Umeå 400

Június 22-én töltötte be Umeå a 400. évét városként. Ennek örömére ünnepélyes megnyitóval kedveskedtek a lakosságnak. Már kora délutántól lehetett menni például össznépi éneklésre, amiről mi lekéstünk. Amikor odaértünk, egy mini varieté előadás volt gyerekeknek, amit Anna nagyon élvezett. Aztán pedig a helyi operaház szimfonikus zenekara tartott egy órás koncertet. Nagy örömömre játszottak Kodályt és Bartókot is.

Egy vendégművész is énekelt, Sofia Jannok, számi énekesnő, itt mellékelek egy dalt tőle, amit énekelt. Bár készítettem felvételt, az úgy nem az igazi, így szebb lesz.

Ezek után színpadra lépett maga a király is, aki végighallgatta a műsort. Nagyon kedves beszédben köszöntötte a várost. Egyeseket mondjuk nem hatott meg a program annyira, mint a mellékelt kép is mutatja.

Egy vacsoraszünet után még visszamentünk Annika Norlin helyi énekesnő/írót meghallgatni, egy kvartett kíséretében lépett fel, az ő zenéje ilyen:

De hogyhogy 400? Nos, erre a helyi újság egyik cikkjét összefoglalva fogok válaszolni.

1622. június 22-én kapta meg a városi privilégiumokat Umeå.

A város nevének jelentése, ha még nem meséltem volna, Ume-å, azaz Ume folyó. De kezdetben több neve is volt, a többféle ajkú lakosság miatt, amelyből végül kialakult ez a végleges forma. (Nem egyedülálló ez, itt a keleti parton több város is -å, azaz folyó végződésű. Pl. Luleå, Piteå, Skellefteå.)

1314-ben már említik az iratok a várost, 1324-ben már templommal is rendelkezik. 1498-tól már hajós kereskedelmet is folytat többet között Stockholmmal és az északabbi városokkal, de ez nem tetszett a stockholmiaknak, ugyanis a kereskedés kereskedők, azaz városiak feladata. A parasztok küldhettek saját terményeket, de mással nem kereskedhettek.

1538-ban követ érkezett a királyhoz az egész megyéből, amelyben azt kérték, legyen szíves kereskedővárost alapítani itt fenn északon. A király küldött is kereskedőket az Wmå néven említett helyre, ami az akkori központ és kikötő mellett (mai Backen kerület).

Aztán egy hatéves próbaidőt is kaptak városnak lenni, de ez sajnos kudarcba fulladt, a földművesek inkább művelték volna a földjüket a saját birtokjukon.

Az államnak viszont szüksége volt adókra és vámokra, amelyeket csak a városokon keresztül hajthatott be. Újabb helyet választottak hát ki Umeå központjának, és ez megegyezik a mai központtal. A régi, templom közeli területtel ellentétben itt nyugodtan hömpölygött a folyó, megfelelő volt a mélysége, könnyen megközelíthetőek voltak a folyó mellett fekvő szomszédos települések.

1621-ben hivatalosan is kijelölte a város helyét Olof Bureus, aki az általam is említett északabbi városokat is tervezte. Sajnos ez az eredeti rajz már nincs meg, 1643-as a legrégebbi fennmaradt. 1622-ben aztán megkapták feltételesen a városi jogot, a király, II. Gusztáv Adolf ugyanis épp hadakozott, és az aláírása kellett volna a papírra, de sajnos 1632-ben elesett, sosem tért haza.

A városság kissé nehézkesen indult be, de aztán 1638-ban az északi nagy megye központjává alakult. Végül aztán Krisztina királynő írta alá az állandó városi privilégiumot 1646-ban. Kialakult a városi közigazgatás, megjelent a polgármester, a tanácsnokok, ésatöbbi, ezen felül meg a városi foglalkozások is: aranyműves, üveges, tímár…

Hát nagyjából így.

Na de ami ennél is sokkal fontosabb: hogy ma (azaz július 2-án) nem 400 évet ünneplünk itthon, “csak” hármat. Isten éltesse Annát! 

Nyári szünet

Kitört a nyári szünet, a diákoknak már a héten, nekem elvileg ma, gyakorlatilag még hétfőn-kedden munkanap van, de lehet itthonról dolgozni, rendet tenni a számítógépen, beküldeni az évértékelést, ilyesmit.

Maradni fogok a jelenlegi munkahelyemen, sajnos határozatlan idejű kinevezést nem kaptam, de a kolléganő, akit helyettesítettem, megint gyereket vár, így az ő helyén leszek, amíg vissza nem jön. Volt egy másik lehetőség is ugyanitt, ami biztosabban szólt volna az egész évre, de munka szempontból nem lett volna annyira izgalmas és érdekes, ezért választottam ezt. Valami úgyis mindig lesz. Számomra most a legfontosabb az volt, hogy legyen egy igazi, pihenős nyaram, amikorra nem vállaltam fordítást, nem kell azon aggódnom, lesz-e őszre munka és mi, vagy pedig hogy jaj, új hely, hová menjek, kihez forduljak, hol kell bemenni, kikkel fogok dolgozni, mit fogok tanítani. Most pontosan ismerek mindent és mindenkit, a diákokat, a kurzusokat, a tananyagot, a kollégákat, szóval kikapcsolódhatok.

Tegnap olvastam a diákok értékelését, az egyik csak két szóból állt: “She cares”, már ezért megérte az egész év.

Ez a hét sűrű volt, az érettségi bankett szervezőbizottságában voltam, aztán évzárók, munkahelyi buli tegnap este. Viszont igazán pihenhettem esténként, ugyanis kedd este Johan és Anna elutaztak a nagyszülőkhöz pihenni kettesben. Amióta Anna megszületett, nem töltöttünk külön egyetlen éjszakát sem. De szerintem mindenki jól járt, ők ketten is végre egy kis stresszmentes minőségi időt tölthetnek együtt, Anna is megtanulja, hogy lehet nélkülem is lenni, és én is szusszanhatok egy kicsit. Részemről eddig főleg sorozatot néztem, de hát munka is volt, most a hétvégén lesz az igazi a pihenés.

Johannak idén kevés szabadsága van, mert az új gépet üzemelik be. Összesen három hét, ebből ez volt az első. Gondolkodtunk kisebb roadtripen, hát meglátjuk, lesz-e valami, vagy egyszerűen csak élvezzük a házunkat nyáron, olyankor még úgyse láttuk.

A házat nagyon szeretjük, és ezt a kis falut is, csönd van, béke van, természet, és mégis közel a város. Most már nagyjából minden a helyén van, még a garázsban kell ezt-azt a helyére tenni és meg is volnánk.

Vettünk mindketten elektromos biciklit, mert a régi házhoz képest plusz 10 kilométerre vagyunk, és egy elég magas domb van az út közepén. Így aztán simán tudjuk a nyári szokásos biciklis utainkat megejteni, kapunk egy kis segítséget a hazatekerésben,

Más újság nem nagyon van ezen felül. Pihenős lesz hát a nyár, és a végén Annával hazalátogatok. Johan marad, mert dolgoznia kell.

Végezetül pedig ismét egy képes összeállítás.

Agyő, sorház!

Ma átadtuk a sorház kulcsait az új tulajdonosoknak. Bár jó érzés volt végre elengedni az egészet, nem rohangálni folyton oda és pakolni és költözni, mégis elkapott a nosztalgia.

Ez a sorházi ház volt az első közös otthonunk Johannal, amit együtt vásároltunk. Ide született Anna is. Szerettem azt a házat.

Január 3-án kaptuk meg ennek a háznak a kulcsait, akkorra már itt volt édesapám és az öcsém, avagy ahogy apa fogalmazott “A pesztra és a melós”. Szerintem remek Bud Spencer-Terence Hill filmcím lehetne.

Apa lett a pesztra, és őszintén mondom, nagyobb segítség volt Annát egy hétig lefoglalni, mint pakolni és cipekedni. A helyi IKEA egy appal működő utánfutó-kölcsönzős koprodukcióban fillérekért kölcsönöz utánfutót, olyat béreltünk többször is.

Hétfőn kaptuk a kulcsokat, és akkor el is kezdtünk pakolni, először a tárolót és a padlást (hétfőn Edvard barátom és Hanna barátnője is segítettek), aztán apránként mindent. Január 6-án, csütörtökön itt aludtunk az új helyen.

Aztán hétvégén hazament a segéderő, és megkezdődött Anna beszoktatása az új oviba. Betegség miatt kevés volt a személyzet, ezért épp csak egy órát töltött ott minden nap. Harmadik és negyedik napon jött az sms, hogy covidos járt az óvodában. Aztán hétvégére szépen megbetegedtünk mindannyian, elkaptuk a covidot. Két napig elég ramatyul voltam, aztán inkább hasonlított egy megfázásra. Így kiesett két hétvége a költözéssel, összességében másfél hét, és kissé megcsúsztunk. Mire Edvardék segítettek volna, ők is megbetegedtek.

De aztán sok esti körrel, főleg Johan kipakolt szépen mindent.

Az óvoda nagyon bevált, rengeteget vannak kint, hóviharban, szép időben, Anna is kezd hamarabb fáradni esténként, és talán leszokni arról, hogy késő éjszakáig rajtunk ugráljon (szó szerint).
A helyi busz kb fél óra alatt ér be a központba, és mivel ott dolgozom, nem is kell tovább mennem. A buszmegálló az óvoda mellett van, szóval leadom a gyereket és már megyek is. Kb 10 perccel ha több ez, mint a régi busz, és mindig van rajta hely, lehet kényelmesen olvasni.
A városban építettek egy hóerődöt, beépített csúszdákkal a főtérre. (Ez a kilátás a munkahelyemről!)

Covid-fronton az a helyzet, hogy február 9-én eltörölték a korlátozásokat, szóval szinte mindent lehet újra. A nyilvánosság tesztelése megszűnt, már csak az egészségügyi dolgozókat teszelik. Gyorstesztet persze használhat, akinek jól esik. Igaz, még mindig sok a megbetegedés, de pont ezért is, mert már nagyjából letarolt mindenkit az omikron.

Jó itt lakni, csönd van, jó levegő van, a szomszéd rendes, és a markológépével eltakarította a traktor által felépített hatalmas hófalat a feljárónkról.

A ház háromnegyede nagyjából rendben van, és most, hogy már nem kell a másik házzal gondolni, lehet rendezkedni.

Következzen itt egy kis gyűjtemény, Anna kis háza, a “spark”, amivel itt közlekedünk néha, a gyönyörű színek, a ház és a temérdek hó.

Boldog új évet!

Boldog új évet minden kedves olvasómnak!

Minden évben annyira várom a karácsonyt, aztán pillanatok alatt eltelik. Most különösen vártam, mert a terv az volt, hogy a szüleimnél, Magyarországon töltünk egy hetet. Utoljára 2020 februárjában jártam otthon.

A gyerek előtte három hétig egészséges volt, az eddigi kéthetente betegséggel szemben ez eléggé meglepett, és rettegtem is sajnos, hogy mi lesz a vége. 22-én, szerdán indultunk volna. Anna 16-án, csütörtökön este kivette részét élete első hányós vírusából. Gondoltam, van még idő meggyógyulni, aztán szombat este elestem én is a küzdelemben. Johan hétfőn délben tért haza azzal, hogy kissé furán érzi magát. Szerencsére kedd estére mindannyian – viszonylag – jól voltunk, így szerda délután hazautaztunk! Megszűnt a Stockholm-Budapest közvetlen járat, amivel utazni szoktunk, így két átszállással tettük meg az utat. Mindhárom gép késett, jóformán várnunk sem kellett ezért.

Elszaladt hamar az otthon töltött idő, a két fő motívum a karácsony ünneplése és Anna szűk családi körben történő keresztelője volt.

Aztán 30-án értünk haza, egy reptéri szállodában töltött éjszaka után, máshogy nem volt járat.

Most kezdünk igazán pakolni, mert hétfőn kapjuk a kulcsokat. Ezt a következő hetet alaposan ki kell használni, egyikünk sem dolgozik még. Segítségnek érkezik édesapám és a kisebbik öcsém holnap.

Ezen felül egy hírem van még, a munka: nagyon szomorú voltam, hogy ott kell hagyni a jelenlegi munkahelyemet, mert annyira megszerettem. Szerencsére még november elején találtam egy új állást, egy általános iskola felső tagozatán svéd-angol tanár. Ennek ellenére egyre jobban bánkódtam, tényleg annyira beleillettem a közösségbe, annyira jó a légkör, kedvesek a diákok.

Aztán megtörtént a karácsonyi csoda. Egy héttel az utolsó nap előtt itthon pihentem, mert nem volt sok hangom, mikor felhívott a főnök: egy másik kolleganőm felmondott, mert a párjához költözik egy másik városba, és munkát is kapott ott. Maradnék? Majdnem felkiáltottam, hogy igen. Aztán ugye azon gondolkodtam, micsoda dolog ez az új munkaadóval kapcsolatban. Mondjuk nem írtam alá semmit, mert nem kért rá, így aztán másnap feltettem még néhány kérdést, és így mondtam igent. Több tonna szakadt le a vállamról, egész héten vigyorogtam. Különösen azután, hogy azt olvastam az újságban, a leendő helyen a diákok kissé kivetkőztek magukból, petárdáznak a folyosón és bútorokat törnek, csak hogy néhányat említsek.

Tehát, új ház, régi munka, új óvoda!

Kalandra fel!

Our house, in the middle of our street

Elérkezett ez a pillanat is, bő két évnyi keresgélés után megtaláltuk az álomházunkat, és nemcsak hogy megtaláltuk, de a miénk is lett!

Arról, hogy hogyan folyik a házvásárlás Svédországban, már írtam egy posztot. Annyi különbséggel, hogy most már az egész licit sms-ben megy, ahogy érkezik egy újabb, rátehetsz sms-ben.

Miért kerestünk házat, kérdezitek, hát nem házban laktok most is? De, sorházban. A sorházhoz hozzátartozik a lakóközösség, sok közös ügy, amelyekből bizonyos lakók kiveszik a részüket, mások meg egyáltalán nem. Ez az egyik, ami már kezdett zavarni minket.

A másik, hogy Johan nagyon vágyott egy garázsra, na nem azért, hogy minden este oda suhanjon be az autójával, hanem azért, hogy legyen hol szerelnie a motorját, az autót, kereket cserélni, ilyesmi. Ugyanis véleménye szerint ilyet vacak időben kell csinálni, amikor amúgy se lehet mást, és ha jó idő van, lehet motorozni és kirándulni. Vagy egész egyszerűen csak szétteregetni a szerszámokat és alkatrészeket, és ha nincs kedve másnap folytatni, hát folytatja két nap múlva vagy egy hét múlva. Neki ez a hobbija, maximálisan megértem, hogy erre vágyik. Idén például egyáltalán nem is motorozott.

A harmadik, hogy a közvetlen közelünkben levő erdőt hamarosan ledózerolják, hogy építkezzenek. Ez nagyon szomorú, az erdő is hiányozni fog, és tényleg nagyon közel kezdték volna, nem akartuk már megvárni az ezzel járó zajt és port és mindent.

Mit kerestünk tehát?
– Legyen megfelelő méretű meleg garázs
– Lehetőleg egyszintes házat, mert most mindig macera Annával, hogy ha fent vagyunk, ő lent akar lenni, és fordítva. Ráadásul most minden szoba az ő szobája, így majd lesz egy valódi játszóhelye, és bárki bárhol lehet.
– Kertet, sok felülettel.

A ház, amit találtunk, az ezeknek a kritériumoknak mind megfelel. Először úgy gondoltuk, szeretnénk ottmaradni a kerületünkben, de se az árak, se a kínálat nem tette lehetővé, így aztán egyre nagyobb körben nézelődtünk. 30 házat minimum láttunk, ha nem többet.

Íme, a kiválasztott, a megszerzett, Kenu utca 43. (A sátor nem jár hozzá.)

Egy Täfteå nevű falu, 10 km-re a mostani a lakóhelyünktől. Közel ott a tenger is, van egy kis kikötője. Van bolt, óvoda, iskola hatodik osztályig.
Januárban költözünk. Anna így megint óvodát vált (nem is baj, a mostanival nem vagyunk elégedettek), de innentől oda fog járni jó sokáig, és az iskola is az óvoda mellett van.

Egész sorsszerű volt, már júliusban megjelent a ház a “hamarosan eladó” kategóriában, mi azonnal beleszerettünk, de csak nem került eladásra. Mikor végre kikerült, az első megtekintés napja október 3. volt, az a nap, mikor Johan elutazott, de még pont belefért, hogy megnézze ő is.

Október 7-én írtuk alá a szerződést. Vagyis írtam, Johan Németországban volt, de volt papírom, hogy kettőnk helyett írhatom alá. Fontos minél előbb aláírni, nehogy az eladó meggondolja magát, vagy valaki rátegyen a licitre.

Aztán következett a mi házunk eladása. Ahogy anno is írtam, ehhez katalógusba illőre kell pucolni a lakást, nem csak takarítani, de kihordani minden “felesleges” bútort, amitől nem néz ki nagynak és levegősnek. Ehhez nekem egy kétéves mellett nem volt se kedvem, se erőm. Felhívtam hát az ingatlanost, aki egy héttel azelőtt adott el az utcánkban egy ugyanekkora, ugyanilyen sorházat. Megkérdeztem, nincsenek-e meg az érdeklődők még azóta is. De megvoltak. Kilenc társaságot szedett össze, akik tisztában voltak vele, hogy nincs múzeumba illőre kipakolva a ház.

Johan épp hazajött azon a hétvégén, így együttes erővel kitakarítottunk és elpakoltunk, külön köszönet illeti Zsuzsi barátnőmet, aki megengedte, hogy néhány dobozt átvigyünk hozzá! És a szüleimet, akik itt voltak akkor, és lefoglalták Annát, hogy mi mindent el tudjunk rendezni.

Két társaság érdeklődött a ház iránt, ebből az egyik kissé lassan reagált, és mindenféle baja volt, mire a másik társaság két nappal később meggondolta magát, és mivel nem írtunk még alá szerződést (ezért kell sietni!) ráhúztak a licitre, így végül ők vették meg a házat. Október 25-én írtunk szerződést, ezúttal Johan is itt volt.

Egy fiatal pár vette meg, akik januárra várják az első babájukat.

Nagyon izgalmas, pláne, hogy 3 hét alatt lement az egész folyamat. Azóta megvolt a megvásárolt ház megvizsgálása egy műszaki ember által, aki végignézi, hogy nincs-e valami hiba, amiről “elfelejtettek” volna szólni. De nincs, minden remek. De hát nem régi ház, 2008-as.

Hihetetlen, hogy végre sikerült. Január 3-án kapjuk a kulcsokat, illetve előbb, ha nekik hamarabb sikerül kiköltözni. Akik megvették a mienket, februárban akarnak költözni, így lesz bőven időnk nyugodtan átcuccolni.

Most már csak egy munka kell nekem, akit helyettesítek visszatér januárban gyesről.

Olyan szép ház!

Nyári hírek

Bár a napok egyformán teltek, a blogírás mindig tolódott. Ebben a bejegyzésben írok Annáról, a munkámról, a nyári terveinkről és az aktuális koronahelyzetről.

Az egyévesünk holnap két éves lesz, de már ma megünnepeltünk, mert holnap korán indulunk nyaralni, és ha már a fél napot autóban tölti, legalább ennyi kijár. De erről mindjárt. 

Bővebben…

Kérdések, válaszok, információmorzsák

Az utóbbi két bejegyzés után kaptam néhány kérdést, azokra szeretnék válaszolni, valamint elmesélni minden mást, ami azóta eszembe jutott a témákról.

Meg egy újság még az is, hogy augusztus közepéig meghosszabbítottak az online suliban, és bár lett volna lehetőségem váltani is, jelen helyzetben ez tűnik a legjobb megoldásnak.

A jelen helyzet ugyanis az, hogy jelenleg a mi megyénkben tombol leginkább a vírus, pedig még a járvány első felében itt volt a legkevesebb eset, itteni lakosokat például beengedtek Dániába. Hát ez most megfordult sajnos. Nem is a mi városunk elsősorban a góc – de mondjuk a kórház itt van – hanem kettő másik. Az egyik Lycksele, az ország belső része felé, ott bezártak még az általános iskolák is, mindenki online tanul.

Itt a mi városunkban is távoktatnak több helyen, már nem is tudom követni, hol és mi alapján. A gimnáziumokban általában hetente váltogatják, hogy melyik évfolyam jár be. Ehhez kapcsolódik egy érdekesség, hogy ha távoktatás van is, a legtöbb iskolába be lehet menni ebédért (elvitelre), ugyanis itt ingyenes az iskolai ennivaló, és ez jár a diákoknak. Ezen nagyon meglepődtem, mikor először olvastam.

Bővebben…

“Anna megy óvodába!”

Anna elkezdte hát az óvodát január 11-én. Tudom, ilyen kis korban talán a bölcsőde lenne a megfelelő elnevezés, de ez óvoda, mi több, itt “előiskola”. 

Mi ennek a módja itt, a mi “kommun”-ünkben (önkormányzati közigazgatási egység). Ez eltérő lehet területenként, így egyelőre csak arról tudok beszámolni, amiben nekünk volt részünk. 

Fél évvel a kívánt dátum előtt kell beállni a sorba, onnan számítják. Lehet persze korábban is, de az nem oszt, nem szoroz. Mi a biztonság kedvéért már március-április táján jelentkeztünk, nehogy elfelejtsük. Öt óvodát lehet megadni rangsorolva, hogy hová szeretnénk menni. Vannak, akik itt szisztematikusan végigjárják-kérdezik az összeset, hol van saját szakács, mennyi pedagógus, mekkora csoportok… satöbbi. Ez mind nyilván fontos kérdés, mi viszont a távolságot vettük alapul. 

Így került az első két helyre két ovi, ami öt percen belüli sétára van, aztán egy, ami negyed órára, és kettő, ami kicsit távolabb. 

Bővebben…

Korona

Nem, nem a fizetőeszközről fogok most beszélni, hanem a már mindenki által annyira unt vírus-témáról, de muszáj vagyok.

Gyakran felháborodok a magyar médiából ömlő hazugságok hallatán, és sok-sok héttel ezelőtt ígértem egy bejegyzést.

Először is, nem is értem, miért nézi Magyarország ilyen árgus szemekkel, mit művel Svédország idefent északon, miközben a többi európai országokról alig hallani. Másodszor is, sokszor hatásvadász címeket adnak a cikkeknek, és aki csak azt olvassa el (sajnos, sokan), rögtön elkönyvelik, mi is az igazság.

Bővebben…