A szülői szabadság

Hét hónapos is elmúlt már Annababa, ez meg hogy lehet, hát nemrég született, és erre már közelebb van az első szülinapjához, mint a megszületéséhez. Én tudtam ám, hogy minél idősebb az ember, annál gyorsabban telik az idő, de ez hatványozottan igaz, ha az embernek gyereke van.

Négy hónapja tehát, hogy írtam, elnézést kérek, de a blog mindig hátrább kerül a prioritási listán, nem meglepő módon, gondolom. Eközben jártunk otthon, jártak nálunk az apai nagyszülők, meg az én apukám az egyik öcsémmel a múlt héten. Az ünnepeket hármasban, csöndben, itthon töltöttük, nagyon jó volt így is, hogy nem kell pakolni és utazni.

Nézem, miket írtam a programokról akkor, és mi van meg belőle azóta:

 

  • A babakávézó a város másik felén van, 9:30-kor kezdődik, és mi olyankor szoktunk kimászni az ágyból. Tudom, luxusnak hangzik, de mostanában nagyon gyakran ébred éjszaka, ezt a fogacskáknak tudom be. De felfedeztem egyet tíz perc sétára is innen – hogy nem tudtam róla?, ahol eddig még nem jártam, de terveim szerint majd fogok.
  • A baba-mama tornához se tudok visszatérni karácsony óta, azt beszélgettük más anyukákkal, hogy ennek biztos a nemalváshoz van köze.
  • Nyitott bölcsiben karácsony előtt voltunk utoljára, akkor kapott ajándékba egy gömböt a fára. (lásd jobbra) Azóta ez is elmaradt, de oda is megyünk majd újra.
  • A babaúszás első kurzusát elvégeztük, kapott is érte oklevelet! Ilyen kicsi, és máris okleveles! Folytatása következik két hét múlva, újabb tíz alkalom. Nagyon szereti és élvezi, ezért gondoltam, folytassuk, míg meg nem gondolja magát. :)
  • A szülői csoport folytatásától nem voltunk elájulva, azt hittük, az is ilyen remek információhalom lesz, mint a szülés előtti, de nem, főképp az volt a célja, hogy összehozza az új családokat, és meséljünk egymásnak, konkrét információkat nem nagyon kaptunk. Mondjuk el is érte a célját, mert azóta van egy kisebb társaság, akikkel heti rendszerességgel összejárunk. Jó tudni ezt, hogy van kivel meginni egy kávét és tapasztalatot cserélni.

Amiről azonban írni akarok most, az maga a szülői szabadság itt Svédországban. Bővebben…

Babaprogramok

Már három hónapos a hölgy!

Járt az apai nagyszüleinél a sarkkörön túl egy hónaposan, jártak itt az anya nagyszülei augusztus végén. A nagynénje 60 km-re ide tanul most, gyakran jön látogatni. Októberben megint váltják egymást a nagyszülők, aztán az egyik nagybácsi is ellátogat ide, de jó dolga van neki.

Az anyanapokkal kapcsolatos legnagyobb “félelmem” az volt, hogy rém lassan telnek majd.

De – azt kell, hogy mondjam, sajnos – csak úgy robognak. Egyik nap még csak véletlenül mosolyodik el, aztán direkt, aztán teli szájjal vigyorog megállás nélkül. Egyik nap még csak merengve ül a rugós székében, a következőben megtanulja hintáztatni, aztán produkálja magát. Pár nappal később a macikat is forgatni tudja a székén. Egyik nap még csak nyekereg, mikor hasra teszem, aztán pár nappal később kitolja magát és nézelődik. Egyik nap még észre sem veszi a rongyitehénkét, másik nap meg csócsálja. Elüldögél az apja ölében és reklámújságot nézeget vele. Be nem áll a szája, gagyarászik. Sóhaj.

Érdeklődő, érdekli a külvilág, szereti a fákat nézni a babakocsiból, elvan most már a baba tornaszere vagy mi ennek a neve alatt is, csörgeti a lógó madárkákat.

Tudom, hogy ilyenkor még a babaprogramok többsége igazából mamaprogram, de én nehezen maradok a fenekemen. Szükségem van némi társaságra, meg valami rendszere, hogy tudjam, mikor milyen nap van.

Úgyhogy körülnéztem, mit ajánlanak errefelé, és kipróbáltunk Annával mindenfélét. Bővebben…

A szülészeten

2019. július 2-án megszületett végre Anna Julia.

IMG_20190703_061813

12 nappal a kiírt dátum után. Sajnos maga a szülésélmény nem lett pozitív, és ebben sokat közrejátszott az emberi faktor, legalábbis véleményem szerint, szóval nagyon személyes beszámolót nem szeretnék, nem fogok és nem is tudok adni, inkább maradok a tényeknél.

Nem volt egyszerű menet. Június 20-ra voltam kiírva, de nem történt semmi. Aznap jártam a barnmorskámnál is, aki a vizsgálat után azt mondta, már alakulok, de azért ad a biztonság kedvéért még egy időpontot elsejére. Hát így töltöttem a napokat, Johan dolgozott, minden nap számon kérték a kollegák, hogy hogyhogy már megint ott van, hol a gyereke.

27-én este kezdődött, hogy beindultak a fájások, és nem tudtam aludni. Még nem voltak annyira sűrűek, hogy be kelljen menjek velük, de épp eléggé ahhoz, hogy felriasszon, ébren tartson, és mire ismét elaludtam volna, újra kezdte. Napközben nem volt semmi, aztán péntek éjjel megint. Szombaton Johannak programja volt, de valamiért kedvem lett a közeli pizzériába ruccanni este egy randira, és ő is benne volt – milyen szerencse, mert vasárnap reggel bementünk a kórházba, azt hittem, elfolyt a magzatvíz. Mint kiderült, nem folyt el, de mikor megtudták, hogy már plusz 10 napnál járok, és három napja nem aludtam, és már tágulni is elkezdtem, úgy döntöttek, bent tartanak, hogy aludjak, különben nem fogom bírni a szülést, ezt mondták.

Kaptam egy külön szobát, tévével, ággyal, fotellel, külön mosdóval, minden ami kell, meg egy koktélt, hogy aludjak. Egy darabig ment is, aztán nem. Szóval úgy döntöttek, esetleg másnap burokrepesztés lesz, ha nem történik semmi, és kapok fájást elősegítő infúziót (bocsánat, a magyar terminológiával nem mindig vagyok tisztában).

Hétfő reggel elment a víz, innen ment intenzíven az infúzió. Áthelyeztek egy szülőszobába, Johan is bent volt végig – esténként még hazament aludni, mert úgyse történt egyelőre semmi, ha pedig történt volna, 10 perc alatt beér, közel a kórház.

Itt szokás egy levelet írni szülés előtt, hogy milyen kívánságaim, félelmeim, elvárásaim vannak. Ebbe beleírtam, hogy nem szeretnék fájdalomcsillapítást, de sajnos ezt az elvemet feladtam. Kaptam gerincérzéstelenítést, Johan végig kapaszkodott belém, és én belé, hogy melyikünk volt rosszabbul, azt nem tudom :D

Délután engedélyeztek egy kis pihenőt, hogy aludjak, és este is folytatni akartam, csak nem ment, mert az érzéstelenítés ferde lett, és minden fájást koncentráltan éreztem az egyik lábamban. Innentől összefolyik az egész. Tudom, hogy üldögélek a fitnesslabdán, fekszem, Johan társasozni próbál velem az ágyon, hogy jobban érezzem magam, a barnmorskák cserélődnek, és lassan eljut a tudatomig, hogy a szervezetem feladta, nem akar közreműködni, és hirtelen azt mondja mindenki, császármetszés lesz, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, a könyvekben is szinte átlapoztam a fejezetet, mert hogy én “a tradicionális” úton szeretnék szülni. És itt lett az élmény olyan, amilyen, mert úgy éreztem, mindenki tudja, hogy ide tartunk, csak én nem. Mondhatjátok, hogy naiv vagyok, vagy értetlen, de egyszerűen már napok óta nem aludtam, elkeseredtem. A levelemben benne volt az is, hogy nyílt kártyákat kérek, információt, a lehetőségekről beszámolni, de aztán hirtelen lett, ami lett.

Magáról a műtétről nem szeretnék beszélni.

Johan elment a babával a vizsgálatra, mikor kiszedték, mindent rendben találtak, csak hát kissé sokára került sor a császárra, így mindketten fertőzést kaptunk. Üldögélt még egy darabig a fejemnél a babával, aztán visszament a szobába. Engem is visszatoltak, és utána ott ültünk este fél 10-től hajnali 4-ig, és vártuk, hogy áthelyezzenek a babaosztályra. Csak aznap éppen sokan voltak, ezért senki nem jött be tájékoztatni minket, engem kiütött az érzéstelenítés és a műtét, Johan üldögélt a fotelben a babával, de hát ő is kimerült.

Ilyet kap az ember, ha babája születik. De valahogy nem lelkesedtem annyira akkor.

IMG_20190702_221559

Aztán csak felvittek az osztályra, ott félálomban már nem is tudom, mit vizsgáltak és néztek.

Maga a felszereltsége a kórháznak szuper. A szülészeten ugye volt a saját szobám, meg saját szülőszoba, kényelmes fotellel a hozzátartozónak. Reggeli önkiszolgálós a konyhában, volt kenyér, vaj, sajt, sonka, zöldség, joghurt, gyümölcslé, müzli. Ebéd és vacsora menüből választós!

Ezen az osztályon kétágyas szobák vannak, arra törekednek, hogy a partner bent alhasson, de ha túl sokan vannak, két anyuka osztozik a szobán. Vagy mázlink volt, vagy a műtét miatt, de Johan végig velünk lehetett, éjszaka is, ami hatalmas segítség volt. Ugyanis első nap még nem ajánlották lábra állni az érzéstelenítés után, de a fertőzés miatt 2-3 óránként jöttek vizsgálni minket, hol engem, hol a babát. Vérvételek (megszakad az ember szíve, hogy agyonszurkálták a kis kezét!), gyógyszer, meg szapora volt a baba légzése, azt figyelték, nekem a vérnyomásomat – ja, mert az az egekben volt hétfőn és kedden is – stb. De mikor a babát vizsgálták első nap, nem tudtam ott állni vele, Johan állt ott, adta a szájába az ujját, fogta a kezét.

A képen: a szoba, a folyosó, a váróterem, és az étkező, ahol szintén önkiszolgáló a reggeli, mint látszik, és menüs az ebéd-vacsora. Johannak reggeli és uzsonna járt, de fizetnie kellett per éj. Persze utólag nekem is fizetnem kellett. 100 korona per éj, az 3200 forint körül van most, azt hiszem.

Három napot töltöttünk bent, egy perc pihenésre nem futotta, ha valamelyikünk elaludt, tuti bejött valaki vizsgálni  – én tudom, hogy a mi érdekünkben leginkább, de azért pihenni se ártott volna. A végén már borzasztóan éreztem magam, mint a ketrecbe zárt farkas. Johan délutánonként hazabiciklizett, hogy kicsit összeszedje magát, és rendet pakoljon itthon.

Végül péntek (július 5.) délután csak hazajöttünk, az első este hasfájós volt a baba, de aztán egyre jobb lett, ahogy alkalmunk nyílt pihenni. Egyelőre még mindig nincs jó napi ritmusunk, meg kellett kontrollokra járni olykor-olykor, de sokat sétálunk, voltunk sütizni is a nyári kávézóban, bevásároltunk, jártunk egy kertbarát kör vagy minek nevezzem nyílt napján – egy terület, ahol apró nyaralója van az embereknek, kerttel, azoknak főleg, akik lakásban laknak. A többség nyugdíjas. Kóstoltunk orgonaszörpöt például, nagyon finom volt. Mi több, egyik este még sorozatot is néztünk, egy másik este elment motorozni, én az előbb voltam egyedül ügyintézni. Szóval lassan beáll az élet a rendes kerékvágásba.

Sokat számít az is, hogy Johannak pont szabadsága van, és 10 nap is jár neki itthon a születéssel kapcsolatban, tehát hat hétig együtt vagyunk hármasban.

Anna sok postát kap mostanában, kapott már magyar és svéd állampolgárságot is :)

Ma pedig két hetes!

Még egyszer elnézést, hogy nem tudtam objektíven írni. Ha valamit részletezzek, szívesen részletezem szokás szerint.

A szülői csoport

A svédeknél minden szülőpárt, akiknek első alkalommal lesz gyereke, szülői csoportba hívnak. Ezt az egészségügy szervezi, szülésznők tartják a foglalkozásokat. Négy alkalom volt, plusz egy a kórházban.

Négy délelőtt, ami kicsit azért furcsa, hát nem mindenki tud egyszerűen elszabadulni a munkahelyéről, de ilyenkor lehet felvenni a helyi gyest – no majd annak a rejtelmeiről is írok egy bejegyzést.

10 pár vett részt a foglalkozásokon. Mindegyikünk június-júliusra van kiírva. A végén megkaptuk egymás mailcímét, hogy ha találtunk számunkra szimpatikus egyéneket, akkor kapcsolatba tudjunk lépni velük. (Még nem döntöttük el, hogy találtunk-e… illetve aki nekem a legszimpatikusabb volt, az nemsokára elköltözik délre, ahol a férje munkát kapott).

Az első alkalommal volt egy ismerkedős kör, aztán beosztottak minket az 1-2-3 módszerrel három csoportba, tehát senki sem ült együtt a párjával. A feladat az volt, hogy összegyűjtsük a kérdéseinket négy témakörben: Szülés, szoptatás, párkapcsolat, gyerek.

Hasznos volt ez a fajta beosztás, mivel az ember nyilván megbeszéli a saját kétségeit, kérdéseit és aggályait a saját párjával, de mások lehet, hogy teljesen másra gondolnak. Így a délelőtt végére összegyűlt a flipcharton rengeteg kérdés, amelyekre azt ígérték, a következő alkalmakkor majd választ kapunk. Valóban, minden alkalom végén megnéztük, aznap miről volt szó, és kimaradt-e valami kérdés esetleg.

Beszéltünk a szülés fázisairól, illetve néztünk egy kisfilmet légzéstechnikáról is. Továbbá arról is beszélgettünk, hogyan kell már most megkezdeni a kötődést a babához.

Házi feladatot is kaptunk, légzéstechnikát gyakorolni, illetve elgondolkodni azon, milyen szükségletei lesznek az újszülöttnek.

A második alkalommal megbeszéltük először is, milyen igényei lesznek az újszülöttnek. Ezután a szoptatás került sorra, először ismét csoportokban kellett dolgozni, szerintünk mi az, ami pozitív és mi az, ami negatív a szoptatással kapcsolatban. Itt tennék egy kis kitérőt, hogy beszéljek a svéd társadalomról, amely ugye jó dolgában azt sem tudja, mit csináljon… Benne vagyok ugyanis egy facebook csoportban, ahol a júniusban szülő nők gyülekeznek az ország egész területén. Vannak elég fura emberek, de a kedvencem mégis az, akik szerint nem jó a szoptatás, ugyanis a nemek közti egyenlőség ellen dolgozik! Mi több, a csoportban is volt egy férfi, aki ezt így gondolta. Nagyon szerettem volna megkérdezni, hogy a terhesség ugyan hogyan illeszthető be a nemek közötti egyenlőség témakörébe, de aztán inkább hagytam…

Maga az információ hasznos volt, néztünk filmet is ismét, egész sokmindent tanultunk már akkor és ott.

Ismét kaptunk házi feladatot, másikféle légzéstechnikát gyakorolni, és elgondolkodni azon, ki volt fontos felnőtt az életünkben a szüleinket leszámítva. Ennek a megbeszélésével kezdtük a harmadik alkalmat, hogy miért pont erre az emberre gondoltunk, felsoroltuk a tulajdonságait az illetőnek, majd levontuk a következtetést, hogy erre kell törekedni. :)

Aztán arról volt egy beszélgetés kör csoportokban, hogy vajon hogyan alakul majd a párkapcsolatunk a baba érkezésével, mire kell gondolni, mennyiben lesz más.
Az utolsó alkalomra szóló házi feladat arról szólt, milyen fajta támogatásra lesz/lehet szükségünk a szülőszobán, mit szeretnénk a párunktól, és mi az, amit ő nyújtani tud.

Itt Svédországban ugyanis teljesen természetes az apás szülés, mindenki jóformán abból indul ki, hogy az apa (partner, mert politikailag korrektnek kell lenni) bent lesz.

A negyedik alkalmat ismét két csoportban kezdtük, ezúttal a leendő anyukák és apukák ültek külön csoportokban. A feladat az volt, hogy összegyűjtsük, mitől lesz jó a szülés és a szülésélmény. Ezeket felsoroltuk, megbeszéltük, aztán még egyszer végigvettük, hogyan is néz ki a folyamat, mi lehet az oka annak, ha egyéb beavatkozásra van szükség, például császárra vagy szívókorongra. Átbeszéltük a lehetséges fájdalomcsillapító módszereket is.

A plusz egy alkalmat a kórház szervezte, két ott dolgozó szülésznő tartotta. Egy power point segítségével végigmentek a folyamat elejétől a végéig, onnantól, hogy mikor kell betelefonálni, bemenni, merre mit találunk, hogy néz ki egy szülőszoba, milyen felszerelésük van, milyen lehetőségeink vannak, meddig lehet bent maradni. Ez mindenképp hasznos információ volt, az ember máris kevésbé érzi magát tanácstalannak, mikor majd odakerül, úgy érzem.

 

Most már nem maradt sok idő hátra. Még három napot dolgozom, lezárom a jegyeket, meg ilyesmi. Megírtam a szülési levelet is, ami itt szokás, a táskámat is nagyjából bepakoltam.

Mikor ismét jelentkezem, megtudhatjátok, milyen Svédországban szülni. :)

Hétvégi kultúra és szórakozás

Beszéljünk kicsit a szabadidőről is.

A tegnapi napra sok program zsúfolódott össze, valahogy, mikor a jegyeket vettem, nem jutott el a tudatomig, hogy ugyanazon a napon lesz mind a két program.

Az egyik a Littfest, Umeå nemzetközi irodalmi fesziválja. Voltam már ott egyszer legalább (talán többször is?), aztán tudom, hogy mindig, mire észbe kaptam, elfogytak a jegyek. Hamar elfogynak. Ezért idén már novemberben megvettem, aznap, mikor elkezdték árulni. Háromnapos rendezvény, csütörtöktől szombatig, mindig a 11. héten.

A csütörtöki programok ingyenesek, idén csak szombatra vettem jegyet.

A honlap szerint Svédország legnagyobb irodalmi fesziválja, 70 programponttal és 150 meghívott vendéggel. 2007 óta rendezik meg.

Bővebben…

Programok, programok

Idén korán jött a Jézuska, csomó programot hozott nekünk novemberre és decemberre. Volt, amelyiken közösen vettünk részt, és volt olyan is, ahová külön mentünk. De ez így is van jól. – Vigyázat, hosszú bejegyzés! Főzzetek mellé egy csésze kávét vagy teát. Van benne zene meg képek is. :)

Több eseményt Johan munkahelyének köszönhetünk. Vesznek mindig egy adag jegyet különböző eseményekre, meg lehet pályázni, és aki nyer, annak a felét ki kell fizetnie, de hát így is ketten megyünk egy áráért.

Az első esemény Johan munkahelyének hála november 10-én az Alcazar együttes 20 Év Disco című koncertje volt, búcsúkoncert, ez után a turné után már nem nagyon fognak fellépni. Már a közönség miatt megérte eljönni, imádtam az ötvenes, flitteres, csillogós tollboás nőciket. A koncert király volt, fények és jó duma, menő jelmezek. A hangosítással akadtak gondok, mondjuk mi lent ültünk a küzdőtéren, a 15. sorban, és pont előttünk volt a hangfal, torzított kicsit. De a lelátón ülő kolléganőm is egyetértett abban, hogy a ráadás nótába olyan basszusokat tettek, hogy többen, köztük én is, néha a fejünket fogva görnyedtünk össze.

De összességében jó volt, és retró :) Helyszínünk ezúttal egy sportcsarnok volt.

Íme, a ráadás nóta, ahogy 2009-ben adták elő az itteni Eurovíziós előválogatón.

 

A második esemény Mammas nya kille (Anya új pasija) című előadás karácsonyi kiadása volt, szintén Johan munkahelyének köszönhetően. November 17-én voltunk ott, ez közel volt hozzánk, az egyetem egyik nagy előadójában. A műsor eredetileg rádióműsor, humoros. Vagyis hát annak mondják, én nem sok humort véltem felfedezni benne, túlságosan is elment a beteg kategória felé. Biztos jobban élveztem volna, ha ismerem az eredeti rádióműsort, és a fellépő karaktereket. Vagy nem. Ez a második svéd humorelőadásom, és eddig egyik sem nyerte el a tetszésem.

 

Szintén Johan munkahelyének hála részt vehettünk a Jill Johnson nevű countryénekesnő karácsonyi koncertjén november 19-én, a művelődési ház színháztermében. Anders Berglund nevű művésztársával együtt készítették el karácsonyi lemezüket még 2017-ben, és egy big banddel együtt léptek fel. Varázslatosan szép volt, nagyon jól éreztük magunkat. (Kép copyright Johan)

 

A koncert és a lemez címe: Welcome to Christmas Island, és itt a címadó dal:

 

Járok ugye improvizációs színjátszócsoportba, aminek a vezetője benne van az orvosi egyetemisták nagy színjátszójában. Erről azt kell tudni, hogy egy nagyszabású színjátszócsoport, és igazából mindegy, mit tanulsz, részt vehetsz benne. November 22-én elmaradt hát a mi foglalkozásunk, de úgy döntöttünk csapatosan, elmegyünk megnézni Kallét, ahogy fellép a Mulanban. Ennek helyszíne a kultúrközpont színházterme volt. (Egész hihetetlen, hogy eddig minden esemény máshol volt!) Előtte még elmentünk csoportosan vacsizni.

A színjátszási formának Spex a neve, ami a spectacular rövidebb változata. De nem ám sima előadást képzeljetek! A közönség is szerepet játszik, be lehet kiabálni mindenfélét, úgymint “kezdd újra!”, “cserélj szerepet!”, “nyelves csók”, “norvégul!” és így tovább. Félig tehát rendes előadás, félig pedig improvizáció. Rengeteg munka van benne, mert ráadásul még musical is, ismert számok dallamára írtak szöveget. Általában az énekeket kérték, hogy kezdjék újra, és valami fantasztikus, hogy minden énekhez volt 2-3 extra a tarsolyukban.

A sztorit némiképp átírták, a kínai császárból Trump lett, ő volt Kalle. Először megriadtam, mert mikor rákérdeztem, kiderült, hogy 3,5 órás a darab, plusz még attól függ, mit akar a közönség. Mostanában ugyanis elég korán szoktam lefeküdni. De olyan szórakoztató volt a dolog, hogy meg se kottyant. (Jó, másnap reggel kicsit kába voltam, és ez egy csütörtöki napon történt, szóval dolgozni kellett utána).

 

Johan nem jött velem Mulant nézni, más programja akadt: a munkahelyi motorosok elmentek a maradék tagdíjakból vacsorázni ugyanazon a napon. November 30-án pedig azzal a motoros bandával evett vacsorát, akikkel Norvégiában motorozott egy hetet, hogy megbeszéljék, merre viszi őket a jövő nyár. Majd az egyik kollégájánál is járt vacsorapartin december 1-jén.

 

December első hétvégéjén ismét Johan munkahelyének hála, moziban jártunk. Minden évben kibérelnek mozitermeket, és három filmből lehet választani kettőt. Ingyen! Még gumicukrot is adnak! Idén Grindelwaldot néztük meg, és a Lykko című svéd filmet.

 

December 5-én Jan Guillou író-olvasó találkozójára mentünk. Helyszín ezúttal ugyanaz volt, mint a Mulané. Jan Guillou újságíró és író, jelenleg az 1900-as évekről szóló regényfolyamán dolgozik, most jelent meg a nyolcadik kötet, még kettő van hátra, a 80-as és 90-es évek. Ilyen találkozón sem voltam még, ahol nem kérdezővel ült az író, hanem kiállt, és egyedül mesélt egy órát. Kis történelem, kis élettörténet (“már fiatalon eldöntöttem, hogy híres, kifinomult író leszek, akit senki sem olvas”), kis hogyan született meg a regényfolyam ötlete és hogy vágott bele a megvalósításába. Merthogy nehéz az 1900-as évekről írni, a háborúk és minden más miatt. De jól kitalálta például, hogy az első világháborút inkább afrikai helyszínen oldja meg, azt a perspektívát kevesebben ismerik, mint az európait, és különben is, ha az európai hadszíntérről írt volna, “az majdnem egy Ken Follett lett volna”.

Természetesen dedikált könyvvel távoztam.

 

December 6-án pedig komolyzenei koncertre mentünk, Bartókot és Brahmst hallgattunk az operaházban. Jó, most ne egy olyat képzeljetek el, mint a budapesti, de attól még opera. Előtte vacsiztunk az opera újonnan megnyitott éttermében. Ennek az operaháznak van az a szokása, hogy az előadás előtt tartanak egy intrót, azaz mesélnek a szerzőkről, opera esetén a darabról is, a fellépőkről, stb. Az opera saját szimfonikus zenekara játszott azon az estén, nagyon szép volt.

Ez itt az előtér a képen, ahol üldögéltem, míg Johanra vártam.

 

Advent második hétvégéjén volt a szokásos kedvenc karácsonyi vásárunk, a múzeum skanzen részében pakolnak ki az árusok, és lehet körbejárni, finomat enni, ajándékot venni. Aztán van ott egy pici templom is, ott adott koncertet az egyik helyi kórus, amiben tavaly az egyik színjátszós ismerősöm is benne volt, idén kiszállt, mert túl sok dolga volt. Varázslatos nap volt szombaton, esett a hó, úgy döntöttünk, gyalog megyünk oda – jó 45 perces séta. Körbejártunk, hatalmas volt a tömeg. De jó volt világosban is látni. Aztán meghallgattuk a koncertet, és mentünk még egy kört – immáron kevesebben voltak. Még vásároltunk ezt-azt, aztán hazasétáltunk.

 

Aznap este, azaz 8-án este volt Johan szokásos éves munkahelyi bulija, ahová a plusz egy fők is mehetnek. Vacsora, szórakoztató műsor, és a lényeg, hogy évente egyszer, de itt Johan szokott táncolni velem. :)

 

Kész szerencse, hogy ilyen nagyot sétáltunk, mert a mesés hóesésre ráesett a sokkal kevésbé mesés, szakadó eső egész advent második vasárnapján… Kár érte. Minden csupa latyak.

Ennek ellenére bementünk vasárnap a városba, finn nyelvű koncertet hallgatni, egy Anna Fält nevű művésznő adta elő, a haja a térdéig ér, a hangja pedig mesés, szinte földön túli, ilyen hang nincs is a világon.

Így:

 

Most már nincs sok a téli szünetig. Addig még előforduhat némi karácsonyi sütizés barátoknál, más karácsonyi vásár, a színjátszócsoport évadzárója, valamint mindketten hivatalosak vagyunk a munkánkból kifolyólag egy-egy julbordra, azaz karácsonyi svéd vacsorára, amiről korábban már írtam.

Tavaly vendégül láttuk az összes szülőnket, idén pedig megint mi látogatunk sorra mindenkit. A Szentestét Magyarországon töltjük, az új évet pedig Johan szüleinél.

Minden kedves olvasómnak áldott, békés, boldog karácsonyt, és még boldogabb 2019-et kívánok!