Azaz a róka siet át a jégen, ez egy svéd gyerekdal, minden nap valamelyikünk dúdolja. Karácsonykor és Midsommarkor is énekelhető! (https://www.youtube.com/watch?v=yILTtRFs3Cs)
Az új év elég kemény mínuszokkal érkezett, Szilveszterkor -16 fok volt, akkor még este be is autóztunk a városba megnézni a tűzijátékot, aztán haza. Utána viszont -22 újév napján, azóta pedig már harmadik napja -35 körüli a nappali (!) hőmérséklet. Úgy egész nap.
Ma kimentünk sétálni a boltba, mert megérkezett Anna új overallja, és a postai küldeményeket a boltban lehet átvenni. A szempilláink összefagytak majdnem, de jól felöltözve az arcunkon kívül nem nagyon fázott semmi.
Az ünnepek idén csöndesen teltek, ami, lássuk be, ránk is fért. Tavaly mindkét irányba utaztunk az ünnepek alatt, 2022-ben pedig költözködtünk. Bizony, vasárnap lesz két éve, hogy itt lakunk. Megszerettem nagyon a falut, a csöndet, a sétákat, hogy ami fontos – óvoda, busz, bolt – tényleg közel van, el lehet sétálni, még ilyen időben is. Ami nagyon tetszik még, az az, hogy Annát többen ismerik persze, mint engem/minket. Mondjuk látásból engem is, ritkán van olyan, hogy ha elmegyek egy gyerekes család mellett az utcán, valaki nem ordítaná, hogy “EZ ANNA ANYUKÁJA!!!”
Svédország nemzeti ünnepe van ma, így négy napos hosszú hétvégénk volt, mert a köztes napot ki szokták adni. (Nem, nem kell szombaton “ledolgozni”.)
Belefért mindenféle, kis saját magunkkal törődés, vásárolás, és ma biciklitúra. Ilyenkor május-júniusban a farmerek szoktak tartani eseményt: kiengedik a teheneket a téli bezártságból, akik ez nagy szaladgálással, rúgkapálással veszik tudomásul. Szerintem már írtam ilyenről.
Szóval bebicikliztünk a városba, aztán át a városon, aztán ki a városból. A tehenek már épp kifelé futottak, mire odaértünk. Kaptunk ingyen tejet, fahéjas csigát is ígértek, de hiába rendeltek 3000 darabot, az orrunk előtt fogyott el.
Volt ingyenes lovaskocsi és pónilovaglás (a sort nem vártuk ki), ezen felül nyuszisimogatás és “kis tehénfutam”, ahol minden körberohangáló gyerek érmet kapott.
Aztán a közeli boltban a róka-kabala is megjelent, fagyit osztogatott.
Hazafelé néhány tájékozódós, biciklis kontrollt is összeszedtünk. Egy volt ennél a forrásnál is, ami mint látható, vasban gazdag. Most elég undi, de az 1700-as években gyógyvízként használták. Aztán még a nagy tudós, Linné is felkereste!
Egyébként meg csak rácsodálkoztam, milyen gyönyörű házak vannak a városban.
Na és persze mindenhol ott lobogott a lobogó. Egy hídkorláton pedig sarki csér üldögélt. Néhány ház előtt növénypalántás bolhapiac, becsületkasszával.
Itt a május, csicseregnek a madarak, és a mínuszfokok is még mindig sajnos. Hókupacokból is akad jócskán. De miért is panaszkodom, valamikor két hete nagyon szép idő volt, akkor rózsaszín harisnyában és szoknyában mentem dolgozni.
Azon a héten háromszor is kint ebédeltem, egyszer egyedül a parkban, kétszer pedig a kollégákkal a téren. Minden pénteken együtt ebédelünk a kollégákkal, mikor mit. A tavasz egyik biztos jele, hogy megjelennek a food truckok. Abból is kedvencünk az, amelyik pizzatekercset árul: azaz egy friss pizzát megtölt salátával, zöldséggel, szószokkal és feltekeri! Ebből már fogyasztottunk tehát egyet, azóta változó a helyzet, hol nagyon hideg van, hol pedig havazik, még most, májusban is.
Aztán valamikor a hónap közepén mintegy varázsütésre elolvadt a hó, megjelentek a virágok és a fákon a kis levelek – általában Johan születésnapja táján (12-e) történik mindez. A sárgás, nyomott fű kizöldül.
Június 22-én töltötte be Umeå a 400. évét városként. Ennek örömére ünnepélyes megnyitóval kedveskedtek a lakosságnak. Már kora délutántól lehetett menni például össznépi éneklésre, amiről mi lekéstünk. Amikor odaértünk, egy mini varieté előadás volt gyerekeknek, amit Anna nagyon élvezett. Aztán pedig a helyi operaház szimfonikus zenekara tartott egy órás koncertet. Nagy örömömre játszottak Kodályt és Bartókot is.
Egy vendégművész is énekelt, Sofia Jannok, számi énekesnő, itt mellékelek egy dalt tőle, amit énekelt. Bár készítettem felvételt, az úgy nem az igazi, így szebb lesz.
Ezek után színpadra lépett maga a király is, aki végighallgatta a műsort. Nagyon kedves beszédben köszöntötte a várost. Egyeseket mondjuk nem hatott meg a program annyira, mint a mellékelt kép is mutatja.
Egy vacsoraszünet után még visszamentünk Annika Norlin helyi énekesnő/írót meghallgatni, egy kvartett kíséretében lépett fel, az ő zenéje ilyen:
De hogyhogy 400? Nos, erre a helyi újság egyik cikkjét összefoglalva fogok válaszolni.
1622. június 22-én kapta meg a városi privilégiumokat Umeå.
A város nevének jelentése, ha még nem meséltem volna, Ume-å, azaz Ume folyó. De kezdetben több neve is volt, a többféle ajkú lakosság miatt, amelyből végül kialakult ez a végleges forma. (Nem egyedülálló ez, itt a keleti parton több város is -å, azaz folyó végződésű. Pl. Luleå, Piteå, Skellefteå.)
1314-ben már említik az iratok a várost, 1324-ben már templommal is rendelkezik. 1498-tól már hajós kereskedelmet is folytat többet között Stockholmmal és az északabbi városokkal, de ez nem tetszett a stockholmiaknak, ugyanis a kereskedés kereskedők, azaz városiak feladata. A parasztok küldhettek saját terményeket, de mással nem kereskedhettek.
1538-ban követ érkezett a királyhoz az egész megyéből, amelyben azt kérték, legyen szíves kereskedővárost alapítani itt fenn északon. A király küldött is kereskedőket az Wmå néven említett helyre, ami az akkori központ és kikötő mellett (mai Backen kerület).
Aztán egy hatéves próbaidőt is kaptak városnak lenni, de ez sajnos kudarcba fulladt, a földművesek inkább művelték volna a földjüket a saját birtokjukon.
Az államnak viszont szüksége volt adókra és vámokra, amelyeket csak a városokon keresztül hajthatott be. Újabb helyet választottak hát ki Umeå központjának, és ez megegyezik a mai központtal. A régi, templom közeli területtel ellentétben itt nyugodtan hömpölygött a folyó, megfelelő volt a mélysége, könnyen megközelíthetőek voltak a folyó mellett fekvő szomszédos települések.
1621-ben hivatalosan is kijelölte a város helyét Olof Bureus, aki az általam is említett északabbi városokat is tervezte. Sajnos ez az eredeti rajz már nincs meg, 1643-as a legrégebbi fennmaradt. 1622-ben aztán megkapták feltételesen a városi jogot, a király, II. Gusztáv Adolf ugyanis épp hadakozott, és az aláírása kellett volna a papírra, de sajnos 1632-ben elesett, sosem tért haza.
A városság kissé nehézkesen indult be, de aztán 1638-ban az északi nagy megye központjává alakult. Végül aztán Krisztina királynő írta alá az állandó városi privilégiumot 1646-ban. Kialakult a városi közigazgatás, megjelent a polgármester, a tanácsnokok, ésatöbbi, ezen felül meg a városi foglalkozások is: aranyműves, üveges, tímár…
Hát nagyjából így.
Na de ami ennél is sokkal fontosabb: hogy ma (azaz július 2-án) nem 400 évet ünneplünk itthon, “csak” hármat. Isten éltesse Annát!
Kitört a nyári szünet, a diákoknak már a héten, nekem elvileg ma, gyakorlatilag még hétfőn-kedden munkanap van, de lehet itthonról dolgozni, rendet tenni a számítógépen, beküldeni az évértékelést, ilyesmit.
Maradni fogok a jelenlegi munkahelyemen, sajnos határozatlan idejű kinevezést nem kaptam, de a kolléganő, akit helyettesítettem, megint gyereket vár, így az ő helyén leszek, amíg vissza nem jön. Volt egy másik lehetőség is ugyanitt, ami biztosabban szólt volna az egész évre, de munka szempontból nem lett volna annyira izgalmas és érdekes, ezért választottam ezt. Valami úgyis mindig lesz. Számomra most a legfontosabb az volt, hogy legyen egy igazi, pihenős nyaram, amikorra nem vállaltam fordítást, nem kell azon aggódnom, lesz-e őszre munka és mi, vagy pedig hogy jaj, új hely, hová menjek, kihez forduljak, hol kell bemenni, kikkel fogok dolgozni, mit fogok tanítani. Most pontosan ismerek mindent és mindenkit, a diákokat, a kurzusokat, a tananyagot, a kollégákat, szóval kikapcsolódhatok.
Tegnap olvastam a diákok értékelését, az egyik csak két szóból állt: “She cares”, már ezért megérte az egész év.
Ez a hét sűrű volt, az érettségi bankett szervezőbizottságában voltam, aztán évzárók, munkahelyi buli tegnap este. Viszont igazán pihenhettem esténként, ugyanis kedd este Johan és Anna elutaztak a nagyszülőkhöz pihenni kettesben. Amióta Anna megszületett, nem töltöttünk külön egyetlen éjszakát sem. De szerintem mindenki jól járt, ők ketten is végre egy kis stresszmentes minőségi időt tölthetnek együtt, Anna is megtanulja, hogy lehet nélkülem is lenni, és én is szusszanhatok egy kicsit. Részemről eddig főleg sorozatot néztem, de hát munka is volt, most a hétvégén lesz az igazi a pihenés.
Johannak idén kevés szabadsága van, mert az új gépet üzemelik be. Összesen három hét, ebből ez volt az első. Gondolkodtunk kisebb roadtripen, hát meglátjuk, lesz-e valami, vagy egyszerűen csak élvezzük a házunkat nyáron, olyankor még úgyse láttuk.
A házat nagyon szeretjük, és ezt a kis falut is, csönd van, béke van, természet, és mégis közel a város. Most már nagyjából minden a helyén van, még a garázsban kell ezt-azt a helyére tenni és meg is volnánk.
Vettünk mindketten elektromos biciklit, mert a régi házhoz képest plusz 10 kilométerre vagyunk, és egy elég magas domb van az út közepén. Így aztán simán tudjuk a nyári szokásos biciklis utainkat megejteni, kapunk egy kis segítséget a hazatekerésben,
Más újság nem nagyon van ezen felül. Pihenős lesz hát a nyár, és a végén Annával hazalátogatok. Johan marad, mert dolgoznia kell.
Ma átadtuk a sorház kulcsait az új tulajdonosoknak. Bár jó érzés volt végre elengedni az egészet, nem rohangálni folyton oda és pakolni és költözni, mégis elkapott a nosztalgia.
Ez a sorházi ház volt az első közös otthonunk Johannal, amit együtt vásároltunk. Ide született Anna is. Szerettem azt a házat.
Január 3-án kaptuk meg ennek a háznak a kulcsait, akkorra már itt volt édesapám és az öcsém, avagy ahogy apa fogalmazott “A pesztra és a melós”. Szerintem remek Bud Spencer-Terence Hill filmcím lehetne.
Apa lett a pesztra, és őszintén mondom, nagyobb segítség volt Annát egy hétig lefoglalni, mint pakolni és cipekedni. A helyi IKEA egy appal működő utánfutó-kölcsönzős koprodukcióban fillérekért kölcsönöz utánfutót, olyat béreltünk többször is.
Hétfőn kaptuk a kulcsokat, és akkor el is kezdtünk pakolni, először a tárolót és a padlást (hétfőn Edvard barátom és Hanna barátnője is segítettek), aztán apránként mindent. Január 6-án, csütörtökön itt aludtunk az új helyen.
Aztán hétvégén hazament a segéderő, és megkezdődött Anna beszoktatása az új oviba. Betegség miatt kevés volt a személyzet, ezért épp csak egy órát töltött ott minden nap. Harmadik és negyedik napon jött az sms, hogy covidos járt az óvodában. Aztán hétvégére szépen megbetegedtünk mindannyian, elkaptuk a covidot. Két napig elég ramatyul voltam, aztán inkább hasonlított egy megfázásra. Így kiesett két hétvége a költözéssel, összességében másfél hét, és kissé megcsúsztunk. Mire Edvardék segítettek volna, ők is megbetegedtek.
De aztán sok esti körrel, főleg Johan kipakolt szépen mindent.
Az óvoda nagyon bevált, rengeteget vannak kint, hóviharban, szép időben, Anna is kezd hamarabb fáradni esténként, és talán leszokni arról, hogy késő éjszakáig rajtunk ugráljon (szó szerint). A helyi busz kb fél óra alatt ér be a központba, és mivel ott dolgozom, nem is kell tovább mennem. A buszmegálló az óvoda mellett van, szóval leadom a gyereket és már megyek is. Kb 10 perccel ha több ez, mint a régi busz, és mindig van rajta hely, lehet kényelmesen olvasni. A városban építettek egy hóerődöt, beépített csúszdákkal a főtérre. (Ez a kilátás a munkahelyemről!)
Covid-fronton az a helyzet, hogy február 9-én eltörölték a korlátozásokat, szóval szinte mindent lehet újra. A nyilvánosság tesztelése megszűnt, már csak az egészségügyi dolgozókat teszelik. Gyorstesztet persze használhat, akinek jól esik. Igaz, még mindig sok a megbetegedés, de pont ezért is, mert már nagyjából letarolt mindenkit az omikron.
Jó itt lakni, csönd van, jó levegő van, a szomszéd rendes, és a markológépével eltakarította a traktor által felépített hatalmas hófalat a feljárónkról.
A ház háromnegyede nagyjából rendben van, és most, hogy már nem kell a másik házzal gondolni, lehet rendezkedni.
Következzen itt egy kis gyűjtemény, Anna kis háza, a “spark”, amivel itt közlekedünk néha, a gyönyörű színek, a ház és a temérdek hó.
Minden évben annyira várom a karácsonyt, aztán pillanatok alatt eltelik. Most különösen vártam, mert a terv az volt, hogy a szüleimnél, Magyarországon töltünk egy hetet. Utoljára 2020 februárjában jártam otthon.
A gyerek előtte három hétig egészséges volt, az eddigi kéthetente betegséggel szemben ez eléggé meglepett, és rettegtem is sajnos, hogy mi lesz a vége. 22-én, szerdán indultunk volna. Anna 16-án, csütörtökön este kivette részét élete első hányós vírusából. Gondoltam, van még idő meggyógyulni, aztán szombat este elestem én is a küzdelemben. Johan hétfőn délben tért haza azzal, hogy kissé furán érzi magát. Szerencsére kedd estére mindannyian – viszonylag – jól voltunk, így szerda délután hazautaztunk! Megszűnt a Stockholm-Budapest közvetlen járat, amivel utazni szoktunk, így két átszállással tettük meg az utat. Mindhárom gép késett, jóformán várnunk sem kellett ezért.
Elszaladt hamar az otthon töltött idő, a két fő motívum a karácsony ünneplése és Anna szűk családi körben történő keresztelője volt.
Aztán 30-án értünk haza, egy reptéri szállodában töltött éjszaka után, máshogy nem volt járat.
Most kezdünk igazán pakolni, mert hétfőn kapjuk a kulcsokat. Ezt a következő hetet alaposan ki kell használni, egyikünk sem dolgozik még. Segítségnek érkezik édesapám és a kisebbik öcsém holnap.
Ezen felül egy hírem van még, a munka: nagyon szomorú voltam, hogy ott kell hagyni a jelenlegi munkahelyemet, mert annyira megszerettem. Szerencsére még november elején találtam egy új állást, egy általános iskola felső tagozatán svéd-angol tanár. Ennek ellenére egyre jobban bánkódtam, tényleg annyira beleillettem a közösségbe, annyira jó a légkör, kedvesek a diákok.
Aztán megtörtént a karácsonyi csoda. Egy héttel az utolsó nap előtt itthon pihentem, mert nem volt sok hangom, mikor felhívott a főnök: egy másik kolleganőm felmondott, mert a párjához költözik egy másik városba, és munkát is kapott ott. Maradnék? Majdnem felkiáltottam, hogy igen. Aztán ugye azon gondolkodtam, micsoda dolog ez az új munkaadóval kapcsolatban. Mondjuk nem írtam alá semmit, mert nem kért rá, így aztán másnap feltettem még néhány kérdést, és így mondtam igent. Több tonna szakadt le a vállamról, egész héten vigyorogtam. Különösen azután, hogy azt olvastam az újságban, a leendő helyen a diákok kissé kivetkőztek magukból, petárdáznak a folyosón és bútorokat törnek, csak hogy néhányat említsek.
Elérkezett ez a pillanat is, bő két évnyi keresgélés után megtaláltuk az álomházunkat, és nemcsak hogy megtaláltuk, de a miénk is lett!
Arról, hogy hogyan folyik a házvásárlás Svédországban, már írtam egy posztot. Annyi különbséggel, hogy most már az egész licit sms-ben megy, ahogy érkezik egy újabb, rátehetsz sms-ben.
Miért kerestünk házat, kérdezitek, hát nem házban laktok most is? De, sorházban. A sorházhoz hozzátartozik a lakóközösség, sok közös ügy, amelyekből bizonyos lakók kiveszik a részüket, mások meg egyáltalán nem. Ez az egyik, ami már kezdett zavarni minket.
A másik, hogy Johan nagyon vágyott egy garázsra, na nem azért, hogy minden este oda suhanjon be az autójával, hanem azért, hogy legyen hol szerelnie a motorját, az autót, kereket cserélni, ilyesmi. Ugyanis véleménye szerint ilyet vacak időben kell csinálni, amikor amúgy se lehet mást, és ha jó idő van, lehet motorozni és kirándulni. Vagy egész egyszerűen csak szétteregetni a szerszámokat és alkatrészeket, és ha nincs kedve másnap folytatni, hát folytatja két nap múlva vagy egy hét múlva. Neki ez a hobbija, maximálisan megértem, hogy erre vágyik. Idén például egyáltalán nem is motorozott.
A harmadik, hogy a közvetlen közelünkben levő erdőt hamarosan ledózerolják, hogy építkezzenek. Ez nagyon szomorú, az erdő is hiányozni fog, és tényleg nagyon közel kezdték volna, nem akartuk már megvárni az ezzel járó zajt és port és mindent.
Mit kerestünk tehát? – Legyen megfelelő méretű meleg garázs – Lehetőleg egyszintes házat, mert most mindig macera Annával, hogy ha fent vagyunk, ő lent akar lenni, és fordítva. Ráadásul most minden szoba az ő szobája, így majd lesz egy valódi játszóhelye, és bárki bárhol lehet. – Kertet, sok felülettel.
A ház, amit találtunk, az ezeknek a kritériumoknak mind megfelel. Először úgy gondoltuk, szeretnénk ottmaradni a kerületünkben, de se az árak, se a kínálat nem tette lehetővé, így aztán egyre nagyobb körben nézelődtünk. 30 házat minimum láttunk, ha nem többet.
Íme, a kiválasztott, a megszerzett, Kenu utca 43. (A sátor nem jár hozzá.)
Egy Täfteå nevű falu, 10 km-re a mostani a lakóhelyünktől. Közel ott a tenger is, van egy kis kikötője. Van bolt, óvoda, iskola hatodik osztályig. Januárban költözünk. Anna így megint óvodát vált (nem is baj, a mostanival nem vagyunk elégedettek), de innentől oda fog járni jó sokáig, és az iskola is az óvoda mellett van.
Egész sorsszerű volt, már júliusban megjelent a ház a “hamarosan eladó” kategóriában, mi azonnal beleszerettünk, de csak nem került eladásra. Mikor végre kikerült, az első megtekintés napja október 3. volt, az a nap, mikor Johan elutazott, de még pont belefért, hogy megnézze ő is.
Október 7-én írtuk alá a szerződést. Vagyis írtam, Johan Németországban volt, de volt papírom, hogy kettőnk helyett írhatom alá. Fontos minél előbb aláírni, nehogy az eladó meggondolja magát, vagy valaki rátegyen a licitre.
Aztán következett a mi házunk eladása. Ahogy anno is írtam, ehhez katalógusba illőre kell pucolni a lakást, nem csak takarítani, de kihordani minden “felesleges” bútort, amitől nem néz ki nagynak és levegősnek. Ehhez nekem egy kétéves mellett nem volt se kedvem, se erőm. Felhívtam hát az ingatlanost, aki egy héttel azelőtt adott el az utcánkban egy ugyanekkora, ugyanilyen sorházat. Megkérdeztem, nincsenek-e meg az érdeklődők még azóta is. De megvoltak. Kilenc társaságot szedett össze, akik tisztában voltak vele, hogy nincs múzeumba illőre kipakolva a ház.
Johan épp hazajött azon a hétvégén, így együttes erővel kitakarítottunk és elpakoltunk, külön köszönet illeti Zsuzsi barátnőmet, aki megengedte, hogy néhány dobozt átvigyünk hozzá! És a szüleimet, akik itt voltak akkor, és lefoglalták Annát, hogy mi mindent el tudjunk rendezni.
Két társaság érdeklődött a ház iránt, ebből az egyik kissé lassan reagált, és mindenféle baja volt, mire a másik társaság két nappal később meggondolta magát, és mivel nem írtunk még alá szerződést (ezért kell sietni!) ráhúztak a licitre, így végül ők vették meg a házat. Október 25-én írtunk szerződést, ezúttal Johan is itt volt.
Egy fiatal pár vette meg, akik januárra várják az első babájukat.
Nagyon izgalmas, pláne, hogy 3 hét alatt lement az egész folyamat. Azóta megvolt a megvásárolt ház megvizsgálása egy műszaki ember által, aki végignézi, hogy nincs-e valami hiba, amiről “elfelejtettek” volna szólni. De nincs, minden remek. De hát nem régi ház, 2008-as.
Hihetetlen, hogy végre sikerült. Január 3-án kapjuk a kulcsokat, illetve előbb, ha nekik hamarabb sikerül kiköltözni. Akik megvették a mienket, februárban akarnak költözni, így lesz bőven időnk nyugodtan átcuccolni.
Most már csak egy munka kell nekem, akit helyettesítek visszatér januárban gyesről.
Olyan szép ház!
Anna már nagyon várja, hogy birtokba vegye a kis játszóházat
Bár a napok egyformán teltek, a blogírás mindig tolódott. Ebben a bejegyzésben írok Annáról, a munkámról, a nyári terveinkről és az aktuális koronahelyzetről.
Az egyévesünk holnap két éves lesz, de már ma megünnepeltünk, mert holnap korán indulunk nyaralni, és ha már a fél napot autóban tölti, legalább ennyi kijár. De erről mindjárt.
Svenskalandozás 