Bár a napok egyformán teltek, a blogírás mindig tolódott. Ebben a bejegyzésben írok Annáról, a munkámról, a nyári terveinkről és az aktuális koronahelyzetről.
Az egyévesünk holnap két éves lesz, de már ma megünnepeltünk, mert holnap korán indulunk nyaralni, és ha már a fél napot autóban tölti, legalább ennyi kijár. De erről mindjárt.
Bővebben…Az utóbbi két bejegyzés után kaptam néhány kérdést, azokra szeretnék válaszolni, valamint elmesélni minden mást, ami azóta eszembe jutott a témákról.
Meg egy újság még az is, hogy augusztus közepéig meghosszabbítottak az online suliban, és bár lett volna lehetőségem váltani is, jelen helyzetben ez tűnik a legjobb megoldásnak.
A jelen helyzet ugyanis az, hogy jelenleg a mi megyénkben tombol leginkább a vírus, pedig még a járvány első felében itt volt a legkevesebb eset, itteni lakosokat például beengedtek Dániába. Hát ez most megfordult sajnos. Nem is a mi városunk elsősorban a góc – de mondjuk a kórház itt van – hanem kettő másik. Az egyik Lycksele, az ország belső része felé, ott bezártak még az általános iskolák is, mindenki online tanul.
Itt a mi városunkban is távoktatnak több helyen, már nem is tudom követni, hol és mi alapján. A gimnáziumokban általában hetente váltogatják, hogy melyik évfolyam jár be. Ehhez kapcsolódik egy érdekesség, hogy ha távoktatás van is, a legtöbb iskolába be lehet menni ebédért (elvitelre), ugyanis itt ingyenes az iskolai ennivaló, és ez jár a diákoknak. Ezen nagyon meglepődtem, mikor először olvastam.
Bővebben…Anna elkezdte hát az óvodát január 11-én. Tudom, ilyen kis korban talán a bölcsőde lenne a megfelelő elnevezés, de ez óvoda, mi több, itt “előiskola”.
Mi ennek a módja itt, a mi “kommun”-ünkben (önkormányzati közigazgatási egység). Ez eltérő lehet területenként, így egyelőre csak arról tudok beszámolni, amiben nekünk volt részünk.
Fél évvel a kívánt dátum előtt kell beállni a sorba, onnan számítják. Lehet persze korábban is, de az nem oszt, nem szoroz. Mi a biztonság kedvéért már március-április táján jelentkeztünk, nehogy elfelejtsük. Öt óvodát lehet megadni rangsorolva, hogy hová szeretnénk menni. Vannak, akik itt szisztematikusan végigjárják-kérdezik az összeset, hol van saját szakács, mennyi pedagógus, mekkora csoportok… satöbbi. Ez mind nyilván fontos kérdés, mi viszont a távolságot vettük alapul.
Így került az első két helyre két ovi, ami öt percen belüli sétára van, aztán egy, ami negyed órára, és kettő, ami kicsit távolabb.
Bővebben…Nem, nem a fizetőeszközről fogok most beszélni, hanem a már mindenki által annyira unt vírus-témáról, de muszáj vagyok.
Gyakran felháborodok a magyar médiából ömlő hazugságok hallatán, és sok-sok héttel ezelőtt ígértem egy bejegyzést.
Először is, nem is értem, miért nézi Magyarország ilyen árgus szemekkel, mit művel Svédország idefent északon, miközben a többi európai országokról alig hallani. Másodszor is, sokszor hatásvadász címeket adnak a cikkeknek, és aki csak azt olvassa el (sajnos, sokan), rögtön elkönyvelik, mi is az igazság.
Bővebben…Hónapok óta próbálok összehozni egy bejegyzést a koronavírusról, de valahogy mindig a teendőlistám végén helyezkedett el, így minden héten fel van írva, hogy csináljam meg, de… már majdnem kész.
Viszont nem akartam azt hozni pont karácsony előtt, hogy néz már ki.
Ezért most csak annyit: jól vagyunk, hármasban karácsonyozunk, nem megyünk sehová. Hó esett pénteken, aztán el is olvadt rögtön, de egy nagy szánkózásra és egy hóemberre pont elég volt.
Anna baba megtanult járni, és komplett mondatokban beszél mindkét nyelven. Sosem keveri, kihez melyik nyelven szóljon, és ha mindketten ott vagyunk a szobában, elismétel mindent mindkét nyelven, biztos ami biztos.
Januárban elvileg kezdődik az óvoda is. Az én online állásom meghosszabbították március végéig, örülök, hogy ezt választottam, ahová felvettek volna tanítani, ott sok a koronás eset, és részben online megy ott is a tanítás.
Áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek, és lehetőleg egy sokkal boldogabb új évet!
Holnap lesz 16 hónapos ez a csacsogó gyermek, tényleg állandóan kommentálja a saját és mindenki más életét, elég szórakoztató. Épp, míg ezt értem, az apai nagyszüleivel beszélgetett skype-on, hát teljes kis stand up show-t produkált.
Mikor a múltkor kérdeztem, miről írjak, feljött a kétnyelvűség és Anna aranyköpései is. Erről próbálok most írni egy kis összefoglalót.
A Johannal közös nyelvünk ugye a svéd. De kezdettől fogva egyértelműként kezeltük, hogy ő svédül, én pedig magyarul fogok a gyerekkel beszélni.
Ezt tartjuk is születése óta. (Esetleg kivétel, ha olyat mondok, amit szeretném, ha Johan is értene, de akkor is inkább megismétlem svédül, amit magyarul mondtam). Meg jó, néha énekelek svédül, vagy mondókázom, ha épp azt kéri a kívánságműsorban.
Anna nagyon korán kezdett beszélni, 9 hónaposan kezdte a “hej“- jel, azaz svédül köszönt, aztán jött a pappa, jött a bajs (kaki…) aztán nagyon hamar nagyon sok minden jött. Állathangok, állatok (kakk lett minden madár például, mert a svéd kacsa azt mondta a könyvben quack). Az elvárás a másfél éves kontrollon a 8-10 szó ismerete, azaz nem is feltétlenül mondani kell tudni, hanem csak felismerni. Ehhez képest Anna már komplett mondatokban beszél, mindkét nyelven, mi több, simán váltogatja őket, ha épp ketten vagyunk. Mi ez, néz rám, majd az apjához fordul, és azt kérdezi, Vad är det (ami ugyanaz ugye).
Van-e titok? Nem tudom. Lehet, hogy ez egyéni adottság kérdése. Azt tudom, hogy a korabeli ismerős babák nem nagyon beszélnek még, de helyette járnak és szaladnak. Anna egyelőre csak a bútorok mentén közlekedik, feláll mindenütt – ha van támasztéka.
Ha mégis tippelnem kellene, miért sikerült ilyen jól, én azt mondanám: könyvek, dalok és mondókák. De tényleg szivacs a kis agya, két-három mondókázás után már egészíti ki a szöveget. Ismeri a könyveket, a szereplőiket, a tartalmukat. Mindenki csak a saját nyelvén olvas neki, ha az ellenkező nyelvű könyvet olvassuk, akkor fordítjuk és/vagy meséljük. És rengeteget olvasunk neki. Reggel könyvekkel kezdjük a napot, az ő kérésére, napközben is most már odajön többször, hogy olvassuk ezt meg azt (köszönöm! adja a kezembe/vágja a fejemhez a könyvet), de mikor kisebb volt is része volt a rutinnak. Este meg még több mesekönyv. Könyvtárba is nagyon sokat járunk, természetes neki a sok könyv, tudja azt is, melyik mamma könyve.
Először a könyvek tartalma ragadt rá, most már mindent ismétel, és nagyon hamar tanul, tényleg minden nap meg tud lepni, hogy milyen szavakat tud már.
Hát hirtelen ennyi. Ha valamit még részletezzek, szóljatok.
És akkor jöjjön néhány Annaság:
Ha valamelyikünk hazajön, köszön neki (Hej pappa! / Szia mamma!), aztán a mi saját hangsúlyunkon hozzáteszi: Hej Anna! / Szia Anna!
Dunk! – ez, ha megüti magát, valaminek nekimegy, valami csattan. A vicc az egészben az, hogy mikor hanyatt esik, és beveri a fejét, először azt mondja, Dunk! csak aztán kezd el sírni.
A gumicsizma először volt gumics, aztán most gumicsimáz. A hajgumi meg hamugi. :)
– Mi ez? – mutatok a kiscsibére a mesekönyvben.
– Csibehús.
Ha kér valamit, és odaadom, azt válaszolja:
– Tessék, szívem!
Ebbe a kategóriába tartozik még amikor megcsinál valamit, rám néz, és azt mondja: Ügyes babám!
Reggel rögtön könyvet kér, meg is mondja, melyiket: Kérsz Zog a sárkányt?
(A kérsz az még mindig E/2-ben, mert úgy ajánlok ugye mindent.)
Tegnap pappa altatta, mentem fel, mikor már nyávogott, mondom, alszol?
– Pappa alszik! – jött a válasz.
“Kifelé, sicc!”
“Nem, nem, nem piszkálni!”
– Mit csinálsz, Maszat?
– Csinálsz Maszat? Pollit olvasol.
Svédül is nagy szövegei vannak:
– Oh vad duktig! – Ó, milyen ügyes – ezt magára.
– Oh vad mysigt! – Ó milyen puha/otthonos/kuckós – ha megölel egy plüssállatot
Ha Johannal megkérdezzük egymástól, hol van valami, rögtön érkezik a válasz: “Den är borta” – eltűnt, avagy “bakom soffan” – a kanapé mögött (ez egy mesekönyvből van)
Tudja, hogy a bögrém “muminmammamugg”, azaz mumin mammás bögre.
És a legeslegjobb: a “nämen” svédül valami olyasmi, hogy nahát, nade.
Minap hatalmas, saját maga által véghezvitt pukizápor után felnéz az apjára, és azt mondja:
– Nämen pappa!
És hát az alapszókincs fő eleme is megvan, erre nem tanítottuk, ezt magától szedte össze:
Hát épp kezdenék írni ugye a munkahelyemről, mikor a héten meg is változtattam azt.
(A képen a tenger a munkahely parkolójából fényképezve egy szép napon.)
Mert az úgy volt, hogy 2016-ban kezdtem el dolgozni Nordmalingban és a nyelvi előkészítőben, vagy minek is nevezzem. Három évig működött az egész, aztán 2019 elején kiderült, hogy nincs elég diák már, és különben is, az önkormányzat már az év első pár hónapjában több milliós tartozást hozott össze, így hát úgy döntöttek, az egész SI-t beszüntetik az év végével.
Svédországban, ha nem magániskoláról van szó, nem az iskola alkalmaz engem, hanem az önkormányzat (kommun). Ha megszűnik egy munkahely, megnézik a listát, ki mióta dolgozott nekik – akit legkésőbb vettek fel, az lesz az utolsó – és az elsőtől kezdve próbálják elhelyezni őket valahová, bárhová a kommunön belül. Én három évet dolgoztam ott, utolsó lettem a listán, nem is nagyon találtak nekem semmit, kivéve egy 29%-os, három falusi iskolában folytatott angolt, azaz a benzinpénz több lett volna, mint a fizetésem. Nevetséges ajánlat volt, el is utasítottam. Így mondtak fel nekem munkahiány miatt, ez esetben a felmondási idő hat hónap, ami időtartamra valami munkát intézni kell nekem.
Ráadásul ugye már Anna úton volt. A felmondás szülői szabadság alatt szünetel. Ennek ellenére szülés előtt 3 héttel felmondtak (ez biztos megmentette a gazdasági helyzetet, gratulálok), és a felmondólevélre még egy post-it-et is kaptam, miszerint “élvezzem a szülői szabadságot”. Kösz, kellemes lesz így a jövőbeli bizonytalansággal.
Mindegy, gondoltam itthon leszek egy évet, aztán őszre majd találok valamit. Nem találtam. Alapjáraton arra gondoltunk, hogy Johan lesz itthon 100%-ban, de ő is benne van a projektben, amiről korábban írtam (https://www.sca.com/en/about-us/Investors/press-releases/2019-09/sca-invests-in-obbola-kraftliner-mill/) és benne is akart maradni, így arra gondoltunk, megfelezzük a heteket inkább.
Ezzel a kéréssel fordultam a főnökömhöz, 40%-ot szeretnék dolgozni én. Így kerültem az SFI-be, ami a Svenska För Invandrare, azaz svéd bevándorlóknak. Hétfőn és kedden dolgoztam én, addig Johan itthon volt, a hét második felében cseréltünk. Autóval jártam, hétfőn én vezettem és vittem a kolleganőmet, kedden fordítva. Jó volt kicsit kiszakadni, dolgozni, máshol lenni, másról beszélni, nyugodtan ebédelni :) Johan és Anna pedig nagyon jól megvoltak mindig is, emiatt cseppet sem aggódtam.
Az SFI felnőtteknek szól, volt is minden korosztály 20-60+ évesig. Nemzetiségileg főleg afgánok, szomáliaik, eritreaiak, szírek, de akadt egy-két thai, orosz, burundi is. Nordmaling egy kis hely, nem olyan változatos az SFI összetétele. Ha én nem tudtam volna svédül, mikor ideköltöztem, én is odakerültem volna.
Négy kurzus van, A, B, C és D. Teljesen kezdő, analfabétáktól kezdve azokig, akik már jól tudnak. Persze eltérő sebességgel halad mindenki, nem mindegy, hogy képzetten jön-e ide valaki/iskolai háttérrel/fiatalon/idősen/ analfabétán/úgy, hogy otthon is háztartásbeli volt, és még sorolhatnám.
A munkaközösség varázslatos, három idősebb nő, aztán egy fiatal lány, aki a gimnáziumi svéd kurzusokat tanította (ez már nem SFI), valamint egy harmadik nő, aki itt is, ott is besegített. Engem az A csoportban dolgozó kolléganő mellé osztottak. Neki ugyanis van gyógypedagógus végzettsége is, így kapott időt arra, hogy a többi csoportban foglalkozhasson azokkal, akiknek igénye volt ilyesmire.
Csak délelőtt volt 3 órájuk, és csak svéd. Amikor ő elment, én átvettem a tanítást, segédkezést. Elég egyszerű volt a feladat, a koronavírus miatt egy a csoport ugyanis felesben járt, hétfő-szerda/kedd-csütörtök beosztással, pénteken online óráik voltak. (Tavasszal az egész online ment, több-kevesebb sikerrel, mint megtudtam).
Éreztem én már az elején, hogy nem szabad megszeretni nagyon, mert úgyis elválunk hamarosan, február végéig dolgozhattam ott (ez hogy jött ki, nem tudom, több, mint hat hónap, de nem panaszkodtam).
Közben persze pályáztam bőszen az állásokat. Múlt héten aztán kaptam egy e-mailt, hogy hétfőn telefonos interjúra van-e időm. Volt. Azonnal ajánlottak is munkát!
Mégpedig: home office-ból, mert az iskola online. Van irodájuk, bemehetek oda is, de ha akarok, akkor ülök itthon. Az iroda a belvárosban van, biciklivel és busszal is 15-20 perc körülbelül.
Az egyetlen hátulütő, hogy egyelőre csak január közepéig, mert ide folyamatosan jelentkeznek a diákok, és egyelőre nem tudni, lesz-e igény.
Mégis elvállaltam, már csak az ingázás megszűnése miatt is, meg a rugalmas időbeosztás miatt – én határozom meg, mikor végzem el a munkát.
NTI az iskola neve, van belőle is gimnázium, én most a felnőttképzési részében leszek, azaz a felnőtt diákokat fogom tanítani, akik a gimnáziumi jegyeiket szeretnék megszerezni-pótolni (itt nincs évismétlés, simán el lehet végezni egy iskolát úgy, hogy semmiből sem kaptál jegyet/buktál).
ANGOLRA! Végre, magasabb szinten. Ma volt az első eligazítás – szintén online persze. Megtudtam azt is, hogy a kurzusok már készek, minden feladat kész, nekem a feladatom a javítás lesz, valamint visszacsatolás, beszélgetések, ha elakadtak. Igazából elérhető kell legyek, válaszolni kell majd hívásokra és levelekre munkaidőben, no meg a javítás.
Ez most így elég jól hangzik. Nem rendes tanári állás, órabér jár érte, nincsenek iskolai szünetek is, de arra, hogy VÉGRE bekerüljek a városba, hogy ne kelljen ingázni, arra tökéletes. Úgyse volt a régi állásnak jövője… valami őszi esetleges ajánlata volt a főnöknek, de azt majd meglátjuk, nem szívesen kezdek újra utazgatni.
Utána három lehetőség van:
a) ez folytatódik
b) találok valamit a tavaszi félévre, vagy onnantól kezdve
c) csatlakozom a tanárhelyettesi pool-ba.
Ez a c) pont is zseniális. Jelentkezel, megadod, mikor tudsz dolgozni, reggel jön az sms, te pedig eldöntheted, hová mész aznap. Nem kell, szakos legyél. Arra tökéletes, hogy megismerd, milyenek a helyi iskolák.
Valami csak lesz, eddig mindig volt. Ráadásul januárban Anna is megkezdi az ovit, de erről majd egy másik bejegyzésben.
Olyan régóta nem írtam, hogy azóta már kétszer annyi idős a gyerek, 15 hónapos volt múlt héten.
Most csak összefoglalom, mi újság, és kérdezgetem, miről írjak, mert ha mindent kifejtenék itt, az kissé hosszúra sikeredne.
Legutóbb a szülői szabadságról írtam és a babaprogramokról. A programokat alapjaiban megrengette a korona, de az minden mást is. Terveztem írni róla, hogy hogy éltük meg itt, mit csináltak, tényleg annyira ördögi-e Svédország koronastratégiája, mint ahogy azt a magyar sajtó írta, de mindig elmaradt, és most már azt sem tudom, érdekel-e egyáltalán valakit. Érdekel? Mert akkor írok, csak kérek hozzá visszajelzést.
Most inkább magunkról írnék. A tavasz végül elmúlt csöndben, tényleg alacsonyabb mértékben pörgött az élet, itthon voltunk. Írtam azt is, hogy péntekenként Johan itthon volt, hogy fordíthassak, de aztán fordítás helyett vizsgáztam, és hála a vizsgáknak, most már svéd szakos tanár is lehetek!
Júliusban volt Anna első szülinapja, nem volt nagy buli, mert részben nyáron van, és a helyi ismerősök is elutaztak, részben pedig korona. Végül a nagyszülők is itt ültek az asztal tetején, egy mobil képernyőjén, és végignézték, ahogy Anna feltrancsírozza a tortáját.
Aztán sikerült mégis egy közös nyaralást beiktatni, Dél-Svédországba mentünk minden nagyszülővel, autóval utaztunk mind, legalább egy kicsit találkoztunk. Aztán mi még utazgattunk hármasban egy kicsit, erről is írhatok egy külön posztot, ha van rá igény. Van?
A munkahelyem megszűnt még 2019-ben, és ezért nekem felmondtak, de hat hónap felmondási időm van. Augusztus közepén kezdtem dolgozni heti két napot, hétfőt és keddet. Engem az önkormányzat alkalmaz, nem egy adott iskola, így kerültem végül az SFI-be, ami a Svenska För Invandrare rövidítése, azaz svédoktatás bevándorlóknak, csak ezúttal felnőtteknek. Erről biztos írok még külön, jó?
Ezzel tehát kombináljuk a munkát és az itthonlétet. Hétfőn és kedden én dolgozom, Johan babázik, szerda-péntek pedig fordítva. Nekem ez tökéletesen elegendő ahhoz, hogy visszarázódjak a munkaéletbe, két nap, ráadásul ingázni kell. De akkor is, kicsit vagyok tanár újra, meg ebédelek úgy, hogy közben senki sem arénázik. :) Johannak is jó ez, maradhat a projektben, és babázhat is egy keveset. Annának is jó, hogy mindenkiből jut neki kicsit több.
Babaprogramokból most nincs olyan sok, de így is szoktunk összejárni más babákkal és szüleikkel játszóterezni, kirándulni, vacsorázni. Néha ketten csajok elmegyünk fikázni, vagy az uszodába, azt nagyon szereti.
Hihetetlen jófej, vicces és okos. Járni még nem tud, álldogálni nemrég kezdett, azzal próbálkozik most mindenhol, és egyensúlyozni is, hogy úgy maradjon. Cserébe viszont beszél, de mennyit beszél! Mindkét nyelven, már azt is meg tudja különböztetni, hogy melyik nyelven kihez kell szólni, gond nélkül vált, ha kérdez. (Mi ez? Ott a mamma. Szia mamma. Mamma könyv? Kérsz kekszet? Muminkekszet? – ragoz! T-tárgyragban perfekt. Néha összekeveri a magyar és a svéd nyelvtant, az elég csinos szokott lenni.) Fejből tud mondókákat és énekeket, ha megállunk egy sor végén, kiegészíti. Tudja, melyik könyv miről szól (nagyon sokat olvasunk neki), el tudja mesélni maga is akár. (Ma reggel a Bebbe cumit keres című svéd babakönyvet nézegette: Szia Bebbe. Cumi? Ninc cumi? Mi ez? Maci. Puff! – ahogy Bebbe kidobja a macit az ágyból).
Mindketten ámulunk és bámulunk, ugyanis nekünk mindenki azt mondta, hogy a kétnyelvű csemeték majd jóval később kezdenek beszélni. Cserébe ugye nem jár, de ez sokkal izgalmasabb, hogy már szinte beszélgetni lehet vele, elmondja, mit kér, mit nem kér (nem jó! nem jó!)
Hét hónapos is elmúlt már Annababa, ez meg hogy lehet, hát nemrég született, és erre már közelebb van az első szülinapjához, mint a megszületéséhez. Én tudtam ám, hogy minél idősebb az ember, annál gyorsabban telik az idő, de ez hatványozottan igaz, ha az embernek gyereke van.
Négy hónapja tehát, hogy írtam, elnézést kérek, de a blog mindig hátrább kerül a prioritási listán, nem meglepő módon, gondolom. Eközben jártunk otthon, jártak nálunk az apai nagyszülők, meg az én apukám az egyik öcsémmel a múlt héten. Az ünnepeket hármasban, csöndben, itthon töltöttük, nagyon jó volt így is, hogy nem kell pakolni és utazni.
Nézem, miket írtam a programokról akkor, és mi van meg belőle azóta:
Amiről azonban írni akarok most, az maga a szülői szabadság itt Svédországban. Bővebben…
Már három hónapos a hölgy!
Járt az apai nagyszüleinél a sarkkörön túl egy hónaposan, jártak itt az anya nagyszülei augusztus végén. A nagynénje 60 km-re ide tanul most, gyakran jön látogatni. Októberben megint váltják egymást a nagyszülők, aztán az egyik nagybácsi is ellátogat ide, de jó dolga van neki.
Az anyanapokkal kapcsolatos legnagyobb “félelmem” az volt, hogy rém lassan telnek majd.
De – azt kell, hogy mondjam, sajnos – csak úgy robognak. Egyik nap még csak véletlenül mosolyodik el, aztán direkt, aztán teli szájjal vigyorog megállás nélkül. Egyik nap még csak merengve ül a rugós székében, a következőben megtanulja hintáztatni, aztán produkálja magát. Pár nappal később a macikat is forgatni tudja a székén. Egyik nap még csak nyekereg, mikor hasra teszem, aztán pár nappal később kitolja magát és nézelődik. Egyik nap még észre sem veszi a rongyitehénkét, másik nap meg csócsálja. Elüldögél az apja ölében és reklámújságot nézeget vele. Be nem áll a szája, gagyarászik. Sóhaj.
Érdeklődő, érdekli a külvilág, szereti a fákat nézni a babakocsiból, elvan most már a baba tornaszere vagy mi ennek a neve alatt is, csörgeti a lógó madárkákat.
Tudom, hogy ilyenkor még a babaprogramok többsége igazából mamaprogram, de én nehezen maradok a fenekemen. Szükségem van némi társaságra, meg valami rendszere, hogy tudjam, mikor milyen nap van.
Úgyhogy körülnéztem, mit ajánlanak errefelé, és kipróbáltunk Annával mindenfélét. Bővebben…
