Születésnapi vigasságok

Nagyon szép születésnapom volt tegnap!

Egész más lesz mindennek a hangulata, ha az ember hétvégén ünnepel, egy egész napot lehet ünnepléssel megtölteni!

Johan péntek este a kollégákkal bulizott és későn ért haza, mégis volt ideje feldíszíteni a konyhát, és kipakolni az ajándékokat. :) Így mikor reggel beléptem, ez a látvány fogadott.

Reggeli közben három csomagot ki is bontottam, kaptam egy párnát az új olvasófotelemhez, egy Lilla My-s kiskanalat amit még tavasszal néztem ki magamnak a reptéren, és el is felejtettem, hogy kinéztem, meg egy könyvet, mert könyv nélkül nem ünnep az ünnep, ezt már megtanítottam neki. :)

Vicces sztorija van a könyvnek, ugyanis Johan szerint én már a világ összes könyvének a felét biztosan olvastam, ezért úgysem talál a boltban olyat, amit még ne olvastam volna. Viccesen megjegyeztem, hogy dehát a plázának a könyvesboltjában dolgozik a srác, aki benne van a könyvklubban, ahova járok, kérjen tőle tanácsot. Kért is. Aztán nagy nevetések közepette mesélte el, hogy először a fiú nem is tudta, kiről van szó, aztán ajánlott olyan könyveket, amiről Johan tudta, hogy nem pont az én ízlésem, de végül közös erővel kiválasztották Safran Foer új regényét, a Here I Am-et, aminek nagyon örültem, mert nemrég olvastam róla egy cikket, és nagy kedvem lett elolvasni.

Aztán felkerekedtünk Lycksele-be, mert szerettem volna autózni egy kicsit. Lycksele kb 130 km-re van ide, befelé, és nem is értem, hogy a volt kolléganőm hogy tud naponta oda ingázni dolgozni, kétszer két óra, elmebaj.

Lycksele “Lappföld Stockholmja”, minden ki van írva számi nyelven is. Nem túl nagy ugyanakkor.

Megérkeztünk, a kolleganőm ajánlása alapján egy pékségben ebédeltünk isteni salátát, aztán az ország egyik legjobb kávézójából vettünk magunknak kávét, úgy mentünk az állatkertbe.

Miközben ettünk, kint, Johan felhívta a figyelmem, mivel töltik el a helyi menő csávók a hétvégéjüket. “Cruising”-olnak, azaz a menő retro kocsijukban, vagy a lenyithatós tetejűben, vagy a kismotoron, vagy akármin, csigalassan haladnak az utcákon és utakon, nézik a járókelőket, a kávézókat, Johan szerint ez egy formája a társkeresésnek. És tényleg, míg megettük a salit, legalább ötször elment mellettünk ugyanaz a piros kocsi. Vicces :)

Az állatkert Skandinávia állatait gyűjti össze, mást nem. Mikor megjöttünk, nem sokkal később volt a ragadozók etetése. A farkasok úgy kértek kaját, mint a kutyák, összeverekedtek rajta. A sarki rókák ugattak, mint valami zsebkutya, igen mókásan néztek ki, ugyanis épp a téli bundájukat vedlik, ezért fekete-fehérek. A rozsomákok is furcsa hangon tették helyre egymást, íme:

 

Aztán kapott enni Flisan, a rókalány is, aki állítólag nagyon szelíd, szereti, ha a látogatók megsimizik. A hiúz nem akart előbújni, a nagy maci megfürdött.

Amiért meg még különösen jó alkalmat választottunk jönni, hogy szinte mindegyiknek volt kicsinye. Láttunk ici-pici farkast, három medvebocsot, kicsi rénszarvasokat, kis kecskét.

Aztán a fókák kaptak enni egy órával később, nagyon ügyesek, tudnak énekelni, gurulni, igent és nemet inteni, puszit adni egymásnak, a gondozónak, visszahozni a labdát, ugrálni.

A sirályok versenyeztek a fókákkal, ki kapja el hamarabb a gondozók által dobált halakat :)

Akadt még pézsmatulok, az ilyen jópofán néz ki:

Aztán sajnos már négykor zártak, és a hód sem mutatta meg magát, micsoda szégyen.

Utána megvacsiztunk egy kiülős helyen, grillezett husikat a folyóparton. Mivel viszonylag korán ettünk, és jó sokat, majd’ kipukkadtunk, szóval sétát indítványoztam. Találtunk is egy skanzen-szerű helyet a folyóparton, ami már ugyan zárva volt, de körbe lehetett járkálni, bekukkantani az ablakokon. Erdei múzeum is van ott, szóval mindenképp visszamegyünk még egyszer oda körülnézni.

Este pedig kaptam finom citromtortát, és kibontottam az utolsó két ajándékot, egy lámpást és belevaló gyertyát, amit a ház elé szerettem volna az új helyen.

Ennyire szép születésnapot, ugye?

Tehén a láthatáron!

Lassan már egy hete, hogy végre kizöldült minden, ellepték a gereblyések az udvarokat, rügyeznek a mindenek, kihajtott a nárcisz, amit itt ugyan “húsvéti liliom”-nak hívnak, hát ehhez képest kissé megkésett a szentem. Babalevelek halványzöldködnek a fákon, és hát igen, kiengedik a teheneket is a nagy téli bezártságból.

Ezért a helyi farmerek/tehénpásztorok/gulyások meg szokták hirdetni, hogy “betessläpp”, azaz legelőre engedés lesz, tessék jönni megnézni, adunk hozzá mindenféle földi jót, és a tehenek is hogy fognak virgonckodni.

Mi kiválasztottuk a “Glassbonden” nevű helyet, azaz a “Fagyi Farmer”. (Egyszer már jártunk ott!) Épp időben érkeztünk, kiengedték a teheneket, akik valóban lelkesek voltak, futkároztak egy egész kört, majd hirtelen meglátták a domboldalnyi embert, és szó szerint bámultak, mint borjú az új kapura. Egyikük annyira megijedt, hogy kiszökött a kerítésen. :)

Ez mondjuk pont nem látszik:

 

 

Aztán kellett venni kis kék izét, és utána korlátlan mennyiségben ehettél fagyit, ha kibírtad a sorbanállást. Először én közöltem, hogy ugyan nem állok itt, rémes, de aztán jobb lett. Különböző helyeken különböző ízeket adtak, volt ingyen joghurtkóstoló, ingyen tej és fahéjas csiga, babanyúl, Frans és a lányok (lásd jobbra), bocik, nyúlugratás, you name it.

Mikor épp sorban álltunk az egyik fagyishoz, a mögöttünk álló férfihoz befutott két, 10-12 év körüli fiúcska, és azt mondták, apaaa, menjünk hazaaaa, ez nem vicces, és tényleg nem volt, de Johan kiröhögött, hogy olyan vagyok, mint a gyerekek.

Hazafelé meg megálltunk a “hällristningar”oknál, amik kábé sziklarajzok. Az odavezető kis fahíd történelmi idővonalként szolgált, rákerült Bíró László is, és a végén a rajzok, mivel nagyon sütött a nap, alig látszik, de aki figyelmes, meglátja a szarvast benne.

 

 

Bónuszként pedig itt az új utcánk naplementében. Nemsokára most már tényleg ott fogunk lakni!

 

A svéd ingatlanpiacról

Hát akkor most beavatlak titeket a Nagy Misztériumba, avagy hogyan adjunk el és vásároljunk lakóhelyet Svédországban, és milyen szokások dívnak.

Először is, hol lakhatunk?

  1. Lakhatunk házban, akkor a ház mienk, simán, ahogy otthon is lenne.
  2. Lakhatunk bérlakásban, amit itt nem magánszemélyek birtokolnak, hanem van egy nagyobb cég sok házzal, és tőlük lehet. Ez esetben fizeted a lakbért, amiben általában benne van a közüzem meg az internet is.
  3. Van “lakhatási jogod” egy lakásban, ami kvázi ugyanazt jelenti, mintha a tied lenne, de közben mégsem pont a tied. Merthogy egy egyesület birtokolja, és te kvázi csak a lakhatási joggal rendelkezel szabadon, ami igazából olyan, mintha a tiéd lenne, eladhatod meg minden, de a számlákon kívül fizetsz bele a közösbe. Ez a közös általában az az összeg, amit az egyesület felvett a házak felépítésére. Minden résztulajdonos törleszt tehát a lakás méretével arányosan. Értitek? Én nem teljesen, de körülbelül ez a lényeg.

A lakás, amiben lakunk, Johané. Mármint a lakhatási joga ugye.  Ezt tehát most már lassan eladjuk, és átköltözhetünk a házunkba. Már két hónapja megkaptuk a kulcsokat, de még mindig nem hurcolkodtunk át. Miért? A bemutató miatt.

Ha az ember el akarja adni a lakását/házát, az úgy történik, hogy:

  • Keresel egy ingatlanost, amelyik szimpi. Az átjön hozzád, és felbecsüli, mennyiért lehet meghirdetni.
  • Az ingatlanos átküld egy stylistot, aki “megrendezi” szépre a lakást, kipaterolja a fele bútort, hogy szellősnek tűnjön, kiegészítőket javasol, ágytakarót, tál gyümölcsöt, égő gyertyát, mittomén. Nézzen ki úgy, mint egy múzeumi lakás, hogy mindenki belelássa a saját ízlését.
  • Mikor szépnek ítélik, lefotózzák a szobákat, és csinálnak belőle hirdetést a netre, meg kis prospektust.
  • A netes hirdetést végiggörgetve meg lehet nézni az összes képet, az alapárat, minden adatot, valamint, hogy mikor lehet jönni megnézni. 2-3×1 óra szokott lenni.
  • Mikor jönnek a vevők megnézni, te addig ne legyél otthon. Az ingatlanos fogadja őket, válaszol a kérdésekre, prospektusokat osztogat, ha pedig valaki komolyan érdeklődik, felírja magát.
  • Miután lementek a megnézős-körök, az ingatlanos felhív mindenkit, aki felírta magát, hogy továbbra is érdeklődnek-e, és elmondja, mikor lesz a licit.
  • SMS-licit. Ez a legnagyobb ostobaság, amit valaha is hallottam :D De attól még így van. Kisorsol egy véletlenszerű sorrendet az érdeklődők között, kiküldi, hány licitáló van, és felhívja az elsőt.
    – Csókolom, Mr Svensson, megadja a kikiáltási árat?
    – Meg.
    Ekkor az ingatlanos körsms-t küld mindenkinek. Első licit: kikiáltási ár. Aztán telefonál tovább.
    – Csókolom, Mr Johansson, emeli a licitet?
    – Igen, 10.000 koronával.
    Sms. Új licit: ennyi. Maradtak a licitben: ennyien.
    – Csókolom, Miss Göransson, emeli?
    – Igen. 5.000 koronával.
    Sms. Maradtak ennyien.
    – Csókolom, Mrs Bergman, emeli?
    – Nem.
    Sms. Maradtak ennyien mínusz egy.
  • Stb. míg egyetlen marad, aki nyert. Ha megfelel az eladónak is, és rendben vannak az illető megveszi. Szerződéskötés, költözési dátum, takarítás.
  • Ha vevő vagy: licit előtt kérdezd meg a bankot, kapsz-e kölcsön, mert ha nincs róla papírod, nem veheted meg a lakást/házat.

Gratulálunk, máris van egy új lakásod/házad! Boldog költözést.

Hát ezért nem költöztünk még el, mert kellenek a bútorok a bemutatóra. Johan meg az utolsókat simítja, hogy még tetszetősebb legyen a lakáska a vásárlóknak.

De közben már festettünk-tapétáztunk az új helyen, vettünk ezt-azt, kezd otthon jellege lenni. Gereblyéztük a minifüvünket, grilleztünk a kertben, jó lesz nagyon. :)

Kisszínes

Főbb híreink röviden:

Lappsjukám van. “Lappbetegség”. Mikor az ember depressziós lesz attól, hogy egyfolytában hideg van, hó van, eső van, nap van, hó van, hó van, hó van, és nincs virág. Épp most mondta az időjárás, hogy téli időjárás lesz húsvétra, -10 fok is akár. Ah. Bár tegnap láttam krókuszokat! Szóval mikor múlt hétvégén, meg ezen a hétvégén, meg ma reggel szakadni kezdett a hó, én minden egyes alkalommal elbőgtem magam.

*

Johanra rátelefonált a virágbolt egyik nap, hogy este kap egy csokrot. Találgattuk egész nap, ki küldhette. Hát a bank küldte, amelyiktől a hitelt vettük fel, hogy sok szerencsét az új házunkhoz. Höhö, írhatták volna az igazat is: sok szerencsét a visszafizetéshez.

*

A síszünetben, március elején megjártuk Északot, és sooookat motorosszánoztam, nagyon megszerettem, és várom is mindig. Sok mást nem lehet ott csinálni, de a friss levegő… ja, meg először éreztem azt, hogy úgy megfagyott kezem-lábam, hogy leesik. Johan melegíteni akarta a lábam a hasán, de megmondtam, nincs az az Isten, hogy én levegyem a zoknijaimat. Mondjuk biztos neki volt igaza, de akkor is. Egyszerűbb megoldást választottunk végül: én vezettem, mert aki vezet, annak melegebb.

*

Azért mégis jöhet a tavasz, mert megjöttek a hattyúk, körbe-körbe szállnak, nagyon szépek. Megdőlt az európai rekord is, itt az Ume folyó deltájában több mint hatezret számoltak meg. Mikor suhan a vonat a lápos mellett, mindig látok sokat.

*

Éves szervizre vittük az autómat. Mikor érte mentünk, meglepődve tapasztaltam, hogy nem nyitja a pittyegő. Jó, lemerült az elem, mondja Johan, én meg, hogy na de pont akkor, mikor érte megyünk? Kisült, hogy az ablaktörlő sem működik, a távolsági fényszóró se, az index se, az ablakok se, égett a fék hibajelzője… valamelyik tehetséges nem dugott vissza valamit kábelt. És kivezette így a műhelyből, és átadta nekünk. Hát köszönjük szépen.
De hát szerviz után egy zacskó gumimaci is várt az autóban, akkor meg mit számít a nem működő index, ugye. :)

*

Terrortámadás volt Svédországban is… borús a hangulat.

*

A költözés igen lassacskán megy, a kulcsokat már megkaptuk, átköltöztettünk ezt azt, de mindent még nem… hogy miért, erről majd mesélek egy külön, hogyan költöznek és adnak el lakást a svédek bejegyzésben.

*

De mégiscsak tavasz lesz, mert holnap repülünk Magyarországra húsvétolni! ;)

 

Hószobor

Välkommen, kedves olvasóim, és mint mondottam a legutóbbi blogbejegyzésben, sajnos ritkán érek rá írni, mert dolgozok, fordítok, és költözünk. A tetejébe Johan megsérült a kezén, és kissé alacsonyabb tempóban haladunk előre, mint terveztük, de azért haladunk. Másfél hét múlva megkapjuk a kulcsokat, de a lakást még nem adtuk el, az még hátravan.

Viszont múlt hétvégén sor került a szokásos umeåi hószobor-versenyre. Szerencséjük volt a nevezőknek, mert -10 fok volt, hószobrászkodásra ideális idő. Hétfőn már plusz 6 volt, tavaszillat, aztán megint mínusz, jég, locspocs, jég, locspocs, fejfájás.

Szombaton bementünk hát a városba, megnéztük a szobrokat, uzsonnáztunk (semla-idény van!).

Íme, az idei alkotások:

Ez az úr, aki egy teknősön hever.

wp_20170211_14_34_30_pro wp_20170211_14_34_58_pro

A híd:

wp_20170211_14_39_26_pro

A trollkirály:

wp_20170211_14_42_21_pro

A melegedő trollok:

wp_20170211_14_40_07_pro

Baglyok:

wp_20170211_14_41_20_pro

Mind in the Making (nem látszik jól, de minden sorba eggyel több puzzle darab került):

wp_20170211_14_54_22_pro

Az emberi élet különböző fázisai (ott hátul mászik a baba felfelé):

wp_20170211_14_55_26_pro

És a győztes: Go Green Like Me, You Must.

wp_20170211_14_43_15_pro

God Jul!

wp_20161209_15_16_23_pro1wp_20161224_11_57_29_pro Boldog karácsonyt mindenkinek!

Az én karácsonyom nagyon boldog volt, meg az egész decemberem is, programokban és élményekben gazdag.

Minden hétvégére jutott valami program:

Advent első hétvégéjén karácsonyi vásárban jártunk. Mondjuk szerintem kissé nagyképű dolog volt vásárnak nevezni, a 6-8 eladós kis helyet, ahol minden csupa jég volt, dobtam is egy hátast, de itt vettünk báránykolbászkát karácsonyra. Valamint Johan anyukájától kaptunk pénzt a “julbord”-ra, ami karácsonyi asztalt jelent, azaz karácsonyi svédasztalt. Elég drága mulatság egy ilyen. Ahol ez a vásárka volt, ott volt egy kis étterem is, akik mindent maguk csináltak a svédasztalra. Bár nem terveztük, mégis maradtunk vacsorára.

A svéd julbord, ahogy később megtudtam, mikor a tanárokkal is ettünk a nordmalingi szálloda éttermében, hét tányérnyit kell enni, de az nem tudom, hogy jön ki.

Először a halfélékkel kell kezdeni, milliónyi fajta hering, lazac, füstölt-főtt-párolt, aztán a felvágottak, abból is mindenféle sonkák, itt konkrétan ettünk libát, jávorszarvast, medveszalámit is kóstoltunk. Aztán jönnek a főtt ételek, húsgolyó, céklasaláta, káposzta, minikolbász, Janson megkísértése, ami krumpli és ajóka rakottasa, borda. Aztán édességek, tejberizs, sütemények, csokik, mindenféle.

Szóval az ember “hatalmas szőnyegzabálást” tart, ahogy egy drága rokon bácsink mondta egyszer.

Az iskolában minden péntek reggel glögg (szigorúan alkoholmentes persze!) és mézeskalács várt minket. Ültünk mindig a félhomályban, gyertyák, karácsonyi zene, “mys”, azaz ilyen kis meghitt érzés, mire beüt a kultúrsokk, megérkezik a szomáliai kolléga, és felkapcsol minden lámpát.wp_20161127_11_23_47_pro

Itthon is kidekoráltunk mindent, felkerült a manós függöny, az erkélyre a világítás, csillagok az ablakba, mikulásvirág, később jácint – itt az nem húsvéti virág, hanem karácsonyi – mécsestartók, illatgyertyák, adventi koszorúk.

Kicsit azért beleköpött a levesünkbe, hogy a konyha valahogy beázott, de így Johan újult erővel kezdett padlót rakni a konyhában, és az összes pultot ki akarta szedni, és ki is fogja, de megkegyelmezett, és nem karácsony előtt tépte ki, hogy azért legyen vizünk.

Advent második hétvégéjén a múzeum karácsonyi vásárába mentünk egy magyar leányzóval, aki itt egwp_20161203_14_26_59_pro1yetemezik. Akkor elég hideg volt, -10 alatt, de azóta sem volt olyan hideg. Vettünk sajtot, halat – mindent fagyva árultak :)
Aztán nálunk vacsoráztunk jávorszarvast, és társasoztunk. Valamint megbeszéltünk a hét második felére egy közös sushi-evést is.

Advent harmadik hétvégéjén Sundsvallba autóztunk, Viviane, a brazil lány phd partijára. Útközwp_20161210_22_08_56_pro1ben megwp_20161211_13_18_31_pro1álltunk Örnsköldsvikben karácsonyi angyalkázni, beugrottunk Martinhoz és Emmához, hát úgy átalakították a kis házat, hogy meg sem ismertem a régi szobámat. Annelie-hez is beköszöntünk a boltba, aztán Birgitta és Lars-Håkan következett, üldögéltünk a finom, faillatú asztalosműhelyben. Annicához már csak beadtuk a csomagot, és autóztunk tovább Sundsvallba. Ott becsekkoltunk a szállodába, és elmentünk a vacsorára. Engem kért fel Viviane a toastmasteri feladatwp_20161211_13_21_59_pro1ok ellátáwp_20161213_09_25_40_prosára, és először csináltam ilyet, de azért ment. Finomat ettünk, beszélgettünk. A szálloda felé megnéztük a karácsonyi kivilágítást, aztán alvás, vasárnap meg sétálgattunk és vásároltunk a városban. Egy cuki kis kávézóban ebédeltünk meg, és utaztunk haza.

13-án Lucia is megvolt, a templomban Nordmalingban.

Advent negyedik hétvégéjén ismét karácsonyi vásárban jártunk, ahol a múltkor is, ha emlékeztinstagramcapture_619be408-c871-48fe-bb6e-1d66a70a81b61ek még, ahol a krumpliföldön kellett parkolni. Már mindent beszereztünk, így csak sétálgattunk, sütiztünk, aztán haza.wp_20161217_13_08_01_pro

Utolsó héten megvettük a cuki karácsonyfánkat, mindent előkészítettünk. A Szentestét és karácsony napját együtt töltöttük, kettesben, délután háromkor megnéztük a svédeknél kötelező Disney összeállítást, aztán vacsoráztunk, aztán ajándékot bontottunk, aztán elmentünk misére. 25-én meg pihentünk és nagyon sokat társasoztunk.

Ma itt járt Johan gyerekkori wp_20161224_19_30_49_pro1barátja a családjával, és most az anyukája is itt van, mert Tallinban karácsonyozott Johan húgával, és holnap együtt utazunk hozzájuk Vittangiba, vasárnap haza, aztán jövő kedden meg Budapest!

Idén már nem írok, remélem, jól telt a karácsony, és mindenkinek nagyon szép lesz az új éve.

Egy kis sneak-peak a mi új évünkből: vettünk egy sorházi házat, februárban költözünk! Szóval ha nem írok, az azért lesz, mert dobozolunk.

 

Előadások és beszélgetések

Két héttel ezelőtt három előadást is meghallgathattam. Ebből az egyik inkább beszélgetés volt, a két előadás-előadásra pedig az iskolában került sor. (A 47. hétről van szó.)

Azon a héten tartották a kilencedikeseknek a kb. pályaorientációs hetet. Előadásokat hallgattak cégektől, különböző foglalkozású emberektől, egyik nap egész napos projektjük volt az egyik svéd bankkal, ilyesmi. A cél: megkönnyíteni a rohamléptekkel közeledő felvételit a gimnáziumba, hogy mindenki azt a programot választhassa, ami a legjobban megfelel

A mi diákjaink közül talán csak a harmadik csoportba tartozók közül párnak van esélye jövőre gimibe menni, és volt egy olyan gondolat is, hogy vegyenek részt az egész héten, de aztán néhány kolléga úgy gondolta, az ő Szent Órájáról ne hiányozzon senki, így maradt kettő előadás, de az az összes csoportnak.

Az első előadás hétfőn reggel volt, a Svenska Dagbladet egyik riportere mesélt arról, amikor a Földközi-tenger egyik szigetén, a “Sárga csónakok” mentőexpedíció keretében a gumicsónakkal érkező menekülteket próbálták biztonságba helyezni. Nagyon megrendítő volt, ahogy mesélték, hogy akiket egy sziklán találtak, azok közül a nagymama csak azt mondogatta, hogy most akkor ugye vissza kell menni, mert nem tudták, kik találták meg őket, hogy volt, mikor elkéstek, és egy gyereket már nem tudtak megmenteni.

A mi diákjainkat eléggé megviselte, különösen azokat, akik ilyen módon érkeztek.

 

Kedden egy beszélgetésen voltam Linn Ullmann írónővel, aki Ingmar Bergman és Liv Ullmann wp_20161122_19_46_29_pro1gyereke. Még nem olvastam tőle semmit, ezt szégyenkezve vallom be, de ismerem a nevét, és már rég várólistás néhány munkája, szóval ha lehetőségem van rá, akkor csak elmegyek írókkal találkozni. Umeåban van egy könyves kávézó, ami kávézó és könyvesbolt egyben, meg nagyon sok irodalmi eseményt szerveznek. Az est egy irodalmi kvízzel indult, 47 pontot lehetett elérni, nekem mindösszessen nyolcat sikerült, de arra is büszke voltam, mert nem voltak egyszerű kérdések, nem ismerem még annyira a kortárs skandináv irodalmat, meg csapatban sem voltam.

Az írónő nagyon kedvesen és humorosan beszélt a családjáról, és a legújabb könyvéről, mely az apjával való közös projektje lett volna, beszélgetés az életéről, az életükről, csak addig szervezték, mesélte, míg Bergman már túl öreg lett. Erre akkor ébredt rá, mikor a pontosságáról híres apja 17 percet késett egy találkozóról. De a könyv elkészült, mi több, már magyarul is megjelent A nyugtalanok címmel. Egy másik könyvvel érkeztem oda, de a dedikálós sor elvezetett a könyves stand előtt, így véletlenül azt is megvettem, ha már.

 

Pénteken pedig ismét az iskolában volt előadás. Christina Rickardsson, egy Brazíliából származó nő tartotta, akit örökbefogadtak Svédországba.
Az egész 8:10-kor kezdődött volna, de Christina valahogy félreértette, és azt hitte, egy órával később kezdünk. Ott ül hát egy csapat 7-8-9-es diák, meg a mi osztályaink. Negyed kilenc, fél kilenc, a szervezők betesznek néhány zeneszámot, nyolcnegyven. Nem történik semmi. Fészkelődés, telefonok, egyre nagyobb hangerő.

Ekkor előlép az igazgató.

Alábbhagy a zaj. Én, az eddigi tapasztalataim alapján azt gondolnám, most jön a “lebazilikázás”, ahogy egy kolleganőm mondta egyszer. De nem. Halkan szól a mikrofonba, és azt mondja, képzeljük el, milyen kínos lehet az előadónak, hogy elnézte az időt. Így, mikor megjön, biztos stresszes lesz. Ha csak furcsán bámulunk rá, akkor valószínűleg egy sokkal rosszabb előadást hallgatunk majd, mint amilyet amúgy hallhattunk volna. Úgyhogy, mikor megjelenik, tapsoljunk.
És egyébként meg tudja, milyen vacak itt ülni már fél órája. Hallottunk már a Brain Breakről? Mert a legutóbbi továbbképzésén ilyesmiről volt szó. Hogy ha az ember ki akar kapcsolni és fel akarna töltődni, mozogni kell kicsit, “átverni a testet”, keresztbe tapsikolni meg ilyesmi. Frissüljünk fel, jó? Azzal berakta az All About That Bass-t, kérte, álljunk fel, és táncolni meg tapsikolni kezdett. Az igazgató. :D Annyira bírom. Aztán 2 perc után azt mondta, hát, ő ennyit tud, az egyik testitanárt kéri a színre, és folytattuk az ugrabugrát.

Közben befutott az előadó is, akit hatalmas tapsvihar fogadott, meg is illetődött.

Fantasztikus történetet mesélt. Az anyjával egy barlangban laktak a dzsungelben öt éves koráig, aztán beköltöztek Sao Paulóba, ahol utcagyerek lett belőle, míg az anyja takarítói munkákat keresett. Elképesztő dolgokat mesélt, kígyókról és skorpiókról a barlangban, vagy hogy hogyan lőtték le az utcagyerekeket a rendfenntartók, elvégre mi hasznuk van. Hét évesen örökbefogadta őt és az öccsét egy svéd pár, és mesélt egy kicsit a kulturális különbségekről, meg hogy hogyan illeszkedett be.

Annyira tetszett a története, hogy az ő könyvét is kénytelen voltam megvenni (“Nincs benned semmi önuralom”, mondott valami ilyesmit Johan aztán itthon… :D De egyébként csak hallgasson, mivel mióta együtt vagyunk, sokkal többet olvas. Nemrég befejezett egy könyvet este, amit nagyon megkedvelt, majd műszipogni kezdett.
– Nem akarom, hogy vége legyen!!! Egy könyv sem lesz már olyan jó, mint ez! – majd eltűnt a takaró alatt.)

Nemsokára érkezem karácsonyi bejegyzéssel is!