Korona

Nem, nem a fizetőeszközről fogok most beszélni, hanem a már mindenki által annyira unt vírus-témáról, de muszáj vagyok.

Gyakran felháborodok a magyar médiából ömlő hazugságok hallatán, és sok-sok héttel ezelőtt ígértem egy bejegyzést.

Először is, nem is értem, miért nézi Magyarország ilyen árgus szemekkel, mit művel Svédország idefent északon, miközben a többi európai országokról alig hallani. Másodszor is, sokszor hatásvadász címeket adnak a cikkeknek, és aki csak azt olvassa el (sajnos, sokan), rögtön elkönyvelik, mi is az igazság.

Bővebben…

Karácsony

Hónapok óta próbálok összehozni egy bejegyzést a koronavírusról, de valahogy mindig a teendőlistám végén helyezkedett el, így minden héten fel van írva, hogy csináljam meg, de… már majdnem kész.

Viszont nem akartam azt hozni pont karácsony előtt, hogy néz már ki.

Ezért most csak annyit: jól vagyunk, hármasban karácsonyozunk, nem megyünk sehová. Hó esett pénteken, aztán el is olvadt rögtön, de egy nagy szánkózásra és egy hóemberre pont elég volt.

Anna baba megtanult járni, és komplett mondatokban beszél mindkét nyelven. Sosem keveri, kihez melyik nyelven szóljon, és ha mindketten ott vagyunk a szobában, elismétel mindent mindkét nyelven, biztos ami biztos.

Januárban elvileg kezdődik az óvoda is. Az én online állásom meghosszabbították március végéig, örülök, hogy ezt választottam, ahová felvettek volna tanítani, ott sok a koronás eset, és részben online megy ott is a tanítás.

Áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek, és lehetőleg egy sokkal boldogabb új évet!

Kétnyelvűség és best of Anna

Holnap lesz 16 hónapos ez a csacsogó gyermek, tényleg állandóan kommentálja a saját és mindenki más életét, elég szórakoztató. Épp, míg ezt értem, az apai nagyszüleivel beszélgetett skype-on, hát teljes kis stand up show-t produkált.

“Bojibon!”

Mikor a múltkor kérdeztem, miről írjak, feljött a kétnyelvűség és Anna aranyköpései is. Erről próbálok most írni egy kis összefoglalót.

A Johannal közös nyelvünk ugye a svéd. De kezdettől fogva egyértelműként kezeltük, hogy ő svédül, én pedig magyarul fogok a gyerekkel beszélni.

Ezt tartjuk is születése óta. (Esetleg kivétel, ha olyat mondok, amit szeretném, ha Johan is értene, de akkor is inkább megismétlem svédül, amit magyarul mondtam). Meg jó, néha énekelek svédül, vagy mondókázom, ha épp azt kéri a kívánságműsorban.

Anna nagyon korán kezdett beszélni, 9 hónaposan kezdte a “hej“- jel, azaz svédül köszönt, aztán jött a pappa, jött a bajs (kaki…) aztán nagyon hamar nagyon sok minden jött. Állathangok, állatok (kakk lett minden madár például, mert a svéd kacsa azt mondta a könyvben quack). Az elvárás a másfél éves kontrollon a 8-10 szó ismerete, azaz nem is feltétlenül mondani kell tudni, hanem csak felismerni. Ehhez képest Anna már komplett mondatokban beszél, mindkét nyelven, mi több, simán váltogatja őket, ha épp ketten vagyunk. Mi ez, néz rám, majd az apjához fordul, és azt kérdezi, Vad är det (ami ugyanaz ugye).

Van-e titok? Nem tudom. Lehet, hogy ez egyéni adottság kérdése. Azt tudom, hogy a korabeli ismerős babák nem nagyon beszélnek még, de helyette járnak és szaladnak. Anna egyelőre csak a bútorok mentén közlekedik, feláll mindenütt – ha van támasztéka.

Ha mégis tippelnem kellene, miért sikerült ilyen jól, én azt mondanám: könyvek, dalok és mondókák. De tényleg szivacs a kis agya, két-három mondókázás után már egészíti ki a szöveget. Ismeri a könyveket, a szereplőiket, a tartalmukat. Mindenki csak a saját nyelvén olvas neki, ha az ellenkező nyelvű könyvet olvassuk, akkor fordítjuk és/vagy meséljük. És rengeteget olvasunk neki. Reggel könyvekkel kezdjük a napot, az ő kérésére, napközben is most már odajön többször, hogy olvassuk ezt meg azt (köszönöm! adja a kezembe/vágja a fejemhez a könyvet), de mikor kisebb volt is része volt a rutinnak. Este meg még több mesekönyv. Könyvtárba is nagyon sokat járunk, természetes neki a sok könyv, tudja azt is, melyik mamma könyve.

Először a könyvek tartalma ragadt rá, most már mindent ismétel, és nagyon hamar tanul, tényleg minden nap meg tud lepni, hogy milyen szavakat tud már.

Hát hirtelen ennyi. Ha valamit még részletezzek, szóljatok.

És akkor jöjjön néhány Annaság:

Ha valamelyikünk hazajön, köszön neki (Hej pappa! / Szia mamma!), aztán a mi saját hangsúlyunkon hozzáteszi: Hej Anna! / Szia Anna!

Dunk! – ez, ha megüti magát, valaminek nekimegy, valami csattan. A vicc az egészben az, hogy mikor hanyatt esik, és beveri a fejét, először azt mondja, Dunk! csak aztán kezd el sírni.

A gumicsizma először volt gumics, aztán most gumicsimáz. A hajgumi meg hamugi. :)

– Mi ez? – mutatok a kiscsibére a mesekönyvben.
Csibehús.

Ha kér valamit, és odaadom, azt válaszolja:
Tessék, szívem!

Ebbe a kategóriába tartozik még amikor megcsinál valamit, rám néz, és azt mondja: Ügyes babám!

Reggel rögtön könyvet kér, meg is mondja, melyiket: Kérsz Zog a sárkányt?
(A kérsz az még mindig E/2-ben, mert úgy ajánlok ugye mindent.)

Tegnap pappa altatta, mentem fel, mikor már nyávogott, mondom, alszol?
Pappa alszik! – jött a válasz.

“Kifelé, sicc!”

“Nem, nem, nem piszkálni!”

– Mit csinálsz, Maszat?
Csinálsz Maszat? Pollit olvasol.

Svédül is nagy szövegei vannak:
Oh vad duktig! – Ó, milyen ügyes – ezt magára.
Oh vad mysigt! – Ó milyen puha/otthonos/kuckós – ha megölel egy plüssállatot

Ha Johannal megkérdezzük egymástól, hol van valami, rögtön érkezik a válasz: “Den är borta” – eltűnt, avagy “bakom soffan” – a kanapé mögött (ez egy mesekönyvből van)

Tudja, hogy a bögrém “muminmammamugg”, azaz mumin mammás bögre.

És a legeslegjobb: a “nämen” svédül valami olyasmi, hogy nahát, nade.
Minap hatalmas, saját maga által véghezvitt pukizápor után felnéz az apjára, és azt mondja:
Nämen pappa!

És hát az alapszókincs fő eleme is megvan, erre nem tanítottuk, ezt magától szedte össze:

Gyors munkahelyváltás

Hát épp kezdenék írni ugye a munkahelyemről, mikor a héten meg is változtattam azt.
(A képen a tenger a munkahely parkolójából fényképezve egy szép napon.)

Mert az úgy volt, hogy 2016-ban kezdtem el dolgozni Nordmalingban és a nyelvi előkészítőben, vagy minek is nevezzem. Három évig működött az egész, aztán 2019 elején kiderült, hogy nincs elég diák már, és különben is, az önkormányzat már az év első pár hónapjában több milliós tartozást hozott össze, így hát úgy döntöttek, az egész SI-t beszüntetik az év végével.

Svédországban, ha nem magániskoláról van szó, nem az iskola alkalmaz engem, hanem az önkormányzat (kommun). Ha megszűnik egy munkahely, megnézik a listát, ki mióta dolgozott nekik – akit legkésőbb vettek fel, az lesz az utolsó – és az elsőtől kezdve próbálják elhelyezni őket valahová, bárhová a kommunön belül. Én három évet dolgoztam ott, utolsó lettem a listán, nem is nagyon találtak nekem semmit, kivéve egy 29%-os, három falusi iskolában folytatott angolt, azaz a benzinpénz több lett volna, mint a fizetésem. Nevetséges ajánlat volt, el is utasítottam. Így mondtak fel nekem munkahiány miatt, ez esetben a felmondási idő hat hónap, ami időtartamra valami munkát intézni kell nekem.

Ráadásul ugye már Anna úton volt. A felmondás szülői szabadság alatt szünetel. Ennek ellenére szülés előtt 3 héttel felmondtak (ez biztos megmentette a gazdasági helyzetet, gratulálok), és a felmondólevélre még egy post-it-et is kaptam, miszerint “élvezzem a szülői szabadságot”. Kösz, kellemes lesz így a jövőbeli bizonytalansággal.

Mindegy, gondoltam itthon leszek egy évet, aztán őszre majd találok valamit. Nem találtam. Alapjáraton arra gondoltunk, hogy Johan lesz itthon 100%-ban, de ő is benne van a projektben, amiről korábban írtam (https://www.sca.com/en/about-us/Investors/press-releases/2019-09/sca-invests-in-obbola-kraftliner-mill/) és benne is akart maradni, így arra gondoltunk, megfelezzük a heteket inkább.

Ezzel a kéréssel fordultam a főnökömhöz, 40%-ot szeretnék dolgozni én. Így kerültem az SFI-be, ami a Svenska För Invandrare, azaz svéd bevándorlóknak. Hétfőn és kedden dolgoztam én, addig Johan itthon volt, a hét második felében cseréltünk. Autóval jártam, hétfőn én vezettem és vittem a kolleganőmet, kedden fordítva. Jó volt kicsit kiszakadni, dolgozni, máshol lenni, másról beszélni, nyugodtan ebédelni :) Johan és Anna pedig nagyon jól megvoltak mindig is, emiatt cseppet sem aggódtam.

Az SFI felnőtteknek szól, volt is minden korosztály 20-60+ évesig. Nemzetiségileg főleg afgánok, szomáliaik, eritreaiak, szírek, de akadt egy-két thai, orosz, burundi is. Nordmaling egy kis hely, nem olyan változatos az SFI összetétele. Ha én nem tudtam volna svédül, mikor ideköltöztem, én is odakerültem volna.

Négy kurzus van, A, B, C és D. Teljesen kezdő, analfabétáktól kezdve azokig, akik már jól tudnak. Persze eltérő sebességgel halad mindenki, nem mindegy, hogy képzetten jön-e ide valaki/iskolai háttérrel/fiatalon/idősen/ analfabétán/úgy, hogy otthon is háztartásbeli volt, és még sorolhatnám.

A munkaközösség varázslatos, három idősebb nő, aztán egy fiatal lány, aki a gimnáziumi svéd kurzusokat tanította (ez már nem SFI), valamint egy harmadik nő, aki itt is, ott is besegített. Engem az A csoportban dolgozó kolléganő mellé osztottak. Neki ugyanis van gyógypedagógus végzettsége is, így kapott időt arra, hogy a többi csoportban foglalkozhasson azokkal, akiknek igénye volt ilyesmire.

Csak délelőtt volt 3 órájuk, és csak svéd. Amikor ő elment, én átvettem a tanítást, segédkezést. Elég egyszerű volt a feladat, a koronavírus miatt egy a csoport ugyanis felesben járt, hétfő-szerda/kedd-csütörtök beosztással, pénteken online óráik voltak. (Tavasszal az egész online ment, több-kevesebb sikerrel, mint megtudtam).

Éreztem én már az elején, hogy nem szabad megszeretni nagyon, mert úgyis elválunk hamarosan, február végéig dolgozhattam ott (ez hogy jött ki, nem tudom, több, mint hat hónap, de nem panaszkodtam).

Közben persze pályáztam bőszen az állásokat. Múlt héten aztán kaptam egy e-mailt, hogy hétfőn telefonos interjúra van-e időm. Volt. Azonnal ajánlottak is munkát!

Mégpedig: home office-ból, mert az iskola online. Van irodájuk, bemehetek oda is, de ha akarok, akkor ülök itthon. Az iroda a belvárosban van, biciklivel és busszal is 15-20 perc körülbelül.

Az egyetlen hátulütő, hogy egyelőre csak január közepéig, mert ide folyamatosan jelentkeznek a diákok, és egyelőre nem tudni, lesz-e igény.

Mégis elvállaltam, már csak az ingázás megszűnése miatt is, meg a rugalmas időbeosztás miatt – én határozom meg, mikor végzem el a munkát.

NTI az iskola neve, van belőle is gimnázium, én most a felnőttképzési részében leszek, azaz a felnőtt diákokat fogom tanítani, akik a gimnáziumi jegyeiket szeretnék megszerezni-pótolni (itt nincs évismétlés, simán el lehet végezni egy iskolát úgy, hogy semmiből sem kaptál jegyet/buktál).

ANGOLRA! Végre, magasabb szinten. Ma volt az első eligazítás – szintén online persze. Megtudtam azt is, hogy a kurzusok már készek, minden feladat kész, nekem a feladatom a javítás lesz, valamint visszacsatolás, beszélgetések, ha elakadtak. Igazából elérhető kell legyek, válaszolni kell majd hívásokra és levelekre munkaidőben, no meg a javítás.

Ez most így elég jól hangzik. Nem rendes tanári állás, órabér jár érte, nincsenek iskolai szünetek is, de arra, hogy VÉGRE bekerüljek a városba, hogy ne kelljen ingázni, arra tökéletes. Úgyse volt a régi állásnak jövője… valami őszi esetleges ajánlata volt a főnöknek, de azt majd meglátjuk, nem szívesen kezdek újra utazgatni.

Utána három lehetőség van:

a) ez folytatódik
b) találok valamit a tavaszi félévre, vagy onnantól kezdve
c) csatlakozom a tanárhelyettesi pool-ba.

Ez a c) pont is zseniális. Jelentkezel, megadod, mikor tudsz dolgozni, reggel jön az sms, te pedig eldöntheted, hová mész aznap. Nem kell, szakos legyél. Arra tökéletes, hogy megismerd, milyenek a helyi iskolák.

Valami csak lesz, eddig mindig volt. Ráadásul januárban Anna is megkezdi az ovit, de erről majd egy másik bejegyzésben.

Az élet mostanság és kérdések: miről írjak?

Olyan régóta nem írtam, hogy azóta már kétszer annyi idős a gyerek, 15 hónapos volt múlt héten.

Most csak összefoglalom, mi újság, és kérdezgetem, miről írjak, mert ha mindent kifejtenék itt, az kissé hosszúra sikeredne.

Legutóbb a szülői szabadságról írtam és a babaprogramokról. A programokat alapjaiban megrengette a korona, de az minden mást is. Terveztem írni róla, hogy hogy éltük meg itt, mit csináltak, tényleg annyira ördögi-e Svédország koronastratégiája, mint ahogy azt a magyar sajtó írta, de mindig elmaradt, és most már azt sem tudom, érdekel-e egyáltalán valakit. Érdekel? Mert akkor írok, csak kérek hozzá visszajelzést.

Most inkább magunkról írnék. A tavasz végül elmúlt csöndben, tényleg alacsonyabb mértékben pörgött az élet, itthon voltunk. Írtam azt is, hogy péntekenként Johan itthon volt, hogy fordíthassak, de aztán fordítás helyett vizsgáztam, és hála a vizsgáknak, most már svéd szakos tanár is lehetek!

Júliusban volt Anna első szülinapja, nem volt nagy buli, mert részben nyáron van, és a helyi ismerősök is elutaztak, részben pedig korona. Végül a nagyszülők is itt ültek az asztal tetején, egy mobil képernyőjén, és végignézték, ahogy Anna feltrancsírozza a tortáját.

Aztán sikerült mégis egy közös nyaralást beiktatni, Dél-Svédországba mentünk minden nagyszülővel, autóval utaztunk mind, legalább egy kicsit találkoztunk. Aztán mi még utazgattunk hármasban egy kicsit, erről is írhatok egy külön posztot, ha van rá igény. Van?

A munkahelyem megszűnt még 2019-ben, és ezért nekem felmondtak, de hat hónap felmondási időm van. Augusztus közepén kezdtem dolgozni heti két napot, hétfőt és keddet. Engem az önkormányzat alkalmaz, nem egy adott iskola, így kerültem végül az SFI-be, ami a Svenska För Invandrare rövidítése, azaz svédoktatás bevándorlóknak, csak ezúttal felnőtteknek. Erről biztos írok még külön, jó?

Ezzel tehát kombináljuk a munkát és az itthonlétet. Hétfőn és kedden én dolgozom, Johan babázik, szerda-péntek pedig fordítva. Nekem ez tökéletesen elegendő ahhoz, hogy visszarázódjak a munkaéletbe, két nap, ráadásul ingázni kell. De akkor is, kicsit vagyok tanár újra, meg ebédelek úgy, hogy közben senki sem arénázik. :) Johannak is jó ez, maradhat a projektben, és babázhat is egy keveset. Annának is jó, hogy mindenkiből jut neki kicsit több.

Babaprogramokból most nincs olyan sok, de így is szoktunk összejárni más babákkal és szüleikkel játszóterezni, kirándulni, vacsorázni. Néha ketten csajok elmegyünk fikázni, vagy az uszodába, azt nagyon szereti.

Hihetetlen jófej, vicces és okos. Járni még nem tud, álldogálni nemrég kezdett, azzal próbálkozik most mindenhol, és egyensúlyozni is, hogy úgy maradjon. Cserébe viszont beszél, de mennyit beszél! Mindkét nyelven, már azt is meg tudja különböztetni, hogy melyik nyelven kihez kell szólni, gond nélkül vált, ha kérdez. (Mi ez? Ott a mamma. Szia mamma. Mamma könyv? Kérsz kekszet? Muminkekszet? – ragoz! T-tárgyragban perfekt. Néha összekeveri a magyar és a svéd nyelvtant, az elég csinos szokott lenni.) Fejből tud mondókákat és énekeket, ha megállunk egy sor végén, kiegészíti. Tudja, melyik könyv miről szól (nagyon sokat olvasunk neki), el tudja mesélni maga is akár. (Ma reggel a Bebbe cumit keres című svéd babakönyvet nézegette: Szia Bebbe. Cumi? Ninc cumi? Mi ez? Maci. Puff! – ahogy Bebbe kidobja a macit az ágyból).

Mindketten ámulunk és bámulunk, ugyanis nekünk mindenki azt mondta, hogy a kétnyelvű csemeték majd jóval később kezdenek beszélni. Cserébe ugye nem jár, de ez sokkal izgalmasabb, hogy már szinte beszélgetni lehet vele, elmondja, mit kér, mit nem kér (nem jó! nem jó!)

Erdei manó

A szülői szabadság

Hét hónapos is elmúlt már Annababa, ez meg hogy lehet, hát nemrég született, és erre már közelebb van az első szülinapjához, mint a megszületéséhez. Én tudtam ám, hogy minél idősebb az ember, annál gyorsabban telik az idő, de ez hatványozottan igaz, ha az embernek gyereke van.

Négy hónapja tehát, hogy írtam, elnézést kérek, de a blog mindig hátrább kerül a prioritási listán, nem meglepő módon, gondolom. Eközben jártunk otthon, jártak nálunk az apai nagyszülők, meg az én apukám az egyik öcsémmel a múlt héten. Az ünnepeket hármasban, csöndben, itthon töltöttük, nagyon jó volt így is, hogy nem kell pakolni és utazni.

Nézem, miket írtam a programokról akkor, és mi van meg belőle azóta:

 

  • A babakávézó a város másik felén van, 9:30-kor kezdődik, és mi olyankor szoktunk kimászni az ágyból. Tudom, luxusnak hangzik, de mostanában nagyon gyakran ébred éjszaka, ezt a fogacskáknak tudom be. De felfedeztem egyet tíz perc sétára is innen – hogy nem tudtam róla?, ahol eddig még nem jártam, de terveim szerint majd fogok.
  • A baba-mama tornához se tudok visszatérni karácsony óta, azt beszélgettük más anyukákkal, hogy ennek biztos a nemalváshoz van köze.
  • Nyitott bölcsiben karácsony előtt voltunk utoljára, akkor kapott ajándékba egy gömböt a fára. (lásd jobbra) Azóta ez is elmaradt, de oda is megyünk majd újra.
  • A babaúszás első kurzusát elvégeztük, kapott is érte oklevelet! Ilyen kicsi, és máris okleveles! Folytatása következik két hét múlva, újabb tíz alkalom. Nagyon szereti és élvezi, ezért gondoltam, folytassuk, míg meg nem gondolja magát. :)
  • A szülői csoport folytatásától nem voltunk elájulva, azt hittük, az is ilyen remek információhalom lesz, mint a szülés előtti, de nem, főképp az volt a célja, hogy összehozza az új családokat, és meséljünk egymásnak, konkrét információkat nem nagyon kaptunk. Mondjuk el is érte a célját, mert azóta van egy kisebb társaság, akikkel heti rendszerességgel összejárunk. Jó tudni ezt, hogy van kivel meginni egy kávét és tapasztalatot cserélni.

Amiről azonban írni akarok most, az maga a szülői szabadság itt Svédországban. Bővebben…

Babaprogramok

Már három hónapos a hölgy!

Járt az apai nagyszüleinél a sarkkörön túl egy hónaposan, jártak itt az anya nagyszülei augusztus végén. A nagynénje 60 km-re ide tanul most, gyakran jön látogatni. Októberben megint váltják egymást a nagyszülők, aztán az egyik nagybácsi is ellátogat ide, de jó dolga van neki.

Az anyanapokkal kapcsolatos legnagyobb “félelmem” az volt, hogy rém lassan telnek majd.

De – azt kell, hogy mondjam, sajnos – csak úgy robognak. Egyik nap még csak véletlenül mosolyodik el, aztán direkt, aztán teli szájjal vigyorog megállás nélkül. Egyik nap még csak merengve ül a rugós székében, a következőben megtanulja hintáztatni, aztán produkálja magát. Pár nappal később a macikat is forgatni tudja a székén. Egyik nap még csak nyekereg, mikor hasra teszem, aztán pár nappal később kitolja magát és nézelődik. Egyik nap még észre sem veszi a rongyitehénkét, másik nap meg csócsálja. Elüldögél az apja ölében és reklámújságot nézeget vele. Be nem áll a szája, gagyarászik. Sóhaj.

Érdeklődő, érdekli a külvilág, szereti a fákat nézni a babakocsiból, elvan most már a baba tornaszere vagy mi ennek a neve alatt is, csörgeti a lógó madárkákat.

Tudom, hogy ilyenkor még a babaprogramok többsége igazából mamaprogram, de én nehezen maradok a fenekemen. Szükségem van némi társaságra, meg valami rendszere, hogy tudjam, mikor milyen nap van.

Úgyhogy körülnéztem, mit ajánlanak errefelé, és kipróbáltunk Annával mindenfélét. Bővebben…

A szülészeten

2019. július 2-án megszületett végre Anna Julia.

IMG_20190703_061813

12 nappal a kiírt dátum után. Sajnos maga a szülésélmény nem lett pozitív, és ebben sokat közrejátszott az emberi faktor, legalábbis véleményem szerint, szóval nagyon személyes beszámolót nem szeretnék, nem fogok és nem is tudok adni, inkább maradok a tényeknél.

Nem volt egyszerű menet. Június 20-ra voltam kiírva, de nem történt semmi. Aznap jártam a barnmorskámnál is, aki a vizsgálat után azt mondta, már alakulok, de azért ad a biztonság kedvéért még egy időpontot elsejére. Hát így töltöttem a napokat, Johan dolgozott, minden nap számon kérték a kollegák, hogy hogyhogy már megint ott van, hol a gyereke.

27-én este kezdődött, hogy beindultak a fájások, és nem tudtam aludni. Még nem voltak annyira sűrűek, hogy be kelljen menjek velük, de épp eléggé ahhoz, hogy felriasszon, ébren tartson, és mire ismét elaludtam volna, újra kezdte. Napközben nem volt semmi, aztán péntek éjjel megint. Szombaton Johannak programja volt, de valamiért kedvem lett a közeli pizzériába ruccanni este egy randira, és ő is benne volt – milyen szerencse, mert vasárnap reggel bementünk a kórházba, azt hittem, elfolyt a magzatvíz. Mint kiderült, nem folyt el, de mikor megtudták, hogy már plusz 10 napnál járok, és három napja nem aludtam, és már tágulni is elkezdtem, úgy döntöttek, bent tartanak, hogy aludjak, különben nem fogom bírni a szülést, ezt mondták.

Kaptam egy külön szobát, tévével, ággyal, fotellel, külön mosdóval, minden ami kell, meg egy koktélt, hogy aludjak. Egy darabig ment is, aztán nem. Szóval úgy döntöttek, esetleg másnap burokrepesztés lesz, ha nem történik semmi, és kapok fájást elősegítő infúziót (bocsánat, a magyar terminológiával nem mindig vagyok tisztában).

Hétfő reggel elment a víz, innen ment intenzíven az infúzió. Áthelyeztek egy szülőszobába, Johan is bent volt végig – esténként még hazament aludni, mert úgyse történt egyelőre semmi, ha pedig történt volna, 10 perc alatt beér, közel a kórház.

Itt szokás egy levelet írni szülés előtt, hogy milyen kívánságaim, félelmeim, elvárásaim vannak. Ebbe beleírtam, hogy nem szeretnék fájdalomcsillapítást, de sajnos ezt az elvemet feladtam. Kaptam gerincérzéstelenítést, Johan végig kapaszkodott belém, és én belé, hogy melyikünk volt rosszabbul, azt nem tudom :D

Délután engedélyeztek egy kis pihenőt, hogy aludjak, és este is folytatni akartam, csak nem ment, mert az érzéstelenítés ferde lett, és minden fájást koncentráltan éreztem az egyik lábamban. Innentől összefolyik az egész. Tudom, hogy üldögélek a fitnesslabdán, fekszem, Johan társasozni próbál velem az ágyon, hogy jobban érezzem magam, a barnmorskák cserélődnek, és lassan eljut a tudatomig, hogy a szervezetem feladta, nem akar közreműködni, és hirtelen azt mondja mindenki, császármetszés lesz, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, a könyvekben is szinte átlapoztam a fejezetet, mert hogy én “a tradicionális” úton szeretnék szülni. És itt lett az élmény olyan, amilyen, mert úgy éreztem, mindenki tudja, hogy ide tartunk, csak én nem. Mondhatjátok, hogy naiv vagyok, vagy értetlen, de egyszerűen már napok óta nem aludtam, elkeseredtem. A levelemben benne volt az is, hogy nyílt kártyákat kérek, információt, a lehetőségekről beszámolni, de aztán hirtelen lett, ami lett.

Magáról a műtétről nem szeretnék beszélni.

Johan elment a babával a vizsgálatra, mikor kiszedték, mindent rendben találtak, csak hát kissé sokára került sor a császárra, így mindketten fertőzést kaptunk. Üldögélt még egy darabig a fejemnél a babával, aztán visszament a szobába. Engem is visszatoltak, és utána ott ültünk este fél 10-től hajnali 4-ig, és vártuk, hogy áthelyezzenek a babaosztályra. Csak aznap éppen sokan voltak, ezért senki nem jött be tájékoztatni minket, engem kiütött az érzéstelenítés és a műtét, Johan üldögélt a fotelben a babával, de hát ő is kimerült.

Ilyet kap az ember, ha babája születik. De valahogy nem lelkesedtem annyira akkor.

IMG_20190702_221559

Aztán csak felvittek az osztályra, ott félálomban már nem is tudom, mit vizsgáltak és néztek.

Maga a felszereltsége a kórháznak szuper. A szülészeten ugye volt a saját szobám, meg saját szülőszoba, kényelmes fotellel a hozzátartozónak. Reggeli önkiszolgálós a konyhában, volt kenyér, vaj, sajt, sonka, zöldség, joghurt, gyümölcslé, müzli. Ebéd és vacsora menüből választós!

Ezen az osztályon kétágyas szobák vannak, arra törekednek, hogy a partner bent alhasson, de ha túl sokan vannak, két anyuka osztozik a szobán. Vagy mázlink volt, vagy a műtét miatt, de Johan végig velünk lehetett, éjszaka is, ami hatalmas segítség volt. Ugyanis első nap még nem ajánlották lábra állni az érzéstelenítés után, de a fertőzés miatt 2-3 óránként jöttek vizsgálni minket, hol engem, hol a babát. Vérvételek (megszakad az ember szíve, hogy agyonszurkálták a kis kezét!), gyógyszer, meg szapora volt a baba légzése, azt figyelték, nekem a vérnyomásomat – ja, mert az az egekben volt hétfőn és kedden is – stb. De mikor a babát vizsgálták első nap, nem tudtam ott állni vele, Johan állt ott, adta a szájába az ujját, fogta a kezét.

A képen: a szoba, a folyosó, a váróterem, és az étkező, ahol szintén önkiszolgáló a reggeli, mint látszik, és menüs az ebéd-vacsora. Johannak reggeli és uzsonna járt, de fizetnie kellett per éj. Persze utólag nekem is fizetnem kellett. 100 korona per éj, az 3200 forint körül van most, azt hiszem.

Három napot töltöttünk bent, egy perc pihenésre nem futotta, ha valamelyikünk elaludt, tuti bejött valaki vizsgálni  – én tudom, hogy a mi érdekünkben leginkább, de azért pihenni se ártott volna. A végén már borzasztóan éreztem magam, mint a ketrecbe zárt farkas. Johan délutánonként hazabiciklizett, hogy kicsit összeszedje magát, és rendet pakoljon itthon.

Végül péntek (július 5.) délután csak hazajöttünk, az első este hasfájós volt a baba, de aztán egyre jobb lett, ahogy alkalmunk nyílt pihenni. Egyelőre még mindig nincs jó napi ritmusunk, meg kellett kontrollokra járni olykor-olykor, de sokat sétálunk, voltunk sütizni is a nyári kávézóban, bevásároltunk, jártunk egy kertbarát kör vagy minek nevezzem nyílt napján – egy terület, ahol apró nyaralója van az embereknek, kerttel, azoknak főleg, akik lakásban laknak. A többség nyugdíjas. Kóstoltunk orgonaszörpöt például, nagyon finom volt. Mi több, egyik este még sorozatot is néztünk, egy másik este elment motorozni, én az előbb voltam egyedül ügyintézni. Szóval lassan beáll az élet a rendes kerékvágásba.

Sokat számít az is, hogy Johannak pont szabadsága van, és 10 nap is jár neki itthon a születéssel kapcsolatban, tehát hat hétig együtt vagyunk hármasban.

Anna sok postát kap mostanában, kapott már magyar és svéd állampolgárságot is :)

Ma pedig két hetes!

Még egyszer elnézést, hogy nem tudtam objektíven írni. Ha valamit részletezzek, szívesen részletezem szokás szerint.

A szülői csoport

A svédeknél minden szülőpárt, akiknek első alkalommal lesz gyereke, szülői csoportba hívnak. Ezt az egészségügy szervezi, szülésznők tartják a foglalkozásokat. Négy alkalom volt, plusz egy a kórházban.

Négy délelőtt, ami kicsit azért furcsa, hát nem mindenki tud egyszerűen elszabadulni a munkahelyéről, de ilyenkor lehet felvenni a helyi gyest – no majd annak a rejtelmeiről is írok egy bejegyzést.

10 pár vett részt a foglalkozásokon. Mindegyikünk június-júliusra van kiírva. A végén megkaptuk egymás mailcímét, hogy ha találtunk számunkra szimpatikus egyéneket, akkor kapcsolatba tudjunk lépni velük. (Még nem döntöttük el, hogy találtunk-e… illetve aki nekem a legszimpatikusabb volt, az nemsokára elköltözik délre, ahol a férje munkát kapott).

Az első alkalommal volt egy ismerkedős kör, aztán beosztottak minket az 1-2-3 módszerrel három csoportba, tehát senki sem ült együtt a párjával. A feladat az volt, hogy összegyűjtsük a kérdéseinket négy témakörben: Szülés, szoptatás, párkapcsolat, gyerek.

Hasznos volt ez a fajta beosztás, mivel az ember nyilván megbeszéli a saját kétségeit, kérdéseit és aggályait a saját párjával, de mások lehet, hogy teljesen másra gondolnak. Így a délelőtt végére összegyűlt a flipcharton rengeteg kérdés, amelyekre azt ígérték, a következő alkalmakkor majd választ kapunk. Valóban, minden alkalom végén megnéztük, aznap miről volt szó, és kimaradt-e valami kérdés esetleg.

Beszéltünk a szülés fázisairól, illetve néztünk egy kisfilmet légzéstechnikáról is. Továbbá arról is beszélgettünk, hogyan kell már most megkezdeni a kötődést a babához.

Házi feladatot is kaptunk, légzéstechnikát gyakorolni, illetve elgondolkodni azon, milyen szükségletei lesznek az újszülöttnek.

A második alkalommal megbeszéltük először is, milyen igényei lesznek az újszülöttnek. Ezután a szoptatás került sorra, először ismét csoportokban kellett dolgozni, szerintünk mi az, ami pozitív és mi az, ami negatív a szoptatással kapcsolatban. Itt tennék egy kis kitérőt, hogy beszéljek a svéd társadalomról, amely ugye jó dolgában azt sem tudja, mit csináljon… Benne vagyok ugyanis egy facebook csoportban, ahol a júniusban szülő nők gyülekeznek az ország egész területén. Vannak elég fura emberek, de a kedvencem mégis az, akik szerint nem jó a szoptatás, ugyanis a nemek közti egyenlőség ellen dolgozik! Mi több, a csoportban is volt egy férfi, aki ezt így gondolta. Nagyon szerettem volna megkérdezni, hogy a terhesség ugyan hogyan illeszthető be a nemek közötti egyenlőség témakörébe, de aztán inkább hagytam…

Maga az információ hasznos volt, néztünk filmet is ismét, egész sokmindent tanultunk már akkor és ott.

Ismét kaptunk házi feladatot, másikféle légzéstechnikát gyakorolni, és elgondolkodni azon, ki volt fontos felnőtt az életünkben a szüleinket leszámítva. Ennek a megbeszélésével kezdtük a harmadik alkalmat, hogy miért pont erre az emberre gondoltunk, felsoroltuk a tulajdonságait az illetőnek, majd levontuk a következtetést, hogy erre kell törekedni. :)

Aztán arról volt egy beszélgetés kör csoportokban, hogy vajon hogyan alakul majd a párkapcsolatunk a baba érkezésével, mire kell gondolni, mennyiben lesz más.
Az utolsó alkalomra szóló házi feladat arról szólt, milyen fajta támogatásra lesz/lehet szükségünk a szülőszobán, mit szeretnénk a párunktól, és mi az, amit ő nyújtani tud.

Itt Svédországban ugyanis teljesen természetes az apás szülés, mindenki jóformán abból indul ki, hogy az apa (partner, mert politikailag korrektnek kell lenni) bent lesz.

A negyedik alkalmat ismét két csoportban kezdtük, ezúttal a leendő anyukák és apukák ültek külön csoportokban. A feladat az volt, hogy összegyűjtsük, mitől lesz jó a szülés és a szülésélmény. Ezeket felsoroltuk, megbeszéltük, aztán még egyszer végigvettük, hogyan is néz ki a folyamat, mi lehet az oka annak, ha egyéb beavatkozásra van szükség, például császárra vagy szívókorongra. Átbeszéltük a lehetséges fájdalomcsillapító módszereket is.

A plusz egy alkalmat a kórház szervezte, két ott dolgozó szülésznő tartotta. Egy power point segítségével végigmentek a folyamat elejétől a végéig, onnantól, hogy mikor kell betelefonálni, bemenni, merre mit találunk, hogy néz ki egy szülőszoba, milyen felszerelésük van, milyen lehetőségeink vannak, meddig lehet bent maradni. Ez mindenképp hasznos információ volt, az ember máris kevésbé érzi magát tanácstalannak, mikor majd odakerül, úgy érzem.

 

Most már nem maradt sok idő hátra. Még három napot dolgozom, lezárom a jegyeket, meg ilyesmi. Megírtam a szülési levelet is, ami itt szokás, a táskámat is nagyjából bepakoltam.

Mikor ismét jelentkezem, megtudhatjátok, milyen Svédországban szülni. :)