni.
