Lobogós ünnep november 6-a, Gusztáv Adolf napja. Itt is, meg Finnországban is. Ma reggel a vonat fényújságja azt is megírta, senkinek nincs ma névnapja, azt ünnepelünk, akit csak akarunk.
Mivel ma igazi novemberi sötétség és köd van egész nap, mikor az utcalámpákat már fél kettőkor felkapcsolják, én úgy döntöttem, magamat ünneplem, amint hazaérek, a kanapén, a plédem alatt, meleg itallal és a könyvemmel. És plusz egy dologgal, de erről a végén.
1632. november 6-án történt, hogy II. Gusztáv Adolf elesett a lützeni csatában. A Gergely-naptár szerint ugyan november 16-a a dátum, de ezt a svédek csak 1753-tól kezdték használni.
Az 1800-as évektől kezdve van emléknap, melyet különböző városok különbözőképp ünnepelnek.
Ami viszont elterjedt az egész országban, és amivel én is ünnepelni fogok, az a Gusztáv Adolf sütemény. Nincs megkötve, milyen süti legyen, minden cukrászda olyat csinál, amilyenhez kedve szottyan – itt Nordmalingban kétfélét is árultak. Az egyetlen megkötés, hogy az uralkodó csoki-képmása díszítse azt.
Manapság, mikor minden csapból a skandináv életérzést reklámozó könyvek folynak – dán hygge, finn sisu, svéd lagom -, talán ideje lesz kicsit írni a témáról. De nem csak ezért, hanem mert korábban felkérést is kaptam rá, mennyire igaz ez, vagy vajon csak puszta marketing az egész?
Karácsonyra megkaptam Anna Brones: Lagom című könyvét, el is olvastam, hogy megtudjam, mire is hivatkoznak azok, akik a lagom életérzést propagálják.
Mi is a lagom? Valami, ami se nem túl sok, se nem túl kevés, éppen jó. Legyen akármiről szó, a svédek szerint lagom är bäst, azaz a lagom a legjobb. Ezt a mondatot hallani gyakran, és a szót is sűrűn használják.
Mire kell itt gondolni? Ha lagom kávét kérsz, akkor azt úgy gondolod, ne töltsék csurig a bögrét, de azért pár cseppnél több legyen (“egy kicsit többnek gondoltam azt a keveset”, mondja Micimackó). Ez teljesen ésszerű. Johan viszont az őrületbe tud kergetni, mikor a lagom választ adja arra, hogy hány krumplit kér a vacsorához. Lagom mihez képest? Persze csak bosszant, de akkor is érdekes, hogy még ilyen kérdésre is csípőből érkezik a lagom válasz.
Úgy gondoltam, követem a könyv fejezeteit, és elmondom az én meglátásaimat az én környezetemből.
Lagom a munkában
Ez így van. Senki sem dolgozza kifejezetten hülyére magát. Reggel a tanári pihenőszobában (ami nem egyenlő a tanári szobával, itt kanapék vannak, konyha és kávéfőző!) üldögélnek és kávézgatnak, senki sem rohan sehová. Figyelnek arra, hogy többször is visszatérjenek nap közben, és üldögéljenek és beszélgessenek egy fél órát.
Pont a múlt héten állított meg egy kolléganőm, hogy amikor csak lát, én mindig olyan sietősre veszem a figurát, miért nem lassítok le? Tényleg, miért nem?
25 nap szabadság mindenkinek jár egy évben minimum. Hosszú a gyes ideje is, ha jól tudom, két év. A munkahelyen is tekintettel vannak a magánéletre, még nem hallottam olyat, hogy valakit ne engedtek volna el nyaralni, pihenni, családdal ünnepelni, ha épp úgy hozta a sors.
Lagom otthon
Itt először is a természetes anyagokról beszél a könyv és a leegyszerűsített designről. Elég, ha annyit mondok, IKEA. De tényleg nagyon kedvelnek mindent, ami természetközeli, természetes alapanyagból készült.
Johannak is fontos, hogy a bútoraink harmonizáljanak egymással, és ő is szívesebben választ egyszerűbb, letisztult formákat, kevésbé élénk színeket. Szíve szerint mindent fehérre festene, és a konyhában a csempét is arra cserélné, mert az “fehér és friss”. Még sose gondoltam arra, hogy ezt a tulajdonságát lagom megközelítésből szemléljem, de akár úgy is lehet.
Szó van aztán az étkezésről, a kávészünetekről (fika) amit már a munkánál megemlítettem. Ezen felül lagom mindenből: az iskolai menzákon néha kitesznek egy képet a “tányér-modellről”, ami bemutatják, hogy lagom zöldség, köret, és főétel kerüljön a tányérra.
Az alkohol az, ami szerintem érdekes: hét közben tabu, gyakran szaladnak fel a szemöldökök, ha egy pohár bort innék a vacsorához egy kedden, de mikor eljön a péntek és szombat este, nincs megállás, hülyére isszák magukat, nem tudnak mértéket.
Lagom az egészségért
És igen, muszáj kiegyensúlyozni a munkaéletet. Az edzőtermek tömve, a természetben minden napfényes napon nyüzsögnek az emberek, bioételek árasztják el a boltokat, mindfullness, jóga és meditáció mindennapos témák még a munkahelyen is, próbálják adott esetben beépíteni. Minden munkahelynek van egészségügyi juttatása, ami vagy azt jelenti, hogy évi x összeget sportra fordíthatsz, és kifizeti neked a munkahely, vagy minden héten egy órát a munkaidődből fordíthatsz sportolásra, edzésre. Én az első variációt választottam, az edzőtermi bérletem egy részét a munkahely állta. Igaz, rég nem voltam, de nyáron inkább biciklizünk és kirándulunk, semmint bezárkózunk, nem?
Mondjuk szerintem ahogy a svédek művelik ezt, az már kibillenti a lagom mérleget, hajlamosak túlzásba esni.
Lagom és a környezet
Először is a környezetvédelem, ahogy már mondtam, a bioáruk, a helyi termékek, és a szelektív gyűjtés, majdnem minden lakóközösség rendelkezik szelektív kukákkal, amiért külön teherautók jönnek külön időpontokban.
Fontos, hogy a nagyobb kidobandó dolgokat is elvigyék a telepre, hosszú sorok szoktak állni a konténereknél, Johan szerint a svédek kedvenc vasárnapi elfoglaltsága. Ja, meg a hétvégi nagy piálások után az üvegvisszaváltó előtti sorbanállás.
Ki a természetbe, amikor csak lehet! Az erdőkben több grillhely is van, általában tűzifát is halmoz oda az adott önkormányzat, télen sífutó pályákat takarítanak, korcsolyáznak, de számomra a legérdekesebb, hogy szinte csak akkor mennek ki, ha süt a nap. De akkor kötelező jelleggel! Mert van az a mondás, hogy mi van, ha ma süt utoljára a nap idén? Még Thomas Ledin dala is erről szól, nem ám, hogy milyen szép a nyár, hanem hogy a nyár rövid, nagy részében esik az eső, és lehet, hogy csak ma süt a nap, és mindjárt itt az ősz. Ez a szemlélet, és ettől is néha hülyét kapok. Szerintem esőben is lehet sétálni, jó, nem a legoptimálisabb, de akkor is.
Hát így. Ma sütött a nap, szóval kimentünk az erdőbe.
Ha szívesen hallanátok még valami aspektusról, ha kihagytam valamit, csak szóljatok!
Egyből mindenki idekattintott, mi? Mert hogy háború lesz! Hol, mikor, hova bújjak?
∗
Van annak valami diszkrét bája, mikor a honi média “álhírek ellen is kellene kiadvány” címen álhíreket közöl, és “félelemkeltés Svédországban” címmel félelmet kelt mindenkiben, aki esetleg eddig nem félt. Mert ugyebár mindenki tud a svédeket ért menekült-helyzetről, de ennek ellenére még él az emberben az itt bizony kolbászból van a kerítés, meg jóléti állam képe, úgyhogy helyénvaló lehet egy jól irányzott ütéssel a maradék reményt is darabokra törni.
Mert a svéd állam ugye, “háborúra készíti fel a svédeket”, kiadványokat küldenek haza, hogy mitévők legyenek, mikor eljön a harmadik világháború, az apokalipszis és az űrlények. Ésatöbbi. Hogy a gyűlöletkeltő szövegeket már ne is említsem.
Pedig miről is van szó?
Svédországban tavaly óta rendeznek egy krisberedskapsveckan-t, azaz egy krízisre felkészítő hetet. De ez sem teljesen új, a hatóság, amely a társadalom védelmével és a készenléttel foglalkozik már egy évtizede, előtte is volt egy másik, ami a védelmi minisztériumból vált ki.
Mi történik egy ilyen héten?
Az iskolákba előadók jönnek például. A mi iskolánkban van egy “biztonsági nap” például, mikor a rendőrség, a mentők, a tűzoltók kijönnek, megmutatják az autóikat, a felszereléseiket, elmesélik, mikor és mivel lehet hozzájuk fordulni, vagy éppen arról számolnak be, hogyan járnak el egyes ügyekben. Idén a netes biztonságról is lesz szó. A hatóság tananyagot küld minden iskolának.
Milyen célból?
Hogy elmondják, te, mint egy darab polgár, mit tehetsz, ha valóban beüt a krach.
A minden háztartásba kiküldött füzetet egyelőre nem kaptuk meg, de a honlapról letölthető, lássuk, mit tartalmaz.
A kisebb információs füzet csak összefoglalja a tényeket.
Hogyaszongya, a svédek 85%-a tudja, hogy krízis esetén saját felelősséget kell vállalnia, de pusztán 35% van vele tisztában, mit is kell tennie, ezzel kezdődik.
Aztán beszámolnak arról, hogy akarnak minél több önkormányzat bevonásával minden több emberhez eljutni az információjukkal. Tavaly például a vasútállomáson is osztogattak csomagot reggel, kaptam ezt a kettőt (meg biztos valami csokit is.
A baloldali egy mini elsősegélydoboz, van benne egy fertőtlenítőkendő, géz és sebtapasz – szimbolikus, persze.
A jobboldali viszont nagyon menő, egy kézzel hajtható zseblámpa, ha azt a két szürkét nyomorgatom két oldalt, lesz fény. Elem nem kel, nem tud lemerülni.
A másik, ami ugye a háborúra készít fel, a “Krízis vagy háború esetére” címet viseli, és a főbb témák, amivel foglalkozik:
nincs víz, nincs áram, nincs meleg, nincs étel, nincs gyógyszer, nincs tömegközlekedés, nincs pénz
terrorcselekmény
a svéd honvédelem
Aztán pedig különböző checklist-eket ad:
Alapvető élelmiszerek, amik legyenek otthon (pl krumpli, káposzta, tubusos termékek, csoki, rizs, konzerv, lekvár, stb)
Mennyi vizet tároljunk és miben (vödör, palack, azok a nagy izék csappal, stb.)
Ha nem működne a fűtés, mi legyen otthon (takarók, gyapjúholmi, hálózsák, gyertya, stb.)
Ha több kommunikációs csatorna is összeomlik, mi marad (elemek, rádió, papíron vezetett telefonszámlista)
Egyéb (gyógyszer, fertőtlenítő, betét, készpénz – ez fontos, a svédek már alig használnak készpénzt!)
Beszámol a különböző hangjelzésekről, amellyel katasztrófa esetén jeleznek:
Hogyaszongya: ha ezt hallod, menj be a házba, csukj be ajtót-ablakot, aztán pedig hallgasd meg a rádión, hogy miről van szó, vagy nézd meg az önkormányzat honlapján. Évente 4x tesztelik, meg is mondják, mikor, akkor nem kell bemenni.
Hát nagyjából ennyi. Meg hogy legyen valami óvóhelyszerűség, vagy tudjuk, hogy hol van biztonságos hely a környéken.
Ezenfelül tavaly például még fotóversenyt is tartottak az iskolám kerületében: a 72 órás ládáról. A legfontosabb, állítólag, hogy 72 órán át el tudd látni magad mimimum. Vannak készen vásárolható ilyenek, vagy összeállíthat az ember magának is. Nyilván volt, aki poénra vette, és plédet, kávéscsészét és egy halom könyvet fotózott. :)
De itt egy példa, svédül van ugyan, de a képek magukért beszélnek:
Most hirtelen ennyi, jövő héten lesz ez a hét, esetleg még visszatérhetek újabb részletekkel, de azt hiszem, a lényeget elmondtam. Lakossági tájékoztatás. Felkészült svédek. Tiszta ciki, nem?
Egyszer volt, hol nem volt, az Öresundi hídon is túl, ahol a kurta farkú rénszarvas sétál az autóúton, volt egy ország, a neve Svéd.
Ennek az országnak volt egy királya, akinek történetesen április 30-án, Walpurgis éjszakájának napján volt a születésnapja.
Kicsik és nagyok az ország minden területéről odaözönlöttek, hogy felköszönthessék.
Két kalandor is útnak indult a hűvös Északföldéről, részben egy hosszúhétvége végett, részben pedig mert melegre vágytak – a király születésnapja csak hab volt a tortán, nem cél, szánják-bánják.
A melegben csalódniuk kellett, hideg volt és eső, még ha a cseresznyefák virágoztak is a város egy pontján. Ezért hát múzeumokban tengették az idejüket, valamint kávézóként funkcionáló villamosban – vagy villamosként funkcionáló kávézóban?
Eljött aztán a király születésének napja, hőseink pedig bevetették magukat a tömegbe.
Először a mindenféle katonai zenekarok játszottak a király tiszteletére, itt meg is tekinthető az egyik (mármint remélem, megnyílik máshonnan is, nem csak Svédországból). Állítólag ez az uralkodó egyik kedvenc száma:
Aztán felköszöntötték a királyt, 21 ágyúlövés, hurrázó tömeg, az ablakból figyelte őket az egész királyi család.
Utána következtek a gyermekek, akik virágot adtak át az uralkodónak, köztük is a kis cukorfalat, aki motorbiciklin érkezett, az én képemen alig látszik, de keresek egy jobbat más tollából. Ím, legfelül:
Aztán a király is csatlakozott a családjához, és fentről integettek, míg a tömeg beözönlött az ablak elé a térre.
Ráadásul április 26-ával a király átlépte a bűvös határt, mostantól ő a legrégebb óta uralkodó uralkodó Svédországban.
Vándoraink ezek után elindultak hazafelé, kétszer kellett vonatot váltaniuk, az utolsót természetesen törölték, lásd korábbi bejegyzés a vonatokról. Így négy órát buszozhattak, micsoda öröm!
Eltelt egy negyedév 2018-ból, és történt egy s más ünnepek és jeles napok tekintetében. Erről kívánok adni egy összefoglalót most, a teljesség igénye nélkül persze.
Először is, a farsangi időben a svédek nem fánkot esznek, hanem semlát. Igaz, megoszlanak a nézetek, hogy egész farsangi időben lehet-e enni, vagy csak húshagyó kedden, mi mindenesetre szeretjük, és amint árulni kezdik, fikázzuk lelkesen. Az alapreceptet például itt is meg lehet találni, persze minden évben jönnek új kísérletek, más alakban árulják, semmel-wrap, fánktésztában, nutellás, lazacos, amit csak akarsz, szóval a cikkben említett őrködés az erkölcsösség fölött nem teljesen állja meg a helyét.
Idén valaki ezzel a jobb oldalival rukkolt elő (kép forrása: svt.se), amely krumplipürének és kolbásznak néz ki, de valójában a püré a tejszínhab, a kolbász a tészta, és közötte meg van töltve mandulamasszával. :)
Az iskolában néhány diák meg ennek a fordítottját készítette el, egy vastagabb kolbászt elvágtak kettőbe, megtöltötték reszelt sajttal és krumplipürével, az meg úgy nézett ki, mint a sütike.
Aztán részt vettünk a kínai új év ünneplésén is. A kutya éve köszöntött ránk, és mivel tagjai vagyunk az Örnsköldsviki Kínai Társaságnak – Wenjunék miatt, meg mert sok jó programot szerveznek – jött a meghívó az ünneplésre. Dumplingot készítettünk ipari mennyiségben, egyik kínai néni vezénylete alatt, néha látszott rajta, hogy legszívesebben elsírná magát. Volt marhahúsos és sertéshúsos, aztán másféle kínai ételek is, miután dagasztottunk, nyújtottunk, töltöttünk, főztünk, hatalmas lakomát csaptunk.
A svédeknek van ez a jó szokása, hogy mindenféle édességnek saját ünnepet tartanak, a fahéjas csiga napja például október 4, a Gyümölcsoltó boldogasszony, március 25. pedig a gofri-nap. Hogy a kettő hogy került egy napra, én magam sem értem. De csak nem hagyunk figyelmen kívül egy ilyen jeles napot, Johan készített is vacsora után gofrit, amit itt lekvárral és tejszínhabbal szokás enni, aztán hogy csak egymásra tornyozva, vagy szétkenve, az már ízlés dolga.
S akkor hát elérkeztünk a húsvéthoz, ami a svédeknél egyáltalán nem egyházi ünnep. A legtöbb svéd már egyáltalán nem vallásos, a húsvét itt egyet jelent a friss levegővel és a téli sportokkal. Mivel ilyenkor még elég nagy mennyiségben van hó, viszont a kegyetlen hidegek kezdik megadni magukat, néhány plusz fokra is számítani lehet, no meg ragyogó napra, a többség elporzik a hegyekbe, ahol síelés, snowboard, motorosszán várja őket vagy a saját hegyi nyaralójuknál, vagy a rokonoknál, vagy valami szállodában.
Pont hallottam erről egy viccet a rádióban:
– Te Móricka, tudod, mi történt húsvétkor Jézussal?
– Nem, nem voltam itt, síelni voltam a szüleimmel.
Hát körülbelül.
Meg az étkezés is fontos, sok édesség, és a szokásos svéd kaják, amit minden ünnepkor esznek, plusz tojás. Sonka, hering, krumpli, ilyesmi.
A nagypéntek ennek ellenére itt is ünnepnap, sőt, nagycsütörtökön is vannak, akik nem dolgoznak, mások meg csak fél napot, például mi is az iskolában.
A nagycsütörtökhöz kötődik még a húsvéti boszorkányok hagyománya errefelé. Ez olyasmi, mint a halloween, csütörtök este beöltöznek a gyerekek boszorkánynak, és házról házra járnak édességért kuncsorogni. A hagyomány szerint a boszorkányok nagycsütörtök este repülnek el Blåkullára, hogy találkozzanak a Sátánnal, és partizzanak egy jót. Seprűn repülnek, melyre kávéskanna is van akasztva, azt még nem sikerült megtudnom senkitől, hogy miért. Az egyik körforgalomban is hatalmas boszorkány volt kirakva, mikor tegnap autóztunk. Itt mellékelve Johan szüleinek ablakában lógó boszikát láthatjátok elöl- és hátulnézetből. :)
Húsvéti dekorációt látni, tojások, vagy tollakkal feldíszített ágak, sőt, az egyik városban gigantikus csirkét és tyúkot is láttunk egy parkban, de nem sikerült jó minőségű képet csinálni róluk elhaladtunkban.
A tojásos fa Umeå központjában áll, a tollas ágak pedig Johan szüleinél.
Mert hogy tegnap munka után, éjféltájban megérkeztünk ide fel, a sarkkör fölé, hogy egyrészt a családdal legyünk, másrészt téli sportoljunk. Tudjátok, korábban is írtam már az ilyenkor esedékes motoros szánozásról.
Ráadásul most frissítettünk a repertoáron, ugyanis beruháztunk sífutó-felszerelésre, amiről már évek óta mondogatjuk, hogy kellene. Johan, bár itt nőtt fel, a rossz egyensúlyára hivatkozva ellógta a tesiórákat, mikor síeltek, én pedig kétszer próbáltam, mikor 2009-2010-ben Övikben voltam ösztöndíjjal.
Ma tehát ez volt a harmadik alkalom, kimentünk a folyó jegére, aztán a tóra is, ott jobb volt, mert a folyón sok motorsszán jár, az nem ideális síelni rajta. Ahhoz képest, hogy egész kezdőszámba megyünk mindketten, egész jól ment. :)
Holnap folytatás, motorosszánnal a lékhorgászversenyre, mint két éve, aztán még sok-sok kintlevés a napsütésben, sín, szánon, gyalog.
Tudom, hogy otthon mindenki szidja a MÁV jó édes anyukáját, és azt hiszitek, hogy itt kolbászból van a kerítés (vagy ahogy a svédek mondják, aranyból az út, és nagyon tetszett néhányaknak a kolbászos kitétel.
Amúgy ha már kitértem a közmondásokra, van sok, ami ugyanaz, és van, ami más. Amire magyarul a gatyád rámegy, arra svédül az inged).
Na de.
Mikor megépítették a Botteni-öböl menti vasútvonalat, ami Sundvall-Umeå között közlekedik, az elején se ment valami jól, aztán kicsit jobban, aztán most kész katasztrófa. Ráadásul ki akarják építeni északabbra, biztos jól megy majd, ha itt is ennyire remek.
A vonatokat állítólag Dél-Európából vásárolták, most, mikor rákerestem, azt találtam, hogy helyi gyártmányok, de már nem vagyok biztos benne.
A lényeg a lényeg: a vonatok nem valók ebbe az időjárásba, ahol -20 fok van, jég van, méter hó van. A régebbi vonatok elején volt ilyen hóekeszerűség, hogy egyben tolta maga előtt a havat, ezen nincs.
Ezért aztán a téli szünet után akadozik a forgalom. De úgy igazán. Naponta több vonat késik, sőt, van, ami nem is megy. Pótlóbuszt vagy sikerül találni, vagy nem.
Feliratkoztam az sms információra, hogy tudjam folyamatosan, mi újság. Aki ezeket küldi… idézek néhányat:
“Az XY vonat ma nem közlekedik. Sajnáljuk, sajnáljuk.”
“Az XY vonat nem közlekedik. Nagyon nehéz buszt szerezni. Próbálkozunk”
fél óra múlva:
“Nincs busz, kérem, menjenek a következő vonattal.”
SMS délután négykor:
“A délután hármas vonat nem közlekedik.”
“A reggeli vonat nem közlekedik, mert odafagyott Sundsvallban a sínekhez.” (esküszöm!)
“Az XY vonatot Sundsvalltól Härnösandig busz helyettesíti.”
Egy óra múlva:
“Az XY vonat vonatként közlekedik az egész útvonalon.” (még jó)
Minek köszönhető mindez?
Jég. Felgyűlik a kerekek között-alatt, aztán megfagy, és odafagy. A múltkori újságban volt egy cikk a szervízzel, ott mondták, hogy egy beérkező szerelvényt öt óra jégteleníteni.
Hó. Túl sok.
Hideg. Befagyott váltók, nem működő elektromos berendezések.
Állatok. Ha elüt egyet a vonat, olyan kár keletkezik, hogy muszáj bemennie szervízbe. Azt mondják, tavaly heti egy ilyen történt átlagosan, idén kb napi egy.
Nincs elegendő kocsi. Ha egy kiesik, akkor az kiesik. Nincs extra. És mivel folyamatos javítások vannak, a 12 vonatból 5-6 mindig bent áll, és ha eggyel elkészülnek, addigra jön egy-két másik. Mint a hidra.
Kicsit hisztisek vagyunk mind, akik ingázunk. 6 hétig kocsival jártunk, aztán meguntuk, és próbáltuk a vonatot, de még most, másfél hónappal később is iszonyatos késések vannak.
Ha sms-t kapok, az még hagyján.
De nem mindig kapok. Első dolgom, mikor megérkezem a munkahelyre, hogy megnyissam a közlekedési vállalat oldalát, amit folyamatosan frissítenek, látni, elindult-e a vonat, és épp merre jár.
Múltkor fél órát vártam reggel az állomáson, aztán inkább jöttem busszal. Igen ám, de a busz kétszer annyi idő, fél óra helyett egy óra.
Tegnap 2 perc volt vonatig, rohantam, és akkor persze időben volt.
Ma stresszeltem reggel, kértem Johant, induljunk korábban, nem akarok rohanni. Egész reggel néztem a honlapot, minden oké.
Mikor odaértem, kiderült, hogy a vonatot törölték. Állítólag azért, mert bő egy órával korábban elakadt az, amelyiknek fordulnia kellett, de abszurdum, hogy erről nem tájékoztatnak.
Felültem a buszra, és hazamentem az autóért. A busz napi 1x közlekedik, ma az túl későn van, korán végzek. Mikor indulás után 25 perccel ismét otthon voltam, megfordult a fejemben, hogy inkább visszafekszem aludni, de hát, ha szólít a kötelesség.
Martina Haag író és színész egyben, leginkább a saját könyveiből készült filmekben szeret főszerepet játszani, hát miért is ne, amit maga írt az ember, arról pontosan tudhatja, mit várhat tőle.
Már novemberben megígérte, hogy ellátogat a kisvárosba, ahol dolgozom, író-olvasó találkozóra. Egy könyvét olvastam, de az nagyon szórakoztató volt, sajnáltam is, hogy pont aznap nem érek rá, nem leszek itt.
De Martina beteget jelentett, és a találkozót eltolták.
Február 26-án, hétfőn került volna sor rá, 18:30-kor. Mivel a könyvtár ugyanabban az épületben van, mint az iskola, maradtam.
Innentől az izgalmak.
Már 18:25 is elmúlt, mikor hősnőnk belép a könyvtárba, ahol tábla várja: “Martina gépe késik, előreláthatólag 20:00-kor kezdhetünk, addig is tombola.”
Nofene, gondolja hősnőnk, ezért igazán kár volt ennyit várnom, 45 perc minimum hazavezetni, hétfő van, fáradt vagyok, mi legyen.
– Tombola lesz, tombola! – terelgeti a kérdő tekintetű látogatókat a városka kultúrigazgatója befele. – Aztán pedig KRÍZIS-MEETING.
Hát persze. Amúgy jó svédekhez méltóan.
Az emberek beözönlenek a kijelölt helyiségbe, Kristina, a kultúrigazgató mikrofonnal a kezében megáll előttük
-Nos, én vagyok az, aki NEM Martina Haag. Tudjátok, mennyit havazott ma, a stockholmi gépek nem indultak időben, Martinának már fél négykor le kellett volna szállnia, de most, 18:15-kor szállt csak fel.
(Kb 50 perc a menetidő, aztán 45 perc idejönni autóval – a repülő abba a városba érkezik, ahol lakom – szerk.)
-De aggodalomra semmi ok, Martina felajánlott könyveket, tombolasorsolást tartunk, remek nyereményekkel – minden könyv Martinánál van a repülőn!
Wow.
Meg különben is, merengett hősnőnk, miért mindig last minute kell érkezni valahova? A fél négyes gépleszállás, és hozzá az út sem hagy túl sok határértéket, és mindig ott a mi-van-ha, olyan semmibevétele ez az olvasóknak, hogy még.
-A jegyeken szereplő számok a tombolaszámok – folytatja Kristina.
-Elnézést, a mi jegyünkön nincs szám! – nyújtogatja a nyakát 2-3 nyugdíjas a tizedik sorban.
-Ó, a feketepiac, hát ezért vagyunk itt többen, mint ahány szék van! – somolyogja Kristina.
-Nem, TŐLE vettük! – mutogatnak a könyvtároslányra.
-Sajnos maguk kimaradnak a sorsolásból, ez van – hangzik a kegyetlen ítélet.
Kihúznak három számot, egyik sem hősnőnké, három szerencsés nyerte a láthatatlan könyveket, melyek éppen repkednek valahol a svéd légtérben.
-Most akkor a krízis-meeting – vezényel tovább Kristina – meddig várhatunk az írónőre?
Némi tanakodás után kiderül, hogy nemrég szállt fel, és még el akar menni egy bérautóért, és csak aztán elkezdeni, már ha nem túl fáradt és mondja le az egészet.
Az nagyon sok idő, néhányan fel is állnak, meg a többség itt lakik, igazán nem tesz semmit hazasétálni. Nyolc előtt nem kezdünk, lesz az fél kilenc is. Az idő továbbra is 18:40 felé jár.
-Bérautó! Akkor sosem ér ide! – áll fel egy fényes vérezetű lovag. – Majd én elmegyek érte! -De akkor vissza is kell vinned! – Nem tesz semmit, ott lakom!
Lovagunk felpattant a lovára, bepattant az autójába, és elporzott a nagyváros felé.
Hát igen, merengett hősnőnk, ez lehet minden írónő álma, egy idegen lovag, aki a reptéren eléd veti magát, hogy ÉRTED JÖTTEM, szállj be az autómba, elviszlek a találkozóra! Aha, persze… biztonságosnak hat. Még ha a könyvtáros meg is sms-ezi, akkor is.
No mi legyen, meg azt se tudni, egyáltalán eljön-e, és aki ennyire fáradt és ideges, milyen előadást tart egyáltalán? Hétfő van, fáradtság… hősnőnk úgy ítélte meg, túl késő van, és annyira nem rajongója az írónőnek, hogy megvárja itt. Pedig még könyvet is vett.
Hét óra felé inkább elindult haza, és mire Martina elért a kisvárosba, már ágyban volt. (Nevezzétek bátran puhánynak, nem bánja.)
De egy maroknyi ember lelkesen várta, az utólagos beszámolók után, 20:30-kor kezdtek.
Ugye, nem minden nap látogatnak írónők a kisvárosba.
